Minden nő gyönyörű- “jóindulatú” szexizmus, avagy kiknek beszélünk mi?
Az már külön boldogság volna, ha egyre több nőnek kinőne a gerince és nem térdelne be olcsó bocsánatkéréseknek, meg egy kis kockahasnak, hanem inkább azt tartaná szem előtt, hogy azt, ahogy most él, amit most megtehet, hogy tanulhat, kinyithatja a száját, pénzért dolgozhat, és hogy (ha elég szerencsés) nem ölhetik, verhetik meg büntetlenül (férfiak), nos, mindezt ő sem a férfiaknak, hanem nőknek, csakis nőknek, méghozzá dühös nőknek köszönheti. Feministáknak.
Murinai Angela írása
Az elmúlt napokban több szexista történés zajlott a közéletben, melyekre különböző módokon reagáltak emberek, így most azt gondoltam, összefoglalom egy cikkben, mi az én véleményem erről.
Első történet Pachmann Péter esete Gáspár Evelinnel[1]. (linket a cikk végén találod) A felületes és áldozathibáztató konklúzió levonása a bántalmazott Evelinnel készült riport végén:
„Nyilván nagyon nehéz felülemelkedni a te helyzeteden most, de alapvetően gondolom, pontosan tudod azt, hogy nagyon sok nőnek most példát adsz, vagy erőt adsz, hogy felelőtlenül legalábbis ilyen dolgokba ne bonyolódjon bele.”
Később ez az otrombaság eléggé felkapott lett, nyilvános oldalak tárgyalták Pachmann Péter konklúzióját, mire is ő nyilvánosan bocsánatot kért.[2] Ebben a pillanatban a kocka fordult, és nők tömegei kezdték őt ünnepelni, mondván, ez valami csodálatos, ahogy megbánta bűnét, és most már eztán biztosan nagyon fogja tudni, hogy így nem szabad beszélni.
Már ezen a hajam hullott, mert ugyanis én ebben az ügyben nem azt láttam, hogy de jó, hogy bocsánatot kért, hanem azt, hogy egyáltalán hogyan keveredhetett olyan helyzetbe, hogy műsorvezetőként (!!!) ennyire felkészületlen és érzéketlen legyen. Hiszen hosszú évek óta mondják, írják a nők, de már nem is csupán a nők… Nem eldugott sufniblogokban beszélünk erről, hanem komoly olvasottságú portálok is igyekeznek áldozatrespektáló módban beszélni. És akkor bumm, bejön egy ilyen. Még jó, hogy bocsánatot kért. Ez a minimum, nem?
Következő történet az volt, mikor a nőnap fölött elmélkedtem [3], mondván, milyen jó, hogy itt, Németországban telibe tojják a népek a Nőnapot, mert ez még mindig sokkal jobb, mint tudva, hogy eredetileg miért és mi célból alapították, látni ezt a mostani, kilúgozott émelygést, ami körülveszi. Ez egy felvilágosult nőnek inkább sértő, semmint megtisztelő. Amint Pachmann Péter alatt, úgy itt is összegyűltek azok, akik szerint igenis, hogy igenis. Neki jól esik, meg nekünk már tényleg minden baj. Mi már semminek sem tudunk örülni. Mármint én és a velem egyetértők.
Ó, dehogynem. Isteni, üdítő együtt dolgozni, egy légtérben lenni, beszélgetni, ötletelni, politizálni olyan férfiakkal, akik kerülik a szexista paneleket, meghallgatnak és a véleményemet respektálják, teljes értékű vita- és gondolkodó partnernek tekintenek. Akik elismerik és elfogadják a tényt, hogy egy nő szemével a világ egészen más, mint egy férfiével. Akik nem relativizálják a nők sanyarúbb helyzetét és elismerik ebben a férfitársadalom felelősségét. Akiknek nem kell az okos fejecskéjét simikézni, hogy nehogy elriadjanak a nők egyenlőségre törekvésétől. Akik ismerik és értik a feminizmus kifejezést, és elismerik a fontosságát.
Nahát. Mutass nekem ilyet jó sokat és boldog ember leszek!
A harmadik történet pedig a BRFK dolgozóinak esetlen, ostoba nőnapi üdvözlése egy chippandale fiúra hajazó kollégával a képen, akire aztán nőként lehet nyálat csorgatni, és a férfiaktól eltanult, torz, tárgyiasító kliséket pufogtatni (Bittos úr, bilincseljen meg!).
Ennek a bocsánatkérő verziójára reagáltam én [4], és amint az várható volt, kaptam is a fejemre ügyesen érte. Mert nekem már megint nem jó semmi. Hát, hiszen bocsánatot kértek.
Nos, ismét szeretném elmondani, hogy ha hibázunk, az alap, hogy bocsánatot kérünk. Itt kezdődik. Ezért nem jár alleluja, hajlongás, hanem akit a bocsánatkéréssel megkeresnek, az elfogadhatja azt, vagy nem fogadja el. Nem kell köszöngetni.
“A valódi bocsánatkérésnek nem a bántalmazó lelkiismeretén kell enyhítenie, hanem a sértett fél fájdalmán. A valódi bocsánatkérés arról szól, hogy valaki vállalja a felelősséget azért, amit tett. A valódi bocsánatkéréskor a bocsánatkérő szembenéz azzal, hogy a másik emberben mekkora kárt okozott. És onnantól arra törekszik, hogy amilyen módon csak lehetséges, a másik fájdalmán enyhítsen, hogy megpróbálja soha többet nem bántani, és megpróbálja jóvá tenni, amit tett. A valódi bocsánatkérés nem várja el a megbocsátást, mert ezzel is csak sokszor a tettének a súlyát bagatelizálja. Sokan úgy tekintenek a bocsánatkérés, megbocsátás folyamatára, mint egy italautomatára, ahova ha felül bedobom a pénzt, alul már jön is ki a kiválaszott ital. A valódi bocsánatkérés tekintettel és tisztelettel van a sértett félre, az ő lelkére, és felfogja, hogy a megbocsátás nem egy automatikus reakció. Tekintettel van a másik lelki állapotára, és elfogadja, hogy azt, hogy a másik mikor jut el a megbocsátásig, vagy eljut-e valaha, azt nem ő irányítja. A valódi bocsánatkérés átadja a másiknak az irányítást, mert a másikról szól. Az ő enyhüléséről.A valódi bocsánatkérés egy gyógyír. Minden más pedig csak egy értelmetlen színjáték.”
/Sebestyén Eszter- pszichológus/
Hogyan van az- kérdem megint- hogy ismét olyanok futnak rá erre a vékony jégre, a szexizmus recsegő jópofaságára, akiknek szakmájából, napi munkájából adódóan IS többet kellene tudni erről, mint az átlagos férfinak, akinek még el is nézi az ember, ha ilyen macsó neveltetés után véletlenül belerúg a nőkbe. Tévés műsorvezető, rendőr, és ne is soroljam a kormány otromba tagjait, akik úgy köszöntgetik a nőket, hogy egyébként tudvalevő, hogy semmibe se nézik őket. Szóval hogyan van ez? Kiknek beszélünk mi? Mennyire érdekli a férfiakat egyenként, illetve a férfiakat hatalomban, sajtóban, televízióban az, ami a nőkkel történik, amit a nők kérnek? Minden évben… de tényleg MINDEN EGYES ÉVBEN elbeszéljük, hogy mi a nőnap jelentése, miért alapították, és ennek milyen mesterkélt és aljas kigúnyolása, mikor az év 365 napján privilégiumukat élvező férfiak az egyenlőségről szót sem ejtve a mosogató mellett egy szál virágot nyomnak a nőknek. És megcsinálják. Jövőre is. Azután is. Megtehetik, nem? Sőt, hát a nők már el is várják szinte, és tapsikolnak hozzá, majd utána szépen elmennek mosogatni. Hány férfi követelte velünk együtt az Isztambuli egyezmény ratifikálását? Hányan voltak ott tüntetéseken, mikor még voltak? Ehhh.
Tényleg az van, hogy elcsacsogunk itt magunkban, néha becsusszan egy- egy bocsánatkérés, aztán jól van, megy a szekér tovább. Az új nemzedék már azt se tudja, mi volt ez, minek van. Majd ünneplik a női odaadást, ezzel együtt a status quot, meg a női szépséget, vagy az isten tudja, milyen gender szarságokkal aggatják még föl.
Ettől függetlenül jó, és szerintem csak ez a jó, hogy újra és újra elmondjuk, egyre többen elmondjuk, hogy ez probléma, mert így elkezdenek félni. Félnek attól, hogy ki lesznek írva az internetre, hogy megszégyenülnek, sérül a karrierjük. Pachmann eztán oda fog figyelni, talán az a szerencsétlen nőgyűlölő Norbi is, Ákost se hallani mostanában hülyeségeket beszélni, sőt, én emlékszem arra, mikor Ágoston László, vagy Jászberényi Sándor próbálta bekóstolni a nőket (feministákat), és hát nem lett jó vége, hogy finoman fogalmazzak. Azóta is írnak nagyon jókat, de a nőkkel csínján bánnak. Na, ez kell. Tanulják meg a módit. Ők vannak elöl, őket halljuk, látjuk, nekik van felelősségük abban, hogy a hétköznapi Bélák normálisan viselkedjenek. Nekik, nem az egyes nőknek, amint azt egy kedves kommentelő sugallmazta. Nem azért házasodunk meg, hogy felnőtt, elvileg érett férfiakat edukáljunk. Van szemük, be kell húzni az internetet a falba, és elkezdeni nézelődni a témában. Vagy legalább nem elkattintani sértődötten, ha valami ilyen cikket dob eléjük az élet. Akkor majd nem kell bocsánatot kérni, és/vagy dühös nők felháborodásával szembetalálkozni.
Az már külön boldogság volna, ha egyre több nőnek kinőne a gerince és nem térdelne be olcsó bocsánatkéréseknek, meg egy kis kockahasnak, hanem inkább azt tartaná szem előtt, hogy azt, ahogy most él, amit most megtehet, hogy tanulhat, kinyithatja a száját, pénzért dolgozhat, és hogy (ha elég szerencsés) nem ölhetik, verhetik meg büntetlenül (férfiak), nos, mindezt ő sem a férfiaknak, hanem nőknek, csakis nőknek, gyakran dühös nőknek köszönheti. Feministáknak.
Linkek:
[1] https://www.facebook.com/gumiszoba/posts/3638388146247278
[2] https://www.facebook.com/gumiszoba/posts/3645098945576198
[3] https://www.facebook.com/gumiszoba/posts/3653265421426217
[4] https://www.facebook.com/gumiszoba/posts/3655064531246306
Ha tetszett a cikk, kérjük, hogy oszd meg, hogy másokhoz is eljusson. Cikkeinkhez itt is tudsz kommentelni, vagy megteheted ezt a Facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/gumiszoba
Gumiszoba 