Első tapasztalatok a Női Passzív Ellenállásról

Két napja, a Nőnap alkalmából tettük ki a Női Passzív Ellenállás nevű kezdeményezés posztját. Egyben egy petíciót is elindítottunk.

A poszt itt olvasható.

A petíció itt.

Mivel tudomásunk szerint még ilyen kezdeményezés nem volt, mi magunk is kíváncsian vártuk, hogy mik lesznek a reakciók. Mások korábbi tapasztalatait nem tudtuk megkérdezni, sötétben tapogatóztunk és tapogatózunk most is. Sokat egyeztettünk előtte, heteken át, hogy mit gondolunk, mi a célunk, mi lehet a célunk, mire számítunk, ennek egyébként néhány pontja megjelenik magában a posztban is:

  • Alapvető felvetésünk az, hogy nagyon szar a helyzet az országban, és a nők helyzete nem hogy javul, de romlik, ezért úgy gondoljuk, hogy túl azon, hogy arról beszélünk, hogy mik a nők nehézségei, megpróbálunk valamit aktívan is kezdeményezni. Ebből lett a Női Passzív Ellenállás ötlete.
  • Azt is tudjuk, hogy nagyon sokféle nő, nagyon sokféle élethelyzetben van. Sokaknak nincs lehetősége kezdeményezésekre, akciókra utazni, akár idő és pénz hiányában, vagy teljesen függő élethelyzete okán. Ezért a célunk az, hogy olyat javasoljunk, amihez egyéni lehetőségeihez mérten bárki tud csatlakozni. Tömeges aktív ellenállás esélyét nem látjuk, a tüntetésekre alig járnak emberek, nincs sem idő, sem pénz, sem energia erre. Az internetben bízunk, mint mozgalmi eszközben.
  • Arra is számítottunk, hogy lesznek támadások.
    Lettek is. Az a feltételezésünk is bejött, hogy majd okos nők fognak a legjobban kirohanni ellenünk (lásd az eredeti posztban a kápókról, haszonélvezőkről írtakat).
    Érdekes módon nem egy férfi bejelentkezett, írt, ajánlott együttműködést és osztotta meg a felhívást. Néhányukkal el is kezdtünk együttműködni, egyeztetni a lehetséges kapcsolódási pontokról.
  • Beszéltünk arról is a Gumiszoba csapatban, hogy vajon egy ilyen petícióval hány aláírásra számítunk, mi az a szám, amivel már elégedettek lennénk. Mindenki elmondta a saját maga által elgondolt számot. Számításba vettük azt, hogy az akció nagyon újszerű, hogy a petícióban leírtakhoz bárkinek a nevét adni nem egyértelmű, hogy sok olyat állítunk benne, ami még mindig tabudöngetőnek számít, stb. A csapatban volt, aki azt mondta, hogy 100, volt aki azt, hogy 200 aláírásnak már nagyon örülnénk. (Most 56 aláírás van.) Ha 200 nő ma Magyarországon egy ilyen vállalást aláír, akkor úgy gondoljuk, hogy megérte a belefeccölt energia.

A petíciónak szándékosan nincs időkorlátja, azt reméljünk, hogy mindaz a sok jó gondolat, ami a köztudatban pörög mostanában, a nők által működtetett számos online térben, az fokozatosan hozza majd a gyümölcsét. A petíciót hosszú időre tervezzük nyitva hagyni. Célunk az, hogy legyen egy olyan online felület, ahol minden nő, aki akar, kinyilváníthatja azt a véleményét, hogy elege van a fennálló rendből, a férfiuralomból és változást akar.

Sokan írtátok, hogy akkor van/lesz változás, ha a nőkben belül változás történik. Ezzel mi is nagyon egyetértünk. Váratlan meglepetés volt számunkra, hogy nők spontán kezdték megírni, hogy ők a peticióban vállaltakat hogyan akarják saját életükben a gyakorlatba ültetni. A leírtak elkezdtek önálló életet élni, ennek egy gyűjteményét lentebb bemutatjuk.

Sokan írtátok azt is, hogy nem hisztek az ilyen mozgalmi felbuzdulásban.
Mi hiszünk. Sőt, meggyőződésünk, hogy az egyéni változásokon túl fontos, hogy a nők összefogjanak, állításokat tegyenek és testületileg fejezzék ki azt, hogy változást követelnek.

izlandi-nosztrajkIzland kiemelkedő a női jogok, az esélyegyenlőség tekintetében. Szerintetek vajon létre jött volna ez anélkül, hogy az izlandi nők együtt utcára vonulnak? Az izlandi nők 90%-a vonult utcára 1975-ben. El tudjátok ezt képzelni? És akkor még nem volt ám internet. Mi, Magyarországon sehol nem vagyunk még ettől, pedig nekünk már internetünk is van.
Nem gondoljuk azt, hogy a mi generációnk még megéri, hogy a magyar nők 90%-a együtt kiálljon a saját jogaiért, de ha módunkban áll, szeretnénk azon dolgozni, hogy talán a mostani fiataloknak már legyen erre esélye.

Az egész ügy kapcsán a legfontosabb negatív jelenségnek azt látjuk, mikor pl. alapvetően jó anyagi helyzetben, vagy bántalmazó partnertől mentesen, vagy máshogyan privilegizált helyzetben élő nők kezdik el a kezdeményezést ócsárolni, próbálni a fennálló rendet konzerválni, amire nyilván joguk van. És lehetőségük is.
Kezdeményezésünk önkéntes, benne részt venni egyáltalán nem kötelező, sőt, fontosnak is tartjuk, hogy csak akkor szálljon be valaki, ha az a saját döntése és saját maga fejlődésének lehetőségét látja benne. Azokhoz a nőkhöz beszélünk, akik értik és akarják hallani, amiket mondani tudunk, továbbá olyan tereket kívánunk fenntartani, ahol lehetőségeinkhez mérten biztosítani tudjuk, hogy trollok és férfiak ne bombázzák azt szét. Olyanokat, amikben a nők saját igényeik szerint tudnak kommunikálni, fejlődni. Ezért is csináltuk meg a belső blogot egyebek között. A nyilvánosan ekéző nőket, a rendszer haszonélvezőit nem kívánjuk minősíteni. Mindenkinek csak a saját tükrével és lelkiismeretével kell elszámolnia, melyhez ezúton kívánunk nekik jó egészséget és nyugodt alvást :).

Még egy kép az izlandi nősztrájkról:

izlandi-nosztrajk2

És akkor néhány a spontán vállalásokból, reméljük számotokra is olyan felemelő lesz, mint amilyen nekünk volt olvasni:

„A facebook-oldalamat főleg feminista témájú megosztásokra használom.”

„A szépségkultusz elleni fellépésem: tavaly nyár óta nem vágatom/festetem a hajam, nem lakkozom a körmöm, és ezután sem fogom, stb.”

„Távolságot fogok tartani az olyan férfiaktól, akik lenézően viselkednek velem.”

„Feminista eszméket “fennen hirdessük”, mondjuk családi összejöveteleken, szülői értekezleteken, munkahelyen. Ahol van rá módunk.”

„A passzív ellenállás egy formája lehet, hogy nem veszünk “olyan” újságokat. Pl. Nők Lapja, stb.”

„Otthon a munka felét vagyok hajlandó elvégezni.”

„Magamat tartom el, ebben nem alkuszom – futja, amire futja.”

„Megküzdök magammal, amikor a belsővé tett elvárások miatt feszengek, pl. családi vendégség.”

„Nem hagyok szó nélkül szexista tartalmakat, ha a körülöttem levőkkel beszélgetek.”

„A munkában kezet nyújtok, határozott vagyok, rendreutasítok, és képes vagyok nem visszahívni, nem válaszolni, nem foglalkozni valakivel, akivel nem tartom jónak foglalkozni.”

„Kivonulok a nőket minősítő beszélgetésekből.”

„Nem vágok jó képet a nők bántó becézéséhez.”

„Nem bámulom meg a nőket, mert ez talán akkor is zavaró, ha nem férfi csinálja.”

„Diéta vagy egyéb életmódváltás elkezdése, hogy fizikailag és mentálisan is fittek legyünk, önmagunkért.”

„A barátnőim saját maguk ellen irányuló negatív kritikáját próbálom megcáfolni. Ezek leginkább olyan kritikák, amik a külvilág véleménye miatt épültek be, természetesen visszahúznak.”

„Nem fogalmazunk meg (még magunkban sem) kritikát másik nő: lakására, gyerekeire, kinézetésre stb. legalább mi ne nyomorítsuk egymást ezzel!”

„A női egyenjogúság témáról olvasva tökéletesítem az érvrendszerem, hogy ha “betámadnának”, akkor csípőből tudjak “tüzelni”.”

Hát itt tartunk. Ahogy azt az eredeti posztban is írtuk, elindítottunk egy folyamatot, egy hólabdát. Azt tudjuk, illetve abban hiszünk, hogy a világ körülöttünk magától nem fog megváltozni. A nőmozgalom története is azt tanítja számunkra, hogy akkor van változás, ha a kezünkbe vesszük a sorsunkat, egyénileg és társadalmilag egyaránt. Az meg, hogy mindez mire lesz elég, majd kiderül és csak részben tőlünk függ. Annyit azért még el kell hogy mondjunk, részben kedvcsinálónak, hogy nagy élmény a Gumiszoba csapattal és a közösséggel együtt gondolkozni, dolgozni, és nagyon örülünk, hogy belevágtunk ebbe a projektbe.
Köszönjük nektek a részvételt.

 

(Ha tetszett a bejegyzés, használd a megosztó gombokat!)

Advertisements