Az anyaság misztériuma és a bántalmazás

anyaságOlvasom ezt a jó kis cikket a Feminfon arról, hogy nálunk a család már nem szimplán család és az élet egy szelete, hanem gyakorlatilag valami misztikus vallássá kifejlesztett életprogram. Milyen érdekes ez, nem? Hogyan válik egy életforma, amelynek hátteret kellene adni AZ ÉLETHEZ magává AZ ÉLETTÉ, az élet céljává. Nem csoda, hogy aki erre teszi fel az életét, az képtelen szembenézni azzal, ha mégsem működik, ha elveszíti, ha élhetetlen. Olyan az neki, mintha az egész világa omlana össze.

Itt tartunk most. Ez a tanítás az élettel kapcsolatban. Nálunk nem az a dolgod, hogy élj boldogan, fejleszd magad, keresd az egyéniséged szépségeit, önmegvalósíts, teljes életet élj, hanem hogy fenntarts egy létformát, tisztán tartsd az otthonod, másokat szolgálj és szaporodj.
A kultusz középpontjában a gyerMek áll, a misztikus csoda, amely a te testedből bújik elő, a te meghosszabbításod, az egész létezésed lényege. Az, amivel nyomot hagyhatsz magad után. (És vajon miért nem számít nyomnak az alkotás, a munka, a világhoz való hozzátétel?) Ez a gyerekfétis felülemelkedik a személyes jólléteden, sőt, a párkapcsolatodon is, mely egyébként előbb volt, mint a gyerek, és amelynek pont a maltert kellene adni az egész várhoz. A gyerMek érkezésekor mégis háttérbe szorul, miközben ahhoz, hogy a rendszer működjön, a kapcsolatba többet illene beletenni, mint a jövevénybe. Az arányok el vannak csúszva, a nemi szerepeknek és előírásoknak köszönhetően a két összekapcsolódó ember közül az egyik feladata az anyagi jólét megteremtése, a másiké pedig az ingyen szolgaság. Ennek a sántító (állítólag egymást jól kiegészítő) szerepnek semmi más nem ad értelmet, mint a gyerek, akiért a két fél vállalja a lemondásokat.

Most itt gyorsan jelezném, hogy döbbenetes módon az élőlények 100%- a képes szaporodásra. Még az olyan butuskák is, mint az aranyhalak, vagy a csigák. Egyszerűen és minden felhajtás nélkül szaporodnak, utódot nevelnek és meghalnak. Hihetetlen egyébként, hogy miképpen kaphatják meg ezt a jogot olyan alantas lények is, amelyeknek fogalmuk sincs az anyaság misztériumáról, sőt, időnként még az utódaik gondozását is magasról leszarják.
Milyen jó, hogy az ember, mint olyan ennek a csodának felméri a súlyát, és jól tudja, hogy nem számít se a fejlett intelligencia, se a sokrétű személyiség, a szaporodás olyan mélyen gyökerező kívánság, hogy egész egyszerűen leküzdhetetlen (így mondják legalábbis).
Ha valaki mégsem érezné ennek súlyát és nagyszerűségét, akkor rögtön figyelmeztetjük, hogy mi is az ő zsigeri kívánsága. (Ugye, Bagdy Emőke?) Jó előre gondoskodunk arról is, hogy a kislányokat már születésük pillanatától erre a szent küldetésre trenírozzuk minden más vágyat elnyomva bennük. Ma már hála istennek bepisilős babát is tudunk nekik vásárolni, így azt a mérhetetlen gyönyört is átélhetik, hogy milyen egy szétázott rugdalózót kicserélni.
Nem tudsz úgy egy reklám etapot végignézni, hogy abban legalább 5 nagy szemű bébi ne vigyorogna rád (a meztelen fenekével), vagy egy mindenórás kismama ne cirógatná a pocakját, vagy egy bankkártya ne fizetne rácsos ágyért.
Egyszerűen muszáj imádni ezeket a kicsikéket, te jó isten, hát agyon puszilgatnám a puha talpacskájukat! Ide nekem is egyet gyorsan.

Ami viszont érdekes, hogy nem látok soha kamaszokat a szülésre buzdító szólamokban. A gyakran rémes és elviselhetetlen kamaszokról csak Vekerdy tanár úr beszél, hogy valamiképpen enyhítse az anyák tehetetlen nyomorát és adjon valami útmutatót a nembébikkel való együttéléshez.

Elmondható, hogy a nemzeti szaporodáskampányban egy bizonyos kor után már nem lényeges a gyerek.

Amikor megvan, akkor már a hatalom nem kíván vele foglalkozni. Az legyen a szülők dolga. Nem kell ellátó rendszer, nem kell élhető oktatás, nem kell jól működő szociális háló, nem kell működő ország sem. Mivel a gyerek nem visszaváltható, ezért a hatalomnak egy a fontos: jöjjön ki a nőből. Ezt a projektet pedig kizárólag illatos csecsemőkkel lehet eladni.

Az a helyzet, hogy amit ma az anyák felé közvetít a társadalom, az nem csupán a nőkre nézve elnyomó és veszélyes, de áttételesen a gyerekeknek is sokat árt. Nemcsak a felnőttek tanulják meg, hogy a nők egyetemes feladata és öröme az életük alárendelése, de a gyerekek is nagyon hamar rájönnek, hogy itt a világ körülöttük forog (mármint azok a gyerekek, akiket éppen nem bántalmaznak). Szóval a nők nagy svunggal belefognak a projektbe (hiszen egész életükben erre készítették fel őket), és miután minden azt sugallja nekik, hogy az anyaságuk és a családjuk az egyetlen terep arra, hogy megbecsülést nyerjenek, minden további nélkül adják fel saját ambícióikat (hiszen egész életükben erre készítették fel őket).
Mire a gyerek óvodába megy, már ő is megtanulja, hogy az anyák azt élvezik, azt szeretik, ha a gyereküket (és a férjüket) kiszolgálhatják. Az anya dolga az etetés, öltöztetés, könyörgés, takarítás, pakolás, vécépucolás. Igen, apa után is. Apa mosdik, anya főz, mint tudjuk. Ha anya nem mosolyog, akkor valami baj lehet vele, hiszen a filmekben mindig mosolyog és a reklámban is annyira örül, hogy neki gyereke van.

Aztán eljön az iskola és anya rohangál a tanárokhoz, anya könyörög, hogy tanulj, kisfiam, neked csupán ez a dolgod, ládd-e, én majd csinálom, megcsinálom, főzök, mosok, takarítok, te meg csak ülj le ide és szeress engem.
A gyerek minél nagyobb és önállóbb, annál inkább megy szembe azoknak az álmoknak, amiket anya annak idején elképzelt. Amivel a projektet eladták neki. Az intézmények jönnek a maguk elvárásaival, melyeket a gyerek nem tud és nem akar teljesíteni, az anyja meg folyton jön a piszkálódással, hogy pakolja el a cuccát, tartson rendet maga körül, tanuljon és ha lehet, beszéljen az anyjával normálisan. A gyerek nem is érti, mi van, hát ő csak szeretne jól lenni, hagyják őt békén, bezzeg más anyukák nem ilyen morcosak, főleg ott a tévében. Az anyák élvezik a csicskulást, kivéve az övé! A csicskulás egyenlő szeretet. Erre még rájön egy-két testvér, akikkel időnként (folyamatosan) jól össze lehet veszni, vircsaftolni, az meg azért nagyon jó, mert akkor az anya figyelme megint odavetül, az ő idegeit lehet rángatni, jééé, hát milyen vicces, mikor az idegességtől égnek áll a haja, csak ne ordítana állandóan, és ne ordítaná MINDIG UGYANAZT. Nem tudja tízezredszer is halkan kérni?

Ez persze egy kivételes eset, a nők többsége nem éli ezt meg, mert ők jól nevelik a gyerekeiket (ellentétben a küszködőkkel). Az ő gyerekeik édesek, aranyosak, nekik soha egy percre sem fogy el a türelmük, ők jó anyák.
Én most arról az elenyésző számú nőről beszélek, akiket felemészt a nagy boldogság és akik elrontják a gyereknevelést.

anyaság2Az a helyzet, hogy anélkül, hogy visszasírnám azokat az időket, mikor a gyerek még nem volt érték, mikor kicsi felnőttként tekintettek rá, mikor sanyarú körülmények között tartották, dolgoztatták, bántalmazták, szóval mikor még gyereknek lenni nem volt jó, anélkül mondom azt, hogy a mostani szentgyerek kultusz szintén táptalaja a bántalmazásnak. Az anyák túlterhelődnek fizikailag és lelkileg, óriási nyomás és felelősség nehezedik rájuk. Az a jó anya, aki a gyereket maga elé-fölé helyezi, aki akkor is isteníti, ha a gyerek végletekig kizsigereli, aki elnéző, de közben következetes, aki a gyereket szabadságban hagyja, de mégsem elkanászodni. Aki minden szakirodalmat elolvas, aki derűs, szelíd, megértő, szolgálatkész, csendes.
Az anyának olyannak kell lenni, ezt gyorsan megtanulja a gyerek is. Az anyja őt azért szülte, mert erre vágyott, ezt akarta, hát akkor most mit rinyál és mit ugrál, az a dolga, hogy őt kiszolgálja. És a gyerek ezt el is várja.

Az van mégis, hogy anyakultusz ide vagy oda, felnőve alig akad valaki, aki ilyen szent anyára emlékezne vissza.
Mert nincsen ilyen anya, azért.
Mert sokkal több nő szül sokkal több gyereket, mint amennyit elbírna.
Mert anyaként nem kap támogatást sem a férjétől, sem a társadalomtól.
Mert még beszélnie sem szabad arról, ha nem bírja, mert azonnal megkérdőjelezik egész identitását.
Mert az egész szociális rendszer nő-és anyaellenes. Nem segíti az anyát, hanem pikkpakk alkalmatlannak nyilvánítja és bünteti.
Ezért aztán hallgat mindenki és tolja a szekerét.

Az ész nélküli születtetés nemcsak rólunk, nőkről szól. Elsősorban rólunk persze, de ha a szentgyerek kultusz messiásai ésszel gondolkodnának, nem csupán az érdekeik mentén, akkor vizsgálnák azt is, hogy milyen következményei lehetnek a nem átgondolt, kikényszerített szülésnek. A belőlünk kibújó gyerek emberi lény, nem emberi erőforrás és nem statisztikai szám. A születése után egy közösségbe (párkapcsolatba) szívódik bele, emberek életét változtatja meg gyökerestől, és ha a születése később rossz döntésnek bizonyul, akkor az ő élete is sérül.

Információ kell és olyan nevelés, ami aztán valódi döntésekhez vezet. Tudniuk kell a lányoknak és a fiúknak, hogy mit jelent gyereket nevelni. Tudniuk kell, hogy ez közös felelősség. Tudni kell a lányoknak, hogy választhatnak, hogy teljesen valós és legitim érzés az is, ha nem vállalnak gyereket, a társadalomnak meg békén kell hagyni azokat, akik másban érzik jól magukat. Olyan embereknek kell szülővé válni, akik minden információ ismeretében is azzá akarnak válni. Egy dolga van a hatalomnak, ha gyereket akar. Biztosítsa a gyereket vállalók biztonságát, adjon meg a nőknek minden létező segítséget ahhoz, hogy ne fulladjanak bele az anyaságba. Fizesse meg a nők munkáját, ossza meg a gyermekgondozási felelősséget apák és anyák közt. Tegye rendbe az egészségügyet és az oktatást. Rendszabályozza meg a bántalmazókat és nyújtson ahhoz hátteret, hogy az anyák se váljanak bántalmazókká. Teremtsen olyan országot, ahol nem élve eltemetkezés gyereket szülni.

Ja, hogy ők nem a gyerekért meg az anyjáért aggódnak, hanem a nyugdíjukért? Kérem szépen. Nem kellett volna ellopni az erre szánt pénzünket.

További cikkek a témában

Női Passzív Ellenállás

(Ha tetszett a bejegyzés, használd a megosztó gombokat!)

 

Reklámok