Kell-e integráció, avagy mi legyen a gyerekkel, ha problémát okoz nekünk?

hátrányosNagyon jó kis diskurzust folytattunk a fészen ebben a témában. Hogy tudniillik van egy iskola, ahol a szülők már nem viszik a gyerekeiket, mert az egyik diák terrorizálja a többieket. Verekszik, csúnyán beszél, meg minden.
Mit lehet egy ilyen gyerekkel kezdeni?
Van ugye nálunk ez az integrációs előírás, amely kimondja, hogy a gyerekeket nem lehet elkülönítetten tanítani. Ez arra az emberi jogra alapoz, amely szerint mindenkinek meg kell adni az ugyanolyan feltételeket a fejlődésre. Nem lehet eleve kevesebbet biztosítani egyeseknek csupán azért, mert valakik valahol alkalmatlan(abb)nak minősítik őket a többieknél. Annál, mint amit a nagy átlag normálisnak értelmez. Ami nekünk kényelmes.
Ez így szerintem rendben is van.
Rendben van akkor, ha az integráció feltételei teljesülnek.

1. Ha a pedagógus rendelkezik megfelelő végzettséggel ahhoz, hogy ezeket a gyerekeket el tudja látni. Nem, a sima pedagógus diploma nem elégséges ahhoz, hogy tanulásban hátráltatott, figyelem-és magatartási mássággal rendelkező gyerekeket tanítson valaki.

2. Ha megfelelő személyi háttér van, vagyis minden osztálytanító mellett dolgozik egy pedasszisztens, aki adott esetben külön tud foglalkozni az azt igénylő gyerekkel. Nem szabályos, ám bevett gyakorlat, hogy a renitenseket kizárják a tanóráról, vagyis az idejük jó részét a folyosón töltik. Ez egyrészt szörnyen veszélyes, hiszen bármi történhet kint a gyerekkel, másrészt jogsértő, hiszen a gyereknek joga (és kötelessége) a tanórákon részt venni.

3. Ha megvan a tárgyi és eszközi feltétele annak, hogy a tanórát érdekessé tegyük. Az érdeklődés, a sikerélmény a legjobb fegyelmező eszköz.

4. Ha élhető a tananyag, ami alatt azt értem, hogy rugalmas. A kötelezően elvégzendő anyag annyi, ami könnyedén megtanulható, ám az alap mellett van egy tágabb tudáskör, amiből a pedagógus -saját belátása alapján- annyit tesz hozzá az egyes gyerekeknél, amennyit ők elbírnak és igényelnek. Ehhez nyilvánvalóan kell egy tanári szabadság.

5. Ha a pedagógusok megfelelő mentális állapotban vannak ahhoz, hogy elfogadják azt a tényt, hogy a gyerekek különbözőek, és nem egy ritmusban fejlődnek, továbbá az ún. magatartási zavaroknak okai vannak, melyek valamilyen szinten gyógyíthatók, ezzel a nehezen viselhető jegyek korrigálhatók.

6. Ha kis osztálylétszámok vannak (max. 15 fő), hogy legyen lehetőség figyelni őket és az igényeiket szem előtt tartani. Kis csoportban pillanatok alatt leszerelhető a rendbontás, ami gyakran a tananyag nem értéséből, és az emiatti frusztrációból fakad.

És akkor el lehet most azon gondolkodni, hogy ezekből a feltételekből nálunk, a mi oktatási rendszerünkben mi teljesül.
A szegregáció nem járható út, bármennyire is megkönnyebbülés lenne a nehézséggel küzdő gyerekek eltüntetése.
Én egyféle különválasztást tudok elképzelni, ez pedig a nemi alapú szétválasztás, de ez egy másik történet, és mások is hozzá az érveim. Semmiképpen nem a teljesítmény, vagy magatartási mutatók.
Azt semmiképpen nem tartom jónak, hogy embereket eleve kizárjunk, elkülönítsünk, elzárjunk az általunk helyesnek vélt magatartású gyerekektől.
Hogy az ilyen elkülönítés milyen károkat okozhat, arra itt egy nagyon jó példa.

Szóval az integráció teljesen jó irány, csak éppen nem úgy, ahogy nálunk megvalósul. Nem integráció mindenféle gyerekeket összedobálni, majd odaállítani egy általános képzettségű tanárt, hogy akkor innentől oldja meg a feladatot. Legyen pszichológus, pedagógus, játszótárs, barát, de végezze ám el a tananyagot is, meg még legyen minden papír, napló, statisztika napra készen vezetve, és legyen sokféle tevékenység, izgalmas óramenet, megértő figyelem, türelem, empátia. A mostani feltételek mellett az integrációból ilyen esetek születnek, mint ami a linkelt cikkben is előállt. Anarchia, agresszió, frusztrált gyerekek és pedagógusok, dühös szülők, megfélemlített diáktársak.

Bármilyen furcsán hangzik, az integrált közösségekben a gyerekek pro és kontra sokat adhatnak egymásnak. Természetesen kizárólag megfelelő felnőtt jelenléttel, a közösség erőteljesen gyengéd (nem képzavar) formálásával, az egyéni tehetségek hangsúlyozásával, személyiségépítéssel és rengeteg, rengeteg kommunikációval.

Gyönyörű történeteim vannak arról, honnan indultak gyerekek az osztályomban, mennyire kilátástalan volt a helyzetü(n)k, amikor kezdtünk, és hogy ahhoz képest hová jutottak el. Ebben óriási munkája van a csoportnak, és azoknak a felnőtteknek, akik együtt dolgoznak velük. Nagyon sok időt szántunk arra, hogy a konfliktusaikat kibogozzuk, megbeszéljük, az igazságaikat elismerjük, a sérelmeiket orvosoljuk. Nagyon sok közösségi játékot játszunk, csoportmunka van, beszélünk arról, ki miért szerethető, és arról is, kinek mi a gyengesége, vagyis mire kell tekintettel lenni, ha vele beszélünk.

Persze ma sem idilli a helyzet (vagy még nem az). Mindent nem lehet megoldani hippre-hoppra, de ma már lehet tanítani, és nem kell állandóan attól félni, hogy a gyerekek agyonverik egymást. Rajta vannak az úton és folyamatosan alakulnak, fejlődnek. Mindenki azt hallja, hogy bármire képes, bízunk benne, meg tudja csinálni. Eközben azok, akik akár szenvedhetnének is a “problémásak” jelenlététől, megtanulják tolerálni a másságot, értékelni azt is, aki náluk gyengébb, vagy furcsább. Néha visszaemlékezünk arra, milyen volt tavaly, és együtt örülünk azoknak, akik ma már tagjai, nem pedig bomlasztói a közösségnek. Egy-egy ilyen átalakulás mindenki előtt példa, és elismerésre méltó teljesítmény. Nincs verseny, vagyis nincsenek versenyeztetve a gyerekek. A jegyekről úgy beszélünk, mint szükséges rosszról, amit adni kell, hogy a besorolások meglegyenek, de minden rossz jegy mellé kapnak egy biztatást, hogy lehet az még jobb is. Nem értékesebb ember az, aki jobb jegyet kap, viszont értékes az, ha valaki vért izzadva teljesít akár kevésbé tetszetős osztályzatra. A befektetett munkát értékeljük igazán, szem előtt tartva azt, hogy a munka -sajnos- nem mindig azt az eredményt hozza, amire vágyunk.

Azt gondolom, a szegregáció nagyon ingoványos terület. Tévedéseket szülhet akkor, amikor a gyerekek különböző közegből érkeznek, különböző háttérrel rendelkeznek, és az iskolába kerülésükig egészen más impulzusokat kaptak. Vannak, akik egészen szerény impulzusokat kapnak. Akik eleve óriási hátránnyal jönnek. Bántalmazottak. Elhanyagoltak. Akiket megriaszt az új közeg, s erre a riadalomra egy reakciót ismernek, az agressziót. Akiknek kicsi a szókincsük, ezért nem tudják megfogalmazni, mi a problémájuk. Akik fruszráltak, mert nem hallgatjuk meg őket, hanem hatalmi szóval teszünk rendet. Akiktől olyan magatartásformát várunk, amilyennel még soha nem találkoztak.
Szóval ezer meg egy oka lehet annak, ha egy gyerek nem úgy teljesít, nem úgy viselkedik, ahogy azt mi jónak gondoljuk. Ha lehetne szegregáció, ha nem volna kötelező az integráció, akkor ezek a gyerekek nagyon gyorsan az oktatás perifériájára kerülnének (és kerülnek sok esetben így is).

Szóval az integrálás szerintem teljesen rendben van. A feltételei azok, amik nincsenek rendben. Van egy előremutató elvárás, amihez viszont a rendszer nem biztosítja a hátteret.
Jelenleg az integráció arról szól, hogy a hatalom ledobja a másképpen tanuló gyerekek terhét, és áttolja az amúgy is alig működő iskolákra. Csak gondold meg. Én egy mezei senki vagyok. 3 év alatt végeztem el a fősulit ezelőtt x évvel. Semmilyen képesítésem nincsen speciális pszichikai és értelmi paraméterekkel bíró gyerekekhez, miközben a 17 fős osztályomban 5 gyereknek NINCS papírja valamilyen “akadályozottságról” vagy magatartási “zavarról”. Két veszélyeztetett gyerekem is van, továbbá 3 beszédhibás, közülük egyik hallássérült.
Ezek után van kérdés?
Nincs kérdés.
Küszködünk, tanulunk egymástól, tanuljuk egymást. Én már rég nem hiszem, hogy velük szemben-ellen, sőt, róluk bármilyen megingathatatlan igazságom lenne. Csak próbálom segíteni őket, hogy túléljék az iskolát.

Figyelem a petíciókat, leveleket, tüntetésre buzdításokat az oktatás reformjával kapcsolatban. Sehol egyetlen szó sem esik róluk, pedig sokkal többen vannak, mint gondolnánk. 

 

(Ha tetszett a bejegyzés használd a megosztó gombokat és iratkozz fel a követők közé, így emilben kaphatsz értesítést, mikor új írás jelenik meg.)

Reklámok