Gumiszoba

Egy barátom nemrég talált az utcán egy macskát. Az állat lehangoló állapotban volt, épp, csak élt. A nő és a férje kimentették abból a szűk résből, ahová beszorult, majd hazavitték, ellátták és lefotózták, majd a képet feltették az internetre, hátha előkerül az embere.

---

A poszt gyorsan elterjedt, meg is találták egy csoportban a családot, aki kereste, ők el is mentek érte, a macska visszakerült a gazdájához. Hogy aztán a tulajdonos nem vitte azonnal orvoshoz, az már más dolog, lehet rajta vitatkozni, tény, hogy az állat elpusztult, viszont nagy eséllyel elpusztult volna egyébként is.
A lényeg, hogy a barátom próbált valamit tenni érte.

Elmondani nem tudom, milyen komment cunamit kapott a posztja alatt jó és rossz értelemben egyaránt. A hozzászólások egy része arról szólt, hogy miért nem tett többet az állatért, miért nem vitte orvoshoz. Az ő bűne, hogy az állat meghalt, mert Ő nem gondoskodott róla, nem volt hajlandó megmenteni „egy ártatlan életet”, hogy idézzem azt a férfit, aki csupán a szeretettől hajtva fröcsögve gyalázta ezt a nőt privát üzenetben és nyilvánosan egyaránt. Nem ő volt az egyetlen.

Nos, a barátnőm, aki egyébként évtizedek óta nem eszik húst például azért, mert tiszteli más lények életét, és nem akar állatot enni, ez a barátnőm még soha nem találkozott az internetes trollkodással, és sokkolódott a történtek miatt. Ez egyébként az üzleti életét, a megélhetését is hátrányosan befolyásolja, miután a vállalkozását online kellene fejlesztenie, de ezek után ettől (is) elriadt. És attól is, hogy legközelebb segítsen, vagy segítséget kérjen. Majd ő is elfordítja a fejét, mondta, ahogy előtte is sokan, akik bizonyosan látták az állatot, hiszen az sírt és segítséget kért. A barátnőm volt az első, akitől kapott, pedig a poszt szerint, amiben a gazdái keresték már két hete kint volt 35 fokban. A barátnőm ennyit tudott tenni. Ennyire futotta tőle.

Az élet fintora, hogy néhány nappal később az ő macskája tűnt el. Igen, kijárós vidéki macska, aki a faluszéli házukban fontos patkányfogási feladatokat lát el, tehát nem tartja a lakásban, de nyilván ezért is koncolás jár neki. Szóval eltűnt az állat, és azon túl, hogy a barátnőm és a férje a határt és a települést járja, már nem merik megosztani az internetes csoportokban a dolgot, mert félnek a lincselőktől.

Nekem is van macskám, tudjátok. Vannak is róla történeteim, mert haláli kis klambó, egy macskabőrbe bújt nagyvad, intelligens, akarnok hercegnő. Néha szívesen meg is osztanám a történeteit, de inkább nem. Nem kell sem oktatás, sem tanácsosztogatás, sem pedig az életünk és az állattartásunk értékelése. Inkább hallgatok.
Az is érdekelne, hány olyan állat van, akit bármilyen családi okból nem tudnak gondozni, de nem merik sehová kitenni, hogy gazdát keresnek neki, mert biztosak abban, hogy jön valaki, aki nem azt mondja, hogy jaj, de jó, hogy itt osztod meg és nem egy menhelyre rakod be az állatot, hanem elkezdi ekézni az illetőt, amiért ő így döntött.

Ezernyi dolog jut erről eszembe.

• Az például, ahogy a nőket elnémítják a problémáikkal, aztán ha valaki mégis azt mondja, baj van a rendszerrel, akkor megy a vekengés, hogy ez csupán egy marginális kisebbség gondja.
• Az, ahogy nem lehet nyíltan beszélni arról, hogy az eszköztelen, kizsigerelt, függésben tartott és gyakran bántalmazott anyák hogyan rázzák meg, vagy ordítják le a gyerekük fejét, amikor már nem bírják. Ezt összemosni a szisztematikus, élvezetből történő gyerekbántalmazással, nem pedig beszélni róla és kidolgozni a segítő rendszert, szintén odavezet, hogy a nők szépen becsukják az ajtót, öngyűlölnek, és túlélnek. Bravó.
• Az is eszembe jut, amikor a nők, hogy kibírják ezt a csodálatos boldogságot, amit a házasság és a gyerMekáldás nyújt, szép csendben alkoholisták vagy gyógyszerfüggők lesznek. És persze nem mernek segítséget kérni, mert elviselhetetlen a megvetés, ami rájuk zúdul.

Szóval az a lényeg, hogy lehet itt nagyon jó embernek lenni, bár nem tudom, mennyire jó ember az, aki olyan ordenáré módon képes megfenyegetni és verbálisan bántalmazni valakit, aki a maga eszközeivel próbál egy állatnak segítséget nyújtani, mint ahogy azt a barátnőmmel tették. Lehet itt minden árnyalat nélkül kiállni ügyekért, csak hát ügy és ügy között nem ártana időnként különbséget látni.

Visszatérve a macska esetére. Mondhatnám, hogy az állatvédelem veszített egy embert, de tudom, hogy a barátnőm legközelebb is meg fog állni segíteni, de az biztos, hogy kétszer is meggondolja, hogy bevon-e másokat az akcióba. Pedig végső soron az állatnak pont azért lett meg az embere, mert ő segítséget kért az interneten. A barátnőm történetét látva lehet, hogy én is meggondolom majd, meddig engedjem magam az ilyen ügyekbe (szoktam mondani, van nekem így is elég bullym).
És hát értem én, hogy állatvédelem, szurkolok is, meg edukáljunk, teljesen egyetértek. Magam is jelentős számú állatot mentettem már életem során. Legutóbb például egy kisegeret, akit a macskám hozott haza ajándé… Upppsz, na erről sem beszélünk.

Szerzői oldalamat ITT találod, vagy ha nagy gyerekes anya vagy, aki szabadon szeretne beszélni a megéléseiről, akkor keresd Anyutentikus nevű csoportom, melyet kimondottan olyan nőknek hoztunk létre, akik minimum tíz éve tolják már az anyaság projektjét.
Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg bátran a cikk alján található gombokkal.