The Ripper- A Yorkshire-i Hasfelmetsző, akit évekig nem tudtak elkapni
„A rendőrség tudta, hogy anya gyilkosa még szabadon jár. Sosem felejtem el azt a félelmet, sosem éreztünk ilyet korábban” Murinai Angela filmajánlója.
Véletlenül bukkantam rá a Netflix egyik dokumentum sorozatára, a Hasfelmetszőre. Semmit nem tudtam róla, egyszerűen szeretem a dokumentum filmeket, szeretem a bűnügyi filmeket, így kattintottam a Hasfelmetsző című négy részes minisorira, és meg kell, mondjam, valami sokkal érdekesebbet találtam annál, mint amire elsőként számítottam. Számítottam egy történetre egy sorozatgyilkos üldözéséről, viszolyogtató borzalmakra, aztán egy izgalmas nyomozás utáni békét hozó végre, mikor a gyilkos elnyeri méltó büntetését, és bevonul a börtönbe. Már ez is elég a magamfajta filmezőnek, a Hasfelmetsző viszont érdekes társadalmi problémákat is a felszínre hoz.
A történet a hetvenes években indul Észak- Angliában, Yorkshire- ben. 1975- ben egy nő holttestére bukkannak, és ezzel kezdődik el a közel tíz éven át zajló hajsza a modern Hasfelmetsző után. Míg az első két rész csupán tényfeltárás jó sok korabeli filmfelvétellel és interjúval tarkítva, addig a harmadik résztől a történet egészen feminista ízűvé kezd válni. Aki kicsit is vájt fülű az áldozathibáztatásra, az eddig is felkapta időnként a fejét, mikor a rendőrök folyamatosan hangsúlyozták az áldozatok prostituált mivoltát, miközben már ekkor is felmerül bennünk a gyanú, hogy ezt talán csak feltételezik abból, hogy a nőket éjjel támadták meg. Emellett a rendőri jelentésekben firtatják és minősítik az áldozatok életmódját, ami szintén azt sugallja, mintha az relativizálná az ellenük elkövetett gyilkosságot.
“Élete utolsó hónapjaiban McCann elhanyagolta az otthonát és a gyerekeit. A háza koszos és siralmas állapotú volt. Rendszeres otthagyta a gyerekeit, hogy valahol hajnalig igyon. „
Én ebben egy kiszolgáltatott nőt látok – mondja Joan Smith,- aki küszködik, és egyedül neveli a gyerekeit. A nőt az elejétől fogva prostituáltként írták le, de ha megnézzük a különjelentést, kiderül, hogy csak feltételezték abból, ahogy élt.”
A felállított koncepció, miszerint, a gyilkos prostituáltakra vadászik (tehát a nők általában – a “helyesen élő “nők – nincsenek veszélyben) akkor dől meg, mikor egy 16 éves diáklány holttestét találják meg. Akkor a nyomozást vezető tiszt úgy nyilatkozik, ez egy tisztességes, ártatlan lány volt, nem érdemelte ezt a sorsot. Az ember megborzong: Miért, a prostituált igen?
A harmadik résztől aztán bejönnek a női szempontok. A nők, akiket az évek óta tartó megoldatlanság, és a rendszeres gyilkosságok miatt gyakorlatilag házi őrizetre ítélnek, nos, a nők fellázadnak. Kimennek az utcára és követelik a szabadságukat. Azt mondják, legyen a férfiaknak kijárási tilalom, hiszen a gyilkos nem nő, mégis a nőket rendszabályozzák. Elég a férfierőszakból!- kiabálják.
Valójában innentől a nők lázadása már nem csupán a Hasfelmetsző miatti ügyről szól. A hetvenes években jött el a nőmozgalmak új hulláma, mikor a nőknek elege lett az ajtók mögötti erőszakból, az elnyomásból. Mindabból, ami nem került ki a nyilvánosság elé, amiből nem lett rendőrségi ügy, de aminek hangulata belengte az akkori Angliát (Európát, Földet) és ami tulajdonképpen kitermelte ezt az abszurd és rémisztő ügyet. Igen, mire a sorozat végére érünk, tulajdonképpen kimondásra kerül, hogy ezt az ügyet, Hasfelmetszőt magát az általános nőgyűlölet termelte ki, és az tartotta életben ilyen hosszú ideig. Hogy végül a 13 áldozat élete és halála más fénybe került, mint amibe a férfiak állították, az egy elhivatott nőnek Joan Smith-nek, a Sunday Times újságírójának köszönhető, akik az addig született összes feljegyzést átnézve újraértelmezte a nyomozás addigi eredményeit, és valami egészen más irányba indultak el, mint előtte a férfiak.
„Mélységesen megdöbbentem, amint elkezdtem olvasni a jelentést. mert a nőgyűlölet, és a szörnyű megjegyzések a csontomig hatoltak.”
Soha, egyetlen áldozatnál nem volt arra bizonyíték, hogy a meggyilkolt nő valóban prostituált lett volna, mégis, a rendőrök azt feltételezték, majd evidenciának vették, így alakult ki a követendő szabály, miszerint a Hasfelmetsző prostituáltakat gyilkol. Emiatt azután nem hallgattak meg, nem vettek komolyan olyan nőket, akiket szintén megtámadott, de akik bizonyosan nem voltak prostituáltak, mert mondjuk túl fiatalok voltak, vagy közismerten kiegyensúlyozott életet éltek, vagy egyetemre jártak, vagyis nem volt elképzelhető, hogy rájuk lehessen húzni a a férfilogika mentén működő sztereotípiát. A filmben megszólalnak olyan nők, akiket ez a gyilkos évekkel előtte megtámadott, és akik látták őt, személyleírást tudtak adni róla, de mikor jelentkeztek, a rendőrök elküldték, kinevették őket. Nem vagy prostitiuált? Akkor nem ő támadott meg. A nőket eközben elzárták, félelemben tartották, és a férfiak, a hétköznapi férfiak elkezdtek a Hasfelmetsző által okozott rémület leple alatt jogokat szerezni a nők társaságára. Ha egy nő elment szórakozni, és haza akarták vinni, de a nő nemet mondott, azonnal a Hasfelmetszővel érveltek, hogy így érjék el a nők hajlandóságát. A megoldatlan erőszak gyakorlatilag szaporította a „legális” erőszakot, továbbá a nők elszigetelését.
Eközben a gyilkos vígan élte az életét. Kilencszer hallgatták ki, a munkahelyén „viccesen” Hasfelmetszőnek becézték, mégsem került gyanú alá. Hogy miért? Mert egyszerűen rosszul profilozták. Mentek a saját nőgyűlölő dogmáik után.
Hogy végül elkapták, csak a szerencsének volt köszönhető. Bár ott volt mindvégig az orruk előtt, mégsem látták. Aztán egy napon a véletlen az orruk elé sodorta.
A fimben megszólal a gyilkos apja is, aki Petert, a fiát csendes, szelíd gyereknek írja le. Valójában a fiatal Hasfelmetsző megfélemlített volt, aki rettenettel nézte az anyja bántalmazását, és tűrte az erőszakos apa gúnyolódásait és megalázásait. Joan Smith némi kutatás után rájött, hogy azon a környéken, ahol Sutcliffe felnőtt, alapvetően lekezelték a nőket. John, az apa sokszor meg is verte az anyját. Sutcliffe viszont mindig az anyja mellé állt, emiatt anya pici fiának, nyafkának csúfolták. Ennek volt a későbbiekben köszönhető az, hogy mindent, ami a nőiességhez kötődik, gyengeségnek tartott. Egy ponton viszont ez teljesen átfordulhatott benne és ő is erőszakossá vált, így tudott férfi lenni.
Mi a tanulság? A nőgyűlölet, ami a világot áthatja a legegyszerűbb módot választja arra, hogy magát erősebbnek gondolja, vagy saját gyengeségét eltitkolja: a kezébe adott recept alapján (urald a nőt) megfőzi az erőszak levesét, amit azután belediktál minden felnövekvő nemzedékbe. Ám ez a leves mérgező. Torz embereket, torz gondolatokat idéz elő, agresszívvá tesz, akadályozza a tisztánlátást, és az igazság fényre kerülését. A Hasfelmetsző története sűrű esszenciája annak, milyen végzetes pusztítást tud okozni a patriarchátus a világban.
Ha tetszett a cikk, kérjük, oszd meg, hogy másokhoz is eljusson. Cikkeinkhez itt is tudsz kommentelni, vagy megteheted ezt a Facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/gumiszoba
Gumiszoba 