Karácsony minimálon

Legutóbb frissítve13Karácsony minimálon, ez most az új „divat”. Vagyis azt látom, hogy környezettudatos, a jövőért aggódó ismerőseim behúzzák a féket, nem állítanak fát, nem szórják a pénzt ajándékokra, és főleg nem azok csomagoló anyagára. Megálljt mondanak a manipulációnak, mely azt üti a fejekbe, hogy a szeretet ünnepe az ajándékok ünnepe. Mer hogy nem. Egyébként. “És ne legyen már egy napig karácsony, hanem legyen mindig.”
De mindig nem az van. Nem karácsony, hanem küszködés van, és gyakran viták, és még anyám baszogat is van (mondja ezt a fiam). De hát KÖNYÖRGÖM, van olyan, ahol nincs olyan? Létezik- e család, ahol úgy válik felnőtté egykettőhárom gyerek, hogy ott hangos szó, vita, és időnként egymás bántása nincsen? Mind erről álmodunk, mikor családot tervezünk, de megvalósítható-e ez? 

Ahol biztosan tudjuk, hogy szeretjük egymást és szeretve vagyunk, ott talán nem is fontos a karácsonyt tartani. Mármint a hagyományos módon, kiglancolva, túlköltekezve, és megdögölve a konyhában-takarításban. Miért fontos ez? Nekem fontos volt, hogy a gyerekeimnek élményt adjak, hogy hagyományaink legyenek. És lettek is. Ma már látom, hogy lettek volna másképp is, egyszerűbben is, de ez már így volt, ahogy. Most, részben az ő biztatásukra lejjebb csavarjuk a lángot. Egymásnak örülünk.

Kérdés, hogy abban a világban, mely a pusztulás határán lavírozik, melyet eláraszt a szemét, mely már nem képes a túlszaporodott emberiséget táplálni, ott kell-e egy ilyen pazarló ünnep? Végsőkig kicsavart, lesarcolt, beteg bolygón élünk, ahol még mindig tombol a túlfogyasztás és a túlszaporodás. A gyerekeinktől elvettük a lehetőséget, és lehet, már tőlünk is elvették az előttünk járók. Erről beszélt lassan egy hónapja a katowicei klímakonferencián ez a 15 éves bátor lány. Imádom, ahogy kiosztotta a világhatalmon lévő tisztelt  urakat, valamint, hogy fiatal lány ráadásul. Hogy erőt sugárzó, határozott lány. Olyan, mint a lelkemben azóta mellé csúszó Nagy Blanka, aki meg Kecskeméten olvasott be a hazug, tolvaj magyar kormánynak, bajszos szarból bajszos faszt csinálva. Meg eszembe jutnak még nők, akik most, a klíma és a politikai katasztrófák árnyékában kezükbe veszik az irányítást, és kiengedik a hangjukat. Hurrá. Másrészt az örömöm a lány korának is szól. Egy olyan világban, ahol az a generáció, amely elvette a fiataljai jövőjét, életterét, lehetőségeit, s amely még mindig eszetlenül töketlenkedik a szarkupac tetején, valamint vígan ostorozza és minősítgeti ezt a tönkretett jövőjű generációt dupla öröm látni, amint ezek a fiatalok a fejünkre olvassák a bűneinket. Az enyémre is, persze. Benne vagyok én is. Kollektív felelősség ez, mert én sem tettem semmit. Persze nem szórtam a szemetet ész nélkül, de biztos hosszan tudnám sorolni mindazokat a bűnöket, amiket én követtem el gyorsítva ezzel a pusztulást. Azért mégis ott a kérdés, hogy valójában mit tehettem volna. A túlnépesedést látva az már biztos, hogy nem kellett volna szülnöm, mert azzal biza csúnyán megterheltem az ökoszisztémát. Fogyaszthattam volna kevesebbet, moshattam volna kézzel a pelenkákat, süthettem volna a kenyeret, meg hát pár darab szívószálat is elhasználtam. Iszonyatos odafigyeléssel életem során termelhettem volna kb 142 kg szeméttel kevesebbet. Meg te is. Meg a szomszéd is. Most meg bent vagyok az egyik legnagyobb emberzabáltató étteremláncban, és minden bűntudatom messzire elszáll, mikor látom, hogy MÉG MINDIG micsoda elmebeteg pusztítás és pazarlás zajlik. Naponta kinyomunk legalább 3000 szívószálat, miközben már megy a mozgalom egy ideje, ami azt kéri, hogy NE használjuk ezt a szart, mert teljesen értelmetlen, és iszonyatos terhet ró a bolygóra. És de. És annyi vizet vegyszerezünk le, és folyatunk el naponta, amiből egy kisebb köztársaság ivóvízellátását meg lehetne oldani. Minden hat soron csomagolva, mindent gumi és fóliakesztyűben fogunk  meg, majd azután azonnal kukázzuk ezeket. Brutális, elképesztő, dühítő. És ez csupán egyetlen üzlet, miközben 2016-ban több, mint 36 000 ilyen volt a világon (azóta gondolom csak egyre több lett). Ha még tovább nézek, még brutálisabb a helyzet. A nagyvállalatok, a gyárak, a szennyvíz, amit országok kibocsátanak magukból. Szemét, szemét mindenütt.

Hol van ebben a kisember? Hol vagyok én? Tehetek- e bármit?
Amit lehet, megteszem, hogy majd amikor a pusztulás elér minket, legalább azt mondhassam, tettem valamit.

(Érdekes ilyenkor a felelősségről gondolkodni. A világ, amiben élünk egy férfiak által épített, és uralt világ.  Alig valamibe van beleszólása a nőknek. Talán csak a méhük felett van némi uralmuk, bár vannak a világnak olyan zugai, ahol még az fölött sem. Ergo az, hogy a világunk ott tart, ahol, leginkább a hatalommal bíróknak, tehát a férfiaknak köszönhető. A politikusok, az üzletemberek, a gyártulajdonosok azok, akik nem tesznek semmit a változásért, miközben ők maguk kutatták ki, hogy milyen óriási is a baj. Örök kérdés marad, mivé lett volna a világ, ha a nők irányítják, illetve ha legalább az egyenjogúság megvalósul)

Szóval néha, mikor nézem a fiaimat, elönt a szorongás, mert tudom, hogy közel a vég. Bizakodok, hogy őket majd nem fogja egy hurrikán elsodorni, vagy nem halnak szomjan. Ha így is lesz, ha meg is érik az öregséget, akkor is tele lesz az életük természeti katasztrófákról, kipusztuló állatokról és a mindent elborító szemétről szóló hírekkel. Ha nem elég elővigyázatosak, és saját gyereket is gyártanak, akkor meg aztán tényleg végigizgulhatják annak a gyereknek a felnövekedését.
Milyen bolygó jut majd unokáinknak?
Ilyeneken szoktam gondolkodni egy olyan földterületen, ami Hollandiával együtt fog a tenger alá merülni az első adandó alkalommal. Hurrá felmelegedés!
Mit tehet az EGY ember?
Bármit persze. Kiléphet a fogyasztói késztetésből, nemet mondhat a manipulációnak, megteheti, hogy nem vásárol feleslegesen, nem dobál ki alig használt dolgokat, nem szül, vagy ha igen, akkor (kézzel) mossa a pelenkát.
(Hát persze. Barátnőm nagyon tudatos lánya ölte magát ezzel a mosomapelenkáttal egészen addig, míg a barátnőm levezette neki, mennyi tiszta ivóvizet pocsékol el egy-egy szaros pelenka kimosásával.#melyikujjamharapjam?)

/Közben bejött komment, ami fontos, és felülírja, amit írtam a pelenkáról. És tök jogos. Lényeg, hogy a víz érték, amint az anyák ereje is.

“Nagyom tetszett, és a pelenkamosáshoz egy gondolat: minden eldobható előállítás több ivóvizet igényel, mint bármi többszörhasznatosnak a mosása. Plusz a szállítás, értékesítés és minden, ami addig történik, míg a háztartásunkba kerül, szóval nincs őrlődés.”/

Tegyünk meg mindent, amit tudunk, így legalább a lelkiismeretünk rendben lesz.

48414580_523274171501541_6590300584664891392_n

Mi most sok dolgot vásárolunk. Kijöttünk két autónyi cuccal, és mostanra berendeztünk egy 4 szobás lakást. A bútoraink nagy része ingyen ideadott (ez a pazarló társadalom világa, melyben én egy hős vagyok, hogy egy-két évig használt, majd elunt szekrényeket, kanapékat elhozok gazdagéktól, így ezek a holmik nálam kiteljesíthetik az életüket), vagy minimál pénzért vásárolt szintén használt dolog. Esetleg ügyesen, üzletek leárazásakor összeszedett szőnyeg, kép (hát ennyi falra valót már én sem tudok megfesteni), kiegészítő. Kincsek.
Ilyenkor, mikor minden nap van valamink, ilyenkor azt mondani, hogy ajándékozás, az hülyeség.
Fát se vettem. Kihoztam egy pinduri fehéret, s mikor közelgett az ünnep, nem bírtam rászánni magam, hogy vegyek egy normált. Otthon vagy 15 év óta volt egy műfenyőnk, ami minden karácsonyt végigcsinált velünk. Látta a gyerekeimet felnőni, ott van rajta minden kis kéznyomuk. Hűtlenségnek éreztem, hogy fát vegyek, miközben a MI FÁNK magányosan tölti az ünnepet. A gyerekeim pedig azt mondták, akár meg se ünnepeljük a karácsonyt. Két embert vesztettünk 2 év alatt, a családunk 3 tagú lett. Hát mi nekünk a karácsony? Csak bánat, csak emlékezés, csak fájdalom.
Végül a pici fa gömböket kapott. Reggelre az egy hetes esőzés után végre előbújt a nap, így elmentünk kirándulni. Később főztünk pár jó kaját, és megnéztük a karácsonyi kultfilmünket. Éveken át minden karácsonykor Polar Expresst néztünk. Tudatosan alakítottam így, hagyományépítés gyanánt. Akartam, hogy legyen valami, ami 20-30 év múlva is előhívja a fiaim gyerekkorát. Beteszik, megnézik, meghallják, és beömlik a szívükbe az az idő, amikor még repkedve várták a karácsonyt. Két éve már nem láttuk a filmet. 2016-ban nem voltam velük, 2017-ben újra a halál árnyékában éltünk, így kis kihagyás után most ültünk le együtt hárman, és néztük végig itt, az Új Élet első karácsonyán. Mondtuk a filmmel a szöveget, énekeltük A dalt  (valaha gitárkíséretet írtam hozzá, és megtanítottam a gyerekeimnek énekelni. Most csak sírtam első hangjától az utolsóig, míg a fiam énekelte a filmmel). Eszünk jókat, jól vagyunk.

Hát így. Meghitt volt, kedves, és pihentető. Olcsó és környezetkímélő. Nem azért, mert így akartam, hanem azért, mert így alakult. Jó volt így is. Nem ezen múlik. Nem a dekoron. És még hátra van pár pókermenet is. Aztán lefekszünk, és vége lesz. Ez is csak egy nap. Nem sok van már belőle a földlakóknak.
Boldog Karácsonyt.

(Ha tetszett a bejegyzés, használd a megosztó gombokat és iratkozz fel a követők közé, így kaphatsz értesítést, mikor új írás jelenik meg.)

Reklámok

3 hozzászólás

  • Nagyom tetszett, és a pelenkamosáshoz egy gondolat: minden eldobható előállítás több ivóvizet igényel, mint bármi többszörhasznatosnak a mosása. Plusz a szállítás, értékesítés és minden, ami addig történik, míg a háztartásunkba kerül, szóval nincs őrlődés.

  • Hasonló a gondolkodásunk, hasonló a sorsunk. Szeretem az írásait, mert ÉRTEM, mert mindketten látjuk a thesztrálokat. Tanulunk túlélni, tanítunk túlélést, és már VAN 4 gyerek, akik tovább viszik a tanítást…

Itt elmondhatod nekünk amit gondolsz:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s