A sörfőzés történelme, avagy tényleg boszorkányok főzték a sört?

2010-ben Angliában az egyik kultursokkom az volt, amikor rájöttem, hogy itt a nők is isznak sört. Már ritkán én is iszom, de a kérdés mindig lebeg, hogy azért nem kóstolgatok többfélét, mert az évek alatt belém nevelt sztereotípia túl mély nyomot hagyott vagy egyszerűen csak nem az én italom? Mindenesetre nyitottabb leszek, főleg a cikk kapcsán felfedezett modern sörfőzőnőkkel kapcsolatban. Szerencsére egyre többen vannak. Fejér Enikő írása.


Néhány hónapja egy baráti társaságban meséltem, hogy olvastam egy könyvet a sör készítésről. Az írónő azt állította, hogy a sörfőzés évezredekig női mesterség volt, amit a férfiak erőszakkal átvettek a nőktől, amikor az ipar elkezdett komoly hasznot hajtani. (1) A csapat férfi tagja felhördülten közölte, hogy ezt biztos valami feminista oldalon olvastam. Ezen a ponton témát váltottunk.

A könyv írója saját maga bevallása szerint is feminista. Az évek alatt túl sokat olvastam arról, ahogy (férfi) történészek a nők szerepét és munkáját elhallgatják és/vagy megpróbálják elhallgatni. Ebben a könyvben pedig túl sok volt a hiteles forrásmegjelölés ahhoz, hogy kétségbe vonjam a leírtakat. Azzal kezdtem, hogy elgondolkodtam azon, hogy nekem milyen kapcsolatom van a sörrel. Már a neve is a férfiasságot, a hetero macsót juttatja eszembe. Gyerekként úgy nőttem fel, hogy a családom női tagjai nem ittak sört. Az a férfiak itala volt amivel a pálinkát kísérték. Nagyobb tiniként az emlék még mindig megvan, amint szórakozó helyeken az olcsó sör és cigaretta szagú pasasok nyomulnak.

A könyv, a fentebbi beszélgetés és a tudat, hogy az artizán sörfőzés a nyugati világban virágzik elgondolkodtatott. A történet tényleg csak annyi lenne, hogy férfiak készítik férfiaknak, a nőknek pedig csupán annyi szerepe lenne, hogy a reklámokban a srácoknak (korábban férjüknek) szolgálják fel ciciket kirakva és tárgyiasítva?

Nyilván nem, mert a patriarchátus ezt is tönkretette. (2)

A sör legalább olyan öreg, mint az emberi civizáció. Évezredekkel időszámításunk előtt minden nemzetnek megvolt a maga fermentált alkoholos itala, amit fogyasztottak. Ezeket olcsó és könnyen elérhető alapanyagokból bárhol el lehetett készíteni.

A vadászó-gyűjtögető őseink jóval azelőtt elkezdték begyűjteni a vadon nőtt gabonákat, hogy elkezdték azokat aktívan termeszteni. A (feltehetően női) gyűjtögetők a gabonát tárolókba rakták, ami esőzések kapcsán vizet kapott és idővel megerjedt. Az első sörök véletlenül keletkeztek és sűrűek voltak alacsony alkohol tartalommal.

Az első írásos sör recept Mezopotámiából származik az i.e. 1800-as évekből. A tábla címe Himnusz Ninkaszinak. A vers első része a sörkészítés módját írja le, hogy nemzedékről nemzedékre tovább tudják adni. A tudósok szerint már jóval a táblára vetése előtt használatban volt. (3)

‘Te kavarod hosszú kanállal a fűszert, kovászt,
gödörben kavarod össze illatfűvel a fűszeres kovászt
Ninkaszi, te kavarod hosszú kanállal a fűszert, kovászt
gödörben kavarod össze illatfűvel a fűszeres kovászt.’
(4)

Ninkaszi a sumér mitológiában a sör és az alkohol istennője. A hozzá írt himnusz a legrégebbi adat a közvetlen összefüggésről a sör fontossága és a nők felelőssége között mind a kenyér, mind a sör készítése kapcsán. Ninkaszi női neme és a a tény, hogy hozzá imádkoztak az ital készítése során jól szemlélteti a sör és a nők közötti kapcsolatot, mint háztartási jogot és felelősséget. (5)

Az italt az istennő ajándékának tartották és a sumér étkezés esszenciális eleme volt. A fermentáció (és a hozzáadott felforralt víz) miatt biztonságosabb volt fogyasztani, mint a folyó vizét. A szívószálat szintén ezek a civilizációk találták fel. A sör szűrt volt de az alján összegyűlő üledék miatt egyszerűbb volt hosszú szívószálakkal inni kancsókból. A jelentős sör fogyasztás ellenére a részegséget elítélték és az egyén önkontrollját hibáztatták miatta, de soha nem az italt vagy a készítőjét. Egyes források szerint Ninkaszinak a papnői főzték a sört a közembereknek. Ez fontos pozíció volt, amit csak nők tölthettek be. (6) A társadalom megbecsült tagjai voltak.

A babiloni nőket is nagy tisztelet vette körül. Joguk volt elválni, üzletet vezetni és ingatlant birtokolni. A kereskedelemben a sör árusítása kapcsán aktívan részt vettek és az első üzleti könyveléseket is ők készítették. Továbbá bátorítva voltak, hogy szakmájuk legyen mint például fogadós, pék és sörfőző.

Az egyiptomiak a suméroktól és a babiloniaikatól tanulták meg a sörfőzés mesterségét. Az egyiptomi sör-istennőt Tenenitnek hívták.

A balkán és szláv mitológiában Raugutiene istennő biztosította a sör védelmét.

Egy finn legenda szerint egy Kalevatar nevű nő hozta a sört a Földre összekeverve a medve nyálat mézzel.

I.u. 1000-re a legtöbb európai nő fogyasztott és főzött sört. A magas kalória, viszont alacsony alkohol tartalmú ital a családok mindennapi étkezéséhez tartozott. (7)

A sörfőzés időigényes volt és az ital tartósítás nélkül hamar megromlott. Az asszonyok gyakran megosztották a munkát egymás között a felesleget pedig fillérekért eladták. Egyes nők Angliában elkezdtek professzionálisan sört főzni. Az otthonaikban kicsi bárokat alakítottak ki (tavernák) ahol az emberek összeülhettek iszogatni és a készítő (Brewster) minimális profitért tudta értékesíteni az italát. Ezek a nők az ‘alewives’ (sörfeleségek) nevet kapták. Hogy megkülönböztessék magukat azoktól, akik nem főztek sört magas kalapot hordtak, hogy a piacon kitűnjenek a tömegből. Amikor a sör kész lett, az ajtajuk mellé seprűt tettek, hogy az arra járó tudja, hogy az ital kész és betérhet érte. Macskájuk is volt, hogy a gabonát megvédjék a kártevőktől. A sört pedig fekete (alulról elszenesedett üstben) főzték nyáron gyakran az udvaron a hőség miatt. Ezek a nők sikeres, gazdaságilag független, erős asszonyok voltak és prezentáltak mindent, amit a patriarchátus próbál elfojtani bennünk.

A magas kalap, a seprű, a macska és az üst benne fortyogó sűrű lével eltéveszthetetlenül a boszorkányok jelképei.

Nem véletlenül.

A legtöbb kora-középkori európai nő házas volt, ami azt jelentette, hogy a sörfözéssel a gyerekszülés utáni éveiben tudott foglalkozni és a befolyó jövedelem kiegészítette a férje jövedelmét. Persze voltak asszonyok szép számmal akik nem tartoztak ebbe kategóriába, ők szegények voltak és minimális profittal tudták csak űzni a mesterséget. A főzés kapcsán szabályoknak kellett megfelelni, adót kellett fizetni rá, az árat amin eladható volt egy szabályozó testület (a sörkóstoló ‘altaster’) határozta meg. Ők természetesen férfiak voltak. Ha az ár a készítő által túlárazott volt, bűntetést kellett fizetni (szinte mindig).

A sörfőzést a pestis járványig (1347-1351 és 1361) kizárólag a nők dominálták. Lehetséges volt használható mennyiségű profittal dolgozni, de ez még nem volt elég ahhoz, hogy a férfiak figyelmét a mesterség felkeltse. A legtöbb vidéken a feljegyzett írásokban csak nők szerepelnek férfi irányítás alatt. A férj döntése volt, hogy az asszony mennyit főzhet, kinek adhatja el. A férj elvehette a feleség által termelt profitot és arra költhette amire akarta. A 14. században a sörfőzés alacsony képzettségűnek számított, alacsony státusszal járt és rosszul kompenzált volt.

A pestis járványok után a sörfőzés és a vele járó profit is átalakult. A nagy sörházak (alehouses) népszerűbbek lettek. Kevesebben készítettek sört, mint a járvány előtt, így ők már nagy tételben dolgoztak. A magas számok már a férfiak figyelmét is felkeltették. A 16. századra sörfőző céhek alakultak a nagyobb angliai városokban, ahonnan gyakorlatilag kizárták a nőket. Egy hasznot hozó iparág lett, ami kizárólag férfi munka volt.

Skóciában törvényben korlátozták, hogy egy asszony mennyi árpát vásárolhat. Chesterben az önkormányzat megtiltotta a 14-40 éves nőknek (a gyerekszülés és nevelés időszaka), hogy ‘alehouse’-ban dolgozzon. Az asszonyok akik továbbra is főztek sört kis mennyiségben tették, amit titokban értékesítettek. A nem férjezett és/vagy özvegy sikeres sörfőzők konkurenciát jelentettek a piacon. Őket gyakran azzal vádolták, hogy felvizezik és bemocskolják az italt, amit aztán drágán akarnak eladni. Hazugnak, csalónak, csábítónak, szajhának, boszorkánynak titulálták őket.

A sör vizezése abban az időszakban bevett trükknek számított, amit szinte mindenki alkalmazott, ennek ellenére férfiakat soha nem értek hasonló vádak. A független sörfőző asszonyok az alacsony társadalmi pozíciójuk, szegénységük és az alacsony befolyásuk miatt sokkal jobban ki voltak téve a boszorkányság vádjának, mint bárki más. (10)

Mai szemmel nézve a 15. századtól kezdve a sörfőző asszonyokat komoly lejárató kampányba kezdett a társadalom és az egyház is.

Férfiak szándékosan terjesztettek valótlan pletykákat, hogy a nőket kiszorítsák a sörüzletből. Skelton egyik versében azzal vádolja őket, hogy rászedik a férfiakat arra, hogy azok hülyére igyák magukat. Más írásokban undorítónak, öreg és csúnya vénasszonynak nevezik őket akik olyan helyet foglalnak el amire nem jogosultak. Továbbá úgy tartották, hogy szexulásian kontrollálhatatlanok, akiket ‘vad vágy’ és ‘rossz gyönyör’ hajt; akik durvák, bemocskoltak és ördögökkel kavarnak. (Ezzel a szexi Halloween boszorkány jelmezeknek az eredetét is megtudtuk.) A közemberekben idővel félelmetes ellenszenv alakult ki a sörfőzőnők iránt. A vádakat a társadalmi kontroll eszközeként vezették be.

A kollégáik trükkjei miatt már küzdő sörfőzőknek nemükből adódóan Éva bűneit is fel kellett vállalniuk. A középkori emberek könnyen vontak párhuzamot a között, hogy a sörfőző asszonyok Éva lányai és ez által nem számít mennyire barátságosak vagy nyitottak mindig is hajlamosabbak lesznek titkos csalásra.

Az egyház ezeket a korai női vállalkozókat csábítóknak tekintette, akik cselszövéseikkel leitatták a jámbor férfiakat, hogy azok pénzt költsenek. Az alehouse-kat az ördög játszóterének látták, ahol a falánkság és a kéj kardinális bűnei uralkodtak. A női gonoszság egyik legikonikusabb képe a középkorban a pokolban élő sörfeleség volt. Az egyház kifejezetten azt tanította, hogy ők lesznek az egyetlen emberek, akik a pokolban maradnak miután Krisztus kiszabadította az összes elátkozottat. (10)

Az asszonyok az ipari forradalomig folytatták a kis mennyiségű sörfőzést a családjuknak. A gépesítés és a korábbihoz képest nagy tételben készítés miatt már olcsóbb és egyszerűbb volt megvenni, mint otthon foglalkozni vele.
A nagyüzemi főzésben férjeik mellett továbbra is részt vehettek. Ha megözvegyültek átvehették az üzem működtetését.

Az 1950-60-as években a marketingkampányok a sört ‘férfias italnak’ minősítették és a hosszú munkanap után a kikapcsolódás eszközeként ábrázolták. A reklámokban a hideg sört dekoratív feleségek szolgálták fel férjüknek.

Az évek alatt a rossz szexista reklámok még rosszabbak lettek. Reklám reklám után ábrázolt kéjsóvár bikinis csajokat amint a sör habját erotikusan nyalogatják majd nyáladzó pasasoknak szolgálják fel. A nők minden egyes hirdetésben tárgyiasítva jelentek meg. A mai napig egyes férfiaknak az alkoholhoz való közelségük a szexuális hozzáférhetőséget hirdeti.
Eközben szexista sörnevekből sem volt hiány mint például a ‘Hitvány Szőke’, ‘Laza Alice’, ‘Huncut Noelle’, ‘Csupasz Seggű Szőke’, ‘Lábszétnyitó’ és a ‘Pszichotikus Szőke’. Ami még ennél is rosszabb, hogy a „poénok” gyakran a szexuális erőszak területe felé terelődnek. Az egyik amerikai sör Thong Remover Tripel (tanga eltávolító sör) címet viseli, míg egy másik „Mouth Raper” (szájerőszakoló) néven került piacra. A Bud Light 2015 áprilisában kért bocsánatot, miután elindított egy „Up for Whatever” (Bármiben benne vagyunk) elnevezésű kampányt, a „Tökéletes sör az éjszakai ‘nem’ eltávolításához a szókincsből” szlogennel.

Mostanra a sör egyre népszerűbb ital a nők körében, így egyes cégek kezdik belátni, hogy az ilyen negatív kampányokkal a csajokat egyáltán nem fogják megnyerni sőt akár férfi fogyasztókat is elveszítenek vele. A piacon határozottan van igény modern, egyenjogú megközelítésre.

2010-ben Angliában az egyik kultursokkom az volt, amikor rájöttem, hogy itt a nők is isznak sört. Már ritkán én is iszom, de a kérdés mindig lebeg, hogy azért nem kóstolgatok többfélét, mert az évek alatt belém nevelt sztereotípia túl mély nyomot hagyott vagy egyszerűen csak nem az én italom? Mindenesetre nyitottabb leszek, főleg a cikk kapcsán felfedezett modern sörfőzőnőkkel kapcsolatban. Szerencsére egyre többen vannak.


Felhasznált irodalom:


Ha tetszett a cikk, kérjük, oszd meg, hogy másokhoz is eljusson. Cikkeinkhez itt is tudsz kommentelni, vagy megteheted ezt a Facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/gumiszoba

Itt elmondhatod nekünk amit gondolsz:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s