Hogyan mondjam el neked…

Ismerős ugye a helyzet. Mikor mindenki beleszól, mindenki nyomaszt és/vagy elhallgatja a valóságot. Miért is ne tenné, hiszen nem az ő bőrére megy a vásár. Ő agitál a gyerekszülésért, elvégre nem neki kell majd a gyerekről gondoskodni.
A tudatos gyerek-nemvállalás népszerűsítése több lábon is megáll. Ma már. Jelen pillanatban, a most élő emberek, élőlények, és a bolygó érdekeit nézve is indokolt a további emberek születésének lecsökkentése. A Föld képtelen több embert eltartani, ráadásul a klímaváltozás korát éljük, emiatt egy-két éven belül természeti katasztrófák színesítik majd a mindennapjainkat.
Összemosni sem ildomos az önös érdekeket az össznépi következményekkel. Vagyis elég szánalmas a tudatos gyerek-nemvállalás népszerűsítését azzal hitelteleníteni, hogy aki emellett érvel, az szimplán kicsavart, megkeserült anya, aki saját, önös életútja miatt megbánta a szülést, és nem szereti a gyerekeit, sőt, legszívesebben meg is szabadulna tőlük.


A dolog ennél jóval összetettebb, és ma már a női életre gyakorolt hatása tényleg csak egy vékony szeletét teszi ki a problémának. Fontosabb, magasabb szempontok is vannak, például az, hogy az önző érdekből (én anya akarok lenni) megszült gyerekeknek milyen bolygót vagyunk képesek prezentálni.

– A Föld pusztul, de minimum átalakul, mely átalakulást javarészt az ember “áldásos” tevékenysége okozza. Sokkal nagyobb a fogyasztásunk, mint ami indokolt volna. Termeljük a szemetet ész nélkül, továbbá sokan és sokat zabálunk, melynek következménye a növények és állatok mérhetetlen kihasználása és pusztítása. Csak az elmúlt évek felfedezése az, hogy a táplálékállataink IS érző lények, akik épp úgy vágynak szép életre, társas kapcsolatokra, méltóságra, ahogy mi magunk. Ehhez képest nagyüzemi módon, mesterségesen szaporítjuk őket, embertelen körülmények között szipolyozzuk ki a testüket és öljük őket halomra. De ez még egy másik vetülete a létezésünknek, amibe most tényleg nem akarnék belemenni.

-A klíma változik. Már Magyarországon is érezhető ez. Jelen pillanatban kb. fél éve nem esett egy szem eső sem (ja, de most pont esik). Nem lesz gabona, krumpli, aminek egyenes következménye lesz az éhezés. Persze ne aggódjak, majd behozzák máshonnan, más országból, csak hát lehet akkor nézegetni, ki és meddig tudja megfizetni az egyre inkább luxusnak számító élelmiszert (ismerős mesélte, hogy valamelyik bevásárlóközpontban már lehet venni krumplit szemre. Azért ez jelent valamit).


– Erre szakosodott kutatók szerint a most huszonéves generáció tagjainak már ügyesen kell élőhelyet választani ahhoz, hogy egyáltalán megérjék az öregkort. Ehhez képest őket szülésre biztatni minimum felelőtlenség. Csak azok teszik, akik örömmel és boldogan nézik majd végig unokáik lassú halódását. Ennek a fentebbi pár mondatnak súlyozott jelentősége van a pusztuló Magyarországon, ahová szerintem átlagon felül felelőtlenség szülni. Egy országba, ahol szétverték az oktatást és az egészségügyet, ahol embereket tesznek utcára, anyákat vernek agyon büntetlenül, és a gyerekvédelem középkori színvonalú, ott egyszerűen életveszélyes az egész projekt a nulladik perctől.

 

– Olyan elképesztő politikai erők kezdenek a világban erősödni, amikből simán kinéz egy pár háború, az unió szétesése akár, valamint több népvándorlási hullám. Még akár néhány bomba is a nyakunkba hullhat, vagy a terrorizmus tarolja le a világot. Vagy Putyin. Vagy Trump. Vagy Orbán. Vagy ezek együtt, meg még velük néhány elmebeteg.

 

Nos, három érvet máris felsoroltam, és még messze nem érkeztem meg az ún. önző szempontokhoz. Csak a születő gyerekek életkilátásairól beszéltem.

Ezek után már tényleg semmiség (nem az) azzal érvelni, hogy a gyerekvállalás milyen módon terheli meg a nőket, a női életet. Mennyiben társadalmi kényszer, illetve belenevelés. Ez alatt azt értem, hogy aki születésétől azt hallja, hogy az ő életében kizárólag az hozhat boldogságot, ha gyereket szül, az mennyiben tud ez ügyben felelős döntést hozni, egyáltalán rálátni arra, hogy valóban alkalmas- e a feladatra, és képes- e mindezt addig a minimum 20 évig csinálni, amennyi ez lenni szokott. Mert bizony, ha a gyerek megszületik, onnan nincs visszaút. Azt végig kell csinálni, és hibákkal, így-úgy, de áll az igazság, hogy a gyerek ártatlan, nem kérte az életet, ergo a harag, a kétségbeesés sem terhelhető rá. Amit az ember legjobb tudásával tud érte tenni, azt köteles megtenni, ha beledöglik, akkor is. Mert ez egy ilyen.

Ha minden jól megy, akkor még foganatja is lesz. Azt szoktam mondani, ez után az irgalmatlan, eszelős munka után a legtöbb, amit az ember érezhet, amit vágyhat érezni, az ennyi: Megérte.

 

Négy nagyon komoly, és szerintem cáfolhatatlan érv amellett, hogy a gyerekeinket lebeszéljük a gyerekvállalásról, de legalábbis ne biztassuk rá. Ez számomra nem kérdés, nem vita tárgya. Mondom is nekik a magam módján, illetve a nettó lebeszélés helyett inkább igyekszek olyan életstratégiákról beszélgetni velük, amelyek kiteljesítők, érdekesek, és nem szerepel bennük gyerek. Könnyebb dolgom van, mintha lányom volna, mert a társadalom sem dolgozik oly mértékben ellenem. A férfiakat- mint tudjuk- jobban békén hagyják a gyerekvállalással. Nem hagyják viszont békén őket a nők ezzel, szóval van azért munka ez ügyben bőven még így is.

 

Ami számomra egyre inkább kérdés, hogy hol és miképpen lehetne arról elkezdeni párbeszédet, arra kifejleszteni módszert és nyelvezetet, hogy a gyerekeinkkel tudjunk erről úgy beszélni, hogy közben ők maguk ne érezzék a szavainkat ellenük irányuló támadásnak. Erről kellene inkább beszélgetéseket folytatni, megosztani a véleményeket, nem pedig arról, hogy a világ mely vidéke szüljön kevesebbet. Nem elég ugyanis azt mondani a gyerekünknek: Én nem szólok bele. Ez álszent hozzáállás, ugyanis egy olyan világban, ahol minden azt üvölti a fejébe, hogy szaporodjon, ott ha te hallgatsz, és azt mondod, oh, kicsim, majd te eldöntöd, azzal átadod az irányítást az óbégatóknak. Neked kell hangosnak lenni, túlordítani a külső hangokat, hogy ezzel legalább legalább minimális egyensúlyt teremts benne. Kérdés, hogy mindezt hogyan.

Ki hogyan mondja a gyerekének, hogy ne hallgasson a nyomásra, és bátran válassza a gyerek nélküli életet. Ki mit válaszol, ha erre az a visszakérdezés, hogy tán te megbántad, hogy én lettem?

 

Elég jó oldal a gyerekteleneknek ez itt. Most pedig lett egy új, ami szerintem méginkább releváns és hiteles lehet. Itt van. Azt gondolom, hogy gyereknevelésről, gyerektelenségről a leghitelesebben gyakorló anyák tudnak nyilatkozni. Éppen őrájuk kellene hallgatni, hiszen ők már végigcsinálták, ők látják, mi ez, és jó esetben nem is hazudják el a valóságát.

 

(Ha tetszett a bejegyzés, használd a megosztó gombokat és iratkozz fel a követők közé, így emilben kaphatsz értesítést, mikor új írás jelenik meg.
Érdekes történeteket találsz a Facebookon is: Gumiszoba)

Reklámok

4 hozzászólás

  • 50 elmúltam. 30 körül szültem mindkettőt.

    Baromi nehéz volt annak ellenére, hogy tàmogató család állt mögöttem, és a férjem is abszolúte jó apa volt mindig is.

    A depressziót és a szorongáskat én sem úsztam meg. Azt hiszem, kicsit tönkrementem pszichésen ebbe az anyaságba…

    És csak MOST, miután már majdnem teljesen kiröppentek, érzem azt amit írtál is: megérte.

    De hogy mi az ára? Azt ne akarja tudni senki.
    Többek között az az ára, hogy a párommal alaposan elhidegültünk egymástól….mint két kolléga, úgy viszonyulunk egymáshoz, a kommunikáció is szinte zéró.
    Nem tudtunk érdekesek maradni egymás számára ebben a “Nagy Gyereknevelési Projektben”.
    Így jártunk…

    Senkit nem biztatok szülésre. Ha még egyszer kezdeném, 1-nél megállnék…

  • Hosszú, nagyjából hat éves kihagyás után újra élek társas életet; ami előtte volt, az majdnem mind a traumáról szólt.
    Nekem sosem volt kérdés, hogy nem vállalok gyereket, már csak a gyerekkorom óta rossz egészségem miatt sem, ami garantáltan nem bírna el egy (nem hogy több) gyereket sem. A fő rábeszélő az anyám volt, és annyit mondott rengeteg veszekedés és egyet nem értés után, hogy neki nagyon nehéz elfogadni a döntésemet, hogy nem, én nem vállalok gyereket. Mondtam neki már 17 évesen is, hogy “nekem nem lesz gyerekem”, így kijelentő módban, de mindig csak azt válaszolta, hogy “nagyon meg fogod bánni”, és “eljön majd az az idő, hogy akarni fogod”. Nem jött és soha nem is fog már, és az egész életemet áthatotta az érzés eddig is, hogy “egy gyerek tönkretenné az életemet”.
    Emiatt mondtam le a párkapcsolatról is, mert azt láttam, hogy a férfiaknak elvárásuk, hogy gyereket is szüljek, úgyhogy inkább lemondtam az egész párkapcsolat-témáról úgy, ahogy van.
    És köszönöm az írásaid, mert annak idején a lemélyebb lelki nyomorból és agymosottságból gyógyítottál meg velük. Köszönöm.

  • Nekem 24. órában 40 évesen érkezett a két fiam az életembe 15 hónap korkülönbséggel.
    Mindig el tudtam képzelni hogy gyerek nélkül élem végig az életem, nem lett volna gond.
    De az istenáldja a sorsot hogy mégis minden maskepp van és itt vannak, lehetnek.

Itt elmondhatod nekünk amit gondolsz:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s