Gumiszoba

Aki egy biztonságos, nyugodt családban nőtt fel, vagy aki akár egy zűrös, lármásban, de soha nem bántották, és ő maga sem bántotta soha a saját gyerekeit, az miért tárná ország-világ elé azt a meggyőződését, hogy a gyereknek jót tesz a verés? Rozenblatt Eszter írása.

---

Volt nekem régen egy verőember albérlőm. Szó szerint abból élt –az ő szavait idézem- hogy ha hívták, ment, és „rendet rakott”. És volt nekem egy szomszédom is, pontosabban hat szomszédom; anyuka és apuka, négy, meglehetősen élénk gyerekkel; valamint az albérlőm meg a hangos család között egy igen vékony fal, amin még a normál beszédhang is bőven áthallatszott.  Na, most ez a verőember nem volt egy életvidám típus, hanem tényleg inkább úgy nézett ki, mint ahogy a filmekben az izomagyak, ennek megfelelő arckifejezéssel. Mosolyogni csak akkor láttam, amikor arról mesélt, hogy milyen csintalanok a szomszéd gyerekek, néha hajnalban felébred a lármájukra, hát milyen kis huncutok! Egyáltalán nem haragudott rájuk, pedig tényleg sokszor felzavarták; és az ő szakmájában nyilván jól jött volna, ha legalább otthon nyugodtan tud pihenni…Haragudott viszont a gyerekek apjára, aki gyakran nagyon agresszívan próbálta a kölköket fegyelmezni. Emlékeztem erre régről, amikor még én laktam a lakásban; két gyerkőc volt még csak akkor, de apukánál már rendszeresen elszakadt a cérna. Szívszorító volt hallgatni, ahogy a gyerekek vidáman, lármásan, felszabadultan játszottak, és egyszer csak apuka egy ilyen mélyről jövő, rettentő dühös, nagydarab férfi-ordítása után néma csend lett…Ijesztő volt. Kedvem lett volna bekopogni hozzájuk, és elmagyarázni neki, mit érez ilyenkor egy kisgyerek – hogy gyakorlatilag ugyanaz a reakció játszódik le testében-lelkében, mint ami egy antilopnak, ami az oroszlán elől fut az életéért; sőt, ennél még valami sokkal rosszabb is történik vele.

Az antilopnak ugyanis, megmenekülése esetén sem kell a későbbiekben jóban lennie az oroszlánnal. Amikor észleli, hogy veszélyben van, elöntik az élete megmentéséhez erőt biztosító hormonok a testét, és fut, ahogy csak bír. Nem gondolkodik, nem emészt, nem növeszti az agancsát, vagy mije is van az antilopoknak, hanem az egész teste a menekülésre optimalizálódik; és rohan. Ha szerencséje van, és az oroszlán nem éri utol, még remeg talán egy kicsit, hogy a maradék stresszhormonokat kimozogja, utána pedig teljes nyugalomban legelészik tovább.

A bántalmazott gyerekekkel viszont nem ez történik. Ők is átkapcsolnak túlélő üzemmódba, nagyon is; de nem hogy a stressz levezetésére nincs módjuk, hanem még szeretniük is kell azt, aki bántotta őket- hiszen a szüleiken az életük múlik. Úgy nem lehet kiszolgáltatottnak lenni, ha pontos tudomásod van arról, hogy akitől az életed függ, az rendszeresen bánt- ezért elkezded kicsit átírni a valóságot; elkezded a te hibádnak érezni, és mire 16 leszel, már a létezésedért is bocsánatot kérsz.

Velem is valami ilyesmi történt, és éppen ezért nem tudom szó nélkül hagyni azt, ami most a téma kapcsán a közbeszédben zajlik.

Van ez a miniszterelnök-jelölt, aki nyíltan vállalja, hogy dühből meg szokta ütni a gyerekeit, ami nyilván nem a gyerekekről mond valami rettentő csúnyát, hanem arról, hogy ő felnőttként hogyan nem képes a saját indulatait kordában tartani; tehát van ez a fickó, de én nem róla akarok beszélni, hanem a híveiről.

Azokról a férfiakról és nőkről, akik a legkülönbözőbb fórumokon arról igyekeznek mindenkit meggyőzni, hogy a gyerekverés rendben van. Egészen biztos vagyok benne, hogy aki erről agitál, az érintett.

Egyébként persze mindenkinek lehet mindenről véleménye anélkül is, hogy akárhogyan is köze lenne a témához; én például kiforrott véleménnyel rendelkezem a homofóbiáról, pedig se homofób, sem meleg nem vagyok. A vegánság környezetre gyakorolt hatásairól is szoktam vitázni; mert igaz, hogy a hústermelés miatti környezetszennyezés nem az ő lelkükön szárad, de amíg a napi betevő avokádó ideér, annak súlyos szénlábnyoma van; de nem sorolom tovább, nyilván érthető, amit mondani szeretnék. De idézhetem TGM gondolatát is arról, hogy milyen szűklátókörűségre vall azt gondolni, hogy aki kiáll valami mellett, az csakis vaskosan érintett lehet: „Az antifasiszták: zsidók. A feministák: nők. A környezetvédők: cserjék.” Nos ez nyilván nem így van. Viszont azt egyáltalán nem látom be, hogy aki egy biztonságos, nyugodt családban nőtt fel, vagy aki akár egy zűrös, lármásban, de soha nem bántották, és ő maga sem bántotta soha a saját gyerekeit, az miért tárná ország-világ elé azt a meggyőződését, hogy a gyereknek jót tesz a verés. Egyáltalán miért gondolná vajon ezt, akit soha nem bántalmaztak sem verbálisan, sem fizikálisan? Nyilván nem gondolja.

Ugyanakkor akit igen, az, hacsak nem járt évekig terápiára, felnőttként belül továbbra is ugyanaz a lefagyott, ijedt; sőt, szó szerint az életéért rettegő kisgyerek, akinek a hosszabb távú túlélése érdekében még mindig szeretnie kell azt, aki bántalmazta. Ahhoz, hogy helyre tudják tenni magukban, hogy amit ellenük elkövettek, az halálfélelmet váltott ki bennük; és hogy ennek egy gyerekkel sem lenne szabad megtörténnie, valami egészen rossz dolgot kéne tudatosítaniuk a szüleikről – és a gyerekverés elfogadhatósága mellett érvelőknek pont ez nem megy. Nagyon csúnyán kilóg a lóláb, teljesen nyilvánvalóan pont azokat a mentségeket hozzák fel, amiket anno a szüleik – és nyilván anno az én szüleim is. Idegesítő a gyerekzsivaj. Kértem, hogy maradj csöndben, de te továbbra is futkároztál és sikongattál. Leverted azt a kurva vázát!  Fegyelmet kell tanulnod! Egyszer majd hálás leszel! Nehogy azt képzeld, te vagy a világ közepe! És a többi. Egy ilyen ember tulajdonképpen még mindig a saját apját-anyját mentegeti, mert belül nem megengedhető az a felismerés, hogy amikor egyedül életképtelen kisgyerek volt, akkor bokszzsáknak használta az, akinek a világon mindennél jobban kellett volna szeretnie és védelmeznie.

És nem ez az egy gyerekverő jelölt ijeszt meg. Jól tudjuk, hogy nem minden politikus szent (hehe), és valószínűleg több olyan miniszterelnökünk volt, aki verte azt, akit otthon elért (ühüm). Még csak nem is pusztán az, hogy mennyien kardoskodnak a gyerekverés elfogadhatósága mellett. Tudom, hogy ilyen emberekkel tele van a világ; sok-sok generáció kell ahhoz, hogy ez megváltozzon. Az viszont kifejezetten rémisztő, hogy mennyien vállalják ezt az „álláspontot” nyíltan, minden szégyenkezés nélkül; szemmel láthatóan mit sem tudva arról, hogy ez bizony egy traumatünet, és nem vélemény. Na de mégsem kommentelhetem oda egyenként mindegyiknek, hogy

„keress ez jó pszichológust, haver; de olyat ám, aki érti, mi fán terem a bántalmazás; beleteszel pár százezret pár év alatt, és kerekebb lesz a világ, hidd el”.

Szóval nem, ezt nyilván nem tehetem meg. Végül a gyerekivel üvöltöző szomszédhoz sem mentem át persze… Átment viszont a verőember. Csak annyit mondott neki, hogy nem szeretné többet hallani, hogy ordít a gyerekekkel, mert akkor esetleg elveszíti a türelmét…és ez hatott. Ő igazából csak tette, amit a hivatása diktált: rendet csinált.

Ha tetszett a cikk, kérjük, oszd meg, hogy másokhoz is eljusson. Cikkeinkhez Facebook oldalunkon tudsz kommentelni:
https://www.facebook.com/gumiszoba