A nők hallgassanak, míg pofán nem verik őket

Először is szeretném egy jó hírrel kezdeni a posztom.
Legalább egy hete már, hogy nem öltek nőt Magyarországon!
Hurrá!
Most meg jön egy kicsit szomorú. Gondolom sokan láttátok az ATV-n szeptember 4-én Jakupcseknek a családon belüli erőszakról készült műsorát.
Nos, ha láttátok, akkor oké, ha nem, akkor már nem is fogja nézni senki se, ugyanis ennyi maradt belőle. Sumákul, csendesen, ügyesen levették.

 

Teljes képernyő rögzítése 2019. 09. 26. 190107
Mondjuk én már azon is csodálkoztam, hogy egyáltalán lemehetett, hiszen az ATV is a kormány szócsöve már. (Pedig én emlékszem, hogy pár éve még az egyik olyan hírcsatorna volt, ami mindig ment, ha otthon voltam. Amikor kifingatták, akkor maradt a HírTv, aztán meg már az se.)

Mindig dühös vagyok, ha valaki azt mondja, őt nem érdekli a politika. A politika az életünk. Nem foglalkozni vele, nem követni, nem véleményezni, nem gondolkodni az annyit tesz, mint kiadni a kezünkből a döntést másoknak. És amiképpen ezerszer láttuk már (ha foglalkozol politikával, akkor te is láttad) a nagy döntéseket javarészt az ostoba, manipulálható tömeg hozza. Azok, akiket nem érdekel a politika, és pont ezért becsaphatóak, manipulálhatóak, birkásíthatóak néhány manipulatív marhasággal, plakátokkal, erzsébet utalvánnyal, pánikkeltéssel. És ők mennek szorgosan és szavaznak és hőbörögnek, és aki megnyeri őket magának, azé lesz azután a hatalom.
Ilyen van és lesz is mindig.
Tehát haragszom az érdektelenségért, de mikor látom, hogy milyen színvonalú politikai és közéleti műsorokhoz, írásokhoz lehet hozzájutni, akkor azért nekem is elmegy a kedvem attól, hogy a sok szemét közül valahogy kiguberáljam az igazigazt.
Valaha tehát folyamatos háttérben mentek nálam a politikai műsorok, és most is szoktam a munkahelyemen bekapcsolni a tévét időnként, mert bár nem értem, mit beszélnek, mégis érezhetően nagyon jó politikai eszmecserék mennek a német adókon. Még így is élvezem őket, hogy – egyelőre még- alig értek belőlük valamit.
Szóval az ATV sem értékelhető már.
Meg is lepődtem, mikor a Jakupcsek Plusz ott ült le azokkal a nőkkel, akik a családi erőszak áldozatai (a leghíresebbekkel, Renner Erikával (respekt), Takács Hajnallal (respekt) Juhász Tímeával (respekt), és olyan nőkkel, akik ezeknek a nőknek akarnak segíteni (Antoni Rita, Wirth Judit- nekik is respekt).
Kemény volt.
Volt, merhogy pár nap múlva a videók szép csendesen, sumákban elérhetetlenné váltak. Jééé, hát csak nem?

De.

“Letekint ránk”

Baszta a csőrét a hatalomnak mindaz, amit ezek a nők elmondtak arról, hogy mennyire nem kaptak segítséget, milyen brutális áldozathibáztatással kellett szembenézniük, hogyan félemlítették meg őket, mikor végre feljelentést tettek, és elkezdtek magukért kiállni.
Ilyen a férfiarcú társadalom, amiben – nem lehet elégszer elmondani- hetente megölnek egy nőt, majd végtelenségig elhúzzák az ügy nyomozását, bírósági tárgyalását, közben újra és újra traumatizálva az áldozatot, és nyilvánvalóan mindig az a fő szempont, hogy NE bizonyosodjon be, hogy a bántalmazó bűnös. Főképpen, ha az egy diplomata, egy orvos, vagy politikus. Akkor aztán bármit megtehet. Semmi nem történik az áldozatok védelmében, semmi remény nincs, a pofánkba röhögnek, és még azt is lehetetlenné teszik, hogy legalább meséljünk arról, milyen köztük nőnek lenni.
Gyomorforgató.
Ha valami értelme van az ilyen szamizdat oldalaknak, akik kormánytól függetlenül nyomják az igazságot, akkor ez. Hogy ha már ilyen fosban kell élni, legalább valahol elmondhassa az ember, hogy fos az egész.

“Áldott legyen az ő gyümölcse”

És ezek után még mindig tömegével vannak olyan degeneráltak, akik hörögnek az Isztambuli Egyezmény ellen olyan elképesztően nevetséges érvekkel, mint, hogy de bizony van olyan, mikor a férfiakat bántják, továbbá nem említi az egyezmény a nők által elkövetett bűnöket, úgy, mint- most figyelj- hiszti és lelki nyomásgyakorlás. Most ha ezt videóban készíteném, akkor ide bevágnám Besenyő Pista bácsit, mikor tétován és értetlenül rázza a fejét: Noooormális?
Kb. mintha 1864- ben azt mondtad volna egy gyapotültetvényesnek, hogy a feketéket meg kell védeni a korbácsolástól, az eladástól, az erőszaktól, az ingyenmunkától és a legyilkolástól, és akkor a gazda meg azon verte volna az asztalt, hogy ő addig nem egyezik ebbe bele, amíg őt nem védik meg a rabszolgái ferde pillantásaitól.
Atttyaúristen!
Persze pasik ennek a fő hangoskodói, de azért a nőket sem kell védeni. A rendszer kegyeltjei, a szerencsések, akiket éppen nem vernek, ezért aztán nyalnak a patriarchátusnak ezerrel (az én párom nem olyan), és még nagyobb hanggal ócsárolják az őket védő törvényt, mint maguk a férfiak.

(Apropó, engem se vertek soha, és valahogy mégis képes vagyok látni a rendszer mocskát, sőt beszélni róla úgy, hogy egészen sok nagyon cuki pacákkal volt dolgom. Szóval nem kell ahhoz saját negatív élmény, hogy az ember empatikus legyen)

“Az úr érlelje meg!”

 

Magyarországon csupán a vak szerencsének, avagy az apád, férjed, élettársad, nagybácsid személyes jóindulatának köszönhető, ha nem vagy bántva. És ha belegondolunk, ez már önmagában is vérforralóan megalázó.

Hogy nekem azon kelljen tapsikolni és örülni, hogy az én drááága jó uram nem tiporja lábbal az emberi jogaim! Nahát, nahát, micsoda nagyszerűség. Minek ide egyáltalán egyezmény? Minek ide törvények? Akit meg agyonvernek, az hát így járt. Szarul választott, minek ment oda, blablablabla, a hülyeség végtelenítve minden mennyiségben.

Én azon csodálkozom csak, hogy van még nő Magyarországon, aki szóba mer állni egyáltalán férfiakkal.

Persze minden nézőpont kérdése. Most került elém egy cikk egy hős szomáliai lányról, aki 14 évesen egy éven át menekült a hazájából, mert tanulni akart, nem pedig gyerekként egy vénemberhez hozzámenni háziszolgának. Ő csodásan érzi magát Magyarországon, mert például kendő nélkül is járhat az utcán. És az ő életében ez a hurrá.
Teljes képernyő rögzítése 2019. 09. 27. 112345

 

Majd nem tudom meddig járhat így egyébként, mert bár az országban tombol az idegengyűlölet, azért a magyar férfiak nőkhöz való viszonyulását figyelve gyakran érzem azt, hogy nekik bizonyosan egészen otthonos kultúrát teremtene az iszlám térhódítása. 80%- uk boldogan venné át attól a kultúrától a nők elnyomását, adás- vevését, kutyába se nézését, szabadon erőszakolgatását, agyonverését, bezárását. Mert azért javarészt ez van most is. Ha nem is tettleg, de gondolatban (de pofán vágnám, de megfarkalnám) mindenképpen. Akik mondvacsinált, nevetséges ürügyekkel kötnek bele az Isztambuli Egyezménybe, azok egyszerűen egy jottányit sem akarnak engedni a túlhatalomból. Akkor se, ha ők nem verik agyon a nejüket. De mégis jó és bizsergető nekik a tudat, hogy akár meg is tehetnék. Hát nehogy legyen már egy törvény, ahová a nők fordulhatnak segítségért.

Tehát van ez a lány, aki Szomáliából jött, és köszöni szépen, jól van.
Én Magyarországról jöttem ide, Németországba, és nem titkoltan azért, mert nem bírtam elviselni az otthoni fullasztó diktatúrát, azt, ahogy nőként viszonyul hozzám a kormány, és egy rakás mezei pasi. Nekem ez itt egy sokkal tágasabb, emberarcúbb társadalom az összes hibáival és bűneivel együtt, bár pasizni köszönöm szépen itt sem szeretnék. Ahogy Kafiya mondja: „ Valahogy azt éreztem, hogy a szerelem nem garancia semmire.”
Nyilván a német nők is tudnának olyan országba menni, ahol még inkább leszabályozott a patriarchátus, és még nagyobb biztonságban vannak, mint itt.

Ennek a biztonságnak lenne az alapja az Egyezmény.

Egy kulturált társadalom azt mondja: Első, hogy megvédem a gyengébbeket, a kiszolgáltatottabbakat, és majd azután elkezdem az erősek érdekeit is összehangolni ezzel a kétbitesen egyszerű erkölcsi normával. A patriarchátus azonban az erősek védelmét és érdekeit tartja szem előtt. Így történhet az meg, hogy egy bántalmazott nő átlagosan nyolcszor kér segítséget Magyarországon az előtt, hogy végül megölné… egy férfi.
Ilyen viszonyok közt nem vita tárgya az IE, hanem minden olyan ember közös akarata kellene, hogy legyen, aki tiszteli az embertársait, és minimális empátiával megáldott.
Aki hajlandó ezért lemondani arról a jogáról, hogy büntetlenül nőt verhessen.

Szóval nincs videó. Még az sincs. Valaki odaszólt, hogy hát azért mégse lehessen már arról hallani, hogy milyen megaláztatásokon kellett keresztülmennie az áldozatoknak. Miközben néztem, eszembe jutott, hogy nem nagyon ismerek olyan pasit, aki ezeknek a tortúráknak akár csak a felét kibírta volna ép ésszel. De abban is biztos vagyok, hogy nekik nem is kellett volna kibírni. Ugyanis ha a férfiak védelméről szólna egy IE, már rég ratifikálva volna, mint ahogy ha férfiaknak kellene a gyereket kihordani és megszülni, akkor ingyenes utcai automatákból jutnának hozzá az abortusz tablettákhoz.

A nők meg hallgassanak, amíg jól pofán nem vágják őket.
És a nők hallgatnak. Végül is ki szereti, ha pofán vágják?

“Dicsőség”

 

További cikkek a témában:

Női Passzív Ellenállás

 

 

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Kérlek, aláírásoddal erősítsd meg a Női Passzív Ellenállást, ha egyetértesz azzal, hogy a nőknek saját, és gyerekeik biztonsága érdekében ellenállásba kell kezdeni.

(A PETÍCIÓT A LINKRE KATTINTVA ÉRHETED EL)

(Ha tetszett a bejegyzés, használd a megosztó gombokat és iratkozz fel a követők közé, így emilben kaphatsz értesítést, mikor új írás jelenik meg.
Érdekes történeteket találsz a Facebookon is: Gumiszoba)

 

7 hozzászólás

  • Jaj már, hát választások lesznek, vagy mija’, mostan nem szabad igazságot mondani, mert belerottyantanak a szép, nagy, kövér (hm, hm…) hazugságaikba.

    • Gondolkodjatok bölcsebben 🙂 Az exeknél sokkal hasznosabb az okot keresni, mint a politikában!

  • Engem minden hétvégén agyonvert az exem,gyermekeim apja,orrplasztikám is volt,ahol jelezte a doki,hogyha mégegyszer megjelenek úgy járok,mint Michael Jackson leesik az orrom.Mivelhogy Boldogságaimnak nem mondtam el sohasem csak pár éve ,ezért ma engem hazugnak tartanak,aki szétverte 17 éve családot ….Apjuk tagadja …mai napig IS!Azt tanácsolom minden sorstársamnak,NE hazudjanak a gyerekeinek!

  • Tímea Penk

    Szerintem az exek fenyegették meg a tv-t feljelentéssel. De legalább ebből is látszik, hogy milyenek…
    Engem is felhívtak sokan, hogy ugyanilyen sztorit láttak: anyukát büntetik, ha átadja a gyereket a bántalmazó szülőnek, akkor azért, ha nem adja át, akkor meg azért 😦

  • Láttam az adást, még csak nem is volt különösebben kemény. Érthetetlen, miért tüntették el.

Itt elmondhatod nekünk amit gondolsz:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s