Tyúk a róka pofájában

Véleménycikk

Egy nagyon kedves barátom a diktatúra szelét már hosszú évekkel ezelőtt saját bőrén érezvén, amikor kreatív, addig szabad alkotó munkájába belerondított a magát “nemzetinek” és “demokratikusnak” egyszerre nevező hatalom, fogta magát és a családját, és emigrált Németországba. Azóta előfordult, hogy évekig nem beszéltünk, aztán újra felvettük a fonalat, így követték egymást hajnalig tartó skype-beszélgetések és hosszú kommunikációs szünetek az évek alatt. Most újra beszélgetni kezdtünk, és onnan kintről, a maga hiperérzékenységével és túlcsorduló igazságérzetével (csordulhat-e túl egyáltalán az igazságérzet?) érdekes szempontokat fogalmazott meg nekem diktatúra, ellenzéki széthúzás, elnyomás ellen való tiltakozás minőségének témájában. Ezekhez fűzném hozzá a magam gondolatait, éspedig azért, mert arra jöttem rá, hogy bármiről beszélünk, legyen az ellenzéki összefogás, nőmozgalom, a pedagógusok helyzete, az SZFE-ügy, vagy bármilye magyar közéleti helyzetre való reflexió, pontosan ugyanaz a mintázat fedezhető fel minden esetben.

Ő azt mondja: amikor a tyúk a róka szájában van, két dolgot tud tenni. Vagy védekezik, vagy hagyja, hogy megegyék. Kissé leegyszerűsítve a további gondolatmenetet, a tyúk halálfélelmében nem mindig gondolkodik logikusan, és ez nem is elvárható tőle. A tyúk a róka szájában nem mindig van tekintettel a többi tyúkra. Más célja nincs, csak a túlélés, és ha ehhez nem éppen a legmegfelelőbb eszközt választja, az nem róható fel neki.


Arra a felvetésemre érkezett ez az analógia, hogy a hatalom elleni tiltakozásban szerintem megengedhetetlen, hogy a tiltakozók “leszalámizódjanak”, egymás ellen forduljanak, elveszítsék emberségüket. Megengedhetetlen, hogy a forradalmár szerep fontosabb legyen, mint maga a forradalom. Megengedhetetlen, hogy egyénileg hőssé válni fontosabb legyen, mint együtt győzni vagy együtt veszíteni a hatalommal szemben. Megengedhetetlen, hogy a tiltakozók ne vegyék számba tetteik hosszú távú következményeit. Barátom azt mondja, óhatatlanul megjelennek ezek a viselkedésformák, és nem kárhoztatni, inkább kérdezni kell ilyenkor: miért fontosabb az öntetszelgés, mint a közös ügy?

Miért fontosabb tyúktársam tollait tépni akkor, amikor mindketten a róka szájában vagyunk?

A hatalom (a róka) olyan agresszor, ami sokakból a legrosszabbat hozza ki, és védekezés közben akár szándékosan, akár szándék nélkül gyakran sértjük azokat, akik szintén ugyanaz ellen az agresszió ellen védekeznek. Ez a kapálózás fiziológiája és lélektana. Ám – szerinte – a kapálózásért nem a tyúk a felelős, hanem a róka, aki őt a szájában tartja, így tehát a tyúk, amely a róka szájában társai tollát tépi, nem felelősségre vonható.

Barátom hosszú vitában sem tudott meggyőzni: szerintem ez nem így van. Talán sokan felhorkannak, ám még véletlenül sem szeretném magamra sütni az áldozathibáztatás bélyegét. Nem véletlen, hogy annyian, annyiszor vontunk már párhuzamot a bántalmazók és kormányunk között. Kétség sem fér ahhoz, hogy ez egy bántalmazó kormány. Autoriter, ellentmondást nem tűrő, mindent kontroll alatt tartani akaró, mohó és féltékeny kormány, végtelen bírvággyal.

Soha nem firtatnám az áldozat felelősségét egy bántalmazó kapcsolatban, mert saját bőrömön is tapasztaltam, hogy a félelem megbénít, logikus reakciókra képtelenné tesz, beszűkít és szétzúz. Aki fél, az nem gondolkodik logikusan. Nem is elvárható tőle, hogy így tegyen.

Esetünkben – az elnyomó hatalom és az az ellen tiltakozó társadalom esetében – ez azonban másként van. Éspedig azért van másként, mert a bántalmazottat általában teljesen magára hagyja a társadalom és a törvényvégrehajtás a félelmeivel (hogy ez miért van így, miért roppant káros, miért felháborító, az egy másik cikk témája), mi azonban, akik a regnáló hatalom ellen tiltakozunk, sokan vagyunk; és elnyomónkat, mindahányan vagyunk, el akarjuk távolítani, ebben tökéletes az egyetértés.

A róka tehát besettenkedett a tyúkudvarba. Vadászik, öl, zabál, és mindezt élvezettel teszi. Minden éjjel el fog ragadni egy vagy több tyúkot, ezt tudjuk. Feltéve, hogy nem teszünk ellene semmit. Mit tehetünk mégis?

Amikor a róka beoson a tyúkok közé, azok többféleképpen reagálhatnak. Lesznek, akik elbújnak. Lesznek, akik felrepülnek az “ülő”-re, tudván, hogy ott a róka nem érheti el őket. Lesznek, akik gyengébb társaikat maguk előtt tuszkolva behódolnak, remélve, hogy a további könnyű zsákmányok megszerzése érdekében a róka őket majd nem bántja (ebben egyébként hatalmasat tévednek). Lesznek, akik nekirohannak a rókának, hogy társukat és magukat mentsék.

És lesznek, akik a róka keltette pánik hatására egymásnak torkának esnek.

Vajon hol tud a róka a leghatékonyabban zsákmányt ejteni? Igen, éppen ott, a pánikban, az egymásnak eső tyúkok között, akik a rókára már nem figyelnek, mert nem látnak ki a róka elleni forradalom mögül, mert már szinte a rókát magát sem látják, vagy csak homályosan.

De hagyjuk is ezt az analógiát, különben sem szeretném, hogy bárki is a Vuk meséjének koordináta-rendszerében értelmezze ezt az írást.

Amikor sokan küzdünk a hatalom ellen, mindig lesznek, akik közülünk – még ha egyet is értenek a küzdelemmel – fedezékbe menekülnek. Mindig lesznek, akik társaikat feláldozva a hatalomhoz dörgölőznek. Lesznek, akik egyszerűen kivonják magukat a harcból, mert nem érdekli őket az egész, ők jól megvoltak eddig is, eztán is boldogulnak – gondolják. Lesznek, akik kompromisszumot szeretnének majd, és lesznek, akik relativizálnak majd, és lesznek, akik egyszerűen csak azt akarják, hogy hagyja őket mindenki békén. Lesznek, akik nem szólalnak fel, lesznek, akik nem pattannak azonnal harci ménre, szuronnyal előre, vért mögül verbálisan vagy egyéb módon, bátran fejeket levágva.

Amikor a hatalom ellen fellépünk, azt a szó szoros értelmében soha nem tudjuk egységesen, mindenben egyetértve tenni, és ez azért nem baj, mert ez nem lehet másként. Az egység nem azt jelenti, hogy mindenki minden egyes pontban, apró részletben egyetért. Nem azt jelenti, hogy valamiféle haditerv mentén, a legkisebb lépéseket is megtervezve cselekszünk, involválva mindenkit, akinek nem tetszik a hatalom, vagy amit az ránk erőltetni kíván.

Az egység szerintem nem ez. Az egység szerintem az, ha a lázadók szeme előtt két cél lebeg: elhárítani a (bármilyen értelmű) rabság veszélyét, és mindeközben megmaradni embernek.

Ez különböztet meg minket, embereket a tyúkoktól, és ezért is nem állja meg teljesen a helyét barátom róka-tyúk metaforája. A tyúk a róka szájában nem tyúk akar maradni – csupán élni akar. Ösztönei vezérlik, amikor kapálózik, és ösztöneik vezérlik a többi tyúkot is, amikor pánikba esnek, ha a róka megjelenik. Mi nem vagyunk tyúkok, és a hatalom nem róka.

Mi emberek vagyunk, és a hatalom képviselői is emberek.

Amikor bármilyen igazságtalanság ellen fellépünk, nem fordulhatunk azok ellen a társaink ellen, akik nem úgy képzelték el a lázadást, ahogy mi. Nem fordulhatunk azok ellen a társaink ellen, akik ugyanúgy elnyomásban élnek, de még nem vették ezt észre, ezért riasztja őket a mi lázadásunk. Nem fordulhatunk azok ellen a társaink ellen, akik inkább elbújnak, tartózkodnak, vagy másképp képzelik ezt az egész forradalom-dolgot. Mert abban a pillanatban, hogy ellenük fordulunk, az agresszor a hátunk mögé kerül. Szem elől tévesztjük őt, emiatt pedig lépéselőnybe kerül.

Emberek vagyunk, ember az áldozat és ember az agresszor is. Az agresszort pedig nem mentjük fel akkor, ha a motivációira kíváncsiak vagyunk – csupán adatot gyűjtünk, okosabbak leszünk, és talán másképpen próbálkozunk majd megdönteni őt.

Nem harcoló, fedezékbe bújó, hatalomhoz dörgölőző társainkat sem mentjük fel azzal, ha próbáljuk kikutatni, hogy miért úgy viselkednek, ahogy. Ha a dolgokat összefüggéseikben vizsgáljuk, azzal csak okosabbak leszünk. De támadni mindazokat, akik velünk együtt – visszatérve mégis az eredeti metaforához – ugyanúgy a róka szájában vannak: biztosan nem célra vezető.

Ne feledjük, hogy ebben az országban, ebben a korban csak a róka nyerhet. Hogy ez megváltozzon, ahhoz az kell, hogy ne egymás tollait tépkedjük, hanem hagyjuk az elbújókat, a hozzánk hasonlóan elnyomott, tudatlan mást gondolókat elbújni és mást gondolni.

Mert nagyobb veszteség, és nagyobb hátrány a harcban, ha nem az ellenfélre koncentrálunk, hanem egymás tollait tépjük.

A metaforából újra kilépve: embernek kell maradnunk, egymással szemben és a hatalommal szemben is: minden elnyomó hatalom alatt ez a legnagyobb feladatunk.

Bajuszcic

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

(Ha tetszett a bejegyzés, használd a megosztó gombokat és iratkozz fel a követők közé, így emilben kaphatsz értesítést, mikor új írás jelenik meg.
Érdekes történeteket találsz a Facebookon is: Gumiszoba)

Itt elmondhatod nekünk amit gondolsz:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s