Az okos leány

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy molnár, és annak volt egy lánya. Nagyon takaros és szép volt a leány, hozzá olyan okos, hogy hetedhét országra járt a híre.
Meghallotta ezt a király, és mert annyira nagyon ráért, és mélyen leszarta az alattvalói életét, hát izent a leánynak, hogy az ő szórakoztatására fonjon a padlásán lévő százéves kenderből aranyfonalat.
A leány gondolkodott egy cseppet, majd visszaizent a királynak, hogy van őnekik a ház mellett egy száz éves sövénykerítésük, csináltasson abból a király egy aranyorsót, mert az mégse járja, hogy azt a drága fonalat valami ócska orsóra tekerje fel.
– Mit gondoltok erről, kedves gyerekek? Helyes dolog-e, ha egy király a saját kénye-kedve szerint ugráltatja, és ostoba feladatokkal bosszantja a népet ahelyett, hogy azon munkálkodna, hogy az országot kormányozza? Gondoljunk már ebbe bele kicsinykét! Ha te lettél volna a lány helyében, és egy napon a király megkeres egy ilyen hiábavaló és ostoba paranccsal, mit válaszoltál volna neki vissza?
Kisfiú: Hogy hagyjon engem békén.
Na, ugye. És mit gondoltok, miért nem ezt üzente vissza a lány a királynak?
Többen: Hát mert ő volt a király.
Pontosan. A királynak hatalma volt, ezért kényszeríthette az embereket mindenféle dolgokra. Pedig az igazán jó vezető nem hoz ostoba rendeleteket, nem nyomorgatja és zaklatja országa lakóit, hanem azon munkálkodik, hogy az embereknek, akik dolgoznak, és a király kincstárát tömik, azoknak minél kellemesebb legyen az életük. (Ugye, kedves Orbán Viktor?)
Kislány: – És hogyan választottak királyokat?
Nos, a királyokat nem a nép választotta. Nagyon régen hatalomra kerültek családok, és azután ezeknek a családoknak a fiai örökölték mindig a koronát. Ha meghalt egy király, akkor a fia lett az új király. Emiatt azután nagyon sok rossz király is volt, mert ha egy fiú buta volt és gonosz, akkor is ő lett a király még úgy is, ha netán volt egy lánytestvére, aki nála okosabb volt.
Többen elnyúlt arccal: – Hö?
Volt viszont egy nagyszerű királynő is a történelemben. Erzsébetnek hívták, és Anglia uralkodója volt nagyon-nagyon régen. Erzsébet nagyon okos volt, és egész életét arra tette fel, hogy Angliát gazdaggá tegye. Képzeljétek el, soha nem is házasodott, nem szült gyereket, hanem minden napot azzal töltött, hogy a népének az életét jobbá tegye. Nagy szerencséje volt Angliának, hogy nem volt olyan férfi, aki örökölhette volna a koronát, mert így igazi jó királyuk lett.
Kisfiú: – Nincs neki gyereke? És nincsen senkije?
Képzeld el nem volt. De ő már nem él. 500 éve meghalt. Az meg, hogy nem volt senkije, nem jelenti, hogy magányos volt. Rengeteg ember vette körül.
Kisfiú: Hitetlenkedő nézés. Ők öten vannak testvérek, és az anyját még sose látta úgy, hogy “nincsen senkije”.
Ne aggódj érte, Gabika. Nagyszerűen el lehet magát foglalni az embernek akkor is, ha nincs gyereke, vagy valakije. Csak gondold el, milyen remek elfoglaltság például királynőnek lenni.
Kislány (kicsit éles hangon): – De miért nem lehettek a nők királyok?
Hát ez egy ilyen igazságtalan világ, hogy a nőket nem nagyon akarják engedni, hogy királykodjanak.
És folytatjuk a mesét.
Szóval a király hülyébbnél hülyébb feladványokkal zaklatta a lányt, aki így kénytelen volt arra pocsétázni az idejét, hogy ezeken a teljesíthetetlen feladványokon gondolkodjék, azokra megfeleljen, pedig eközben pont azon dolgozott, hogy az édesapja malmát még jobbá tegye. Terveket készített a malom működéséről. Kitalálta például, hogy ha a malom lapátjaira erős kenderből szőtt vásznakat feszít, akkor a szél azokba kapaszkodva gyorsabban képes a kereket forgatni, és akkor a malomkövek jobban őrölnek, több lisztet lehet egy nap alatt készíteni, és akkor nekik egyre több pénzük lesz. Szóval álló nap a tervrajzai fölött görnyedt, ráadásul élvezte is a munkát. Cseppet sem hiányzott neki, hogy egy ostoba és unatkozó király kérdéseire megfeleljen.

Végül a király annyira megszerette az okos lányt, hogy feleségül……………………………….akarta volna venni, csakhogy a lánynak eszében sem volt férjhez menni, gyereket szülni, biodíszletként a király mellett tündökölni, takarítani, szolgálni. Ekkoriban ő már sikeres malomtervező volt, hetedhét országból jöttek hozzá a molnárok, hogy az ő ötletei nyomán építsék fel a malmaikat. Egy szó, mint száz, a lány kikosarazta a királyt, aki szomorkodott ugyan egy kicsit, de végül megbékélt, és jó barátok lettek az okos lánnyal. Gyakran beszélgettek, és egy napon meg is tette a lányt miniszterévé, hogy azután együtt felvirágoztassák az országot.

♣♣♣

A mese fiktív persze. Nem így hangzott el, csupán az eredeti történetet írtam át annak szellemében, ahogy az elemzés zajlott.

Merhogy mikor felolvastam nekik egyszer, kétszer, háromszor, akkor ők tágra nyílt füllel hallgatták, és úgy tűnt, mindenki teljesen jól elfogadja, hogy egy király büntetlenül zaklathatja a népét, továbbá, hogy egy lánynak-hiába okos és sikeres-az a mese netovábbja, ha őt feleségül veszik. Fel sem merült a gyerekekben, hogy a király parancsát vissza lehet utasítani, senkit nem érdekelt, hogy mi van a “boldogan éltek, míg meg nem haltak” után. Nem gondoltak arra, hogy lehet valakinek más vágya, mint a házasodás, és hogy nem megyünk hozzá egy idegenhez csupán azért, mert ő el akar venni.
Ha így szól a mese, akkor így szeretjük.

Kritikátlanul nyomjuk a gyerekekre a 100 éves, más világban, más szokásrendszerben született történeteket. Még fel is magasztaljuk őket (a szent népmesék), mint mindenek origóját, aztán nem értjük, miért gyalogolnak bele sikeres, okos nők 20 év múlva ugyanabba az elavult csapdába (princípium), ami a népmesék születésének idején egyetlen lehetőség volt a lányoknak.
Ma már más világ van, ám az agymosás még mindig ott lapul a sorok közt.

Micsoda szerencse, hogy minden gyerekben működik ösztönös igazságérzet, s ha megpiszkáljuk ezeket a sztorikat, akkor ők csodálkozva csapnak a homlokukra: Jééé, hát tényleg! Jééé, hát ez így nem stimmel!
Ilyenformán még ezek a régi mesék is alkalmasak arra (sőt, ezek alkalmasak csak igazán), hogy fejlesszük a kritikai érzéküket, és megtanítsuk nekik az egyik legfontosabb életelvet, miszerint nem szent és sérthetetlen, ami le van írva, amit a hatalom elvár, amit meg akar szabni. A királyt is el lehet küldeni a búsba, ha hülyeségeket beszél, a lány is lehet sikeres, és a férfi is jó barát. Nem kötelező házasodni valakivel, akit kedvelünk. A kapcsolódásnak ezer formája van és élni is lehet százféle módon, “míg a halál el nem választ”.
Ez volna tán a boldog élet gyökere.

 

(Ha tetszett a bejegyzés, használd a megosztó gombokat és iratkozz fel a követők közé, így emilben kaphatsz értesítést, mikor új írás jelenik meg.)

Advertisements