Nők az alkohol fogságában. Beszélni kell a női szenvedélybetegekről

Posted on by

A statisztikák szerint ma Magyarországon negyedmillió alkoholista nő él. Ez javarészt becsült szám, hiszen a nők szerhasználata egészen másmilyen, mint a férfiaké, leginkább a társadalmi megbélyegzés miatt. Ritkán látni nőket kocsmában lerészegedni, sőt, az alkoholista nők gyakran ügyelnek arra, hogy rendezvényeken, mások előtt józanok maradjanak. Otthon, a négy fal között hajtják fel azt az alkoholmennyiséget, ami segít nekik elviselni a mindennapokat. Igen, ma már tudjuk, hogy minden szer tulajdonképpen “gyógyszer”, fájdalomcsillapító, amely a pillanatnyi megkönnyebbülésért cserébe lassan és módszeresen eszi föl a lelket, az életet. A nőkét is.
Dr. Kaló Zsuzsa pszichológus, egyetemi adjunktus női alkoholbetegeknek segít gyógyulni. A TEDx előadásában arról beszél, hogy mi az oka annak, hogy a nők alkoholizmusa ennyire nem látható, miért nehezebb a gyógyulásuk, és miért volna fontos, hogy a nők mentális egészségére gondot fordítana a társadalom.

Öt oka van annak, hogy a női szenvedélybetegségről beszélni kell.
A láthatatlanság.
A szenvedélybeteg férfiakkal összehasonlítva a szenvedélybeteg nőknek csak a fele kap megfelelő ellátást világszerte. Az 1990- es évekig az addiktológia valójában nem foglalkozott a nőkkel és azóta is csak elvétve találunk olyan programokat, amelyek az ő kifejezett igényüket figyelembe veszik.

A téves diagnózis és kezelés.
Világszerte a nők kétszer olyan gyakran kapnak antidepresszánst a tüneteikre, mint a férfiak.

A szegénység.
Világszerte a nőknek sokkal kevesebb erőforrásuk van az ehhez kapcsolódó kezelésekhez való hozzáférésre, mint a férfiaknak. Ez tovább nehezíti kezelésbe kerülést, a megfelelő ellátáshoz való hozzáférést.

A stigmatizáció.
Szenvedélybeteg vagy szerhasználó nők nagyon gyakran tapasztalják a stigmatizációt, mert a szerhasználat nem felel meg a társadalmi elvárásoknak. Nem felel meg azoknak a nemi szerepeknek, amiket ők megtanultak. Ebből következik

A rejtőzködés.
A szerhasználó nők gyakran úgy érzik, hogy rejtőzködniük kell. Félnek felvállalni a szerhasználatukkal összefüggő problémákat, vagy akár azokat a nehézségeket, amik a szerhasználathoz vezették őket. Úgy tűnik, mintha a szenvedélybeteg nők láthatatlanok lennének, pedig a gyógyuláshoz és a felépüléshez láthatóvá kell tennünk őket. Tény, hogy több férfi, fiú használ szereket, és válik szenvedélybeteggé, mint ahány nő. Az is tény, hogy azon kívül, hogy valaki férfi vagy nő, még nagyon sok egyéni tényező van, ami befolyásolja azt, hogy kialakul-e nála szenvedélybetegség, és milyen lehetőségei vannak a felépülésre. De emellett az is nagyon fontos, hogy a nőiségből, és a férfiségből is fakadnak olyan rendszerszintű, strukturális problémák és tényezők, amik hatással lehetnek arra, hogy valakinek mennyi esélye van megfelelő kezelésbe jutni, és felépülni.

Ha egy férfi elmegy a háziorvosához, és azt mondja, hogy fáj a háta, akkor nagy eséllyel szakorvoshoz küldik, vagy kap valamilyen megfelelő gyógyszert. Ha egy nő teszi ugyanezt, nagy eséllyel szorongásoldót kap és valamilyen pszichoszomatikus tünetet feltételeznek a problémája mögött.

Ma Magyarországon egy átlagos középiskolai osztályban a fiúk és a lányok nagyjából azonos arányban használnak különböző szereket. A dohányzás a fiúk és a lányok körében szinte azonos. A fiúknál jellemzőbb az alkohol- és droghasználat, a lányoknál az alkohol és gyógyszer használata, valamint a gyógyszerek visszaélésszerű használata jellemző. Ugyanakkor ha egy tinédzser fiúnak keresünk megfelelő rehabilitációs otthont, akkor kettőt is találunk ma Magyarországon, ahol a korosztályának és az igényeinek megfelelő, szakképzett szakemberek várják. Ha lányoknak keresünk ugyanilyet, nem találunk. A szerhasználati ambulanciákon nem jellemző, hogy hirdetnének külön programokat a lányoknak és nőknek, ezért aztán amikor a lányok vagy nők elmennek ezekre a programokra, akkor nagyon gyakran egyedül találják magukat nőként, így nagyon nehéz azokról a témákról beszélniük, ami kifejezetten a nőiséghez kapcsolódnak. Azt mondják a szerhasználati ambulanciánkon dolgozók, hogy azért nem hirdetnek a nőknek külön programokat, mert a nőknek nincs ideje elmenni. Nincsen egy olyan kora reggeli, vagy késő esti időpont, amiben programot tudnának meghirdetni, amire ezek nők el tudnak menni. 

A nemzetközi kutatásokból tudjuk, hogy hogy azokban az országokban, ahol láthatóvá tették a lányok és nők szerhasználatát, ahol kiképezték a szakembereket arra, hogy lehetnek különbségek a két nem között, ahol megkönnyítették a kezelésbe kerülés körülményeit ott a nők is gyógyultak, de a nőkön keresztül a családok, a közösségek és a társadalom jóléte is javult.

Tehát, ha egy társadalmat, egy közösséget, egy családot fel akarunk emelni, akkor érdemes a nőkbe fektetni. 2019. januárban meghirdettünk egy csoportot kifejezetten szenvedélybeteg nőknek, és ez a csoport felkeltette több újságíró figyelmét.Több népszerű, nagy olvasottságú újságban jelentek meg cikkek rólunk. Soha ahhoz fogható hatást nem tapasztaltunk. Nők tucatjai jelentkeztek, akik évek, évtizedek óta rejtőzködtek, és most először tapasztalták azt, hogy az újságokban köszön vissza az, amit ők tulajdonképpen átéltek, és hogy végre találhatnak egy olyan csoportot, ahol az ő női szenvedélybetegségükkel foglalkoznak. Az egyik legnagyobb tanulság az volt, hogy beszélnünk kell a női szerhasználatról.
A statisztikák szerint szinte mindenkinek van a tágabb baráti vagy családi környezetében egy szerhasználó lány vagy nő. Akkor miért nem akarjuk látni ezt a problémát? Miért vagyunk vakok? A szenvedélybetegségből való felépülésben az egyik első lépés a probléma felismerése. A probléma felismerése segít hozzá a motivációhoz. A motiváció segít hozzá a viselkedés változásához. Mindhárom jelenségben az a közös, hogy ez nem magányosan történik, hanem egy társas közegben születik  meg. Nagyon fontos, hogy a szerhasználó lányt vagy nőt kik veszik körül. A partnernek, a barátoknak, a családoknak óriási szerepe van abban, hogy ez a probléma elismerhető legyen. Mindannyiunknak felelőssége, hogy beszéljünk a női szerhasználatról, és meglássuk a szerhasználó nőket. 

Mit lehet tenni? Egyrészt legyünk elég bátrak ahhoz, hogy beszélgessünk a női szerhasználatról. Aztán azt is tudjuk, hogy a legfelkészültebb legintelligensebb ember is ha egy nyugtalanító diagnózist hall az orvosától, akkor beszűkült tudatállapotba kerül. Sokkal nehezebb neki megérteni az instrukciókat, a következő lépéseket megtenni. Legyünk elég bátrak ahhoz, hogy elkísérjük a barátainkat, ha azt látjuk, hogy nehezen mennének el orvoshoz. Ha már ott tartunk, hogy szenvedélybeteg ismerősünknek olyan helyet keresünk, ahol ezzel speciálisan foglalkoznak, akkor kérdezzük meg, hogy a személyzet felkészült-e arra, hogy a speciális igényeknek megfelelően nyújtson szolgáltatásokat, programokat. A szenvedélybeteg nőkről nagyon gyakran azt gondolják, hogy ők tehetetlen áldozatok, és nagyon sokszor maguk a szenvedélybeteg nők is így gondolkodnak magukról. A legelső kliensem egy huszonegy éves roma prostituált lány volt, aki gyereket várt. Az egyik legutóbbi kliensem egy ötvennyolc éves, üzletileg roppant sikeres özvegyasszony. Amikor szenvedélybeteg nőkkel beszélgetek, az első, ami eszembe jut róluk, az a bátorság és erő.

Óriási erő kell ahhoz, hogy ezeket az életeseményeket, ezeket a megterhelő traumákat, amiket átélnek, azokat valahogyan feldolgozzák. A szenvedélybeteg nők igazán bátrak és erősek, de szükségük van a segítségünkre ahhoz, hogy ez az erő, amit arra használnak, hogy legyőzzék ezeket a traumatikus életeseményeket, hogy legyőzzék a félelmeiket, ami miatt nem akarnak gyengének látszani, nem akarják, hogy elítéljék őket, nem akarnak szenvedélybetegeknek tűnni. Ehhez szükség van a mindannyiunk segítségére. Lássuk meg a szenvedélybeteg nőket, hogy meggyógyulhassanak. Tegyük láthatóvá a női szenvedélybetegséget, hogy a nőknek esélye legyen a felépülésre.

Dr. Kaló Zsuzsa

Ha tetszett a cikk, kérjük, oszd meg, hogy másokhoz is eljusson. Cikkeinkhez a Facebook oldalunkon tudsz kommentelni:
https://www.facebook.com/gumiszoba

tagged with , ,