Category Archives: Párkapcsolat

Ne sírj, ne rinyálj!

De hogy milyen korán elkezdődik ez, nem? Hogy a gyerek sír, mert mondjuk megütötte magát, vagy valami felbaszta az agyát. Tehetetlen és muszáj neki ordítani, vagy halálra fáradott és akkor is jönnek a könnyei. Akkor jön a cukianyu, meg a nagyi, és mondja neki, hogy jaj, kicsikém, ne sírjál! Simogatják, vigasztalják, és már kurvára nem a problémája fontos, csak az,

További információk

Sírig tartó szerelem

Már megint ezen a szerelem dolgon pörgök. Vagy inkább azon, ahogy ezt központilag kommunikálják felénk. Az volt ugyanis, hogy bele bírtam futni ebbe a Fókusz pluszba múltkor, és ezek ott azon polemizáltak, hogy milyen gyönyörűséges is a sírig tartó szerelem. Meg az, mikor valakinek meghal a “párja” és akkor ő hirtelen meghasad, és meg is hal. Hogy ez milyen romantikus.

További információk

A szeretésrűl

Na, pont én írjak erről. Én bazdmeg, aki nem tudok ezzel mit kezdeni. Ha az embereket figyelem, egész egyszerűen arra jutok, hogy ezek az összes érzelmek – köztük leginkább a szeretés – tulajdonképpen tanulásból vannak. (Persze a jó zaftos harag az nem. Az jön zsigerből ám. Ottan pont azt kell megtanulni, hogy ne engedjük szabadon áradni. Pedig milyen jó is

További információk

Mer veled nem lehet normálisan beszélni!

  Mi van? Milyen sms- t találtál? Hol? Te nézegeted a telefonomat? Hogy képzeled? Hogy képzeled bazdmeg, hogy belenézel a telefonomba? Ne foglalkozzál az sms- sel. A kolléganőm írta. Azért írta, hogy hiányzol, merhogy nem tudta egyedül megírni a jelentéseket, én meg éppen vidéken voltam. Baszki, nem térek magamhoz. Hogy te kutakodsz a dolgaimban, aztán meg itt variálsz velem, miközben szarrá

További információk

Nőkutya, jó kutya (Beszéljünk a nemi szerepekről)

Olyan hülyeségeket olvasok néha, komolyan mondom, hogy az eszem megáll. Hogy ezek állandóan ezzel a nemi szereppel jönnek, az például már az agyamra megy. Értelmes emberek, bazdmeg! Sőt, tanultak! És akkor agyalnak húszezer évig arról, hogy mi van az emberekkel, és mindig ugyanarra a hülyeségre futnak ki, hogy tudniillik a nemi szerepek így meg úgy. Meg most a nemi szerepek

További információk

Milyen is a jó férfi?

Szóval, hogy védjem meg a jó férfiakat, azt mondják nekem. Mert én vonok itt egy nagy konklúziót, és módszeresen elfeledkezek a drága jó férfiakról. Hogy mintha azok nem is lennének. Az édes, drága férjecskék, meg a sok társkeresős jópasi, akik – bár nem jachtolnak, meg kicsit nem is helyesek, de közben annyira, de annyira jó fejek. És lám, az élet

További információk

Most akkor te gyűlölöd a férfiakat, vagy mi?

Így szokták ezt kérdezni tőlem. Meg nem is annyira kérdezni, sokkal inkább, mint egy vádat a szemem közé vágni. Tudod, így: – Te gyűlölöd a férfiakat! Vagy máskor, ha éppen valami nagyon fontos jelenségről beszélek, akkor meg ilyen lesajnáló kinevetéssel: – Jaaaaj, hát te gyűlölöd a férfiakat. (Mintha ez komolytalanná tenné a mondanivalómat) Ez a duma persze terelés a lényegről. Valami olyasmiről,

További információk

Szakadjál már le anyádról!

Jó, akkor a saját kis isteneimet is megdöntöm. Feldmárt például, akit nagyjából egyetlen becsülendő gurunak tartok müllerpéter, popperpéter, somagésa, meg van az a “kábszeresből üvöltözős pszichológussá kivedlő pasi, akinek most nem jut eszembe a neve” mellett. Amit Feldmártól olvasok, az azért tetszik. Majdhogynem. Mert amúgy azt rohadtul utálom és jó ideje fenntartásokkal fogadom, mikor pasik tömege (kakukktojás ezúttal soma, de

További információk

Ákosunk meg az ő neje

Megmondom nektek, én sose szerettem ezt az Ákos gyereket. Mondjuk egyszer, még valamikor az Indiántáncos korszakában majdnem megtetszett, de végül néhány hallgatás után eluntam. Legfőképpen azért, mert az exem már kapcsolatunk hajnalán őt hallgatta, s ez az érdeklődése ki is tartott házasságunk teljes 17 éve alatt. Olyannyira, hogy soha ezen kívül más nem tudta az érdeklődését felkelteni.

További információk

Kifelé a bugyimból!

Engem már az is bosszant pl, hogy a nőgyógyászok javarészt férfiak. Bosszant, de nem nagyon tudok ágálni ellene, merthogy nők nem nagyon vannak a pályán, amiről megint lehetne beszélni, hogy miért nem, de azt majd legközelebb. Lényeg, hogy ez a nőgyógyászosdi nagyon szépen mutatja a hatalmi helyzeteket. Egy pasi turkál benned, ő húzza ki belőled a gyereked, ő mondja meg,

További információk
Recent Entries »