A feminista ne szüljön?

femianya

 

Ez lenne akkor az előző anyás poszt folytatása. 
Mert nem szeretném, ha úgy jönne ki, hogy a feminizmus egyenlő azzal, hogy valaki nem akar gyereket, vagy másokat arra buzdít, hogy ne szüljenek.
Ja, igen, én szoktam az embereket erre buzdítani, ennek a hangnak azonban két oka van. Az egyik, hogy speciálisan magyar viszonyokra van a blog kalibrálva, vagyis mikor azt mondom, lányok, ne szüljetek, akkor az leginkább arról szól, hogy itt, ebben az országban rabság, kiszolgáltatottság, viselhetetlen mennyiségű munka és felelősség gyereket vállalni. Még akkor is az, ha olyan társad van, akivel teljes felesben nyomatjátok a projektet. Igen, akkor is, ugyanis a társadalmi kirekesztettséget, az anyasági nyomasztást, az intézmények basztatását, a munkaerőpiaci alulértékelést és az anyagi kiszolgáltatottságot a legjobb férj sem tudja megszüntetni.
Ebben az országban szar nőnek és szar anyának lenni akkor is, ha a társad jó társad. 

A másik ok, amiért vehemensen kimondom, hogy nem kell, nem kötelező szülni, hogy van élet gyerek nélkül is, az az, hogy szeretek szélső értéken fogalmazni. Nagyon sok olyan dolog van, amiről a nők soha nem beszélhettek nyíltan, és ezek között van pl. az anyaság nyomora is, továbbá az is, ha úgy érzik, nem akarnak gyereket. Aki nem akar szülni, az még mindig a társadalom számkivetettje, és eleddig még csak alternatívák sem voltak arra, hogy mivel is töltheti az életét egy olyan nő, akinek nincsen gyereke és nem szolgál férfit. Egyedül gyereket vállalni meg egyenesen skandalum, bűn, hiszen szegény gyerMeket akkor megfosztja a APA jelenlététől, amivel nyilván lelki nyomorékot csinál belőle.
Én úgy érzem, hogy az eddigi némaság után most igenis beszélni kell arról, hogy milyen élete lehet a nem szülő nőknek, engedni kell mindenkinek, hogy eljátsszon a gondolattal, mi is adna értelmet az életének, ha gyerekre nem vágyik (elárulom: egymillió dolog). Fel kell építeni olyan stratégiákat, amik fényében a gyerektelenség nem egyenlő az ürességgel. És meg kell tanulni bűntudat nélkül kimondani: nem akarok gyereket.

Saját tapasztalatom szerint nagyon felszabadító olyan írásokat olvasni, amik megfogalmazzák azokat a gondolatokat, amiket az ember még nem, vagy csak félve mer kimondani. Nekem is voltak-vannak ilyen felszabadító élményeim. Manapság elég ritkán, mert a magaménál radikálisabb gondolatokkal nemigen találkozok magyar nyelven. Hogy ez így van, hogy én ennyire radikálissá váltam, ez is egy folyamat eredménye. Valaha én is blogokon kezdtem az olvasást, és megtapasztalhattam, milyen a visszakapott szólásszabadság. Olyan írások szakítottak át bennem gátakat, amiket azóta már meghaladtam (mármint radikalizmusban). Hogy ez bennem ebbe az irányba fejlődött, már a saját egyéni utam, a továbbgondolásaim eredménye.
Ma már az a cél, hogy még magamat is felülmúljam nem egyébért, mint hogy a kimondható érzések spektrumát kiszélesítsem. Ha én kimondom, ne szülj, abba belefér, ha te azt mondod, nem feltétlen fogok szülni. Ha én azt mondom, gyerek nélkül is teljes lehet az élet, te mondhatod, egyet szülök. Minél nagyobb a tér a kimondhatóságra, annál többen beleférnek a maguk gondolataival. Ez nekem kockázat nyilván. Radikálisnak lenni, bevállalni a tabuk felrúgását nem szimpatikus szerep. Az ilyen embert sokan szeretnék nyomorultnak, egyetlennek, betegnek, szerencsétlennek láttatni.

Én tehát három felnevelt gyerekkel így beszélek. Azt hiszem, nálam több joga keveseknek van az anyaságról nyilatkozni, én ugyanis pontosan tudom, milyen Magyarországon anyának lenni. Nekem nem volt nagymama, szitter, sok pénz, miegyéb, én nem hittem, hogy vannak jogaim, hogy nekem a gyerekeim rovására szabad és lehet önmegvalósítani, saját időt lerabolni. Én tudtam, éreztem, hogy egyetlen választás van: ezekről a magukért tenni nem tudó emberekről gondoskodni. A gyerek a kiszolgáltatottam, akit én vállaltam fel, tehát kutya kötelességem szolgálni a jóllétét akkor is, ha belegebedek. Mert ő gyerek. Az én gyerekem.
Sokan élik az én sorsomat, sőt, én szerencsésnek mondhatom magam, hiszen sokan sokkal nehezebb sorsot élnek, mint én. De én tudom, mi ez és el is mondom mindenkinek. Hogy lássák. Hogy ők tudják még azelőtt, hogy meghoznák a 20+ évre szóló elhatározásukat. Elmondom szélső értéken, hogy ők is bátran vizsgálhassák magukat és esetleg hozhassanak olyan döntést, amilyenre én anno gondolni sem mertem.

szegé
Ezek tehát az indokaim arra, amiket mondani szoktam. Ezzel együtt tagadom, hogy a feminizmus egyenlő lenne a nemszüléssel. A legtöbb feministának van gyereke, akinek meg nincs, az szeretne. Nem nézem le azokat a nőket, akik vágynak gyerekre, vagy akik teljes örömmel élik meg az anyaságukat. Ez utóbbiakat irigylem, mert felidézik anyaságom nagyjábóli első 7-8 évét, mikor még nem láttam át, nem éreztem, még volt energiám, erőm, még hittem, hogy ezzel elérhető a teljesség (nekem a harmadik születése után volt az első nagy megrogyás). Esküszöm, vágyom rá, hogy a mai napig teljes szívvel mondhassam, úgy éltem pont, ahogy akartam, nem is vágytam egyébre, maradéktalanul megkaptam, ami a lelkemnek, személyiségemnek hiányzott. Irigylem azokat, akik így tudnak élni.
Eszembe jut most Sárosdi Virág, akinek évek óta követője vagyok, és mindig ámulattal és nem bántó irigységgel figyeltem azt az elképesztő harmóniát, amivel a gyerekeit és a háztartását gardírozza. Mennyire vágytam rá, hogy én is ilyen teljességgel, kínok és gyötrelmek nélkül élhessem meg az anyaságom! Mennyire szégyelltem magam, hogy nem vagyok erre képes! És mekkorát nőtt a szememben Virág, mikor megírta ezt a cikket bizonyságot adva arról, hogy ő nem az a megmondó ősanya, akikkel egyébként gyakran találkozni a világban.

Szóval az van, nők, hogy nem kell a gumin eszkuzálni, vagy szarul érezni magát senkinek azért, mert jól érzi magát az anyaságában. Hála istennek, ha így van. Az sem gond, ha még előtte van, és szülni akar. Nem kizáró tényező a gumiról az anyai ösztön. Nem ellentéte a feminizmusnak az anyaság. Nem a nemszülésért küzdök én sem. Valójában nem.
Azt akarom, hogy szabad döntés legyen a gyerekvállalás, és azt akarom, hogy azok a nők, akik anyák, azok méltó módon és biztonságban, tisztességes férfiak mellett, vagy biztonságos egyedülségben nevelhessék a gyerekeiket. Szűnjön meg a szülésre buzdító kormányzati manipuláció, és helyette legyen olyan ellátórendszer, a nőknek olyan juttatások, melyek segítik őket anyaságukban, az anyagi függetlenségük megőrzésében, a munkavállalásban, a testi és lelki biztonságban. Mérhetetlenül tisztelek és becsülök minden nőt, aki tisztességesen neveli a gyerekeit, aki a mostani körülmények közt sem válik elhanyagoló, bántalmazó anyává, aki meghozza az áldozatait és a gyerekeit tartja szem előtt. Muszáj becsülnöm őket, hiszen én magam is közéjük tartozom. Ha megvetném őket, azzal saját anyaságomat nulláznám le. Az pedig nem érdemli a megvetésem, hiszen rengeteg munka, lemondás és áldozat vezetett rajta végig.

Azt akarom, hogy a nők túlterhelődés, elszegényedés, tönkremenés nélkül lehessenek anyák. Olyan egészségügyet, oktatási rendszert, család- és nővédelmi szolgáltatásokat akarok, amik megvédik azokat, akik gyereket nevelnek. Azt is akarom, hogy a gyerekszülés kerüljön vissza a nők hatáskörébe. Ne férfiak hozzanak döntéseket a testünkről, hanem hagyjanak minket olyanok közt lenni, olyanok segítségével háborítatlanul szülni, akik tudják, mi ez.  Geréb Ágneseket akarok, sokat.
Továbbá akarok férfiakat, akik csendben, beleugatás, minősítés, rosszindulat, sértődés nélkül olvassák a gumit, és mikor valami megszúrja őket, akkor megállnak, elgondolkodnak és felteszik maguknak a kérdést: Én milyen ember vagyok? Én visszaélek-e? Én minek tekintem a nőket? Mit nem vettem eddig észre? Én tudok-e jobb emberré válni?

Van ilyen, tudom. Csak olyanról beszélek, amit a saját életemmel, tudásommal alá tudok támasztani. Tudom, hogy lehet hatalmi visszaélés nélkül élni. Ahogy én látom a magam privilégiumait az iskolában, úgy láthatja egy férfi a magáét az életben. Én is minősíthetném a nekem kiszolgáltatott cigány gyerekeket és várhatnám a magam pozíciójából, hogy zokszó nélkül és rajongva akarjanak az én elvárásaimnak megfelelni. Legyenek hálásak, ha néha jó vagyok hozzájuk és ne merészeljenek visszaszólni, nem szeretni akkor sem, ha módszeresen aljas vagyok velük. Lehetne így is. És lehet úgy, hogy figyelek, nem élek vissza, és a hatalmam arra használom, hogy könnyítsem az életüket. Vicces, hogy cseppet sem nehezebb így élni, mint hatalmi szóval tiszteletet kicsikarni. Érdekes módon működik a tisztelet. Ha követeljük, megvetést szül az elnyomottban, ha megadjuk, megszületik benne is.

Szóval kívánnék én minden nőnek érett és felelősségteljes férfiakat, akikkel van értelme a gyerekvállalásnak.
Legvégül pedig írok azért, hogy a gyerekek boldogabban és nagyobb biztonságban élhessenek. Hogy ne kelljen világra jönniük nyomásra-nyomasztásra, CSOK-ra, az emberiség fenntartásának céljából. Csak azok szülessenek meg, akiket átgondoltan, felelősen hoznak világra, és akiknek nem kell aztán elhanyagoltan, bántalmazottan élniük. Ha pedig mégis bajba kerülnek, legyen, aki segít. Nekik is, az anyjuknak is.

Ez tehát a koncepció, a valódi cél. A gumi pont úgy íródik az anyákért is (értem is), mint azokért, akik nem akarnak szülni. Minden nőért íródik. Még azokért is, akik idegenkednek tőle. Meg a lányainkért. Értük leginkább. Ők még élhetnek boldogabban, mint mi.


(Ha tetszett a bejegyzés használd a megosztó gombokat és iratkozz fel a követők közé, így emilben kaphatsz értesítést, mikor új írás jelenik meg.)

Reklámok