Gumiszoba

Gloria Steinem: Az igazi Linda Lovelace

Herman Judit

Emlékeznek a Mély Torok-ra[1]? Ez volt az a pornófilm, mely divatba hozta a pornófilmeket – az első olyan csak-férfiaknak szóló film, amely túllépett a pornómozik keretein, és amelyet nagyszámú közönség látott. Noha 1972-ben alacsony költségvetésű filmként mindössze néhány nap alatt forgatták le, a hetvenes évek végére a film és folytatásai, a kibocsátott videokazetták, a pólók, az autóra ragasztható matricák és a szexuális segédeszközök becslések szerint 600 millió dolláros bruttó bevételt hoztak. A média annyira ünnepelte és olyan dicsfénnyel övezte a filmet, hogy a Mély Torok a nyelv és a köztudat részévé vált, akár láttuk, akár nem. A Washington Post elismert újságíróival kezdve, akik a Watergate botrányról cikkeztek, és halhatatlanná tették a filmet azzal, hogy a “Mély Torok” nevet adták a szigorúan titkos hírforrásaiknak, a Screw magazin mocskos kis pornófirkászaival bezárólag [ez a két újság a férfi felsőbbrendűség skáláján rögtön egymás mellett, az első két helyen található], a különös médiakapcsolatok ebből az olcsó filmből világraszóló disznó viccet és nemzetközi profitközpontot kreáltak.

A ’disznó vicc’ középpontjában Linda Lovelace állt (eredeti nevén Linda Boreman), akinek ártatlan arca és lelkes színészi játéka nagyban hozzájárult a film sikeréhez. Linda azt a bizsergető gondolatot sugallta a nézőknek, hogy akár a szomszéd lány is vágyhat az ilyen típusú szexre.

Linda szerepeltetésének gondolata Gerry Damiano-tól, a Mély Torok írójától és rendezőjétől származott. “Lindában a legbámulatosabb dolog az – emlékszik vissza Linda a filmrendező Damiano lelkes szavaira, melyeket az a filmet támogató (inkább: pénzelő) Lou Peraino-nak mondott –, hogy a külseje még mindig édes és ártatlan.” Ennek ellenére Peraino (akit később állítólagos illegális filmiparbeli, szervezett bűnözéshez kapcsolódó tevékenysége miatt az FBI őrizetbe vett) arról panaszkodott, hogy Linda nem olyan “nagycsöcsű szőke”, akit ő az első pornófilmjéhez elképzelt. Még akkor is panaszkodott, miután Lindának megparancsolták, hogy szexuális szolgálatokat tegyen neki.

A Mély Torok alapgondolata tulajdonképpen akkor fogalmazódott meg Damiano-ban, amikor Lindát prostituáltként nyilvánosan szerepelni látta. Az eset egy partin történt, ahol férfiak sora várt arra, hogy kipróbálhassa azt az erotikus ’kardnyelő’ mutatványt, melyre Lindát férje és kitartója, Chuck Traynor tanította. Torokizmai ellazításával Linda megtanulta, hogyan lehet egy péniszt teljes hosszúságában szájába befogadni anélkül, hogy fuldokolni kezdene tőle – számára ez kétségbeesett túlélőtechnika volt, ám klienseinek állandó szórakozást és újdonságot jelentett. Miután ily kreatív ihletett kapott, Damiano kigondolt egy filmes reklámfogást; immár a másodikat Freud óta, aki megtagadta a csiklót, mint a női örömérzés központját, és feltalálta a hüvelyi orgazmust. Damiano úgy döntött, egy olyan nőről szóló történetet fog elmondani, akinek a torkában van a csiklója, és aki állandóan a férfiakkal folytatott orális szexre vágyik.

Bár ez a csupán egyetlen női testről szóló fiziológiai képtelenség sokkal kevésbé volt becsvágyó, mint a freudi elmeszülemény, mely az összes nőt vette elemezés alá, a Damiano-féle verzió lenyűgöző audiovizuális hatást nyújtott. A freudi elmélet nem rendelkezett ilyenfajta segédeszközzel.

A szó szoros értelmében több millió nőt vitt el barátja vagy férje a mozikba, (nem is beszélve a prostituáltakról, akiket stricijük fizetett be) hogy mindegyikük megtanulhassa: mire képes egy nő azért, hogy örömet okozzon a férfinak – ha tényleg akarja. Igencsak úgy tűnik, hogy ez az oktató jellegű üzenet volt legfőbb oka a sikernek, valamint annak, hogy a film túllépett a csak férfiakból álló közönség keretein.

Persze ha a női néző ünneprontó lenne, akkor azonosulhatna a vásznon szereplő nővel; megérezhetné annak megaláztatását, fenyegetettségét és fájdalmát. De Linda Lovelace boldogan mosolygó arca tökéletesen alkalmas arra, hogy minden együttérzést megszüntessen. Azért szerepel ebben a filmben, mert ő ezt akarja. Ki kényszeríti? Látod, hogy mosolyog? Látod, hogy élvezi ezt egy igazi nő?

Nyolc évvel később, Ordeal (Pokoljárásom) című önéletrajzi könyvében Linda mindannyiunk számára megalázó és fájdalmas választ ad ezekre a kérdésekre. Életének olyan éveiről ír, melyek során szexuális szolgaságba kényszerítették, megkínozták, és mindennemű normális emberi kapcsolattól elzárták.

Mindezek ellenére fontos megértenünk, milyen nehéz lett volna ott és akkor (és más áldozatok esetében most is az) meglátni az igazságot.

A Mély Torok sikerének csúcsán példának okáért Nora Ephron[2], miután elment és megnézte a filmet, írt egy esszét. Előre elhatározta magában, hogy nem úgy fog reagálni rá, mint “azok az őrült feministák, akik állandóan olyan filmeket kritizálnak politikai tartalmuk miatt, amik nem is politikáról szólnak”. Mindezek ellenére dermedten ült a nézőtéren amikor Linda hüvelyébe üres üveg-péniszt helyeztek fel, megtöltöttek Coca-Colával, amit valaki aztán egy vékony műanyag cső segítségével megivott. (“Egyre csak az járt a fejemben – vallotta be Nora –, hogy mi történne, ha eltörne az az üveg.”) Megalázottan és dühösen (bár férfi barátai azt mondták neki, hogy “túlreagálja” a dolgot, és hogy az a kólás jelenet “egyszerűen isteni”), írói engedélye segítségével Nora telefonos interjút szervezett Linda Lovelace-szel. “Remekül éreztem magam a forgatás alatt –, nyilatkozta Linda. “Egyáltalán nincsenek gátlásaim a szexben. Igazán remélem, hogy minden ember, aki elmegy megnézni a filmet, […] megszabadul valamelyest a gátlásaitól.”

Így aztán Nora megírt egy cikket, mely szerint Linda, a pornó boldog és önként szereplő királynője, “heti 250 dolláros jövedelmet […] és a bevételek bizonyos százalékát” élvezi.

A filmmel kapcsolatos személyes reakcióját pedig elintézte annyival, hogy az egy “puritán feminista” véleménye, aki “egy meztelen film láttán elvesztette minden humorérzékét”.

Amit azonban ő sem tudott – és melyik riporter tudta volna? –, az az volt, hogy Linda később majd azért fog ugyanilyen válaszokat adni más újságíróknak is, mivel Chuck Traynor kényszerítette rá. Azt sem tudta, hogy Traynor megbüntette Lindát, ha az bármiféle megengedhetetlen érzelmet tanúsított (mint például amikor sírt, miközben egy motelszobában öt férfi megerőszakolta, és ezért a megrendelő nem volt hajlandó fizetni), és hogy a valóságban olyan gyakran és kegyetlenül megverték és megerőszakolták, hogy végbélkárosodást szenvedett, a lábában lévő vérerek pedig menthetetlenül sérültek.

Arról sem tudott Nora, hogy Linda a könyvében megírja három szökési kísérletének történetét, melyek az erőszakkal kikényszerített szexuális rabszolgasághoz való visszatéréssel végződtek. Az első alkalommal egy prostituált társa adta ki őt. Másodszor saját anyja, akit Chuck Traynor bűnbánatával és ártatlan ábrázatával teljesen levett a lábáról, és így a nő elárulta neki lánya rejtekhelyét. Harmadszor két barátja miatt érzett rettegése űzte őt vissza, akik bújtatták, miután megtudták, hogy Lindát egy kutyás pornófilmben való szereplésre kényszerítették. Traynor egy furgonnal állt be a ház elé, amely (Linda legalábbis ezt hitte) a férfi kézigránát-gyűjteményét és egy gépfegyvert tartalmazott.

Mind a mai napig a Traynor-ral kapcsolatos állításokat fenntartásokkal kell kezelnünk. Mivel Linda szökése után még sokáig rettegésben élt és bujkált (a törvény által előírt időtartam miatt), és mivel Traynor kényszerítette, hogy hozzámenjen feleségül – nehéz feladat pert indítani. Könyvében Linda több mint két évig tartó rettegésről, kínzásokról és prostitúcióra való kényszerítésről számol be. Traynor e vádakról állítólag azt nyilatkozta: “annyira nevetségesek, hogy egyszerűen képtelen vagyok őket komolyan venni”. Valamint azt állította, hogy “az első randevúnkon annyira szende volt, teljesen zavarba jött attól a gondolattól, hogy egy férfi meztelenül lássa őt. […] Én teremtettem meg Linda Lovelace-t.”

Linda elbeszélése alapján a “megteremtés” azt jelentette, hogy Traynor többször pisztolyt tartott a fejéhez. Továbbá úgy kellett férfiakkal közösülnie, hogy Traynor közben a kémlelőnyíláson át figyelte, el ne szökjön. Az is előfordult, hogy a kerti locsolócsövön keresztül vizet engedett Linda végbelébe, ha a nő nem volt hajlandó olyan szolgálatokat felajánlani, mint éttermekben vagy a sztrádán elhaladó sofőröknek mutogatni meztelen testét.

Az Ordeal nagyon nehéz olvasmány. Minden bizonnyal még nehezebb lehetett megírni. De amint Linda mondja, mindörökre le akart számolni azzal a tévhittel, amely szerint önszántából vált “Linda Lovelace”-szé.

Vajon csak pénzszerzési okokból írta meg a könyvet? Nyilvánvalóan égető szüksége van a pénzre saját maga, hároméves kisfia, hamarosan megszülető második gyermeke valamint férje (a gyermekkori barát, Larry Marchiano) számára, aki elveszette tévékábel-szerelői állását, mikor munkatársai rájöttek Linda múltjára. Egy ideig részben segélyből éltek. De Linda említést tesz arról a tényről, hogy több mint hárommillió dollárnyi ajánlatot utasított el, amit egy a Mély Torokhoz hasonló filmért kínáltak fel neki. (Ilyen összeget prostituáltként sosem keresett. A filmért annak idején 1200 dollárt kapott. [3]) “Soha többé nem tennék ilyesmit – mondja. – Még akkor sem, ha ötvenmilliót adnának érte.”

A könyv megírásának egészen más okára enged következtetni az a reakció, melyet Lindából egy neki írott képeslap váltott ki. A lapot egy prostitúcióba kényszerített fiatal nő adta fel, aki elmondása szerint akkor szedte össze a bátorságát és szökött meg, miután látta Lindát a tévében. “Ezeknek a nőknek bátorságot kell adni ahhoz, hogy szökéssel próbálkozzanak, és hogy megértsék: igenis visszaszerezhetik önbecsülésüket – mondja. – Rengeteget jelentett nekem az a képeslap.”

A sors iróniája, hogy saját szabadulásának reménye a éppen Mély Torok sikerének tulajdonítható. Lindából értékes vagyontárgy lett. Elkerülhetetlenül kapcsolatba került idegenekkel és azzal a világgal, amelytől elzárták – addig még a rádióhoz és újságokhoz sem juthatott hozzá. Józan megfontoltsággal most így nyilatkozik: “Hálát adok Istennek, amiért akkoriban még nem forgatták azokat a filmeket, ahol feltrancsírozzák a nőket[4].”

Elmondása szerint úgy szökött meg, hogy először mindössze tíz percre mutatkozott teljesen megbízhatónak, majd aztán minden alkalommal egy kicsit tovább ment, mígnem fél évvel később végre felügyelet nélkül hagyták a Linda Lovelace című színpadi darab próbái alatt. Még így is heteken át magányosan szállodai szobákban rejtőzött, miközben biztos volt benne, hogy ezért a negyedik szökésért megverhetik vagy talán meg is ölhetik – ám ez alkalommal lélekben erősebbnek érezte magát, mivel csak a saját életéért kellett aggódnia. Sokáig kellet bujkálnia (ebben segítségre és álcára lelt a Traynor által akkoriban sikerre vitt Linda Lovelace Enterprises együtt érző titkárnőjének személyében), amíg a rettegés állandó félelemmé nem szelídült. (Nem kapott azonban segítséget a rendőrségtől, ahol azt mondták neki, semmit sem tudnak tenni a védelme érdekében, “amíg az a fegyveres férfi ott van vele egy szobában.”) Traynor folyamatosan hívogatta őt, és esedezett, hogy térjen vissza. Keresetet indított Linda ellen szerződés-szegés címén. Sikerült azonban szert tennie egy másik nőre, aki pornófilmjeiben játszott. A Marilyn Chambers nevű modell Behind the Green Door (A zöld ajtó mögött) című, testi erőszaktól aránylag mentes pornófilmben tűnt fel.

Aztán egyszer csak Linda értesítést kapott egy ügyvédtől, miszerint Traynor hajlandó aláírni a váláshoz szükséges dokumentumokat. A fenyegetéseknek és könyörgésnek vége szakadt.

A bujkálástól és az álcázástól végre megszabadulva, a Linda Lovelace for President (Linda Lovelace az Elnökért) című komikus filmben való szereplésével Linda megpróbálta addigi pályafutását valódi színészetre váltani. Úgy volt, hogy a film nem fog közvetlenül mutatott szexjeleneteket tartalmazni, ám Lindának feltűnt, hogy a producerek, akik szerepet kínáltak neki, mindig elvárták a szerepért a meztelenséget. Részt vett a cannes-i filmfesztiválon, ám kétségbe volt esve, hogy az általa olyannyira csodált hírességek minden további nélkül befogadják őt. “Egy visszataszító filmben szerepeltem, visszataszító emberekkel…Egyáltalán, minek is néznek ők ilyen filmeket?”

Alighogy elkezdett őszintén válaszolgatni a neki feltett kérdésekre, és megpróbált beszélni az erőszakban leélt éveiről, észrevette, hogy a riporterek vonakodva jegyzik le szavait. Linda története nyomasztó volt, egyáltalán nem csodás vagy izgató. Mivel annak idején szexuális váltóeszközként kézről kézre adták, és néha híres férfiakkal is együtt volt; így még attól is tartania kellett, hogy valaki pert indít ellene.

Csak 1978-ban indult el Linda története a hosszú úton, amelynek végén aztán közismertté vált. Ebben az évben készített vele interjút Mike McGrady, egy jó nevű tudósító Long Island-en, ahová Linda újdonsült férjével elköltözött. McGrady hitt neki. Hogy meggyőzze a kiadókat, elintézte, hogy Linda részt vegyen egy tizenegy-órás hazugságvizsgálaton, amit New York kerületi ügyészségén a volt vezető-poligráfus[5] csinált. A vizsgálat minden lehetséges részletre kiterjedt, és kegyetlen keresztkérdésekből állt. A teszteredmények és McGrady személyes közreműködése ellenére is számos jelentős kiadó elutasította a kéziratot. Végül is Lyle Stuart volt az, aki elhitte és elfogadta az írást. (A kiadók világának e különce gyakran karol fel szenzációs vagy vitát kavaró témákat.)

Az ember pedig elgondolkozik: vajon egy politikai fogoly vagy túsz hasonló történetét is ilyen hitetlenkedés fogadná? Az Ordeal a női mazochizmusról szóló mítoszt támadja, miszerint a szexuális alárendeltség vagy akár a fájdalom a nők számára élvezetet jelent – ám ezen a tévhiten nyugszanak a prostitúció és a pornográfia hatalmas hasznot jelentő építményei. Mikor szemére vetették, hogy miért nem szökött el előbb, Linda ezt írta: “Én megértem, miért olyan nehéz néhány embernek elfogadnia az igazságot. Mikor fiatalabb voltam, és olyan nőkről hallottam, akiket megerőszakoltak, titkon mindig az volt az érzésem, hogy ez velem soha nem történhet meg. Sosem engedném meg, hogy ez történjen. Ma már tudom, ezt kimondani annyi, mintha az ember így szólna: nem engedem meg a lavinának, hogy lezúduljon.”

Sok más névtelen áldozata van még a szexuális rabszolgaságnak. Mint például azok a minnesota-beli fiatal szőkék, akik az ottani földművelő településekről szöknek meg, és akiknek stricik kábítószert és egyéb füveket adnak, majd a new york-i Times Square-en futtatják őket. A segélyből élő anyák, akiket a segély helyett prostitúcióra kényszerítenek. Az “egzotikus” táncosok, akiket pornófilmekhez, vagy topless bárokba importálnak szegényebb országokból. A kínzások áldozatai, akiknek halálát Latin-Amerikában vették fel a nálunk is népszerű ’élő’ filmekhez; mások holttestét egy kaliforniai filmes összetákolt kunyhója körül elásva fedeztek fel. Vagy annak a prostituáltnak a hullája, akit fej és kéz nélkül találtak egy times square-i hotelszobában – társnőinek szánt emlékeztetőül. Talán közülük kerülnek majd ki a következő néma, bűnbaknak kikiáltott nők; akik egyszer csak felemelik hangjukat, és a valódi bűnösöket vádolják. Talán Linda példája reményt ad majd nekik, hogy ha visszatérnek, a társadalom egy töredéke be fogja fogadni őket. Most azonban még pont úgy nem hisznek nekik az emberek, ahogyan néhány évvel ezelőtt a nemi erőszakot elszenvedett vagy bántalmazott nőknek sem hittek.

Könyve népszerűsítésének érdekében Linda csöndesen üldögél a Phil Donahue által vezetett televíziós talk-show vendégeként. Bő nadrágja alatt visszereit védő orvosi harisnyát visel. Vénái a verések alatt sérültek meg, miközben ő magzati helyzetben, meggörnyedve feküdt, hogy védje hasát és mellét az ütések és rúgások ellen. Mindezt a műsorvezető Donahue kérdéseire válaszként mondja el. Elképzelhető, hogy gyermeke megszületése után majd műtétre lesz szüksége. A mellébe injekciózott szilikon elmozdult, (a műtétet végző orvost – mint sok más szakembert, akihez elvitték – Linda “természetben” fizette ki) és mivel fájdalmakat okoz; lehetséges, hogy itt is szükségessé válik majd egy sebészi beavatkozás.

És mindezek ellenére Donahue — aki máskor igen érzékeny beszélgetőpartner— most mégis pszichológiai irányultságú kérdéseket tesz fel Linda személyes hátterével kapcsolatban: Hogy jött ki a szüleivel? Mennyire világosították fel? Van-e sorsa alakulásában bármi jelentősége a ténynek, hogy 19 évesen terhes lett, és életet adott egy gyermeknek, akit aztán édesanyja örökbe adott?

A közönség soraiban ülő néhány nő követi a fenti kérdések irányvonalát. Ők is szegények voltak, nekik is szigorú, tekintélyelvű szüleik voltak, mégsem végezték a pornó világában. A stúdió levegője öntömjénezéstől sűrű. A műsorvezető Donahue tovább papol a fiatalkori terhességről, és arról, mit tehetnek a szülők annak érdekében, hogy gyermekeiket megkíméljék a Lindáéhoz hasonló sorstól.

Minthogy az idők során Traynor valamikor sort kerített egy esküvő szertartásra (Linda állítása szerint ezzel az volt a célja, hogy bebiztosítsa, a nő ne vallhasson ellene egy kábítószeres ügyben), Lindának minduntalan bólogatnia kell, ha a férfit “az ön férje”-ként említik. Önmagától azonban Mr. Traynornak nevezi.

Linda türelemmel hallgatja a kételyeket és ellenvetéseket, de nem mond le arról, hogy megértesse a közönséggel: ha egy másik nő akadt volna össze egy olyan erőszakos és szadista alakkal, aki (mint könyvében írja) a mások fájdalmától “indul be”; talán az a nő is ugyanígy végezte volna. Nem, sosem szerette Traynort; gyűlölte, és rettegett tőle. Igen, első találkozásukkor a férfi nagyon kedves és lovagias volt, és semmiféle szexuális kapcsolat nem volt közöttük. Traynor mindössze felajánlotta az otthoni szigor elől elmenekült lánynak, hogy ellakhat az ő lakásában. És eztán jött a 180 fokos fordulat. “Fogoly lettem – meséli halkan. – Olyan fogoly, aki az azonnali brutális megtorlás árnyékában él, és retteg, hogy ennél még jobban ellátják majd a baját.”

Elbeszéléséből kiderül: annyira el volt vágva a külvilágtól, és oly mértékben a férfi ellenőrzése alatt állt, hogy nem szólalhatott meg nyilvános helyen, és nem kereshette fel a mellékhelyiséget az ő külön engedélye nélkül. Nem volt választása. Ugyanez bárkivel megeshet. Egyszerűen mondja ezt, újra és újra elismételi, és a közönség soraiban sok nő végre kezdi megérteni a lényeget. Néhányan ugyanakkor sosem fogják felfogni. A műsorvezető továbbra is a gyerekkoráról és a személyes hátteréről faggatja Lindát. Milyen erő vonzotta a végzetéhez? Hogyan neveljük lányainkat, hogy elkerüljék ezt? Ha az ember átérzi Linda történetének igazságát, akkor ezek a kérdések vérlázítóak. Mintha csak ezt kérdeznénk valakitől: “Ne haragudjon, életének mely mozzanata predesztinálta önt arra, hogy koncentrációs táborba jusson?”

Senki sem teszi fel azonban azt a kérdést: Hogyan vethetünk véget annak, hogy fiúgyermekeinket olyanná neveljük, mint Chuck Traynor, akire Linda rettegéssel emlékszik vissza? Vagy: mi vonzotta azt a több millió nézőt, aki megnézte ezt a filmet? Esetleg: mi a helyzet azzal a sokmillió “normális” férfival, akik szerint a szex alatti erőszak és agresszió teljesen rendjén való dolog?

Egy női néző megkérdezi, hogy ez nem a feminizmus által is tárgyalt téma-e. Linda igennel válaszol; maga is hallott már pornográfiaellenes csoportokról, éppen készül felvenni a kapcsolatot Susan Brownmiller-rel, aki az Against Our Will (Akaratunk ellenére) című könyv szerzője. Ennek a nemi erőszakról szóló, mérföldkő jelentőségű könyvnek a megírása arra ösztönözte a szerzőt, hogy a pornográfiában fellelhető, nők elleni erőszak ellen is síkra szálljon. Nyilvánvaló, hogy Linda számára ez újabb reményt és további összeköttetéseket jelent.

A mai helyzet módfelett elkeserítő azok számára, akik szeretnék most Lindát támogatni, más nőket pedig megvédeni attól, hogy akaratuk ellenére szexuálisan kihasználják őket. Sem a többhónapos szenvedés és a menekülésről szőtt álmok során, sem az ezt követő némaság évei alatt Linda soha nem látta a leghalványabb jelét annak, hogy körülötte a világban egy erős nőkből álló feminista csoportosulás vagy akár a “nőmozgalom” nevű dolog segítő kezet nyújtott volna felé.

Nyilvánvaló: az antiszemitizmus áldozata tudná, hogy a zsidó közösség támogatja őt. A rasszizmus áldozata is számíthatna a polgárjogi mozgalomra. Viszont a feminista csoportok még mindig nem elég erősek ahhoz, hogy nyíltan állást foglaljanak olyan területeken, mint a pornográfia, a prostitúció és a nők ellen elkövetett emberölés, vagy mint a segélyen élők és a szegényrétegek világa, melynek Linda is tagjává vált. Mind a mai napig a legtöbb segítséget és támogatást együtt érző férfiaktól kapta; mint McGrady, aki elhitte történetét; férje, aki sorra veszíti el állásait, mikor kiáll felesége tisztessége mellett; az engedelmes katolikus gyermekkor férfi Istene, akihez fogsága idején imádkozott, és akihez most anyaként és otthonteremtőként fordul a mindennapi életben.

Még az az érzése is az apjához kötődik (anyja helyett), hogy csúnyán cserbenhagyták őt. A hazugságvizsgálat során az egyetlen alkalom, mikor Linda elsírta magát, és teljesen összeomlott, az volt, amikor – minden szándékosság nélkül – elhangzott édesapja neve. “Láttam a Hardcore című filmet – magyarázta –, amiben George C. Scott égen-földön keresi a lányát. Engem miért nem kutatott fel az apám? Látott engem abban a filmben. Tudnia kellett volna…! Tennie kellet volna valamit…bármit!”

Végtére is közülünk hány embernek volt olyan édesanyja, akinek lett volna elég hatalma bennünket megmenteni, vagy tenni valamit? Ezt szinte nem is várjuk tőlük. A mitológiában Démétér megmenti leányát, akit az Alvilág Ura elrabolt és meggyalázott. Lánya sorsa felett érzett dühében ez az erős és felbőszült asszony telet hoz a földre. Kimenthetné-e ma lányát egy erőslelkű anya a pornóipar mocsarából? Ilyen cselekmény még egy hollywoodi filmnek is sok lenne.

Ám Linda már elkezdte önnön dühét kiadni — jobbára olyankor, mikor más nőkért való aggodalmának ad hangot, amiért a pornográfia egyre jobban telítődik erőszakkal. “A következő dolog az lesz – mondja halkan, mintegy magának –, hogy lenyúzott női bőröket fognak árulni az útszélen.”

A nők most már legalább kezdenek közösségeket létrehozni azzal a céllal, hogy testvérként segítsék egymást. Léteznek bántalmazott nők számára létrehozott központok, melyeket az áldozatok nyilvános telefonszámon hívhatnak, de — hogy illetéktelenek meg ne találhassák a bujdosókat — a hozzájuk tartozó, magánkézen lévő menedékházak hollétét nem lehet kinyomozni.[6] Ez a rendszer működőképes lenne a prostitúció és a pornográfia áldozatai számára is, ha létrehoznánk, és ha a nők tudnának létezéséről.

Mindez idő alatt Linda időnként felfüggeszti long island-i apró házának takarítását, (büszkén meséli, hogy “naponta kétszer kitakarít”) hogy interjúkon vegyen részt, és a remény üzenetét és erőt küldjön azoknak a nőknek, akik talán éppen most vergődnek a szexuális szolgaság csapdájában; valamint hogy a pornográfia ellen szónokoljon más nőkkel együtt, akik most a barátai. Újabb és újabb kérdésekre válaszol, melyeknek legtöbbje sokkal kevésbé együttérző, mint annak idején Donahue kérdései.

Hogyan írhatott meg egy ilyen könyvet, amikor a fia egy napon majd el fogja azt olvasni? “Már megmagyaráztam neki –mondja határozottan Linda –, hogy gonosz emberek bántották mamit — réges-régen.” Hogyan tudja a férje elviselni, hogy feleségének ilyen múltja van? “Számomra az egyáltalán nem volt erotikus. Sosem éreztem gyönyört, sosem volt egyetlen orgazmusom sem. Megtanultam színlelni az élvezetet, azért hogy így elkerüljem a rossz munkáért járó büntetést.” És a leggyakoribb kétely: “Nem tudott volna előbb megszökni, ha valóban akart volna?”

Linda pedig tőle telhetően próbálja megértetni magát. Ahogyan nézem őt, hirtelen úgy érzem, a kérdést inkább így kellene feltenni: honnan vett egyáltalán bátorságot a szökéshez?

Türelme mögött — ez annak a gyermekkori nevelésnek az eredménye, amely bármelyikünkből ugyanúgy erőtlen áldozatot csinálhat —, amellyel ezekre a kérdésekre válaszol erő és csökönyösség rejtőzik, és ez már önmagában válasz. Meg fogja értetni az emberekkel. Nem fogja feladni.

Ennek az egyetlen nőnek a mikrokozmoszában ott az ismerős csoda: az, ahogyan a nők életben maradnak – és felveszik a harcot.

És harcolnunk kell.

 

 

A Mély Torok folyamatosan műsoron van egy New York-i filmszínházban és talán a világ sok más városában is. Magában a filmben is láthatók Linda lábán a zúzódások, ami alátámasztja vallomását arról, hogy a forgatás idején fogolyként őrizték. Vajon a nézők látják a zúzódásokat is vagy csak a mosolyt az arcán?

Mindeddig a személyiségi jogokkal való visszaélés vétsége nem volt elegendő, hogy a vetítést betilthassák. A bevétel még mindig nő.

A Mély Torok divatba hozott egy egész pornóműfajt. A nemi erőszak már ismert fajtái mellett megjelent a törekvés, hogy a behatolás az áldozat torkában történjen. A pornográf irodalom vég nélkül használja ezt a témát. Egyes kórházi elsősegélyen dolgozó orvosok véleménye szerint egyre növekvő számban fordulnak elő fulladásos esetek.

Ami Chuck Traynor személyét illeti, ő mind a mai napig Marilyn Chambers férje és menedzsere.

Egy Larry Field nevű rovatszerkesztő (aki a philadelphia-i Daily News-nak dolgozik) visszaidézi, hogy néhány évvel ezelőtt mindkettőjükkel interjút készített, amikor Marilyn énekes-táncos számmal lépett fel egy helyi éjjeli lokálban. Traynor azzal kérkedett, hogy amit Linda Lovelace tudott, azt mind tőle tanulta, ám “Marilyn-ben megvan az, ami Lindában sosem volt – a tehetség.”

Mialatt Traynor Marilyn nevében is választ adott az interjúkérdésekre, a lány engedélyt kért tőle, hogy kimehessen a mellékhelységbe. Traynor nem adott rá engedélyt. “Most nem.” – idézi fel válaszát az újságíró. És amikor Marilyn ellenkezett, mondván, hogy rögtön színpadra kell lépnie, Traynor ráförmedt: “Ülj a seggeden, és fogd be a szádat!”

Mikor az újságíró is tiltakozásának adott hangot, Traynor hajthatatlan volt. “Én sem mondom meg magának, hogyan vezesse a rovatát – szólt dühösen. – Maga se mondja meg nekem, hogyan bánjak a bigéimmel!”

 

[1] angol címe: Deep Throat (HJ)

[2] Híres író, feminista publicista és hollywoodi forgatókönyvíró. (HJ)

[3] E cikk megírása óta Linda ellen eljárás indult “szerződés megszegése” címen, melyet állítólag még fogsága

alatt követett el. A keresethez csatolták könyvének bevételeit is. Így hát lehetséges, hogy Linda könyvének bevétele végül Traynor ügyvédjének a zsebében köt majd ki. A bűnhődésnek sosem lesz vége.

[4] “Snuff movie”: olyan ’élo’ film, amelyben a not megkínozzák, majd végül megölik. Ilyenek az Interneten is vannak, akár egy gyerek is letöltheti oket. (HJ)

[5] poligráfus = hazugságvizsgálattal foglalkozó szakember  (a ford.)

[6] Magyarországon is léteznek hasonló szervezetek.