Ha boldog akarsz lenni, légy az

 

Távol álljon tőlem, hogy online motivátorrá akarjak előlépni, de ezt a történetet mégis egy olyan mondattal kezdem, ami pont jó arra, hogy motiválttá váljon az ember. Lev Tolsztojtól híresült el: Ha boldog akarsz lenni, légy az.
Fenntartásokkal kezelve, nem felhasználva arra, hogy komoly, nagy problémákat bagatellizáljunk, szóval teljes reálisan nézve a létezést  jelentsük akkor most ki, hogy akár a boldogság, akár a boldogtalanság érzése, elérése lehet a kezünkben. Itt a mérsékelt égövön élve, és közben feltételezve valamilyen emberhez méltó szabadságfokot, döntési lehetőséget. Tehát nem arra használva a mondatot, hogy kiszolgáltatott embereket szégyenítsünk meg vele (megvan a mondat a Felhőatlaszból gondolom, mikor az ügyvéd azt mondja a tőle segítséget kérő szökött rabszolgának: Minden ember a maga szerencséjének kovácsa). Szóval feltételezve valamennyire emberi körülményeket elmondhatjuk talán, hogy a boldogságérzetünk valamelyest kezünkben tartható, kontrollálható. Én például ilyen, kontrollálható érzelemnek tartom a szerelmet (nem, nem hiszek derült égből lecsapó, legyőzhetetlen szenvedélyben), a haragot, és -elmúlt évek tapasztalatából levonva következtetéseket- még a gyász is ilyen kontrollálható érzelem. Eldönthetem, hogy miképpen „dolgozok” vele, benne, eldönthetem, hogy belehalok, vagy felépülök,vagy akár még építkezhetek is belőle. Persze -hogy egy másik filmből vett idézettel éljek- az ember véges számú csapást képes elviselni. Aztán kimegy az utcára ordítani (Blue Jasmin). Néha (sokszor) jogos és rendjén való összeomlani és nem bírni, és boldogtalannak lenni… De akár még az is lehet döntés kérdése.

Én azt hiszem, az az ember vagyok, aki a legnagyobb viharban is azt mondja: Hát szar ez a szél most, de micsoda szerencse, hogy nem a másik irányból jött, mert akkor még nagyobb kárt okozna.
Életem minden pillanatában, a legnehezebbekben is igyekeztem megtalálni azokat a kapaszkodókat, amik által jól, vagy legalább elviselhetően lehetek.
Ez a fajta hozzáállás jelentősen megkönnyíti az olyan akciókat, mint ez a mostani. Új életet, új országot keresni, bevenni, ott gyökeret verni nem könnyű. Sok a veszteség, sok a nehézség. Csak úgy lehet szeretni, akarni, ha az ember nagyon pontosan látja, miért teszi, mi motiválja, illetve ha a mindennapokban is megkeresi azt az örömöt, sikert, ami tovább tudja lendíteni.
Pár napja az enyhe, ám napfény-mentes, borongós, esőlábas tél után egyik percről a másikra ránk szakadt a tavasz. Hirtelen 15 fok körüli lett a nappali hőmérséklet, az eddigi homályból (reggel 9-ig esti sötétség volt) ragyogó, hajnali kikelet lett. A madarak feléledtek, előbújtak, és mivel egy erdő mellett élünk, hát álló nap halljuk az ordibálásukat.

Amikor csak tehetem, kint vagyok a levegőn. Ha éppen nem dolgozom, vagy nem a jövőbeni üzletem építem, vagy nem tanulok, akkor csatangolok, kirándulok, élvezem a ragyogást és a meleget. Látom, ahogy éled minden. A hóvirágok már tombolnak, és lassan láthatóvá válik, milyen lesz itt az igazi tavasz. Élvezem. Minap beszélgettem valakivel, hogy milyen ez, mikor mint a kisgyerek, az ember mindig várja az újat. Egy új országban (főleg, ha más időjárási övben is van) az is új, hogy egy-egy évszak miképpen köszönt be. Én ezt megéltem Máltán. Emlékszem, micsoda döbbenet volt, mikor láttam télen kizöldülni-virágozni. Vagy a szelíd ősz az isteni kaktuszával. Egy turista csupán a sziklát ismeri. A nyári kemény sárgákat, a korall kékjét, a szél ezüstjét. A simogató, lágy Málta azoknak jön el, akik ott élnek, és megvárják a téli esőket (már, ha a klímakatasztrófa el nem veszi azokat).

Ezt élem most itt. Sétálok az utcákon és képzelődöm arról, milyen lesz majd, mikor ezek a cserjék virágba borulnak. Elmegyek a közeli nyaralóhelyre (Bad Zwischenah) és elképzelem, milyen lesz majd nyáron eljönni ide fürödni. Fürdök most a nap sugaraiban, és könnyfacsaró hálát érzek, hogy ha késve is, de itt lehetek. Megismerhetek egy új világot, egy új érzést.
Minden pillanat várakozás. Minden pillanat hozhat újat.

Ha ma visszaemlékezem az elmúlt 20 évemre, mindig úgy beszélek róla, hogy nagyon-nagyon nehéz volt. Azt hiszem, ez azért is van, mert túl sokáig tartottam magamban az érzést, a kimondás szabadságát arról, hogy tényleg mennyire nehéz volt. Ám vagyok olyan szerencsés, hogy azokból az időkből is van naplóm, blogom, nevezzük bárminek, amelyben megörökítettem az akkori érzéseimet. Millió idézet a gyerekeimtől, a mindennapok, és az azokhoz fűződő érzelmek. Olvasom vissza időnként, és ámulok, hogy akkor, ott milyen derűvel és örömmel tudtam szemlélni a saját végkimerülésemet és kétségbeesésemet. Akár. Máskor meg mást persze. Ott akkor boldog voltam, mert boldog akartam lenni.

Egy új ország, egy új élet kiváltság. Nézhetem úgy is, hogy szerencsétlen vagyok, mert miért kellett eljönni, és miért ide, és miért nem lehetek én már nyugodtan a saját hazámban, hiszve abban, hogy biztonságban vagyok, és úgy vannak a gyerekeim is.
Lehetek dühös, vagy frusztrált, amiért nem tudok itt beszélni, nem értek semmit. Minden napon leiskolázhat valaki 10 év McDonalds-os karrierrel csupán azért, mert ő már tud németül, én meg nem. Bosszankodhatok egy csomó mindenen. Ríhatok, hogy ezért aztán kár volt diplomáznom.

Szoktam is sírni. Sokat sírok. Nem dühből vagy elkeseredésből (bár néha azért), hanem azért, mert így adom ki a feszültséget, mert így gyógyulok, mert azt gondolom, hogy jogom van bármikor és bárhol sírni (mindenkinek joga van).

Hála. Minden napon érezhetek hálát.
Ma már hálás vagyok azért is, hogy egyáltalán élhetek. Hogy van erőm, egészségem. Ez nagy érték azután, ha egészen közelről nézzük végig mások erejének, életének elfogyását.
Érezhetem az önbecsülést. Az erőmet. Büszkeséget. Büszkeséget például azért, mert ma már el tudok menni a barátnőm nélkül ügyet intézni. És persze stresszelek közben, de akkor is beleállok, mert tudom, hogy ez a fejlődés útja. Izzadni, nem érteni. Küzdeni. Végül sikerrel jövök ki az irodából. Emlékezem most arra, mikor a fiamat vittem higiéniai vizsgára, hogy tudjon majd diákmunkát vállalni, és bementünk a hatalmas EÜ központba, majd kiderült, hogy a gyerek nincs a listán, mert az online időpontfoglalást nem sikerült helyesen megoldanom. Sírtam, és mondtam a gyereknek, elég ebből, azonnal menjünk haza. Őt ezért a vizsgáért kértem ki az iskolából, utaztunk 80 km- t, és végül bebuktuk. Azt se tudtuk, mi a baj, és már küzdeni sem volt kedvem. Kimentem az épületből, és csak sírtam, dühöngtem. Aztán megálltam egyszer, visszanéztem a hatalmas épületre, aztán a hatalmas fiamra, és azt mondtam neki: Vissza. Megyünk vissza. Nem adhatom fel, menni kell. És valahogy összeraktuk, meglett az is. Nagyot nőttünk közben.

Ma már úgy mesélem ezeket, mintha stand up-olnék. Mesélem és röhögünk. Mindenki röhög, aki hallja, pedig én még most is sokat sírok.
Az örömtől is.
Hogy a sok csapásban, bajban, bánatban mégis itt vagyunk. Megcsináltuk.
Kiállok a teraszomra és nézem a teliholdat. Várom a tavaszt és álmodom a nyárról. Milyen lesz itt a nyár? Hogyan lesz? Milyen lesz majd az ősz? Milyen lesz az első út a tengerhez? Milyen lesz a fiam nyelvvizsgája? Milyen lesz, majd mikor itt lesz mentőorvos, ahogy tervezte?
Milyen lesz?

Én döntöttem így. Eldöntöttem, hogy élni kell, örülni kell. Beletenni mindent ebbe a pohárkányi életbe, melyet bármikor elvehetnek tőlem. Átadni mindent a fiaimnak és azoknak, akik meghallgatnak. Adni bátorságot, erőt bárkinek, aki elfogadja. Így nyer értelmet minden nehézség és fájdalom, és még akár az öröm is.
Ez az én döntésem.

Döntéseink vannak arról, hogy mit akarunk. Hogyan akarunk élni. Eldönthetjük, hogy boldogok leszünk-e. Hála és boldogság, ha vagyunk olyan helyzetben, hogy ezt eldönthetjük.

 

Ui.: Éjjel van, telihold, tavasz, bizakodás, madarak dalolása.
Boldogság-közeli élmény.
Így döntöttem.

Ui.: Elindult a sorozat, amiben leszünk. Már most szeretem. Erős, bátor emberek, jó mondatok. Inspiráló, olykor megrendítő pillanatok. Kedvencem is van. Liza, aki egyedül tolja. Erősödjetek, nők, és menjetek! Éljetek.

Isten veled, Magyarország

 

Kérlek, aláírásoddal erősítsd meg a Női Passzív Ellenállást, ha egyetértesz azzal, hogy a nőknek saját, és gyerekeik biztonsága érdekében ellenállásba kell kezdeni.

(A PETÍCIÓT A LINKRE KATTINTVA ÉRHETED EL)

(Ha tetszett a bejegyzés, használd a megosztó gombokat és iratkozz fel a követők közé, így emilben kaphatsz értesítést, mikor új írás jelenik meg.)

One comment

Itt elmondhatod nekünk amit gondolsz:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s