Akik úgy gondolják, hogy Petry Zsolt kirúgása emberi jogokba ütközik, azok hogyan vélekednek arról, hogy Gulyás László taníthasson- e tovább a Szegedi Tudományegyetemen?

Még magukat ellenzékinek vallók között sem egyértelmű az elkülönülés, a megvetés, vagy a történtek megértése. Murinai Angela írása.


Azt szeretném megkérdezni, hogy akik úgy gondolják, hogy Petry Zsolt kirúgása emberi jogokba ütközik, azok hogyan vélekednek arról, hogy Gulyás László taníthasson- e tovább a Szegedi Tudományegyetemen? Gondolom, azt is úgy érzik méltányosnak, hogy igen. Mert ha az egyik igen, akkor a másik is igen, elvégre ő is szabadon nyilvánított véleményt rasszokról, bevándorlókról, nőkről, “kreol” nőről. Joga van hozzá. Így megy ez, egyébként. Először elnézzük a kis helyi náciknak, hogy fröcsögnek, aztán ellapozzuk a vasárnap.hu- t, hadd beszéljenek, aztán eltűrjük ezt meg azt meg amazt, aztán felszólalunk nagyon piszin Petry Zsolt véleményszabadságának védelmében, aztán majd egyetemen tanítják a rasszizmust, a homofóbiát és a nőgyűlöletet. És még azután a feljelentett professzor úr fenyegeti és pocskondiázza a diákjait, amiért nem tetszett nekik az oktatás nyelvezete. Az is rendben van, gondolom.

Olvasom, hogy a köpcös többes számban kiállt a Petry mellett, hogy idézzem: „Mindannyian vele vagyunk”.
Mármint kik mindannyian? Ki az a mindannyian? Kiknek a nevében nyilatkozik a maffia főnök? Mert az enyémben ne nyilatkozzon, és amint olvasom az interneten, úgy tűnik, van itt egy igen nagy tömeg, akik nevében szintén nem kellene nyilatkoznia. Kik akkor a „mi”? Kiket azonosít ez a szörny magyarokként, nemzetként, egységként? Az őrjöngve fröcsögő nácikat, akik ott verik magukat ezek alatt a cikkek alatt szórva a mocskot bárkire, aki nem olyan tiszta szívű keresztény, hetero fasiszta, mint ők? És ha ők a „mi”, akkor ki vagyok én? És ki vagy te, kedves olvasóm? És kik azok az emberek, akik még nincsenek Petry mellett?
A kérdés költői. Tudjuk, kik vogymuk.
Isá por és homou vogymuk.

Le a kalappal a Hertha előtt még egyszer. Példa értékűen járt el, mikor minden apelláta nélkül azt mondta, hogy nem tűri meg a köreiben a fasiszta eszméket. Erre persze a magyar töpörtyűvezér nem hagyta annyiban, hanem ráuszította a külügyet a németekre. Mert ha faszerdőben jársz, ne felejtsd el kitátani a szádat. Hát a magyarok kitátották. Mint olvasom, a németek számára érthetetlen volt a hadoválás, amivel kikérték maguknak Petry elbocsátását. Csak hát az ott nem Magyarország. Oda már nem ér el a diktátor keze, hogy megvédje kicsinyített, lebutított klónját, akinek több, mint egy évtized nem volt elég ahhoz, hogy levetkőzze az orbanizmus prosztóságát.

Rendkívüli a pusztítás a fejekben az emberek fogalmaiban. Még magukat ellenzékinek vallók között sem egyértelmű az elkülönülés, a megvetés, vagy a történtek megértése. Pedig az élet már meg is adta a jelet azoknak, akik bizonytalanok a tekintetben, hogy az történt- e Petry Zsolttal, amit megérdemelt. Ha Petrynek véleményszabadsága van, akkor Gulyás László sem követett el semmi rendkívülit, mikor az egyetemi előadásán cigányozott, buzizott, fekázott, és nőket szégyenített.


Ha tetszett a cikk, kérjük, oszd meg, hogy másokhoz is eljusson. Cikkeinkhez itt is tudsz kommentelni, vagy megteheted ezt a Facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/gumiszoba

3 hozzászólás

  • Gulyás László nem magánemberként tette ezeket az ocsmány kijelentéseket, hanem egy előadáson, tanárként. Ez több szempontból is megengedhetetlen. Énszerintem nagyon rossz fényt vet az egyetemre, és ezzel az országra, ha nem lesz következménye. Petri magánemberként azt nyilatkozik, amit akar. A munkaadója pedig kirúghatja, ha akarja. Az én szememben Gulyás tette rosszabb, nem tudunk elhatárolódni tőle annyira, mint Petritől. Plusz ott van kontrának Gulácsi, aki szintén magyar. Azonban, elég pesszimista vagyok atekintetben, hogy a többség magyar nem pont azt gondolja mint Petri. Sajnos off record a többség rasszista, cigánygyűlölő és szexista, tapasztalatom szerint. Ezt hallom ismerősöktől, az utcán, állandóan. Ide juttatta a politika a régebben sokkal toleránsabb, normális magyar embereket. Még a píszi bloggolókról is lehullik sokszor a máz, előbb-utőbb tesznek olyan kijelentéseket, amik simán elárulják, valójában mit gondolnak. Amúgy nem azzal van a baj, hogy valaki így érez, hanem hogy mit von maga után ez. Ha csak annyi lenne, hogy magukban gyűlölködnek, azzal nem lenne baj.

    • sajnos azt gondolják. Szerintem a magánember, egyetemi ember sem feltétlen elválasztható. Közszereplőként, nagy nyilvánosság előtt egyszerűen nem mondhatsz akármit. Vagy ha igen, annak lesznek következményei.

      • Igen, hisz Petrit kirúgták. De nekünk nincs közünk hozzá, ez a különbség. Véleményezhetjük, de közünk nincs hozzá. Ahhoz, hogy egy magyar állami egyetemen ezt így oktatja a tanár, ahhoz van.

Itt elmondhatod nekünk amit gondolsz:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s