És akkor elemelkedtünk a földtől egy percre…

legutobb-frissitve1-001
Bét régről ismerem egy helyről, ahol a nevelője voltam. Még gyerek volt, nehéz helyzetben volt több másik gyerekkel együtt. Olyan helyek után, ahol ő volt ritkán állnak fel a gyerekek. Onnan nehéz karriert csinálni. Sokan nem is álltak fel, de Bé igen. Ő –mikor nagykorú lett és kijöhetett onnan- iskolába járt (ott nem), aztán dolgozott, lakást tartott fent. Néha váltottunk pár szót (áldott legyen Mark Zuckerberg neve), aztán mikor most hazamentem Magyarországra, találkoztunk. Azt mondta, kijönne velem Máltára. Okké. Tehát itt van most, lakik már valahol, munkát keres. Néha találkozunk, de nincs rám szorulva. Alakul a saját tere, saját barátokkal, saját élettel. Így van ez jól.
Most úgy döntöttünk, találkozunk, iszunk valahol egy valamit, beszélgetünk egyet.
Szeretem ezt a helyet, szeretem a szigetet. Éled is már. Február közepe van, próbálgatja magát a tavasz. Délutánonként a gyerekek kint hancúroznak az utcákon. Fiúk-lányok együtt fociznak a házak között. Mikor a labda megindul, megiramodnak, hogy még azelőtt gáncsot vessenek neki, mielőtt begyorsulna a szűk és lejtős utcákon. Ha itt elengedik, a tenger partjáig futhatnak utána. Aztán a a napfénnyel együtt a gyerekek is eltűnnek, helyettük felnőttek tömege hömpölyög. Mindenütt zene, nyüzsgés, beszéd. A durva téli hideg múlóban, újra kinyitják a teraszokat, társaságok, sörösüvegek, nevetés, zizegés. Haladunk a nyár felé.
Bével egy ilyen pubban ülünk le. Kávé? Tea? Öhh… Sör. És már hozzuk is.
Nincs olyan nap, hogy rá ne csodálkoznék, és az öröm el ne lepne azért, hogy itt lehetek. Február van, és én itt ülök a szabadban, a bőrömön lassan fél éve érzem a só ízét. Azt mondják, gyűlölnöm kellene ezt a helyet, az úgy volna helyes.
Lehetetlen gyűlölnöm. Na, persze, ez nem Gozo. Nem „ott” élek. Azt nem bírtam volna, nem is akartam odaköltözni, ahol a fiam kilépett. Így is mindig fel kell készülnöm, ha megyek hozzá.

Szóval én itt vagyok most a zsibogó Máltán. Szeretem, élem. Más ember vagyok itt, mint a depressziós Magyarországon voltam. Más ember vagyok, mint voltam, és jobban szeretem ezt a valakit, akivé ez a hely és a fájdalom tett. Mediterrán ember leszek lassan. Derűs, közvetlen, kényelmes, enjoy.

Isszuk tehát a sört Bével, dumálunk mindeneket, mikor kijön egy férfi bentről, és a sarokban tévéző társasághoz csapódik. Foci megy a képernyőn, hát nyilvánvaló. Megszállottak ezek szerintem. Itten népi játék ez, ülnek a sörrel és ordítanak. Ehhh, nem sokra tartom a focit, meg a tévéfocit. Szerencsére ritkán kell találkoznom vele. Ez a fickó különösen sokkoló, amint nagyon sportosan torkaszakadásig óbégat és szökdécsel a semmi láttán. Semmi nem történik a pályán, de tényleg semmi, csak futnak a népek, gurul a labda, ettől ez a fejéhez kap, sikít, visít és ugrál. Próbálunk nem tudomást venni róla Bével, röhögünk mi is nem kicsit. Bé zseniális stand-up király lenne, ha akarna az lenni. Az élete adja a témát. A magyar gyerekvédelem láttán Monty Python sírva ül a sarokba, olyan abszurd humorra, mint amit ez a rendszer produkál, még ők sem képesek. Sírni lehet csak rajta, vagy így, mint Bé, nevetni a kínon.

Bé tehát szórakoztat, én is őt. Szeretem az ilyen kiegyensúlyozott kapcsolatokat. Én tisztelem és becsülöm őt azért, ahogy felállt a maga poklából, ő becsül és tisztel engem azért, ahogy én felálltam a magaméból. Mondja most is, hogy olvasta (jelentős odanézés: “olvastam A cikket”), és le van nyűgözve, és azon gondolkodik, hogy honnan való lény lehetek én (Pandora!). Milyen „lény” vagyok én (naví), hogy tudok így gondolkodni, mint ahogy (ott mindenki így gondolkodik). Nem tudok erre mit mondani. Nem tudok az ilyen mondatokkal mit kezdeni. Nem azért írok, hogy elismerést kapjak. A gyászról főleg nem azért írok. Dolgom van vele, vagyis a fiammal közös dolgunk van, az olvasónak pedig az a dolga, hogy elolvassa a szavainkat és gondolkodjon róluk.
A fiam azt akarja, hogy ne féljetek.

Lapozunk is gyorsan, nem beszélünk súlyos témáról. Próbálunk jól szórakozni, ám ez lehetetlen a megszállott focirajongó miatt. Felordít most is, én összerezzenek. Nem bírom a zajt, és nagyon ijedős is lettem. Elfáradt a lelkem, az idegrendszerem, hát nyilván, nyilván ez az oka. Szóval összerándulok, majd a következő pillanatban a székről esek le kis híján. Újabb üvöltés, a fejéhez kap megint. Teátrális mozdulatokkal tolja az egyszemélyes cirkuszt, míg a társaság többi tagja unottan nézi a legfeljebb középszerű meccset. Megy a pumpa bennem. Eh, nem bírom, menjünk innen- javaslom Bének, aki támogatja az ötletet. Felállunk, és alig 30 méterrel odébb egy szimpatikus pub előtt megállunk. Itt is kint ül a nép, de itt egy kicsi kapu és két lépcsőfok kell, hogy beérjünk az épp csak tetővel fedett térbe.
Bemenjünk? Ne menjünk? Menjünk be. Menjünk. Menjél. Én? Te.- így hezitálunk, mikor kiszól egy nő a kapu mellől: -Gyertek be. Vannak itt még magyarok. Le is lépünk hozzájuk. Hárman ülnek egy kicsike asztalnál. Két férfi olaszul dumál, a nő odafordul hozzánk. Leülhetünk?- kérdezem. -Le, persze. Nyújtom a kezem, hogy bemutatkozzak, de tudja, ki vagyok, és persze tudja Bét is. Ismer minket a máltai csoportból, a fééészről, meg ismer amúgy is. Itten engem/téged mindenki ismer- mondja. Jaj, ne! De azért az utcán nem ismernek meg, ugye? Hát azért sokan úgy is, de nem baj az. Még az olaszok is tudják, ki vagy. – mondja. Nem örülünk ennek. Ekkor elmegy az egyik olasz, így Zsé be tudja mutatni a társát, Et. Kezet fogunk, miközben Zsé mondja neki, ki vagyok, mi vagyok (tudod, az a nő, akinek…). E. is tudja, mindenki tudja, olvasták anno, meg most is olvasták a cikket. Na, persze, minek osztottam meg, mondhatná a rosszmájú olvasó. Hát azért, mert azt akartam, hogy olvassák, de attól még lehetek zavarban. Szerintem. Az ott az íróságom terméke, most meg itt csak egy nő vagyok, akinek kissé fejébe szállt a sör, és aki cseppet sem érdekesebb bárki másnál, és aki most nem is akarna „arról” beszélni. Azzal pedig cseppet sem tud mit kezdeni (az a nő), hogy ha azt mondják neki: Olvastam, és gratulálok, mer ez aztán nagyszerű cikk. Micsoda szerencse, hogy Zsé nem mond semmi ilyet, hanem csak azt, hogy ők mindketten mélyen együtt éreznek velem. Köszönöm.

Tehát lapozunk és beszélünk a máltai Nagy Helyzetről. Közben fél szemem a szembeni fodrászaton. Egy eszméletlen érdekes fazon túrja ott egy nő haját. Bodorít, tekergél, dolgozik bőszen. Láttam őt már, látom minden nap, hisz erre járok haza. Ősz haja kb a háta közepéig ér, jó kis copfba fogja. Elöl is szőrös. Szakáll, ahogy az mostanság divat. Itt legalábbis. Állandóan feketében jár, ilyen ötvenes alter fickó. Nagyon bírom, élvezi a szemem nézni, ahogy dolgozik. Csak a szemem sarka van ott, közben figyelem a beszélgetést is. Munkalehetőségek, bérek, életforma. Kedvelik ők is Máltát, mondja Zsé.
Később Bé hazamegy. Késő van, messze lakik (legalább 1 km-re, ami itt Máltán már épp elég messzinek számít. Borzalmas messzinek.) Készülök én is, ám akkor E., aki egész este tágra nyílt szemekkel nézett rám azt kéri Zsén keresztül, hogy menjek el hozzájuk, mert adni szeretne nekem valamit. Már szédülök kicsit, pedig nem ittam sokat. Talán fáradt vagyok, vagy a hangulat teszi, hogy ennyire érzem az alkoholt. Azért elmegyek hozzájuk, kedvelem őket máris. Tágas lakás fogad, Zsé körbevezet, mutatja a szobákat, ki hol lakik. Aztán a nappaliban megállapodunk, és E. beszél hozzá. Akar valamit mondani, és adni nekem- ezt fordítja Zsé. Nézem ezt a nem túl magas, vékony embert, ahogy áll ott. Izgatott,  mikor lelkesen mondani kezdi, hogy érzi az erőmet, és mióta találkoztunk és a szemembe nézett, ő egyfolytában libabőrös. Mutatja a karját, hát tényleg libabőrös. Zsé fordítja a szavait, és megtudom, hogy ők jó darabig a tengerben halásztak sünökre. Átfésültek mindent, minden sziklarepedést még tavaly nyáron is. Akkoriban, mikor a fiam eltűnt. Sok kincset rejt a tenger. Amforákat, élő és halott lényeket, csigaházakat. A lakásuk teli van ilyen szépségekkel. E. meséli, hogy talált akkoriban egy kicsi lényt. Egy kicsi házat, aminek nincsen súlya, áttetsző, vékony. Nincs ilyen a Földközi-tengerben, nem is érti, hogyan került ide. Valahonnét az óceánból sodródott át, akkor már a lakója nélkül. Valaha ebben a pinduri ékszerben egy kicsike polip lakott. Egy kicsike polip- így mondja, miközben elővesz egy dobozkát, kinyitja. Egy finom, és légies csigakagylót látok. Olyan pont, amilyen ennek az embernek a lelke. E. szeme tiszta és kedves, a szavai őszinték. Megfogom a kicsi házat. Elveszett ő is, a tenger elsodorta, átkerült egy másik világba, ahogy az én fiam. Csend van, E. várakozik. Nem lehet mit mondani. Besűrűsödnek az energiák, ez lelkek kapcsolódása. Nem tudok mit mondani, hát megölelem. Aztán elenged, megy a szoba másik felébe, dobozokat, üvegeket pakol. Csigák, csigaházak kerülnek elő. Ezeket is mind a tengerből hozta, és remekül festhető, szép tárgyak ezek. Nekem adja mindet. Valamit kapott, valamit adott. Továbbadtam, amit én kaptam amonnét, ő pedig ajándékot adott az ő másik világából. Milyen szép, valódiemberi kapcsolódás ez.

Aztán már csak beszélgetünk, beáll minden a földi kerékvágásba. Az imént elemelkedtünk kissé a talajtól. Kicsit máshogy beszéltünk, kicsit mindennek önmagánál magasabb értelme (értéke) lett. Kicsit lábujjhegyre állt a lelkünk. Most lejjebb léptünk, visszatértünk. Vége van, itt vagyunk. Én újra a nő vagyok, aki ír a gyászáról, ők pedig sünvadászok. Itt élünk Máltán, lehet, pajtik leszünk. Rendelünk pizzát? Nem, én már megyek, holnap dolgozok. Beszélünk hamarost, jó volt, köszönöm nektek.

Később azon gondolkodok, milyen kevésen múlt ez az egész. Valahonnét odakerült egy ember valaki odaküldött egy embert, aki pont azt hozta, azt az egyet, amivel engem el tudott üldözni. A viselkedése abszurd volt, nem valós, túlzó. Felbosszantott, felállított, így kerül(het)tem egy igazán fontos és szép helyzetbe.
Véletlen? Legyen az.

 

 

(Ha tetszett a bejegyzés, használd a megosztó gombokat és iratkozz fel a követők közé, így emilben kaphatsz értesítést, mikor új írás jelenik meg.)

Advertisements

Itt elmondhatod nekünk amit gondolsz:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s