Category Archives: Nők a társadalomban

Neked könnyű, csak egy gyereked van és tanár vagy

Az első napokhoz képest komolyan ki vagyunk merülve. Hiszen a saját munkánk mellé mégiscsak egy teljes munkaidőben fizetett tanári állást kaptunk meg, amit nekünk kell most csinálni tanár híján (és fizetés híján). Mindenkinek a saját helyzete a bonyolult a maga számára. Van, ahol több a gyerek, de mondjuk az online óra és az iskolai támogatás is több, na bumm. Vida-Misik

További információk

Ki sír a nőkért?

Azt sem tudom, hogy amikor a kedvesem sírt a zsidó áldozatokért, emlékezett –e rá, hogy ők azért női ágon követik nyomon a leszármazást, mert annyi volt a zsidó nők ellen elkövetett nemi erőszak, hogy az apa személye sosem volt egészen biztos… Szóval így van ez- a fiúk a népükért sírnak. És végül is én is a sajátomért. A nőkért.

További információk

Ha két ember megszereti egymást. avagy: ideák foglyai vagyunk

A szép nő – gazdag férfi párosnál mindig a férfi a felmentett: hiszen a férfiak szerencsétlen, gerjedelmeiken uralkodni nem tudó ösztönállatok, akik ha – a kívülállók véleménye szerint – leginkább a vagyonuk segítségével „birtokolhatnak” egy komoly presztízsértékű, náluknál jóval vonzóbb külsejű nőt, akkor ki is a hibás: A NŐ! És a férfi a szerencsétlen, csőbe húzott áldozat, aki soha nem is kételkedik a nő őszinte érzelmeiben.

További információk

„Ne legyél már szégyenlős, Pistike!”

Egy tökéletes világban az anyáknak nem kéne Xanax-ot szedve átvergődni a napon, hanem ki lehetne mondani azt a tabut, hogy igenis gyereket vállalni piszok nehéz, segítség kell, mindenki küzd vele, nem a földkerekség legnagyobb csodája, hanem kőkemény munka, ráadásul szembe szélben, a társadalom és a környezet nyomasztásának ellenállva

További információk

Sisterhood, avagy miért bántják a nők egymást?

Egészében úgy gondolom, hogy a sisterhood is egy olyan fogalom, ami igényelné, hogy a XXI. század elvárásaihoz igazítsuk. Most, mikor egyre több nő válik láthatóvá, hallatja a hangját, mikor közéleti szereplőkké válnak, vagy azokhoz mennek nőül ilyen-olyan okból, akkor jó lenne beszélni arról, hogy milyen határig és mi célból kritizál(hat)juk például Varga Judit vagyonmentő válását, vagy Várkonyi Andrea szerelmi életét.

További információk

Minden nő gyönyörű- “jóindulatú” szexizmus, avagy kiknek beszélünk mi?

Az már külön boldogság volna, ha egyre több nőnek kinőne a gerince és nem térdelne be olcsó bocsánatkéréseknek, meg egy kis kockahasnak, hanem inkább azt tartaná szem előtt, hogy azt, ahogy most él, amit most megtehet, hogy tanulhat, kinyithatja a száját, pénzért dolgozhat, és hogy (ha elég szerencsés) nem ölhetik, verhetik meg büntetlenül (férfiak), Nos, mindezt ő sem a férfiaknak, hanem nőknek, csakis nőknek, és dühös nőknek köszönheti. Feministáknak.

További információk

Hogyan legyünk kiváló asszonyságok a NERben?

“Készítse el a vacsorát időben. Már reggel vagy akár előző este tervezze meg, hogy a férjét finom vacsora fogadja, amikor hazaér a munkából. Így adja tudtára, hogy gondolt rá, amíg ő dolgozott és gondját viseli a szükségleteinek. A férfiak többsége éhes, amikor megérkezik a munkahelyéről és a kedvenc ételének elkészítésével kielégíti a meleg fogadtatás iránti vágyát“

További információk
Recent Entries »