Kirepülés

Teljes képernyő rögzítése 2018. 03. 06. 85120

Felnőnek a gyerekek. Kirepülnek. Mostanság el is repülnek jó messzire- ha van eszük. Mi meg busongunk, szomorkodunk, hogy elmentek a gyerekek. Bár szerintem felelős szülő ma Magyarországon arra biztatja a gyerekeit, hogy menjenek innen minél messzebbre, vagy ami még jobb, ha már ő maga mutat példát, és megy ki-viszi ki az országból a gyerekeket azért, hogy már ott nőjenek fel, ahol mind az oktatásban, mind az élésben van valamilyen kapacitás, élhető jövőkép.
ha tehetik, van kedvük-bátorságuk, akkor ők elmennek.
Mit generál ez az itt maradott szülőben? Oda a régi vágy, nincs unoka, a gyerekek csak neten elérhetők. Pár éve mondta ezt nekem egy akkori kolléganő (vagyis  nem nekem mondta konkrétan, hanem csak így szórta ezt a gondolatmannát maga körül bizonyítandó, hogy ő mennyire szereti a gyerekeit). Azt mondta tehát, hogy tőle aztán távol álljon, hogy a gyerekeit érzelmileg zsarolja, de megmondta nekik, hogy ő belehal, ha elhagyják az országot.
Ehhh. Ez aztán tényleg messze van a zsarolástól, de meg érthetetlen is, mert egyrészt hadd menjen a gyerek, ha akar (de jaj, ki nyitja majd rám az ajtót öregségemre), másrészt meg MENJEN, MENJEN, amíg tud (tudod, mennyire rettegek én attól, hogy ha ezek a szörnyek újra teljhatalmat csalnak maguknak, akkor megoldják a kifelé határzárat is?).

Felneveljük tehát a gyerekeinket, és aztán itt maradunk magunkra mi, szegény ötvenes nők.
Szomorú ez.
(Őőőő, most ironizálok. Valójában egyáltalán nem szomorú, hanem már alig várom).

Lehet akkor szomorkodni, vagy lehet élni azzal, ami van. Azt mondani magunknak: Oké, a gyerekeim így döntöttek, én meg kitalálom magamat mostmárvégre. Ez a hozzáállás szerintem a leginkább előre mutató, ugyanis (ha még nem vetted volna észre) az idősödő (tehát 30 éves kort meghaladó nem ízletes és nem termékeny) nő a magyar társadalom legalja, gyakorlatilag brémai muzsikus, miértélezmég, így hát érdemes az idősödő magyar nőnek venni egy nagy levegőt, és elkezdeni tanulni, inspirálódni a gyerekeitől (meg úgy általában).

Imádok olyan nőmeséket hallani, mikor arról mesélnek, hogy a Mancika kiment a családhoz Angliába, vagy Mancika (Manci néni) fogta magát, és kiment Angliába idősgondozni, vagy házvezetni, mert ha már a gyerekek oly messze repültek, akkor ő minek maradt volna? Sőt, hát az egy édes sztori, mikor Mancika néni fia megnyerte Amerikába a zöld lottót, aztán elszkájpolgattak 10-15 évet, majd Mancika elunta, és kiköltözött ő is. Ámerikába! Ott tanult meg angolul, újraépítette az életét, dolgozik, faszaság van. Hja, most jut eszembe, hogy még egy ilyennel találkoztam, bő ötvenes nő, aki Máltán főzött babgulyást a magyaroknak. Egy gyereke Amerikában, egy Máltán, az amerikaihoz ment ki élni, és emezt látogatta most a szigeten.
Ezek emberek, javarészt nők, akik vettek egy nagy levegőt, és azt mondták, hát ha ezt dobta az élet, akkor alkalmazkodok ehhez is. Majd megyek én a gyerekhez. Nem is nagyon bánták meg, mert milyen érdekes, hogy aki innen kiteszi a lábát, annak azért az esetek nagy részében jobbra fordul a sorsa. És mennyivel szimpatikusabb, példa értékűbb is ez a hozzáállás, mint bármilyen nem érzelmi zsarolással, vagy rívással, bűntudatkeltéssel visszafogni a gyerekeinket.

A világ változik. A gyerekeink már sok dologról nem úgy gondolkodnak, mint mi. A határok is kinyíltak. A mi fiatal korunkban nem is volt olyan opció, hogy az ember külföldre költözzék, utazzék. Oroszt tanultunk, miközben elképzelhetetlen volt, hogy a Szovjetunióba akarjunk utazni. Majd angolt és németet tanultunk, miközben szóba sem került, hogy külföldre utazzunk, főleg nem hosszú időre vagy munkát vállalni. Nem is beszél nyelveket a mostani 40 pluszos generáció (hacsak nem tanulta meg már felnőttként, vagy nem volt kellően tudatos és elszánt ifjúként).
A mai fiatalok már más világot látnak, másképp gondolkodnak. Ha akarunk, tanulhatunk tőlük, és inspirálódhatunk általuk. Huszon- harminc évesek olyan biztonsággal szörfölnek a világban, mint mi a Penny sorai között. Fontos tudni, hogy mikor ők elmennek, nekünk is lezárul egy fejezet az életünkben, és ezzel párhuzamosan elkezdődhet egy másik. Mi van, ha az nem az unalom, halálvárás, a netre költözött gyerekek utáni sajnálkozás időszaka lesz, hanem veszünk egy nagy lélegzetet és szárnyakat bontunk mi is?

És miközben ezen agyalok, akkor jön ez a cikk. Vagyis, hogy olvasom, hogy ez már nem utópia, és nem feltétlen egyedi eset, hanem vannak nők, akik ezt a lehetőséget felmérik és élnek is vele.

 

Hasonló írás ez is:
Mikor a gyerekek kirepülnek

(Ha tetszett a bejegyzés, használd a megosztó gombokat és iratkozz fel a követők közé, így emilben kaphatsz értesítést, mikor új írás jelenik meg.)

 

Reklámok

2 hozzászólás

Itt elmondhatod nekünk amit gondolsz:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s