Az anya a pluszjogokkal nem tud majd visszaélni, tehát innentől kezdve kiegyensúlyozott lesz a helyzet-Varga Judit újabb gyermekjogi akciójáról
A Fidesz megint ad a férfiaknak egy kis cukorkát, melyet szopogatva egy nagy közös nőgyűlöletben tudnak összeolvadni az orbán-kormánnyal, és cserébe fogják tudni tavasszal, ki az, aki soha semmilyen körülmények között nem fogja bolygatni az előjogaikat, hanem még meg is fejeli azokat. Angela Murinai írása.
Mindenki Varga Juditja, a nők védelmezője, aki, bár mélyen elutasítja az Isztambuli egyezmény ratifikálását holmi gender és migráns propaganda okán, de azért igazságügyi miniszterként oly nagyon sokat tesz a nőkért, hát tényleg. Most is például azt tette, hogy nagyon hozzáértőn, abszolút figyelmen kívül hagyva azokat a civil szervezeteket, melyek még életben vannak, és minden állami finanszírozás nélkül igyekeznek tenni a nőkért, és a nők… ah, jogaiért, hagyjad már! A biztonságukért, esetleg. Szóval figyelmen kívül hagyva ezeknek a szervezeteknek az állásfoglalásait most benyújtott egy olyan törvényjavaslatot, amely szerint-ha elfogadják, és miért is ne fogadnák el- a bíróság az egyik szülő kérelmére is elrendelheti a gyermek közös felügyeletét egy válóperben. Varga Judit az InfoRádiónak elmondta: ez a változtatás a gyermekek érdekét szolgálja, mert megszüntet egy nagy konfliktusforrást.
Nahát. Csodálatos változásnak nézünk elébe. A Patent Egyesület máris kiadott egy remek elemzést arról, hogy milyen károkat okozhat az új törvény, és valójában kiknek kedvez.
Nem a nőknek, és nem is a gyerekeknek, természetesen. A dolog ugyanis onnan indul, hogy egy nő Magyarországon nagyjából százszor is meggondolja, hogy elváljon-e. Gyerekét egyedül nevelő nővé válni ma Magyarországon olyan szegénységi kockázat, melyet igen kevesen mernek felvállalni. Már maga a válás is brutális pénz, ami ugye női fizetésből kínosabban finanszírozható, mint férfizsebből. A tartásdíjak összege, elcsalhatósága és behajthatatlansága, a női fizetések alacsonyan tartása, a nők munkaerő piaci ellehetetlenülése nagyon sok nőt tesz kiszolgáltatottá. Egy nőnek Magyarországon elválni, és egyedül nevelni a gyerekeit akkora kockázat, amit külső, családi segítség nélkül csak nagyon kevesek képesek felvállalni.
Nem szoktunk aranyos férfiaktól és cuki apukáktól elválni!
A nők nagy része tehát a gyerekei biztonsága érdekében csak akkor válik, ha nagyon muszáj. Vagyis ha bántalmazás, alkohol, megcsalás, érzelmi elhanyagolás miatt veszélyben érzi magát és/vagy a gyerekeit. Leginkább a gyerekeit. Az ő érdekükben az anyák gyakran tűrik a rossz házasságot vagy a bántalmazást. Azonban még ilyen nehezített pályán is a válások majd’ 70 százakékát nők kezdeményezik vállalva az ezzel járó kellemetlenségeket.
Ha cuki az apuka, és a gyerekeink odavannak érte, akkor meg vagy nem válunk el, vagy örömmel osztjuk meg a terhet, és akár felesben neveljük vele őket. Hát ne vicceljünk már, úgy a fejünkbe van verve a szabály, miszerint egy gyereknek apa kell, hogy sokan még a rossz apát is egészségesebb felállásnak tartjuk, mint az apa nélküli nevelést.
Szóval egy klassz partnerrel a megosztott felügyelet isteni móka. Már ha mondjuk nem az ország túlsó oldalán lakunk a volt férjjel, mert akkor ugye rögtön kell kettő iskola is, ahová felváltva jár a gyerek, meg két külön baráti társaság, és azoknak persze kell egyeztetniük, ha valahol szülinapi zsúr van, vagy ilyesmi, hogy ne pont akkor tartsák már, amikor nincsen ott a kisgyerek. Viszont az tök jó lehet, ha az elvált felek újabb párkapcsolatba fognak (érdekes módon, az apukák gyakran néhány hónappal a válás után), és akkor jééé, hát lesz nekik két anyukájuk és akár két apukájuk is! És akkor az éppen aktuális pót anyuka nevelheti ügyesen az ott időt töltő gyereket. Mert hogy ez is egy tendencia egyébként, vagyis hát vannak erről beszámolások, hogy végül még a nem feles, hanem hétvégés vagy random együttlevős láthatások is gyakran a nagyi vagy az új nő bevonásával vészelhetők át ezeknek az apukáknak. Ez a legklasszabb. Tartásdíjat már nem kell többé fizetni, az új partner meg ugyanúgy ellátja a gyereket, mint az igazi anyja.
Arról meg ne is beszéljünk, mikor a válás oka nem egyszerű elhidegülés (van még olyan egyáltalán? Az emberek simán élnek elhidegült kapcsolatban, hát azt megoldja a közös hitel, CSOK-kötelesség, meg a titkos szeretőzés), hanem lelki vagy testi bántalmazás, alkohol, vagy éppen a család elhanyagolása. Az apa, aki eddig nem, vagy nem építő módon vett részt a gyerek nevelésében majd most felesben rombolhatja annak a melónak az eredményeit, amit eddig az anya elvégzett. Az anyának pedig örömmel kellene a saját bántalmazójához felesben engedni a gyerekét. Majd a bíróság megmondja, hogy alkalmas-e apuka (vagy anyuka) a nevelésre.
Hát akkor innentől szíveteket, reményeteket a teljesen független és szakértelméről oly sokszor tanúbizonyságot tevő bíróságokba vessétek kedves válni készülő édesanyák (és édesapák)!
Nos, már akadt is néhány szakértő (az élet iróniája, hogy nők ezek is), akik boldog felsóhajtással üdvözölték a hírt, miszerint
„Az anya a pluszjogokkal nem tud majd visszaélni, tehát innentől kezdve kiegyensúlyozott lesz a helyzet. Ez pedig csökkenti a konfliktusokat, csökkenti a lojalitáskonfliktust a gyerekben, hiszen azonos jogokkal rendelkezik mindkét szülő. Azonos időt tölt a gyerek mindkét szülővel, tehát nagyon sok vitának ez kihúzza a méregfogát.” /Illés Blanka családjogi ügyvéd/
Érted, az anya nem élhet vissza a plusz jogokkal. Szép mondat, amely akár az ún. férfijogokat hirdető, valójában sértődött nőgyűlölőket szervezetekbe tömörítő mozgalmárok szájából is elhangozhatna. Alapból feltételezi, hogy az anyák visszaélnek, sőt, tömegesen visszaélnek, ezért szükség van a törvényre, amely ezt megakadályozza.
Olyan érzésem van, mint amikor összeköpködték, mocskolták az Isztambuli egyezményt, majd azzal turnézik a drága miniszterasszony, hogy hány védett házat alakítottak ki az elmúlt években. Tehát nem teszünk semmit az erőszak visszaszorítására, de el lehet hagyni a közös tulajdont, és egy valamilyen ház egyik szobájába költözni átmenetileg, ha félni tetszik.
Nos, semmivel sem lesznek előrébb a gyermekjogok, ha egy megtévesztett, avagy nőellenes, avagy a törvénynek megfelelni vágyó bíró majd egy bántalmazó, vagy eddig elhanyagoló szülő kezébe ad jogokat, ellenben
nagyon jó lesz a gyerektartás fizetését megúszni kívánó apáknak. Vagy azoknak az apáknak, akik eddig is a gyereken keresztül, a gyerek elperlésével fenyegetőzve, avagy a gyereket ellopva, eldugva akartak az őket elhagyó nőn revansot venni, vagy őt így akarták a kapcsolatba visszakényszeríteni.
Nekik fog ez a törvény kedvezni. Ismét a fehér macsó férfiaknak lesznek többlet jogaik, akiktől még mindig és folyamatosan NEM VÉDI meg a Fidesz hatalom a nőket és a gyerekeket.
A cél most sem a gyerekek védelme, hanem a nők ismételt visszaszorítása, a válások számának erőszakos és manipulált csökkentése. Ahogy írtam is fentebb, Magyarországon a válásokat 70%-ban nők kezdeményezik. Majd most nem fogják. Majd most befogják a pofájukat és szépen megülnek a seggükön. Majd szépen betakarodnak a helyükre és szolgálnak. Vagy vállalják, amivel ez jár. Ugyebár.
Másik fontos cél szavazókat szerezni (és megtartani) a 2022-es választásokra. Mivel a Fidesz még mindig nem tekinti teljes értékű szavazónak (embernek) a nőket, így hát megint ad a férfiaknak egy kis cukorkát, melyet szopogatva egy nagy közös nőgyűlöletben tudnak összeolvadni az orbán-kormánnyal, és cserébe fogják tudni tavasszal, ki az, aki soha semmilyen körülmények között nem fogja bolygatni az előjogaikat, hanem még meg is fejeli azokat.

A cikk általános tendenciák, sok hasonló történet, viselkedésminta alapján von le következtetéseket és értékeli a helyzetet. Természetesen nem feledkezünk meg azokról az apákról, akik teljes szívvel és lélekkel vesznek részt a gyerekek körüli teendőkben, és akik teljesen megérdemlik a feles felügyeletet. Ők nagyjából eddig is megkapták, sőt, olyanról is tudok, ahol az anya belátta, hogy az apa jobb gondozó, és átengedte a felügyeletet váláskor. Nem is bánta meg senki, mert az apa kitartóan felnőtté nevelte a gyerekeit. Azokról az esetekről sem feledkezünk meg, mikor egy anya az alkalmatlanabb, mégis neki ítélik a gyerekeket, vagy amikor az anya visszaél a patriarchátus alap tézisével, miszerint az anya alapvetően a jó és jobb gondozó, ezért inkorrekt az egyébként jó apával. Van ilyen is, bár csupán szórványosan, említésre sem méltó számmal. Lehet példát hozni, ám egy-egy pozitív példa nem bizonyító erejű az ezrével sorolható egyéb másik példákkal szemben. Azokkal szemben, melyek alapján a cikk született.
Ha tetszett a cikk, kérjük, oszd meg, hogy másokhoz is eljusson. Cikkeinkhez a Facebook oldalunkon tudsz kommentelni:
https://www.facebook.com/gumiszoba