Nekem nagyon furcsa, hogy ha nőknek, vagy bármelyik állampolgárnak küzdeni kell a jogaikért. Mindig is furcsa volt.
Gyerekkoromban nem értettem, hogy a lányok miért nem fociznak. Elvégre ők is gyerekek, ők is szeretnek játszani, akkor hát miért nem fociznak? – sehogy sem értettem. Eszembe sem jutott semmiféle megkülönböztetést tenni. Mint ahogy – lévén hogy indiántörténeteken nevelkedtem -, a bőrszín alapján sem érzek semmiféle különbséget.
Később persze észrevettem, hogy a nők sok minden olyant tudnak, amiket a fiúk-férfiak nem. Sokkal mutatósabbak, érdekes megközelítéseik és észrevételeik vannak, és e színességből, látókör-szélesítésből fakadóan milyen jó, hogy nem vagyunk egyformák!
Később persze azt is észrevettem, hogy vannak férfiak, akik nem nem partnernek tekintik a nőt, hanem uralkodnak rajra. Az egyik sógorom például, évek óta úgy bánik asszonyával, hogy a nő már többször próbálta otthagyni.
Ekkor persze a férjecske kimutatta ragaszkodását: megkereste nejét és kezeit hátracsavarva irányította haza.
Szerintem az ilyen férfiak érdemelnének gumiszobát – no persze nem a Gumiszoba okos gondolatait tartalmazó fórumot -, meg kényszerzubbonyt, hogy őrjöngjön abban a testhez simuló öltözékben !
Szerintem az a férfi, aki megszokta, hogy vadállat módjára uralkodik otthon, nem is épelméjű!
A nőknél meg nem értem, hogy vannak olyan adottságaik, amivel a férfiak nem versenyképesek. Hogy lehet az, hogy csupán szépségkirálynőként gyakorolják jogaikat és miért nem királynők a hétköznapokban is ?
Az ostoba férfiak egyébként valószínüleg gyakran vergődnek saját satnyaságukban.
A Gumiszobának meg sok sikert-eredményt kívánok és csökkenő számú gondokat! Géza