Tag Archives: előítélet

Én nem bocsátok meg

Kiss László bocsánatot kért, virágot vitt, szánja-bánja bűneit- ezt írja az újság. Takáts Zsuzsanna pedig megbocsátott. Bennem meg ott a kérdés, hogy és akkor most mi van? Szóval én most ezzel mit kezdjek? Főképpen mit kezdjek, ha például én egy olyan nő vagyok, akit életében többször ért már szexuális erőszak vagy azért, mert konkrétan leteperték, vagy azért, mert munkahelyén, szűkebb

További információk

Gyöngyöspata, a magyar oktatás tükre

Gyöngyöspatán évek óta szegregáltan tanították a roma diákokat, mire ők beperelték az iskolát, az önkormányzatot és a KLIK-et a hátrányos megkülönböztetésért, ami elvette tőlük a lehetőséget a továbbtanulásra. Nekem tetszik a dolog, mármint, hogy perelnek, legfőképpen azért, mert ha végül nyernek, akkor ez talán másokat is arra ösztönöz, hogy hasonlóan járjanak el az őket érő diszkrimináció miatt, és ez majd elindíthat

További információk

Ribanc vagyok

Szeretem a szexet. Nagyon. De tényleg. Becsszó. Amikor örömmel szexeltem férfiakkal, azt is imádtam. Élveztem, ha dugtak, szerettem préda lenni, szerettem szopni, szerettem, mert jó volt kiszolgáltatni őket saját maguknak, szerettem az erejüket, a kontrasztjaikat a mindennapjaik és a magukból kivetkőzött, hajtépő szex között. Szeretem a nőket. Imádom, hogy jó szagúak, lágyak, gyengédek, vagy meglepően követelőzők, nincsenek nagy kontrasztjaik, szeretek

További információk

Fognak engem szeretni a cigányok?

Aki gyakran olvas itt, az bizonyosan tudja már, hogy szeretek a világban párhuzamokat vonni azért, hogy mindent pontosan megértsek. Szeretek egyszerű analógiákat teremteni. Figyelek rendszereket és azt gondolom: ha ez így működik kicsiben, akkor bizonyos, hogy hasonlóan működik nagyban is. A hatalom működését például nagyon szépen tudom az iskola működésén keresztül vizsgálni, de ugyanígy vontam már párhuzamot a kormány működése

További információk

Mikor az áldozat feláll (Nóri vs. TV2)

Néha annyira fejbe tudnám magam csapdosni, te. Hogy ennek a rohadt idomításnak következtében még a mai napig képesek behúzni és átverni időnként-én ezt annyira utálom. Behúznak privátban is. Alapoznak a jóhiszeműségemre, úgy tesznek, mintha érdekelné őket az, ami nekem fontos, érdeklődő hangon kérdeznek, amitől én kinyílok és információkat adok magamról. Aztán persze kiderül, hogy valójában le vagyok én szarva, hogy

További információk

Óvóbácsik a lakásomban

Kilenc hónapos volt a lányom, amikor rettentő éles eszünkkel rájöttünk, hogy ha én tanulni akarok, a férjem meg dolgozni, akkor kénytelenek leszünk bébiszittert fogadni. A bölcsőde – szeptember lévén – nem volt opció. Egy „rendes” anya persze nagyon megválogatja, hogy kire meri rábízni a gyerekét. Nézegettem a hirdetéseket, közben kiposztoltam facebook-ra is, hogy gyerekvigyázót keresünk. Egyszer csak rám írt egy

További információk

Projektjeink, kapcsolódási lehetőségek

A Gumiszoba Projektet a csapatunk jelenleg teljesen önkéntesen működteti, ami nyilván nem egy fenntartható megoldás, de egyelőre bírjuk. Sokan írtok, van aki fordítást vállal, van aki jogi, könyvelési információknak néz utána, van aki híreket gyűjt, sajtót figyel, van aki szállás lehetőséget kínált arra rászorulóknak. Folyamatosan kapunk különböző felajánlásokat, melyek nagyon inspirálóak számunkra. Agyalunk, keressük a lehetőségeket, szeretnénk változást csinálni, teret

További információk

Most akkor utáljuk Vajna Tímeát?

Napok óta borzolja az idegeket egy FB poszt, amit Vajna Tímea követett el az oldalán, hogy aszongya reméli, minden nő gyémántot kapott Valentin napra a párjától. És akkor erre elindult az áradat a cikk alatt, amiben azután Timi kapott szelet, esőt, mindent. Érdekes volt nekem látni azt a rengeteg gyermekfotót, ami bekerült- kikerült a nyilvánosság elé, és ami itt érvnek számított

További információk

A feministák megafonja

Szerző: Fulemony Hát ez azért már túlzás. Neked agyadra ment a feminizmus. Nem gondolod, hogy túl radikális vagy? Te teljesen hülye vagy, hogy ilyenekkel foglalkozol. Nincs jobb dolgod? Túltolod kissé, ha halkabban mondod és kevesebb bazmeggel, akkor is meghallják. Szerintem sokkal többet érnél el visszafogottabb kommunikációval. Ki szereti, ha kapásból lehülyézik meg elküldik a fenébe? Ha szépen mondod, megértik. Ha

További információk

A lábujjra ejtett tévé esete

Nem tudom, neked megvan- e az Amerikai história X című film. Tudod, ez az, amelyik film hatására Gumiszoba beleszeretett Edward Nortonba, a megtért fajgyűlölőbe, aki miután megöl egy fekete fiút, kap három évet, és ott, a sitten találkozik egy másik feketével, akit meg 8 évre csuknak le (lehet, a számok nem stimmelnek), mert egy lopás során a rendőr lábára ejtett egy tévét.

További információk

Te tehetsz róla!

Akkor vegyünk most elő egy jó kis gumicsontot, és rágjunk még rajta egyet! Már tényleg annyira sokan és sokféle módon elemezték a Baranya megyei rendőrök bénaságát, hogy mondhatnád, hagyjam a picsába ezt az egészet. Nem tudom hagyni, mert nem lehet hagyni. A bénaságot újabb bénasággal tetézték, így muszáj írnom róla. Az általános felhördülésre adott válasz is annyira jellemzőre és abszurdra sikeredett,

További információk

Itt ne cigányozz, bazdmeg!

És itt tényleg ne! Egyrészt azért, mert az elveimmel ellenkezik, másrészt meg azért, mert ha valaki megtehetné, hogy cigányozik, az én vagyok. Én vagyok köztük, én látom őket, én szenvedem el a hülyeségeiket, így ha én kibírom, hogy nem teszek gyűlölködő kijelentéseket, akkor bírjad ki szépen te is.Ellenben a problémáról beszélhetünk. Beszélhetünk a nyomorról, a vérfertőzésről, a szellemi elsüllyedésről. A miértekről.

További információk