Author Archives: Eva Vida-Misik

A pedagógusok munkájában régóta nélkülözhetetlen segítséget jelentenek azok a civil szervezetek, amelyek ténylegesen felkészültek a felvilágosítás témájában

„Viszontlátásra” megnyilatkozásukba először költözött életszerű őszinteség, hiszen végre valami olyanról esett szó, ami komolyan foglalkoztatja őket, ami kamasz életük kardinális része kezdett lenni.

További információk

Mire elég egy bocsánatkérés, avagy gondolatok a Dánia-Finnország mérkőzés magyar stúdióközvetítésének másnapján

Az emberek nagy többségének önmagában igenis kevés egy nevetséges bocsánatkérésnek tűnő nyilatkozat, átlátnak rajta, kikacagják. Még nem veszett el teljesen a realitás érzékelése, a méltó életszínvonalat elváró magatartás. Ne felejtsük el, jogunk van ehhez minden tekintetben, a fociban, a köztájékoztatásban és minden másban is!

További információk

Az, hogy André nővér megélheti a 117 évet, az emberi tudomány vívmánya

Milyen lenne a földi élet, ha az elmúlt 117 évben a mesterséges intelligencia haladását azonos ütemben követte volna a társadalmi együttérzés képességének emelkedése, az együttműködés igénye és az érzelmi intelligencia fejlődése? Vida Misik Éva írása. Pár hónapja bejárta a világsajtót annak a francia apácának a története, aki felépült a koronavírus fertőzésből.Bámulatos, hogy a 117 éves, 1904-ben született matuzsálem mi mindent

További információk

Férfiak éltek a munkájából, kitartásából, erejéből ellopva az ötleteit, az őt illető sikert és pénzt

Az a rengeteg energia, lelkesedés és lelkiismeretesség, amit a munkájába fektetett, végül nem neki térült meg, nem ő profitált belőle, hanem őbelőle profitáltak azok, akik eszközként tekintettek rá. Elszívott energia, ellopott megélhetés, kiszolgáltatottság, napi szintű fennmaradási gondok és a jövő bizonytalansága. Egy nőtársunk élete. Példája, ahogyan az őt körülvevő férfiak kezelték, nem egyedüli. Sok nő szomorú megélése, még mindig.

További információk

Neked könnyű, csak egy gyereked van és tanár vagy

Az első napokhoz képest komolyan ki vagyunk merülve. Hiszen a saját munkánk mellé mégiscsak egy teljes munkaidőben fizetett tanári állást kaptunk meg, amit nekünk kell most csinálni tanár híján (és fizetés híján). Mindenkinek a saját helyzete a bonyolult a maga számára. Van, ahol több a gyerek, de mondjuk az online óra és az iskolai támogatás is több, na bumm. Vida-Misik

További információk

oktatásunk és online szövődményei

Mégis, ha belegondolunk, hogyan lehetett volna kielégítően felkészülni az otthoni oktatásra Magyarországon? Előtte sem biztosítottak elegendő eszközt az iskolákban, nem volt stabil internet. A digitális fejlesztéseket (és bárminemű fejlesztést) az iskolák nem alapjogon kapták, hanem pályázatokon, egymással versenyezve kellett megküzdeniük érte. Esetleg megkapták a napjainkban preferált magániskolák, illetve vallásos iskolák, ahol a fejkvóta is láthatóan magasabb diákonként. A speciális szakemberek elvándoroltak az oktatásból, pszichológus és mentálhigiénés szakember pedig soha nem is volt elegendő. Az erőszakos központosítás, a vezető pozíciókba helyezett szófogadó szolgálnokok, a feleslegesen megemelt adminisztrációs teher, a kegyetlen forráskivonások az oktatásból megtették hatásukat. A szakemberek jó része elmenekült, újak gyakorlatilag nem jönnek, akik pedig maradnak, azok nem tudnak, vagy már nem akarnak minőségi munkát végezni. Mindezen állapotokra érkezett meg A!! koronavírus.

További információk