Kritika: A Tinder-csaló
Nem bújik meg minden szörnyben egy titkos herceg, ellenben a hercegekről igen gyakran derül ki, hogy valójában szörnyetegek. Angela Murinai írása.
A Tinder-csaló tarol most a Netflixen. Élő, ma is zajló történet, amit értsetek úgy, hogy a filmben szereplő csaló, Simon Leviev ebben a pillanatban is fent van a Tinderen és képeket oszt meg arról, milyen fényűzésben él. Feltehetőleg hiszékeny, átvert nők pénzéből.
A Felicity Morris által rendezett dokumentum film története a következő: Van egy férfi, aki a Tinderen gyémántkereskedőnek adja ki magát, nőkkel ismerkedik, majd elhiteti velük, hogy szereti őket. A kiválasztottakat néhány héten keresztül elhalmozza mindennel, jobbnál jobb szállodákba, utazásokra, partikra viszi őket, virágot küldet a munkahelyükre. Miután teljesen a bizalmukba férkőzik és elbűvöli őket, akkor elkezdődik a valódi akció. Elképesztő mesét ad elő arról, hogy őt üldözik az ellenfelei, menekülnie kell, a hitelkártyáit nem használhatja, és elkezdi a nőket pumpolni. Egyre több és több pénzt csal ki tőlük, majd mikor ez már nem megy tovább, akkor eltűnik.
Feltehető, hogy eddigre több száz nőt taszított a teljes anyagi csődbe, viszont egy ponton belép a képbe három olyan nő, akik nem hagyják ezt annyiban, és vállalva a nyilvánossággal járó szégyent, a rendőrség segítségét kérik. A sajtóban megjelennek a részletek, a férfi neve és arca, aminek hatására többen is jelentkeznek, akiket szintén átvert a sármos herceg. Végül a csalást nem tudják bizonyítani, de okirat hamisítás vádjával börtönbe csukják. Igaz, alig öt hónap után szabadul. A mai napig is a Tinderen van, éli világát, szórja a pénzt, miközben áldozatai törlesztik azokat a hiteleket, amiket az ő manipulációinak hatására vettek fel.
Lássuk be, a történet nem ismeretlen. Mind hallunk csalókról, és aligha van köztünk olyan, aki még soha nem kapott csodálatos levelet egy hajóskapitánytól vagy egy orvostól, aki a facebookon talált ránk, és azonnal mély szimpátiát táplált irányunkban. Na, ugye. Sokan nem dőlünk be az ilyen üzeneteknek, de pont elegen vannak, akik igen. A Tinder pedig, ami célirányosan párkeresésre van kitalálva különösen jó terep az ilyen csalóknak. Persze sokan feltesszük a kérdést: Mit keres egy gyémántkereskedő, egy sármőr, egy olyan férfi a Tinderen, aki bárkit megkaphat? Miért egy teljesen hétköznapi és átlagos nőbe szeretne bele? Hogyan nem érezték ezek a nők, hogy valami nem stimmel a sztorival? Amikor a három átvert nő, Cecilie, Pernilla és Aylen nyilvánosságra hozta, mi történt vele, több tízezer kommentelő tette fel ugyanezeket a kérdéseket. Tömegek nevették ki ezeket a nőket, miközben a miértre már a film első öt percében elhangzik a válasz a norvég Cecilie szájából, aki ragyogó szemekkel mesél arról, mennyire szereti a szerelmet, mennyire vágyik rá. Mesél a gyerekkori élményről, amikor kívülről fújta A szépség és a szörny minden dalát, és magát a szépséges Belle helyébe képzelte. Bár eljönne érte is a herceg!
Simon, a csaló éppen úgy viselkedik vele, mintha csak a mesékből lépett volna elő. Feltehető, hogy a férfi valóban a klasszikus meséken edzette magát mikor szisztematikusan felkészült arra, hogy nőket verjen át, és pénzt szedjen ki tőlük azért, hogy ő maga luxusban élhessen.
Azért is tanulságos megnézni a filmet, mert megmutatja, mennyire kiszolgáltatottá és védtelenné tesz minket a klasszikus női szocializáció.
Az, ahogyan a szerelemre, a párkapcsolatra kondicionálnak minket, ahogyan elhiteti velünk a társadalom, hogy vannak hercegek, és érdemes várni rájuk. Ez a romantikus álomvilág vezet azután ahhoz, hogy a legkülönfélébb párkapcsolati csapdákba essünk bele. Nem kell egy milliárdosnak tűnő szépfiú, nem. Ez a történet bármily furcsa, elsősorban nem arról szól, hogy egy ilyen Leviev-féle csaló mekkora pusztítást tud végezni. Ilyen figurák vannak ugyan, de sokkal gyakoribb helyzet az, mikor nem a Tinderen, hanem a sarki diszkóban találkozik valaki egy hercegnek vélt bántalmazóval. Egy vagány, kedves, szép szavú férfival, akibe beleszeret, és úgy elvakítja a szerelem (utáni sóvárgás), hogy nem látja a valóságot, majd mire észbe kap, már benne ül a maga csapdájában.
Miért ilyen óvatlanok a nők? Miért nem látják a figyelmeztető jeleket? Miért nem gyanús, ami már túlontúl szép ahhoz, hogy igaz legyen? Talán pont azért, mert azt tanulják, hogy a szerelem a legfontosabb az életben, hogy még egy szörnyben is érdemes megbízni, odaadni magukat, nyitott szívvel, tisztán és szeretettel fordulni felé, mert akkor majd egészen biztosan herceggé fog változni. Pedig a valóság nem ez. Nem bújik meg minden szörnyben egy titkos herceg, ellenben a hercegekről igen gyakran derül ki, hogy valójában szörnyetegek.
Ha tetszett a cikk, kérjük, oszd meg, hogy másokhoz is eljusson. Cikkeinkhez a Facebook oldalunkon tudsz kommentelni:
https://www.facebook.com/gumiszoba
Gumiszoba 