Szabad Nőnapot

nőnapÉn már annak is nagyon örülök, hogy egyáltalán szó van arról, hogy mekkora fos ez a magyar nőnaposdi. Íme, tessék, így lehet az egyenlőség ünnepéből a szexizmus eszközével elnyomást dicsőítő foshalmot építeni.
A szüfrazsettek kirúgják a sírjuk oldalát. Anyáink, akik az életüket adták azért, hogy nekünk majd jobb legyen. Te jó isten! Kisül a szemem a szégyentől, hogy mi meg pogácsát sütünk nőnapra, hogy a “fiúkat” megvendégeljük a cégnél, amiért gondoltak ránk, és reggel egy kellemesen csomagolt primula vár az asztalon.
Mi ez, emberek?

Szóval alleluja, hogy egyre több tiltakozás van, és egyre több nő ismeri fel, mekkora átverés is ez. Hogy bazdmeg agyonverhet minket akárki egész évben, és azok a férfiak, akik ilyenkor áldozat hibáztatnak, meg a seggedet fogdossák, meg bólogatnak a kovácsákosnak (Így, egyben, mint fogalom, mi azt jelenti: nőhasználó. Jó sok kovácsákos él köztünk.), azoknak van pofájuk ma virágot csomagoltatni. Ja, és igen, közben tudjuk, hogy nekik is nagyon megterhelő ez, meg tudják, hogy csupán formaság, de illik, és tartanak tőle, hogy bunkónak fognak tűnni, ha nem teszik meg. Nincs férfi, aki valahol valamelyik munkahelyen azt mondaná: Asszonyok! Vérbe a nőnappal, nem szarakodok a virággal, mert nem tartalak “különlegesnek” benneteket, hanem pont olyannak, mint magamat, ezért aztán inkább azt mondom, toljátok elém a nőszervezetek kiáltványait, aláírok mindent, hogy tudjatok haladni, és ígérem, mostantól figyelek, hogy egyenrangú kommunikációban legyünk, továbbá tartózkodok a szexista megnyilvánulásoktól és magam is szólok, ha olyat látok. Küzdeni fogok az Isztambuli Egyezmény ratifikálásáért, és az egyenlő munkáért és bérért. Nincs férj, aki azt mondaná, ide nekem a porszívót, és mondjad, anyukám, mit tehetnék azért, hogy letehesd végre a nyelvvizsgád, vagy kitaposd az előléptetésed. Nincs férj, aki irigység nélkül, tiszta elismeréssel mondaná: ejj, te nő, olyan okos vagy, hogy neked aztán kár volna itt a konyhában megrohadni, majd én átveszem a felét, hogy te is csinálhasd, amire hivatott vagy.
Nincs férfi, aki merné kimondani, hogy ha Einstein nőnek születik, akkor ott rohadt volna meg a mosogatódézsa mellett, mert még tanulni sem engedték volna, nemhogy beszélni, vagy gondolkodni. Hogy ahhoz képest, hogy mekkora hátrányban és elnyomásban éltek a nők évezredek alatt, mégis mennyire sok tudós és hős került ki közülük. Tízszeres munkával, mint amire egy férfinek szüksége volt tizedannyi eredmény eléréséhez.

És még ma sem telik többre tőlük, mint pofázni, lenézni, taposni, erőszakoskodni, jobban tudni, hátráltatni, aztán egyetlen napon, március 8-án beletolni a nők képébe egy szál virágot, ünnepelve az ingyenmunkát, az elérhető szexet, a mindent felemésztő utódgondozást. Mindazt, ami az ő helyzetüket könnyíti, nekik kedvez.

Szégyen.

Itt él bennem minden nő kínja. Én nem tudom, a többi nő érzi-e, de nekem olyan ez, mintha megörököltem volna anyáink gyötrelmeit, meg Malala erőfeszítéseit is, meg a sok megcsonkított, savval leöntött lány fájdalmát, meg Terike megalázottságát, meg az út szélén ácsorgó lányok kínját, meg a pornóban gyötört nők kiszolgáltatottságát, meg azoknak a nőknek a szorongásait, akik “csak” elfelejtették magukat, és tolják minden nap a soha véget nem érő robotot gyakran úgy, hogy át sem látják, mit veszítenek. Itt szorítja belül a gyomrom a fájdalom és a harag, amit helyettük-értük, egyben magamért érzek.
Húzzuk generációkon át az elnyomást, a beletörődést. Még ma is sok nő ütközik meg azon, ha valamely nőtársa kilép a könyörgésből, és odacsap az asztalra. Mert juj, mi lesz akkor. Kiáltványok születnek, melyekben szépen megkérjük az elnyomóinkat, hogy szíveskednének már kicsit nagyobb kegyet gyakorolni irányunkban. Mert ha nem… Tényleg, mi lesz akkor, ha nem?
Mi az eszköz, amivel élhetünk?
A fegyverkezés, küzdés a férfiak hobbija. A nők azt is jól megtanulták, hogy az efféle bohóckodás mindig a nőket és a gyerekeket nyomorítja. Férfiak pusztítása nyomán lesz nekünk egyre rosszabb. Nekünk sem időnk, sem kedvünk nincs másokat bántani- ez a férfiak szórakozása.
Csakhogy bármilyen követelés csak akkor ér valamit, ha annak be nem tartása szankciókkal jár.
Nagyon régen látom már, hogy mi, nők, csakis magunkra és egymásra számíthatunk. A férfiaknak eszükben sincs változtatni a viszonyokon, mert nekik így kényelmes, így hát minden követelés, ami szankciók nélküli kimondás, csupán megmosolyogtatja őket. Komolytalan, félredobható semmiség.
Ám ha figyeled a világot, láthatod, hogy érdekes módon a férj, akinek azt mondod, itt a vége, többé nem dugok veled, azonnal megtanul mosogatni. Mikor elmész a válóperes ügyvédhez, hirtelen elkezdi az önvizsgálatot. Ha a kényelmétől és a feletted gyakorolt kiváltságaitól fosztod meg, azonnal összeszarja magát. Miután pedig csak ebből ért, hát a feleség kénytelen is élni ezzel a lehetőségével. Ha nem értesz a szép szóból, kisfiú, majd értesz az ellenállásból.
Ha mindezt társadalmi szinten kezdem nézni, akkor gyorsan eljutok oda, hogy csakis így működhet nagyban is. Nem két perc alatt, de szép lassan átalakulhat a világ, ha mi, nők, kiszállunk a férfiak nyújtotta rendszerből, és elkezdjük a magunk világát építgetni. Nélkülük.
Látható, hogy legnagyobb nyomoruk a népszaporulat, a kiszolgálás és az erőfeszítés nélkül elérhető szex (már ez így önmagában sokat elárul róluk). Ezek a motivációik kicsiben és hatalmi szinten egyaránt. Ennyi kell nekik a nőkből. Felesleges magunkat azzal áltatni, hogy a viruló személyünk, az éles elménk, a társaságunk, a tehetségünk, a munkabírásunk (mármint nem a konyhai, hanem a társadalmi munkabírásra gondolok) fontos volna. A hatalom fél a nőktől. A férfiak félnek a nőktől, nyilván azért, mert félnek a versenytől. Nem a nők akarnak versengeni a férfiakkal, hanem a férfiak akarnak állandóan és bebiztosítva a nők fölött uralkodni. Ezért aztán mikor mi egyenlőségért szólunk, akkor ők nagyon előrelátón nőuralomról meg genderőrületről pofáznak. Az idióták.

Szóval ott kapd el az ellenséget, ahol a gyenge pontja van. Szép csendben ki lehet szállni, és az pont elég lesz ahhoz, hogy a férfiak átlássák, nem léphetnek keresztül rajtunk. Amerikában megcsinálták a nők. Elkezdtek nem házasodni, ehelyett dolgoznak, saját egzisztenciát építenek, szarnak a pasik fejére. A hatalom pedig belátta, hogy új világ van, és ezek a nők komoly szavazóbázist jelentenek. Oda kell figyelni a nők érdekeire, ha nyerni akarnak a választásokon. Ne gondold, hogy az amerikai hatalom bármit tett volna ezekért a nőkért, ha ők a konyhából könyörögtek volna, hogy ugyan szíveskedjenek már őket emberszámba venni. A kényszer, barátom, a kényszer. És az, hogy mikor látták, hogy a nők hogyan reagálnak arra, ha nem történik semmi, akkor átgondolták a politikájukat, és taktikát változtattak.
A magyar nők még mindig érzelmi alapokon cselekszenek. Ők vágynak jóban lenni a férfiakkal, és úgy gondolják, ha elég kedvesek és kitartók, akkor a férfiak majd megszánják őket, és változtatnak. A férfi azonban az érdekeit nézi. Neki szabad önzőnek lenni- ez csupán a nőknek bűn. Egy csendesen magyarázkodó nőn simán keresztüllépnek, vagy leugatják és kiröhögik. Nem is értem, hogy sokan hogy nem látják ezt még mindig. Hát ezt csináljuk évezredek óta! Könyörgünk. Történt valami érdemleges?

Szóval részemről az van, hogy finito, befejeztem. Minden kiáltvánnyal egyetértek, de nem fogom vasalós performance-hoz adni a nevem még akkor se, ha az összes ismert nő ott bohóckodik összefirkált picsával. Kacarászni sem fogok, mert rohadtul nincs min nevetgélnünk. Nem gondolom, hogy ez a jó út affelé, hogy komolyan vegyenek minket. Könyörögni meg főleg nem fogok senkinek. Nem fogom 123-madszor leírni, mit akarunk, mert amelyik pasinak egy grammal több agya van, mint egy amőbának, az pontosan látja, mi megy ebben az országban. Kizárólag azokat nevezem férfinak, akik elismerik és kimondják, hogy Magyarországon a nők helyzete katasztrofális és tarthatatlan. Akikkel nem kell erről külön beszélni, nem kell újra és újra elmagyarázni nekik alapvető dolgokat, akik nem érzik az ingert, hogy gúnyos mosollyal vitába szálljanak és emlegessenek biológiát, princípiumot, meg a szegény férfiak nehéz helyzetét. Leszarom a szegény férfiakat. Egyszer a kurva életben beszéljünk már a nőkről úgy, hogy közben nem a férfiak érdekeit és állítólagos nehézségeit tartjuk szem előtt!

Megadom magamnak a szabadságot, hogy férfiak tömegeire, továbbá az egész hatalomban lévő tolvaj bagázsra megvetéssel gondoljak, és azt mondjam, amíg nem lesz érdemi változás, addig kiszálltam ebből az egész szarból. Nincs szolgálat, nincs jópofi. Szóba sem állok velük. Amelyik megalázni próbál, azt nyilvánosan megszégyenítem, rendre utasítom. Ekézni fogom a kormányt és felvilágosítani a nőket, sőt, ha úgy tetszik, hergelni. Legyenek csak dühösek, és lássák minél többen, mi történik velük. Legyenek aktívak, és kattogjon az agyuk azon, mit tehetnek magukért és mit tehetnek egymásért.
Bennünk van a változtatás lehetősége, vagyis magunkkal kell foglalkozni. Kitalálni, mit akarunk, kitaposni az utunkat.
Ha a követeléseinket nem teljesítik, nem biztosítják a jogunkat a biztonsághoz, jóléthez, előrejutáshoz, akkor pont itt az ideje, hogy magukra hagyjuk őket.
Nyugodtan mondhatjuk, hogy nem szülünk, csak akkor, ha képesek vagyunk a gyerekünket férfitól függetlenül felnevelni. Biztathatjuk élő gyerekeinket arra, hogy hagyják el az országot. Lányainknak őszintén elmondhatjuk, mivel jár egy nőnek házasodni és szülni, továbbá biztosíthatjuk őket arról, hogy nem kell azt az utat járniuk, amit mi jártunk. Élhetnek teljes életet szingliként is, sőt, úgy élhetnek igazán teljes életet. Dönthetünk úgy, hogy nem szavazunk olyan pártra, mely nőellenes politikát folytat (jelenleg a családbarátnak kikiáltott intézkedések a nők elnyomására irányulnak, tehát nem tekinthetőek nőbarátnak). Pontosan tudjuk, hogy az ország nagyjából felét nők alkotják, ami azt jelenti, hogy a női szavazók jelentős bázist képeznek. Élhetünk tömeg adta hatalmunkkal.
Megtehetjük, hogy nem szövetkezünk férfiakkal, sőt, megengedhetjük magunknak azt is, hogy ha nem akarunk, akkor egyáltalán nem szexelünk velük addig, amíg a nők elleni erőszak zéró tolarenciát nem kap. Szarhatunk bele a szexszel szégyenítésbe. Szabad nem szexelnünk, ha a férfiak nem tesznek a védekezésért, pornót kényszerítenek ránk és erőszakosak. Szabad a testünk fölött rendelkezni. Nem szexelni éppen olyan normális, mint szexelni.
Szarhatunk a princípiumba és bojkottálhatjuk a házimunkát úgy, hogy ellátjuk a kisgyerekeinket, de nem látunk el felnőtt férfit, mert azt valljuk, seggig ér az ő keze is, hát gondoskodjék magáról.

Kb. így.
És az van, kisfiúk, hogy még mindig lehet röhögni, meg ránk legyinteni. Még mindig sok nő nem érti, nem látja. Hisznek bennetek, meg abban, hogy lehet átalakulás szép szóval. Van még pina meg szolgálat. Csakhogy azok, akiket még be tudtok húzni, na, majd azok is itt kötnek ki végül. Egyre többen vagyunk, és mondjuk és mondjuk, és a sok huszonéves, meg a lányaink, na, majd azok már másképpen csinálják. Megcsináljuk az átalakulást, erre a nyakamat teszem. Hiszek a nőkben, mert ti, férfiak olyan világot működtettek, amiben nekünk egyetlen út marad: a kifelé.
És ezt nyugodtan vehetitek fenyegetésnek.

 

 

Női Passzív Ellenállás

 

(Ha tetszett a bejegyzés, használd a megosztó gombokat és iratkozz fel a követők közé, így emilben kaphatsz értesítést, mikor új írás jelenik meg.)

Advertisements