Gumiszoba

A szabad élet, és a jól működő párkapcsolat nem szólhat arról, hogy egyik ember alárendeli magát a másik akaratának. Angela Murinai írása.

---

A Netflixen megy egy ideje az Egy szobalány vallomása című minisorozat. Gondolkodtam, hogy írok róla ajánlót, mert hát annyira életszagú, annyira igazi. Egy nő története, aki a bántalmazójától szabadulna, de folyton beleütközik a bürokrácia akadályaiba. Végül addig vártam, hogy 24.hu-n Polák Zsófia írt róla isteni elemzést, azért én nem is fárasztanám vele magamat. Olvassátok el, és nézzétek meg a filmet is!

Ami miatt most idehoztam a filmet mégis, az a férfi karakterek elemzése iránti igényem. Három férfi jelenik meg jelentősen a filmben, és mindhárom tipikus, egyben mégis árnyalt. Fontosnak érzem, hogy figyeljünk rájuk, és gondolkodjunk róluk.

A film a családon belüli erőszakkal foglalkozik, annak is azzal a fajtájával, amely nehezen felismerhető, mert nincs (még) benne tettlegesség, ütés, foltok, törött csontok, „csupán” gazdasági, érzelmi, és verbális erőszak. Alex, a főszereplő a film elején maga sem tudja, hogy ő bántalmazott nő. Maga is azt gondolja, hogy a bántalmazott nők azok, akik kékre-zöldre verve menekülnek éjjel az otthonukból. Idő kell, hogy felismerje, tudomásul vegye, bizony, ő is segítségre szorul éppen úgy, mit azok, akiket már ütnek. A bántalmazás fokozatosan jut el a tettlegességig.

Alex partnere (Nick Robinson) sem egyszínű a filmben. Nem ő a fekete démon, aki hobbiból, gonoszságból, élvezetből bántalmaz. Egyszerre jó apa, családra vágyó, traumatizált lélek, és agresszív alkoholista. Időnként nagyon is szánjuk őt, és Alex bőrébe bújva, nőként gondolkodva azt érezzük, talán adni kellene neki még egy esélyt. Aztán a film megmutatja, hogy nem, ez rossz gondolat. Van, mikor nem szabad adni még egy esélyt.

Nem lehet nőként megmentőnek lenni, nem lehet a beteg lélek manipulációira hallgatni. Nem dolga senkinek felelősséget vállalni egy másik felnőtt emberért. Magunkért kell felelősséget vállalni, és a nekünk kiszolgáltatottakért. A gyerekünkért.

A gyerekkori traumáit mindenkinek magának kell feldolgozni. Az alkoholizmusát is. Nincs olyan, hogy ÉRTED nem iszom majd, TE KELLESZ ahhoz, hogy jobb ember tudjak lenni. A történetek legmélyén végül mind magunk maradunk. Végül csak az tud erős lenni, aki önmagából merít erőt.

A másik férfi szereplő Alex apja (Billy Burke). Szelíd, megidősült hippinek gondoljuk sokáig, és nem is értjük, Alex miért nem fogadja el a segítségét, hiszen neki mindene megvan, új neje, új családja, szép háza, kedvesen duruzsoló hangja… Miért idegenkedik tőle Alex, miközben az apa folyamatosan segíteni akar neki? Időnként vannak furcsa emlékbetörései a nőnek arról, hogy kislányként egy szekrényben kuporog és fél, de sokáig nem látjuk, ezek az emlékek honnét jönnek.

Akkor látjuk meg Hank, az apa igazi arcát, amikor Sean végül fogollyá teszi Alexet. Hank érzések nélkül nézi a zombivá vált, megfélemlített lányát, és egyértelműen a tomboló, folyamatosan részeg férj oldalára áll. Akkor is, amikor Alex végre erőt gyűjt, és kezébe veszi a sorsát. Sean nehéz helyzetben van- mondja Alexnek, én meg ordítanék: A lányod nem?! Ő nincs nehéz helyzetben?!
Ez egy valós eseményeken alapuló történet. És amint a valóságban, itt sem megy egyedül Alex szabadulása. Az ilyesmi sosem megy egyedül. Kellenek barátok és szakemberek, akik ott vannak velünk a bíróságon, és ott vannak a magánéletben is.

A sorozat egy pontján kiderül, hogy Alex élete tulajdonképpen az anyja életének meghosszabbítása. Ő IS bántalmazott nő, akit a kedves, segítőkész apa, Hank vert. Ezért pakolta évtizeddel ezelőtt autóba a lányát és menekült el az otthonából. És talán ezért nem tud azóta sem újra otthont építeni, megmaradni, megállapodni, jól lenni, összeszedetten lenni.
Az a férfi bántotta, akit most annyira szimpatikusnak és segítőkésznek látunk.

– Na, oké, ha bántalmazó (volt), akkor most miért nem az? − kérdezi a néző.

Miért van az, hogy sok bántalmazónak lesz új felesége, miután az első asszony túléli őt, és elmenekül tőle?

Úgy tűnik, azok a (z új) nők már valamilyen más arcát ismerik meg ugyanannak az embernek. – Őket miért nem bántja ez a rongy ember– kérdezzük ilyenkor. A mostani nejével miért olyan harmonikus a kapcsolat?

Hank új felesége a filmben az az asszony, akiről az ideális feleséget lehetne mintázni. Mindenben támogatja a férjét, még annak az ágrólszakadt lányát is befogadja, a gyerekére vigyáz, süt-főz, ahogy kell, a hangja simogató, búgó. Soha, semmiben ellent nem mond a nála jóval idősebb „urának”. Miért is kellene bántani egy ilyen asszonyt? Ellentétben a volt feleséggel, aki –talán a diagnosztizálatlan bipoláris depressziójának, vagy éppen a többszörös traumáinak köszönhetően- hektikus, gyakran zavart, nehezen értelmezhető, fegyelmezetlen lélek. Abszolút nem felel meg az előírt női szerepnek, és nyilván nem könnyű vele együtt élni. Igen sok bántalmazó mondaná, hogy na, igen, mit csodálkozik az ilyen? Mit csodálkozik az a nő, aki nem hallgat el, amikor kell, aki nem húzza meg magát, és akinek véleménye van? Aki „nem tud viselkedni”. Minden bántalmazónak megvannak a felmentő érvei. Ha a nő “jól” viselkedne, ő bizony nem bántaná.

Egészen sok nő van, akit egyszerűen azért nem bántalmaznak, mert tudja, mikor kell elhallgatni. Mondjuk olyan családban nőtt fel, ahol jelen volt a bántalmazás, és az anyai mintát lemásolva eleve tudja, hogy magát háttérbe szorítva kell a férfit szolgálnia, aki ezért nem bántja, hiszen nem érzi magát fenyegetve (ilyen a filmben szereplő új asszony is).
Ők sem ússzák meg mindig, hiszen ők is bántalmazottak, amennyiben önmaguk elnyomása a béke kedvéért annak számítható, csak ők vagy nem ismerik fel a saját elnyomásukat, vagy el tudják fogadni azt. Ők ezáltal egy drága, aranyos embert ismernek, és el sem hiszik, hogy ugyanez ember simán elnézi a saját lánya rabságban tartását.

A szabad élet, és a jól működő párkapcsolat nem szólhat arról, hogy egyik ember alárendeli magát a másik akaratának, és ezért nem szükséges őt „fegyelmezni”. Valaki, aki egyszer már bántalmazó volt, az újra bántalmazóvá lesz, ha neki ellentmondó, szabad akaratú emberrel találkozik. Nem a potenciális áldozatoknak kell a bántalmazókhoz igazodni egy vágyott harmónia elérése érdekében, hanem mindig a bántalmazó hajlamúaknak kell változni és a saját fölényükből leadni.

Alex azzal, hogy látja az apját, hogy végül vissza tud emlékezni a gyerekkori traumára, és az anyja mellé tud állni, azzal, hogy átlátja, hogyan működik ez a rendszer, azzal önmaga is megerősödik, és rájön, el kell hagynia Sean-t ahhoz, hogy az életét normális mederbe terelje. Nem vállalhat felelősséget a férjéért.

A film egy másik érdekes férfi figurája Neat (Raymond Ablack), aki jókor van jó helyen, így rálát arra, mennyire kiszolgáltatott helyzetben van Alex. Kedves és segítő. Alex még nála is lakhat egy ideig a kislányával. Kocsit ad neki, és tényleg ott áll mellette a bajban. Mint egy őrangyal. Meg sem lepődöm, amikor kiderül, hogy nem érdektelenül teszi ezt. Valójában arra pályázik, hogy összejöjjön a nővel. És tényleg, annyira ideális pár volnának. Mindketten egyedül nevelik a kicsi gyereküket, mindketten szépek, aranyosak… Ugyan, mi akadálya lehet annak, hogy ők egy pár legyenek? Éppen csak az, hogy Alex nem akar kapcsolatot. Most szédült ki egyből, és szeretne magához térni, megerősödni, nem pedig egy újabb, ráadásul első pillanattól egyenlőtlenségre épülő viszonyba belefogni. Odaköltözni Neat-hez, kiszolgáltatni magát neki. Én megértem, ha ódzkodik ettől, miközben van ebben a lehetséges viszonyban valami csábító is. Bizonyosan sok nő élne a lehetőséggel még akkor is, ha nem volna hajléktalan. Alex azonban nem akar egyik kapcsolatból a másikba esni, és amikor egy gyenge pillanatában ott alszik Sean-nál, Neat végleg megsértődik, és kiteszi Alexet ezzel gyakorlatilag Sean karmaiba hajtva őt.
Ha valóban barát volna, nem ezt tenné.
Meg sem lepődik az ember. Évek óta mondom (mert ez a tapasztalat), ha egy férfi kedves és segítőkész egy nővel, akkor biztosan akar valamit. Szexet, kapcsolatot, ingyen munkát, bármit… Viszonzás nélkül egy férfi sosem fog egy nőnek segíteni.  Ha pedig nem kapja meg, amit akar, akkor minden érzelem és felelősségvállalás nélkül elfordul tőle.

Ezt a viselkedést mondjuk megtanulhatnánk a férfiaktól mi, nők, és akkor kevesebb bántalmazót pátyolgatnánk az idők végezetéig ahelyett, hogy a saját érdekeinkkel, jóllétünkkel foglalkoznánk.

---

Ha tetszett a cikk, kérjük, oszd meg, hogy másokhoz is eljusson. Cikkeinkhez a Facebook oldalunkon tudsz kommentelni:
https://www.facebook.com/gumiszoba