Hogyan legyünk kiváló asszonyságok a NERben?
A rendszerváltás óta eltelt évtizedekben annyi minden történt Magyarországon – meg a nagyvilágban -, hogy ember legyen a talpán, aki a változó társadalmi – gazdasági viszonyok és értékrendek, a nemi szerepek és egyéb, az ember egyéni sorsát kísérő jelenségek forgatagában kellőképpen kiismeri magát. Mondhatjuk úgy is: legalább húsz évig magunkra voltunk hagyva.
Tóth Katalin írása.
A rendszerváltás óta eltelt évtizedekben annyi minden történt Magyarországon – meg a nagyvilágban -, hogy ember legyen a talpán, aki a változó társadalmi – gazdasági viszonyok és értékrendek, a nemi szerepek és egyéb, az ember egyéni sorsát kísérő jelenségek forgatagában kellőképpen kiismeri magát. Mondhatjuk úgy is: legalább húsz évig magunkra voltunk hagyva. De 2010 óta egyfolytában örvendhetünk, mert minden megváltozott: mióta a Nemzeti Együttműködés Rendszerét építjük, immár a kisember is úgy érezheti, nincs többé egyedül! Hiszen a kormánypárt figyelő s egyben óvó tekintetétől kísérve időről időre megkapjuk a direktívákat, melyeket követve kellőképpen elégedett, boldog és boldogan szolgáló állampolgárok lehetünk épülő-szépülő országunkban, ahol a mindent átható „polgári szellem” nerista változatának érintését is nap mint nap érezhetjük közvetlenül a bőrünkön.
Az alábbiakban az elmúlt évek iránymutatásait olvashatjuk, melyek segítségével már jó pár éve dolgozhatunk magunkon, hogyan is gazdálkodjunk létünk nerista szempontból is üdvözítő lehetőségeivel.
“A nők agyontanulják magukat és nem szülnek elég gyereket”, valamint „a legjobb fogamzásgátló az egyetem” – ezek a mondatok hangzottak el 2012 őszén az egyházi fenntartású felsőoktatási intézményben.
Révész Máriusz egy országgyűlési bizottsági ülésen 2015 őszén így fogalmazott: “Az a baj, hogy a harmincéves liberális nők nem akarnak szülni.”
„Vagyis a Biblia és a 2000 éves egyházi tanítás „világosan kijelöli a férfiak és a nők sajátos életfeladatait, kiteljesedésük legbiztosabb útját, mely egymással szoros szövetségben, de nem ugyanazon a pályán képzelhető el. (…) A nők számára ez a pálya hitünk szerint elsősorban az anyaságon keresztül vezet.”[1]
Hargitay András egy nőknek szóló tv-műsorban a következőket mondta:
“… tehát szerintem ezt nagyon meg kéne tanulni már gyerekkorban, hogy a férfi az nem egyenlő a nővel, és a nő nem egyenlő a férfival. Én nem szeretem a koedukációt. Tehát nincs közös iskolába járás, mert a 14 éves leánygyermek az már-már majdnem nő. Egyesek már majdnem hogy szülni is tudnának, a 14 éves fiúgyerek az még kisgyerek. … Hát a 20 éves hölgy az már anyuka is tudna lenni.”[i]
Tamási Erzsébet szavait különösen megszívlelendőnek találhatjuk, bár a tudós hölgy saját bevallása szerint gyakran jár úgy, ha megosztja nézeteit a közzel, hogy „az első mondat után azonnal nőgyűlölőnek és szexistának vagyok kikiáltva.:
„… nemzetközi kutatási eredmények szerint egy konzervatív modell szerint felépülő családban, ahol az apa dolgozik és az anya otthon van a gyerekekkel, ritkább az erőszak, mint egy emancipált családban, ahol mindkét szülő dolgozik. Egy vallásos családban ritkább, mint amikor a partnerek élettársi kapcsolatban élnek. Ez nem azt jelenti, hogy a konzervatívabb vagy vallásos párok boldogabbak, de kevesebbet verekszenek, az biztos. Az élettársi viszony sokszor a bizalom hiányát jelzi, az gyakran egy házasság előtt megrekedt párkapcsolat.”[3]
Ákos, nemzeti dalnok is útba igazított a nemi szerepekkel kapcsolatban:
„… beteljesíteni a női princípiumot, valakihez tartozni, valakinek gyereket szülni, és egyébként sem írják sehol a Mózes könyvében, hogy férfinak és nőnek versenyeznie kéne a munkaerőpiacon, nem véletlenül szélesebb a nőknek a csípője, a férfiaknak meg a válla!!!”[4]
Bagdy Emőke egyenesen „férfisorba szomorodó feministákról” beszélt:
„Amikor női és férfi mivoltunkról beszélek, akkor princípiumokról is szólok. (…) Mi is a nő fő feladata az életben, amire szervei fölkészülnek? Amint azt Carl Gustav Jung svájci lélekgyógyász elénk tárta, a befogadás és a gyermek kihordása. (…) A nő nembeli beteljesülése az anyaság. (…) Mi, nők magunk mellé, fölé helyezzük párunkat, hogy védjen és szeressen meg minket. (…) Ez az alárendelődő, szeretetteli odatartozás, amely határtalanul átadja magát, nem félve, hogy önmagát kiszolgáltatja, és rábízza magát a férfi szeretetére, ez a tiszta nőiség megnyilvánulása. (…) A nembeli lényeg (anyaság, családépítés) funkciói nem képviselnek társadalmi értéket. Férfisorba szomorodik a versengő lény, feminista lehet belőle. Az esélyegyenlőségi küzdelem is rossz vágányra fut, ha ez nem az általános, humán méltóságért, egyenértékűségért harcol, hanem a nő férfimércékért és -értékekért verseng. (…)”
„A szingliség üzenete, hogy nincs szükségem rád, zavarsz engem az érvényesülésben.”[5]
Kövér László sem maradhatott ki az igehirdetésből, miképpen is kell élnie a magyar állampolgároknak, különösen a nőknek:
„Nem akarjuk a genderőrületet, nem akarjuk Magyarországot a férfigyűlölő nők és a nőktől rettegő feminin férfiak és a gyermekekben és családokban csak az önmegvalósítás akadályát látó társadalommá lenni. (…) Szeretnénk, ha a lányaink az önmegvalósítás legmagasabb minőségének azt tartanák, ha unokákat szülhetnének nekünk.”[6]
1945 óta nem igazán volt kérdés Magyarországon, hogy a nőknek ugyanúgy joguk van tanulni és dolgozni, mint a férfiaknak, ezen a területen még a sok szempontból ma is feudális jellegű országunkat is elérte a női emancipáció. Nyilván ebben szerepe volt a sajátos történelmi fejlődésnek, illetve magával hozta általános jelenségként a nők „két műszakját”, tehát az átlagos nő nemcsak a munkahelyén dolgozott, hanem a szokásos módon otthon is teljesítenie kellett a hagyományos női szerephez tartozó elvárásokat: gyereknevelés, idősgondozás, háztartás vezetése. De az fel sem merült, hogy a nők ne végezzenek ugyanúgy közép- és felsőfokú tanulmányokat, mint a férfiak, hogy ne teljesedjenek ki ugyanúgy a hivatásukban, mint ők.
És ehhez képest mit élünk meg 2010-től kezdve napjainkig?
A kormány minden lehetséges csatornán, mindenféle anyagi eszközzel támogatva lépten-nyomon azt hangoztatja – sulykolja – erőlteti – ordítja, hogy a nők egyetlen és igazi hivatása az anyaság! Ugyanakkor az apaságról jóval kevesebb szó esik, valamiért a férfiakat nem nyomasztják úton – útfélen azzal, hogy a férfilét beteljesítése az apaság. Mintha a Horthy – korszakba léptünk volna vissza – legalábbis ideológiailag. A gazdagok bármit megtehetnek, a szegények – mivel fokozatosan kiszorulnak a komolyabb színvonalú, magasabb szintű oktatásból – dolgozzanak és szaporodjanak mielőbb!
A hagyományos nemi szerepek állandó sulykolásával – melynek alapjául szolgálna már az óvodai nevelésben is a keresztényi értékek hangsúlyozása – kiskoruktól plántálnák a lányok fejébe, hogy egyetlen valódi kiteljesedési lehetőségük az életben a férjhezmenés és az anyaság.
Imre Zoltán Nóra leányai című tanulmányában egyértelműen ábrázolódik az elemzett színdarabban a Horthy – korszak nőideálja: feleség és anya, aki zokszó nélkül feladja hivatását, ha a férjének és a családjának szüksége van rá, sőt a legjobb, ha hivatása sincs, hiszen akkor nincs is konfliktus. Ha pedig egy nő szeretné komolyan művelni a tanult, szeretett szakmáját, törvényszerűen magára marad, hiszen melyik férfi tartana igényt egy olyan feleségre, akinek nem a családja az első.
„Ez a másik nő elég erős ugyan a nagy magányosság elviselésére, de boldogtalan. Boldogabb nála bármelyik csacska kis nő, akinek sikerül beevezni a házasság, a család révébe.”
Itt tartunk 2021-ben Magyarországon, harminc évvel a rendszerváltás után a nők kormány által hangsúlyozott társadalmi szerepét illetően: Kinder, Küche, Kirche (gyerekek, konyha, templom)…
Egyszerűen hihetetlen!
A kormányzati segítség pedig nagyjából annyi az anyai szerep kifejezett támogatásához, hogy folyton hirdetik, mennyire szépséges és szent dolog az anyaság.
A valóságban az állam teljesen magára hagyja az ezekkel a hagyományos szerepekkel küzdő nőket nemcsak a gyereknevelés megkönnyítésével (pl. gyerekfelügyelet, szociális háttérintézmények létesítése), hanem még a párkapcsolati, családi erőszakkal kapcsolatban is. Ha valakinek a férjura mellett nehéz az élete, a vallás illetve Tamási Erzsébet – „szinte mindenért a nő a felelős” – tanácsaiban és intelmeiben találhat vigasztalást és megoldási módozatokat.
A lényeg a magyarság illetve a „fehér faj” fennmaradása, és nem elhanyagolható szempont, hogy az oligarchák birtokaira is kellenek a jó és szapora munkáskezek. A „pórnép” gyerekei egyre inkább kiszorulnak a minőségi oktatásból – nyilván az évek óta tartó forráskivonás is ezt irányozza elő, miközben szinte mindenhol a világon pontosan az ellenkezőjét csinálják, vagyis növelik az oktatásra fordítandó összegeket.
És ha valaki még mindig bizonytalankodna, hogyan is kell jó nerista „asszonyságnak” lennie, ezen a linken megfelelő eligazítást találhat:
Isten irgalmazzon nekünk!
[1] https://444.hu/2019/03/07/szemermetlen-propagandakiadvannyal-koszontik-a-magyar-noket
[2] https://nava.hu/id/3021247/ (Ridikül – az idézett szöveg 37:30-tól hangzik el.)
[3] https://444.hu/2013/11/21/a-nok-most-verik-le-a-ferfiakon-az-evszazadok-elnyomasat
[4]https://index.hu/kultur/zene/2015/12/14/a_noknek_nem_az_a_dolguk_hogy_ugyanannyi_penzt_keressenek_mint_a_ferfiak/
[5] http://valasz.hu/itthon/fordulat-az-akos-botranyban-ezt-mondja-bagdy-emoke-a-noi-principiumrol-116704
[6] https://index.hu/velemeny/2015/12/15/a_dolgom_a_szules/
[7] http://szinhaz.net/wp-content/uploads/2016/11/Imre_zoltan_nora_leanyai.pdf
[8] https://www.urbanlegends.hu/2020/01/tenyleg-ezt-tanitottak-a-noknek-a-szerepukrol-az-otvenes-evekben/
Ha tetszett a cikk, kérjük, hogy oszd meg, hogy másokhoz is eljusson. Cikkeinkhez itt is tudsz kommentelni, vagy megteheted ezt a Facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/gumiszoba
Gumiszoba 