Neset Adrienn- Bárhonnan el tudok jönni, és bárhová kíváncsian megyek.

Kép forrás: bookline

Neset Adrienn író, műfordító, pedagógus. Élt már többfelé, írt már többfelé. Évek óta kitartó gumiszobás olvasó. Évekkel ezelőtt ő keresett meg, hogy interjút csináljon velem az oldalnak, ahol akkoriban írt. Több órát beszélgettünk, majd dolgozott az anyaggal, ami azután sosem került nyilvánosságra, mondván, túl radikális  a magyaroknak. A Gumi megy azért azóta is, Adrienn pedig túl van egy országváltáson, megjelent egy könyv, aminek társszerzője, és amely megfodrozta a magyar könyvpiac felszínét, most pedig egy speciális iskolában próbál olyan lányoknak támogatást adni, akik perifériára szorultak, és akiknek senki nem mondta el, hogy nőként hogyan tudnak ebben a világban boldogulni.

Több országban is éltél. Melyek ezek? Hogyan keveredtél oda? 

Huszonhat éves voltam, amikor Törökországba költöztem, mert férjhez mentem. Az interneten ismerkedtem meg a pasival, és amikor meglátogattam Isztambulban, egy nap múlva úgy döntöttünk, hogy összeházasodunk. Három hónap múlva egy kávéfőzővel és tíz dollárral a zsebemben kiköltöztem. Hatalmas volt a váltás nyilván, Budapestről egy akkor tizennégymilliós nagyvárosba. Az lepett meg a legjobban, hogy mennyire otthon érzem magam. A nyelvet villámgyorsan megtanultam, hamar ráéreztem az ízére, a kulturális különbségeket kalandként fogtam fel, egyfajta megfigyelő pozícióba helyezkedtem. (Ezt azóta is tartom.) A külföldre költözéseknél mindig van egy „nászutas” időszak, amikor minden szép és jó, minden érdekes és izgalmas. Nekem ez éppen véget ért, mikor hazaköltöztünk.
A következő költözés akkor jött, amikor a férjem Budapesten elveszítette a munkáját, és nem is kapott a közelben mást. Vietnámban viszont igen. Ide már gyerekkel költöztünk, egy teljesen más világba, ahol nyelvi akadályok is voltak, de a megfigyelő pozícióm megvédett attól, hogy bármit magamra vegyek. Majd két év Pest után jött Bangkok.


Melyik volt ezek közül a legélhetőbb ország számodra? És melyik a legérdekesebb? 

Érdekes ez a legélhetőbb kifejezés… nekem mind élhető volt, valószínűleg azért, mert nagyon kíváncsi ember vagyok, imádom az új impulzusokat. A legboldogabb Vietnámban voltam, soha olyan szabadnak nem éreztem magam, mint ott, annak ellenére, hogy a külsőm miatt (ott nincsenek nagydarab emberek) mindenhol feltűnő voltam. Törökország a második otthonom, ha van olyan, hogy előző élet, biztos ott lehettem valami nagypofájú intrikus az egyik hárem környékén. Bangkok szuper barátságokat hozott, nagyon vegyes társaság verődött össze, gyakorlatilag mindenki összetartott, akit kivetett magából anglo-amerikai klikk. Imádtam, mikor együtt mentünk ebédelni, és azt láttam, hogy az asztal körül van thai, szingapúri, iráni, kínai, cseh csajszi, és hatalmasakat röhögünk. Vagy bőgünk, mikor mi volt a téma.

Mit gondolsz arról, ha valaki váltogatja az életterét a különböző kultúrák között, az mennyiben változtat a személyiségén? Hogyan és hová tud úgy kötődni az ember, ha folyamatos változásban van?

Általánosságban nem tudok erre a kérdésre válaszolni. Nyilván sok függ attól, hogy kényszerből vagy kalandvágyból indul el az ember. Nekünk mindig kényszer volt, de mivel én ezt nagyon bírom, szívesen mentem. Engem nagyon megnyitott a sok utazás, iszonyúan elkezdtem élvezni, hogy más kultúrában vagyok kívülállóként, mindig csak annyit engedtem be belőle, ami nekem még viselhető volt. Én a kötődéseket elengedtem, azt gondolom, hogy nincs rá szükségem, mármint, hogy helyhez kötődjek.

Az önbizalmamnak nagyon jót tett viszont a megtapasztalás, hogy a mi kultúránktól, szokásainktól eltérő kultúrákban is megállom a helyem, tudok alkalmazkodni, és bárhol otthont teremtek 3 nap alatt. Soha nem derült volna ki ez a képességem, ha az életem másképp alakul, így viszont tudom, hogy  ha kell, bárhonnan el tudok jönni, és mindenhová kíváncsian megyek. 

Mi a legnehezebb az ilyen élettér váltásokban? Hogyan bírkóztál meg az állandó alkalmazkodással?

Nekem a gyerek volt mindennek a központja. Arra kellett vigyáznom, hogy ő ne sérüljön jobban, mint muszáj (5 általános iskolába járt), a magam nehézségeivel nem igazán volt időm foglalkozni. Nekem annyi fontos, hogy ne unatkozzak, mert akkor általában rendben vagyok lelkileg, és hát egy új helyen nyilván lehetetlen unatkozni,  mindenhol találtam tennivalót. Munkát vittem magammal (műfordító vagyok), Vietnámban csavarogtam, Bangkokban thai bokszoltam. Nem igazán éreztem, hogy alkalmazkodnom kell bármihez, talán Bangkok volt az, ahol kicsit vissza kellett fognom a nagy pofámból, mert az ázsiaiak nincsenek a szókimondáshoz szokva. Bár ma is büszke vagyok arra, hogy akadt, akit sikerült elrontanom.

Te végül hazaköltöztél Magyarországra. Mi hozott haza most, mikor az ország nagy része az elmenést fontolgatja? 

Sajnos a férjem szerződései lejártak, és nem kapott újra munkát a térségben (marketingesként egy bizonyos kor felett nehéz). Azt kellett mérlegre tennünk, hol a legolcsóbb az élet (egy kicsit tehermentesíteni is akartuk a férjemet, akinek egy szem kenyérkeresőként – az én műfordítói fizetésem csak zsebpénz – már lógott a bele), és azt, hogy a gimis évek azért elég érzékenyek, jó lenne, ha Luca egy helyen járná végig az iskolát. Ezt csak itthon tudtuk garantálni. Ötödik éve vagyunk itthon, a férj imádja, én viszont lassan megőrülök. A thai katonai diktatúrát is élhetőbbnek véltem (nem az én problémám), mint ami itt van.

Évek óta foglalkozol fordítással, és egy könyv is megjelent, amit Fodor Marcsi Újságíróval közösen írtatok, 50 elszánt magyar nő címmel. Ez az első, és eddig egyetlen olyan megjelent gyűjtemény, ahol olyan nőkről olvashatnak a nők, lányok, akik példaképül szolgálhatnak nekik, mikor az életükre gondolnak. Ebben az értelemben óriási űrt töm be a könyv, hiszen eddig úgy nőttek fel a nők, hogy az iskolában és az életben gyakorlatilag soha nem találkoztak azokkal a nőalakokkal, akikhez mérni tudták volna a céljaikat. Ez inspirálta, hogy összeállítsátok a könyvet, vagy volt valami más ok is? Miért tartottátok fontosnak egy ilyen gyűjtemény összeállítását?
Mennyire volt nehéz kiadót találni hozzá?
És ami nagyon fontos: Mit mutatnak a számok? Szükség van a magyar társadalomban egy ilyen könyvre? 

Pontosan az általad felvázolt dolgok inspiráltak bennünket. A saját gyerekeinkből indultunk ki. Amíg angol illetve nemzetközi iskolákban tanultak, nem volt gond ilyen gyerekkönyveket a kezükbe adni. Marcsi és én is nagyjából egyszerre jöttünk haza egy időre, és meglepetten láttuk, hogy nincs semmi. Mondogattuk, hogy jó, akkor írjunk egyet. Ez halasztódott állandóan, de amikor belefutottunk az amerikai Esti mesék lázadó lányoknak projektbe, feldobtam egy facebook posztban, hogy na, ha lenne ilyen könyv, kit raknátok bele? Akkor Marcsival összeraktunk egy listát. Én elmentem néhány kiadóhoz, abszolút nem voltak vevők rá, á, még nem érett meg a piac erre, á, erre nincs itt igény stb. Aztán Marcsinak sikerült „megfognia” a Kolibri Kiadót. 

A könyv hatalmas sikert aratott, már ha sikernek számít, hogy amennyit kinyomtattak két körben, nagyjából el is ment. Úgy tudom, újranyomást nem terveznek belőle. Ami szerénytelen személyem szerint hülyeség, mert ez a könyv nem jár le, ezt a könyvet azoknak a kislányoknak is meg lehetne venni, akik nemsokára olvasós korba lépnek. Ráadásul ott lenne a helye minden iskolában. Számadatokat nem mondhatok, de soha a büdös életben nem fogjuk utolérni a Bogyó és Babóca sikerét. Akik megvették, nagyon szeretik. Folytatás nem lesz, állítólag azt már nem bírná el a piac.

Kép forrása: Tíz kicsi könyv

Mivel foglalkozol a könyveken túl? 

Többnyire műfordítással, de most egy Második Esély iskolában is tanítok hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeket. Utóbbi szép munka, leszámítva, hogy naponta összetörik a szívemet.

A munkád révén elég jól belelátsz a magyar gyerekvédelem helyzetébe, és abba, hogy ebben a rendszerben mi van a lányokkal. Mi vár rájuk, hogyan gondolkodnak magukról, és mit kínál nekik a magyar társadalom? 

A magyar társadalom semmit sem kínál nekik, kiveti magából őket. A családi mintájuk rossz, az iskolákban már alsóban lemondtak róluk, az iskolánkon kívül mindenhol azt hallják, hogy értéktelenek, semmire sem jók, semmire sem képesek. Ezért aztán lassan semmit sem akarnak. A mának élnek, hosszú távra nem terveznek, és ami a legszörnyűbb, a legtöbbjüknek nincsenek álmaik. Valahogy csak eltelik az élet. Egy kis szeretetért mindenüket odaadják, ezért ki is használják őket. Pasiról pasira szállnak, szülik a gyerekeket, akiknek egy részét aztán benyeli a rendszer. Ördögi kör ez, újratermelik a nyomort. Ebből nagyon nehéz kiszállni, hiszen aki dolgozna, azt sem szívesen látják mindenhol, hiszen ne feledjük, nagy részük roma. 

Általában milyennek látod a nők életét itt, Magyarországon azokhoz a kultúrákhoz képest, amiket ismersz, amelyekben szintén megtapasztaltad a női létezést? 

Szerintem világszerte rossz a helyzet, talán a jóléti államokat leszámítva. Azokban az országokban, ahol növekszik a szakadék a gazdagok és a szegények között (világjelenség), a nők és a jogaik mennek a levesbe. Nem tudom összehasonlítani ezeket az országokat, jelenségenként kellene vizsgálni a helyzetet. Mert pl. bár Thaiföldön klasszisokkal nagyobb volumenű a prostitúció, mint Magyarországon, mégsem elképzelhetetlen számukra egy női miniszterelnök (2011-2014), amire nálunk szerintem még évtizedeket várni kell. 

Itt neveled a lányod. Itt jár iskolába. Itt hallja a nőkről szóló retorikát. Itt nem tanul a történelem és az irodalom órákon semmit, vagy csak éppen valamit azokról a példaadó nőkről, akikről te könyvet írtál. Hogyan tudod ezt ellensúlyozni? Egyáltalán mit tehet ma egy felvilágosult anya egy ennyire durván nőelnyomó társadalomban, ha azt akarja, hogy a lánya többet gondoljon magáról annál, mint, hogy házasság-gyerek-CSOK-házimunka? Hogyan készíthetjük fel lányainkat mindarra, ami vár rájuk nőként, és milyen kompetenciákat kell a kezükbe adnunk ahhoz, hogy megőrizhessék az identitásukat és ne darálja be őket a patriarchátus?

Kőkemény példamutatással és következetességgel. Ő abban nőtt fel, hogy az anyja dolgozik, önmegvalósít, az apja gond nélkül megfogja a porszívót és a fakanalat, ha anyának több a munkája, és anya visszavesz magából, ha apa melózik többet. Pontosan tudja, hogy mire számíthat, mennyit érnek a nők a piacon, milyen kihívásokkal kell megküzdenie, ezt százszor átrágtuk, és hát se nem hülye, se nem vak, látja, mi folyik körülötte. A tudás, az információ a legfontosabb szerintem, legyen tisztában egy lány azzal, hogy milyen keretek köré szorítják, egészen pontosan miért korlátozottak a lehetőségei, kik korlátozzák. Ebbe bele kell tenni a melót, ezt nem lehet megúszni, a legfontosabb kompetencia az, hogy dekódolja egy lány a környezetét, mert ha ez megvan, akkor nem tudják megvezetni. Lucát pici kora óta feministának neveltük (az apja is az), kap is érte hideget-meleget, de az identitásának része, és ha kell, szívesen elő is húzza ezt a lapot. Sajnos egyre nehezebben bírja, hogy állandóan szél ellen kell pisilnie, most talán a kisebb ellenállás felé húz, és külföldön fog továbbtanulni. 

Mit tervezel tovább? Lesz új könyv? Hogyan látod magad 10 év múlva?

Luca szeptemberben kirepül, egyelőre elképzelni sem tudom, mit fogok kezdeni ennyi szabadsággal, tanulni szeretnék (még mindig fontolgatom a jogot, mert talán így hasznosabbá tudnám magam tenni), rengeteget utazni (ez piszokul hiányzik, már öt éve egy országban lakunk, megőrülök), tele a bakancslista. Nem tervezek tíz évre előre, nem is igazán szeretném tudni, mi lesz akkor. Egyelőre rengeteg bennem a düh és a frusztráltság, ezt szeretném produktívan becsatornázni, mielőtt agyvérzést kapok a sok szartól, ami ömlik ránk naphosszat. Az nem opció, hogy kiszálljak és művelgessem a kertecskémet, nem vagyok alkalmas arra, hogy ne tudjam, miben vagyok nyakig. Talán ezért is akartam olyan nagyon újságíró lenni. Nem a közlésvágyam sok, inkább meg akarom mutatni, amit magam körül látok, és beszélni azok helyett, akiknek nincs hangjuk.  

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

(Ha tetszett a bejegyzés, használd a megosztó gombokat és iratkozz fel a követők közé, így emilben kaphatsz értesítést, mikor új írás jelenik meg.
Érdekes történeteket találsz a Facebookon is: Gumiszoba)

2 hozzászólás

Itt elmondhatod nekünk amit gondolsz:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s