Gumiszoba

Ti vagytok, akik röhögtök azon, ha egy férfinek büdös a pelenka, ha nem tudja, melyik iskolába jár a gyereke, hogy ki a legjobb barátja, és mi akar lenni, ha nagy lesz. Ti vagytok. Mi az akkor, amire igényt tartotok? És miért csak akkor, ha a nő menni akar? Murinai Angela írása.

---

Tegnapi napon posztolta mindenki szülésügyi neakarjegyenlőbért Novák Katalinja, hogy napirendre tűzték a gyerektartás behajtásának hatékonyabbá tételét, mert nekik fontos, hogy (idézem): válás után a gyerekek minden esetben megkapják azt a segítséget, ami jár nekik.

Szuper. Igazán örülök a hírnek. Mármint annak, hogy egyáltalán beszélnek róla. Aztán majd látjuk, hogy mi fog ebből megvalósulni, meg mi jön ki a szájukon, mer ugye Varga Judit is azzal turnézik, hogy milyen elképesztően sok pénzt és munkát tettek ők a nők életminőségének javításába, aztán kérdés, hogy mit látnak ebből az érintettek. Egyelőre én azt látom, hogy a nők még mindig szarul keresnek, agyon is verik őket, le se nagyon csukják a bántalmazóikat, viszont állítólag van valahol az országban néhány új védett ház, amiről ugye senki nem tudhat, hiszen azért védett; vagyis vagy van, vagy nincs. Én speciel még egyet se láttam. Ha mégis van, akkor hurrá, mert akkor több bántalmazott nő hagyhatja el az otthonát és bujdokolhat, míg a bántalmazója terpeszkedik tovább a közös házban. Ugyebár.

Javasolnám nagy tisztelettel a rohadó nyugati társadalmak szokásrendjét tanulmányozni, ahol az állam kifizeti a megítélt gyerektartást, amennyiben a minta-apa nem hajlandó rá, majd perbe fogja az apát, és behajtja rajta. Ez csak egy lehetőség, de nyilván a magyar államnak erre is lesz jobb gyakorlata éppen úgy, ahogy az Isztambuli egyezmény helyett kreált egy… Mit is?

Szóval néztem a nyúlfaroknyi cikket, és alatta a kommenteket. Pont az történt, amire előre letettem volna nem létező vagyonomat, hogy majd mennek oda a minta apukák és kezdik rögtön mondani, hogy de a láthatás, de a közös felügyelet, de az apák óóóóriási szerepe a gyermek lelki fejlődésében, és micsoda dolog, hogy szinte mindig a nő kapja a gyerekeket, a férfi meg fizethet.

Hát igen. Elképesztő igazságtalanság. Szegény, elnyomott férfiak.
ELŐRE AZ APÁK JOGAIÉRT!

Tudtad- e, hogy Magyarországon a válások több, mint hetven százalékát a nők kezdeményezik még úgy is, hogy a válás után kábé a belüket is kidolgozhatják, hogy fenn tudják tartani magukat és el tudják tartani a gyereküket? Mi viszi rá a nőket mégis a hosszan elnyúló, gyakran fárasztó, megalázó procedúrával járó válási hercehurcára úgy, hogy tudják, az életminőségük még a házassághoz képest is brutálisan nagyot fog romlani a férj kilépése után?
(Ez utóbbi állításomhoz gyorsan mondom is, hogy tudva levő, hogy a nők átlagosan 30 százalékkal keresnek kevesebbet a férfiaknál, ismerjük a családi pótlékok összegét, és a gyerektartási fizetési hajlandóságot. Maradjunk tehát annyiban, hogy romlani fog.)
Magyarországon a gyerekét egyedül nevelő nő az a réteg, aki leginkább ki van téve az elszegényedés veszélyének.
És a nők mégis elválnak. Miért? És küzdenek a gyerekért. Miért?

Nos, a nők általában azért válnak el, mert a férfi bántalmazó fizikailag vagy lelkileg. Vagy alkoholista. Vagy telibe tojja a családot gyerekestől, mindenestől, és csak úgy él otthon, mint aki hotelba jár a jogait érvényesíteni. A nő pedig megunja. Nem akarja, hogy a gyereke féljen, hogy lássa a veszekedéseket, a részeg apját, vagy egyenesen azt, ahogy apuka üti az anyát. Inkább vállalja a nehéz életet, mert úgy véli, hogy az még mindig könnyebb.

Igen ám, csakhogy amint beadja a keresetet, a férfinek hirtelen eszébe jut, hogy van őneki gyereke. És az kell neki. Inkább kell, mintsem majd tiltogassák a fizetését. Arról nem is szólva, hogy ha kicsit szívózik a gyerekkel, akkor talán a nőt is vissza tudja zsarolni a házasságba, és akkor neki nem kell azzal vesződni, hogy új nőt szerezzen, meg újra építse az eddigi, viszonylag kényelmes életét. És akkor benyújtja az igényét, hogy őneki szüksége van a felügyeleti jog felére.
Most.

Miért nem egyezik bele a nő? Hát hiszen ha az apa annyira jó fej, és annyira jó apa, és annyira megbízható, mint azt ő állítja, akkor ezzel a nő élete is nagyságrendekkel könnyebb lehet! A megosztott felügyelet mellett tudna normálisan dolgozni, időnként szórakozni menni, sőt, még akár párkapcsolata is lehetne, vagyis valamit lendíthetne a saját életén ahelyett, hogy nulla huszonnégyben ő egyedül old meg mindent a gyerekekkel (mondjuk az eddig is így volt). De a nő mégis ragaszkodik a felügyelethez. A saját kárára is. Sőt, hazudozik összevissza arról, hogy eddig is mindig mindent ő rendezett a gyerek körül, az apa csak időnként vett részt mutatóban az életükben, ezért a gyerekek minden bizalmukkal az anyába kapaszkodnak. Olyan elképesztő dolgokat állít, hogy attól tart, a gyerekek nem volnának jól ellátva, hiszen ő az elmúlt tíz év alatt egyszer sem látott olyat az apától, hogy a gondoskodás bármely jelét mutatta volna a gyerekek felé. Sőt, gyakran ingerült velük is, amitől a gyerekek megijednek.
Hazudik. Ki akar tolni szegény apával. Szegény, elnyomott apával.
Ezt csinálják a nők.

Pénz nélkül, a legolcsóbb ügyvéddel mennek a perre, ahol a leendő ex már felfogadta a város legmenőbb bontóperesét, hogy aztán kórusban mocskolják a nőt és küzdjenek az apa jogaiért.
Mert apára szükség van!

Hát van. Lenne. Alig  van olyan ember, akinek ne volna egy apa sebe a lelkében. Alig van olyan ember, aki ne tudna mesélni a félelmetes, vagy épp elhanyagoló, hideg, alig jelen lévő, esténként a konyhában csetepatézó apjáról. Pedig mindannyiunk szívében él a vágy egy gondoskodó, meleg szívű, támogató, bizalmas édesapáról. És vannak néhányan, akiknek megadatik.

A magyar átlag családokban, ahol válás van, sajnos a bíróság alig dönthet másképp, mint, hogy az anyának ítéli a gyereket. Jelenleg – a statisztikák szerint- az esetek 86 százalékában. Hogy ez a szám változhasson, először az apáknak, és nem utolsó sorban a viszonyoknak nem ártana változni. Egyrészt az apák legyenek olyan apák, akiktől majd nem akarnak a nők 70 plusz százalékos arányban elválni, másrészt ne akkor jusson már az eszükbe a fene nagy apaságuk, mikor válás van, mert még azt merem képzelni, hogy az egész pereskedés csupán a nő vegzálása, zsarolása és megfélemlítése miatt fontos, illetve azért, hogy ne kelljen majd gyerektartást fizetni, harmadrészt pedig mikor ezekért a jogaikért törtetnek, akkor az ne a legmélyebb nőgyűlölet és bosszúszomj legyen már, mert én akárhol látom ezeket az apákat megnyilvánulni, ott mindig térdig járni az agresszióban. Ilyenkor sajnos azonnal arra gondolok: Ennek gyereket? Isten őrizz!

És van itt még egy nagyon fontos szempont.

A magyar társadalom AZ, amely elhiteti a nőkkel első pillanattól kezdve, hogy életük legnagyobb feladata, értelme, hogy gyereket neveljenek. A magyar társadalom az, amely megveti azokat az anyákat, akik nem töltik ki a gyest, nem szülnek még újabbakat, nem adják fel összes álmukat, karrierjüket a Szent Gyerekszülés oltárán. A magyar társadalom, és benne a magyar férfiak harsogják szakadatlan, hogy a gyerMeknek az anyjára van szüksége, és hogy anya és gyerek kapcsolata megbonthatatlan.
Ti vagytok, akik ezt elhitetitek a nőkkel. Ti vagytok, akik röhögtök azon, ha egy férfinek büdös a pelenka, ha nem tudja, melyik iskolába jár a gyereke, hogy ki a legjobb barátja, és mi akar lenni, ha nagy lesz. Ti vagytok. Mi az akkor, amire igényt tartotok? És miért csak olyankor, ha a nő menni akar?

---

Ha tetszett a cikk, kérjük, oszd meg, hogy másokhoz is eljusson. Cikkeinkhez itt is tudsz kommentelni, vagy megteheted ezt a Facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/gumiszoba