Mikor a szeretet már nem elég. Elolvastuk Stájn Emma Kőbölcsőjét
Az olvasó ott marad a kérdéseivel, az együttérzéssel, és a csodálattal az anya iránt, a család iránt tudva, hogy a küzdelmük most, ezen a napon, ebben a pillanatban is tart. Menetelnek előre az úton összekapaszkodva, támogatva egymást. Szurkolunk nekik. Murinai Angela könyvajánlója.
Egy leülős könyv Stájn Emma Kőbölcsője. Nagyjából két és fél óra elolvasni, de addig nem is ereszt, míg a végére nem érünk. Azoknak a történeteknek a sorát hosszítja, melyek megtörtént, megélt életek, női életek. Ez a könyv is erősíti bennem az érzést, hogy új műfaj teremtődik a könyvpiacon, méghozzá a női (nők által írt) irodalomnak egy olyan spektruma, amely saját történeteken át tárja fel az eddig nem látott, zárt ajtók mögött zajló hétköznapi életeket. A nők saját történeteit.
Mintha megnyílt egy tér az irodalomban, melybe áramlanak befelé azok a nők, akik eddig élték az életet, most pedig elkezdik megírni azt. Ez nagyszerű tendencia, hiszen ezáltal kimondatnak eddig kimondatlan történetek, érzések, nehézségek, élmények. Ráadásul ezeknek a regényeknek ad valami különleges ízt, hogy tudjuk, hús vér emberek történetei, akik most is ott mozognak a térben, most is történik velük az élet, most is szövik tovább azt a szövetet, melynek egy picinyke négyzetcentiméterét megmutatták nekünk. Mi lehet most Stájnékkal? Mi van Luluval? Vajon ma is (MOST IS) éli a hisztirohamait, most is kapaszkodik Emmába. Endre talán Bugit sétáltatja Eszterrel, miközben Soma egy izgalmas stratégia játékban van a hálózaton… Talán épp az én fiammal. Valahol vannak ők is a lüktető életükkel, ahogy itt, a világ ezen sarkában vagyok én a magaméval.
A Stájn család Németországban él, és egy napon Emma, az édesanya úgy dönt, hogy két cseperedő gyereke mellé szívesen befogadna egy olyan gyereket, akit a saját családja nem tud nevelni. Nevelőszülőként szeretné folytatni az életét leginkább azért, mert miután egy betegség miatt több hétig otthon kell maradnia, rájön, hogy az addigi megfeszített tempót, a karriert, a két munkahelyet szeretné háziasszonykodásra, családanyaságra cserélni. A „Mag” sem zárkózik el, és miután a hivatalos ügyeket elintézik, hamarosan megérkezik hozzájuk Luise, Lulu, egy két éves, szöszi kislány. Innét indulnak aztán a bonyodalmak. Semmi sem úgy alakul, ahogyan tervezték, sőt, Lulu jelenléte kis híján szétzilálja a családot, és úgy tűnik, hogy a hivatal alig valamit segít abban, hogy a helyzet könnyebb legyen. Kiszámíthatatlan hisztériarohamok mérgezik a mindennapokat, és Lulu csillapíthatatlan szeretetéhsége (mely valódi éhségben- zabálásban- étkezési zavarban is testet ölt) megoldhatatlannak tűnő feladatokat ró rájuk. Ha nem volna elég mindaz a nehézség, amit Lulu jelenléte okoz, valami olyasmi is történik, ami tényleg csak rémálmainkban jöjjön elő.
Ezt nem hiszem el!- nyög fel a kedves olvasó, mikor értesül róla, hogy Esztert iskolai erőszak éri. – Ezt nem hiszem el.
Ettől kezdve már nem csupán a gyámhivatali dzsungelben kell bolyongani a családnak, de az iskola fejet félrefordító, a jog és a rendőrség vállat vonogató közönye is rájuk telepszik. Végül tényleg csak a „Mag” marad (Emma nevezi így a családjukat) és a kérdés: átvészelik- e, sikerül- e megoldaniuk, sőt, túlélniük a csapásokat.
A Kőbölcső szikár, szinte terápiás nyelvezettel megírt könyv. A feszültségből, ami az egész történetet meghatározza rendszeresen kivillan az írónő humora, öniróniája. Ez a humor segíti a legnehezebb pillanatokban a túlélést, és ez a humor ad egy kis föllélegzést időnként az olvasónak is. Mindig súlya van ezeknek a megmosolyogtató mondatoknak, mert mindig a legfeszültebb pillanatokban jönnek el. Akkor, mikor már kínodban csak röhögni tudsz. Remek ritmusú, feszített és letehetetlen regény, amelynek nincs vége. Stájn Emma csupán abbahagyja a történetet egy ponton, de nem zárja le, ezáltal nem is ad feloldozást, megoldást, nem varrja el a szálakat. Csak úgy abbahagyja az írást, az olvasó pedig ott marad a kérdéseivel, az együttérzéssel, és a csodálattal az anya iránt, a család iránt tudva, hogy a küzdelmük most, ezen a napon, ebben a pillanatban is tart. Menetelnek előre az úton összekapaszkodva, támogatva egymást. Szurkolunk nekik.
„És mi arra születtünk,
hogy a Föld sebeit
begyógyítsuk
Életünkön át
Életünkön át. „
/Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról/
Cikkek a könyvről:
Ha tetszett a cikk, kérjük, oszd meg, hogy másokhoz is eljusson. Cikkeinkhez itt is tudsz kommentelni, vagy megteheted ezt a Facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/gumiszoba
Gumiszoba 