Gumiszoba

Amikor a vagyon elkezdett kialakulni, és ez a vagyon-bármennyire is kicsinyke volt-örökölhetővé vált, akkor annak érdekében, hogy a nők szülési képességét nyomon lehessen követni el kellett a nőket zárni, tulajdonná tenni, amiképpen az ő testükből kijövő gyerek is tulajdon lett, egyben a vagyon öröklője. Angela Murinai írása.

---

„Mit gondolsz róla? A házasságról. Minden kislány álma, hogy fehér ruhában az ő hercege oltár elé vezesse, és ott örök hűséget fogadjanak egymásnak. Aztán jöhetnek a gyerekek. Vagy nem? Beszélt neked arról bárki, hogy miképpen működtethető egy házasság, hogy milyen esélyekkel tud működni, és hogy átlagosan hogyan élnek benne az emberek? Vagy csak azt mondták, amit nekem is, mármint hogy a házasság kell, mert az ember társra vágyik, és amúgy a szerelem elmúlik, de szerencsére átalakul szeretetté, és a szeretet megtartása kemény munka, és lemondásokkal jár. Tessék?! És nekem ezt akarni kellene? Valamit, ami „kemény munka” és „lemondásokkal jár”?
Hát hülye vagyok én? – Egy ilyen mondat után nem ennek kellene az első gondolatodnak lenni? És a következőnek: és mit kapsz cserébe a lemondásokért?”

Ez itt egy részlet a 10 okom a haragra című könyvemből. Ebben egy egész fejezetet szántam a házasságnak, amelyben szépen, szisztematikusan leírom, hogy történetileg milyen célból alakult ki ez a szerveződés, és mára hová jutott.

Valójában a két alapító egyedből álló közösség, a család kialakulásának, egyben a tágabb közösségek átalakulásának két oka volt. Az egyik, egyben a legfontosabb oka az, hogy amikor a vagyon elkezdett kialakulni, és ez a vagyon-bármennyire is kicsinyke volt-örökölhetővé vált, akkor annak érdekében, hogy a nők szülési képességét nyomon lehessen követni el kellett a nőket zárni, tulajdonná tenni, amiképpen az ő testükből kijövő gyerek is tulajdon lett, egyben a vagyon öröklője. Ettől kezdve nem volt opció, hogy a nőkhöz bármely férfi szabadon hozzáférhessen, aztán meg isten tudja, ki fia borja púposkodjon bele a kapálni való földbe. Hasonló okokból alakult ki egyébként a papi cölibátus is, amit aztán ilyen mázakkal magyaráztak, hogy tisztaság, meg bűntelenség, és más hasonló ostobaságok. Ja, hát a megerőszakolt ministráns fiúkról nem sok magyarázatot adott az egyház akkor sem, viszont az biztos, hogy a nőtlen papok esetében nem kellett amiatt aggódni, hogy (törvényes) gyereket csinálnak, amely gyerekek majd széthordják az egyházi vagyont.

Szóval a nők reprodukciós képességei okán számos, a világot megnyomorító szokás és hiedelem alakult ki, többek közt a házasság intézménye, amely a nő szexualitását lekövethetővé tette, szabadságát elvette, és őt munkaerő, sőt munkaeszköz kategóriába helyezte.

Azoknak a nemhez kötődő feladatoknak, melyek ipari forradalom előtti életformában a férfinak előírták a földeken való munkálkodást, a nőnek pedig a földeken való munkálkodást PLUSZ a gyerekek és a háztartás körüli teendőket még volt értelme. Mindenki szakadatlan munkája teremtette meg ugyanis azokat a viszonyokat, melyekkel az akkori élet működtethető volt. Tévedés ne essék, nem volt boldogság akkor sem, tehát akik azokat az időket sírják vissza, azok a kényszerű összezárást, a nemi erőszakot, a tanulatlanságot, az elnyomást dicsőítik. Nem volt cél akkoriban boldognak lenni. Nem is várta ezt igazán senki, sőt, nem tudom, a szót, boldogság egyáltalán ismerték-e. Főleg a nőknek jutott igen kevés öröm, hiszen sem tanulni, sem önálló akarattal bírni, más életre vágyni, szólni, ellentmondani, saját döntéseket hozni nem volt módjuk és lehetőségük.
Ez volt. Innen indulunk, amikor a házasság intézményéről beszélünk. Ebből alakult azután ki az a mostani állapot, ami van, de ami szintén nem működik, bár már le van öntve egy csomó sziruppal és mázzal, fehér ruhába van erőszakolva, és nagy szavakkal illetik. Feltehetőleg azért, hogy mindez eltakarja a csúf valóságot a sok reménytelen, boldogtalan emberről, a válási statisztikákról, a gazdaságilag, emberileg, testileg bántalmazott nők tömegéről. Hiába kapott szirupos öntetet a házasság az elmúlt ötszáz évben, az abban élők esélye a boldog és biztonságos életre alig valamit változott.

Erről is beszélgettünk többek között a Tilos rádió “Szültél már ma?” című tematikus napján.

A házasság kritikája során két kérdés kap hangsúlyt. Az egyik, hogy megreformálható-e oly módon ez az intézmény, hogy abban esélye legyen a nőknek (is) boldogan, de legalább jól élni. Jelenleg ugyanis azt mutatják a statisztikák, hogy miközben a házasságban élő férfiak egészségi és mentális állapota nagyjából harminc százalékkal javul a házasságuk előtti időhöz képest, addig a nőké éppen ennyivel romlik. Ez akkor, ha jól számolom, hatvan százaléknyi életminőség-különbség a két fél között.
Vajon mi lehet az oka ennek a brutális különbségnek? Nekem vannak sejtéseim. És ennek a mérhetetlen életminőség zuhanásnak ellenére miért van, hogy a nők nagy része még mindig bedől a máznak, a bullshiteknek, és házasodik, röghöz köt és szül?

Nyilván az életbe lépésünktől kezdődő, és életünkön át folyamatosan tartó társadalmi programozás arról, hogy mi is egy nő dolga, a nyomorult hazudozás arról, hogy a szinglik és gyerektelenek alacsonyabb rendűek, mint a családozásba belerokkantak mind afelé nyomja a nőket, hogy ne gondolkodjanak, hanem bízzanak a jó szerencsében, az ügyességükben, és vállalják ezt a kétes társadalmi státuszt: férjezett. Egyrészt. Másrészt fontos látni azt is, hogy ha valakinek akár egy pillanatra is megfordul a fejében, hogy ő köszöni szépen, nem szeretne házasodni, hanem valami mást szeretne, akkor azonnal egészen sok feladat vár rá. Ki kell találnia ugyanis, hogy oké, de akkor mi lesz helyette. Mi fog az ő életének értelmet adni?

Nagyon egyszerű az életünk elején NEM GONDOLKODNI azon, hogy mi lesz. Kitalálni, hogy ki vagyok én, mit akarok az életemmel, a mindenféle nyomások ellenében kitaposni a saját önismeretemet, majd azt által vinni a tömeg nyomásán-Ez feladat. Bonyolultabb és komolyabb feladat, mint beállni a sorba, elvégezni valami sulit, aztán férjhez menni, szülni, gyeselni, hitelt felvenni, bízni abban, hogy jól választottunk, és minket nem fognak agyonverni… Ellenni. Nem elleni, hanem ellenni, bocs. Ha valaki nem ezt akarja, arra nem vár recept, nincsenek helyek, példaképek, hétköznapi szép történetek arról, hogy milyen életük lehet azoknak a nőknek, akik más utat választanak. Mit csinálnak ők? Mi van a házasodáson kívül?

Van nekem egy nagynéném, aki a hetvenes években mondta azt a világnak, hogy ő nem szeretne férjhez menni, meg gyereket sem feltétlenül akar. Ez akkoriban egészen kivételes életfelfogásnak minősült. Annyira, hogy például a mi családunkban rendszeres beszédtéma volt, hogy ó, milyen szerencsétlen, ó, milyen üres élete van, ó, hát ennek aztán így semmi értéke… Nagyjából. Volt idő, hogy magam is elhittem ezt, miközben gyakran éreztem a lelkem mélyén, hogy nincsen ebben semmi értelmetlen, amit ő él, hanem inkább nagyon is harmonikus és szép élete van.

Nem oly régen az élet megajándékozott azzal, hogy néhány évtized után találkoztam vele. Életem egyik legszebb pillanata volt, amikor Budapesten, a Vörösmarty téren, az első és legfontosabb könyvem dedikálása előtt nagyjából fél órával egy olvasóval a bungalók között sétálgattam, és egyszer csak ott állt előttem ő. Ragyogott. Azonnal megismertem, és visítottam a boldogságtól. A Mikor feltámad a szél néhány évtized után visszafújta őt az életembe. 71 éves most, és olyan szép, olyan fiatal, olyan fitt, hogy azonnal felismertem. Pont úgy néz ki, mint amikor utoljára láttam harminc évvel ezelőtt. Szavaim nincsenek arra, milyen örömöt éreztem a láttán.

Azóta beszélünk, és szép lassan felbomlott előttem egy élet, az ő élete, amely úgy teljes, ahogyan van. Döbbenetes látni, milyen friss, impulzív, energikus. Ő nem kiégett, elhasználódott, megfáradott, mint sok, családban élő nő. Nem bántalmazott, elnyomott, kihasznált. Nem. Ez egy példa értékű, szabad női élet. Ő még ma is elképesztő mennyiségeket úszik, programokat szervez másoknak, utcán élő cicákat gondoz, hetente többször jár színházba, kirándulni, társaságba. Irigylésre méltó élet van mögötte (és előtte), amiben -ahogy ő mondja- mindent megkapott. Kiteljesedést, szabadságot, szerelmet, összetartozást, én-időt, hobbit, társaságot, egyedüllétet, szuverenitást, függetlenséget. Mindent. Hát, gyereket nem. És?
Igazi példa ő arra, hogy van teljes élet, boldogság az elvárásokon túl is. Mindent megkaphat egy nő enélkül az elavult intézmény nélkül is, ha tudatosan építi az életét. Bár mellettem lett volna az elmúlt évtizedekben! Milyen sokat adhatott volna hozzá az életemhez, önbecsülésemhez, döntéseimhez a maga szabad, szuverén világával.

Társadalmi szokás, hogy a nőket irányítsuk, és meg akarjuk mutatni azt is, hogy mi mindent csinálhatnak azon túl is akár, amit KELL csinálniuk. Bennem is dolgozik a beidegződés, pedig nőként bosszant, ha megérzem ezt a tanácsosztogatást vagy kontrollt. Nekem ne mondja meg senki, mit csináljak, mit csinálhatok! Most mégis azon agyalok, mit mondjunk a lányunknak, ha azt akarjuk, lásson alternatívákat maga előtt. Semmit. Mondjuk azt, hogy több vagy annál, mint mások kényelmét, egészségét és hobbiját szolgáló személy. Mondjuk azt, hogy a kormánypropaganda, a társadalom nyomása hazugság és téged akar rabigába hajtani. Egyébként pedig azt csinálsz, amit csak akarsz. Úgy élsz, ahogy akarsz. Próbálj ki mindent, ami érdekel, és élvezd az életed. Tudd, hogy csak a tiéd, és azzal osztod meg, akivel akarod. Akár senkivel. Én, az anyád úgy szeretlek, ahogyan vagy.

Van-e ennek a gondolatnak létjogosultsága a mai Magyarországon? Nincs? Akkor gondolj csak az én szépséges, ragyogó nagynénémre, akiről fentebb meséltem. Ő ötven évvel ezelőtt csinálta meg.

---

Ha tetszett a cikk, kérjük, oszd meg, hogy másokhoz is eljusson. Cikkeinkhez a Facebook oldalunkon tudsz kommentelni:
https://www.facebook.com/gumiszoba