Monthly Archives: február 2016

Mikor a gyerekek kirepülnek

Rendezvényen voltam szombaton, mely rendezvényt egy beszélgetés előzött meg. Odamentek az emberek a Bálint házba, és elmondhatták a családjukkal kapcsolatos nyomorukat. Volt ott kettő pszichológus, akik igyekeztek válaszokat adni a kérdéseikre. Mindenféle emberek odamehettek, így aztán mindenféle emberek oda is mentek. Én is például- csak én nem mondtam el a nyomoraimat (mer’ nekem olyan nincs)-, hanem figyeltem inkább erősen a többi emberre.

Bővebben

(Feminista) útmutató az ellenszenves flörtölés elkerüléséhez

A cikk eredetije Senki nem szeretne ellenszenvesnek vagy ijesztőnek tűnni, főleg annak az embernek a szemében nem, aki tetszik neki. Abban az esetben, ha a férfi udvarol, a nőnek ki sem kell mondania az „ellenszenves” szót. Hátat fordít, gyorsan lelép, vagy szóban elutasít; mindez egyértelműen jelzi, hogy az illető közeledését kellemetlennek tartja. Kit is tartunk ellenszenvesnek? Nem feltétlen a leszolizott,

Bővebben

A feminista ne szüljön?

  Ez lenne akkor az előző anyás poszt folytatása.  Mert nem szeretném, ha úgy jönne ki, hogy a feminizmus egyenlő azzal, hogy valaki nem akar gyereket, vagy másokat arra buzdít, hogy ne szüljenek. Ja, igen, én szoktam az embereket erre buzdítani, ennek a hangnak azonban két oka van. Az egyik, hogy speciálisan magyar viszonyokra van a blog kalibrálva, vagyis mikor

Bővebben

Inkább másznám a Kilimandzsárót

Nem hagy nyugodni napok óta egy dolog. Nem lesz ez szerintem hosszú poszt, de mégis valahogy meg kell írnom, mert piszkál, és szerintem gondolkodásra adhat okot. A vasárnapom nem hagy békén, meg a sok mozizás, amit művelek, meg az esték, amiket Pesten töltök, meg a net előtt üldögélések, meg az edzéseim, magányos sétáim a közeli erdőben, a csend, amivel olykor

Bővebben

Mit nézel?! Pornót nézel?

Kutattam egy kicsit. A neten. Azért választottam az internetet mint “kutatási” felületet, mert szerintem a legtöbben itt keresünk válaszokat benőtt körömtől a mentális zavarokig mindenre. A Google bármit megold, és az igazi szemét itt van a virtuális világban. És amit én kerestem, az aztán szemét, azt a könyvtárban nem találom meg. Úgyhogy megmerültem az internet sötét vizében pornó, miért néz

Bővebben

A szerelem mindent legyőz (meg a zaklatásrúl)

“Miért van úgy, hogy azokat látjuk, akik nem látnak, azok helyett, akik igen?” Egy filmben tette fel ezt a kérdést egy nő az ápolójának. Éppen meghalni készült 35 évesen, persze csak azután, hogy majd megéli a leépülését, és most, amikor még tudott beszélni, akkor kezdte összerakni, milyen is volt az élete. Mit veszített, mi maradt ki. Emlékezett egy fiúra, aki

Bővebben
« Older Entries