Sav a lábad közé a szerelem jegyében

SAVATImádom ezt a Pennys pénztárt. Tudod, mindig ott állom a sort, és közben az újságost bámulom, agyalok és gyakran meg is ihletődök. Ma is úgy jártam. Jó sokan voltunk, köszönhetően a vasárnapi zárvabaszásnak, így volt időm szemlélődni, s lám, a szemembe akadt egy címlap. Itt, Magyarországon történt, nem ám Indiában, vagy más elmaradott országban, nem. Itt kérlek szépen kórházigazgató nagyon művelt, európai, nemmigráns úr a szeretője nemi szervét locsolta le savval. Évekkel ezelőtt, mint utóbb megtudtam, ám még most is hír, mert a faszi azóta is tagad, és nekem fogalmam sincs, hol tart az ügy, mert irtózattal fordulok el az újságtól. Elég csupán elképzelnem azt a fílinget, azt az életérzést, hogy ne tudjak vécére menni, a szexről meg már ne is beszéljünk, mert azt amúgy is megutáltatják az emberrel így negyvenes korára (jó, tudom, arról is mindig a nő tehet, ha már torkig van a sok nyaggatással meg szopatással, meg házastársi jobbra nyúlással, meg pornóra biztatással, és azt gondolja, hagyja őt békén minden önző próbálkozó. A média dugásnyomasztásai meg főőőleg hagyják békén. Chhh).
Ami a lényeg, hogy itt, ebben az országban is bármi bármikor megtörténhet, nem kell valami iszlámtól fertőzött távoli világba menni egy kis bántalmazásért. Hát hiszen nem oly régen volt már fasszal megfojtás, verések bármikor, nemi erőszak úton-útfélen, utcán késelés, zaklatások. Sav. És szinte soha nem idegentől, mindig a kedves férjektől, élettársaktól, szeretőktől.
Bessszarok, bazdmeg.

Aztán.
Barátnőm, aki zsidó, és valami ilyen témában hozzászólt valahol, kapott egy levelet a fészen egy számára teljesen idegen faszitól, miszerint dögöljön ő meg, ő, a rohadt zsidó kurva, hogy füstölnék az ilyet mindet el a krematóriumokban. Mivel barátnőm nem gyakorlott internetező, szóval nem úgy van, mint én pölö, aki naponta látom a társadalom mocskát, ő halálosan megrémült ettől a kedves üzenettől. Olyasmiken gondolkodott, hogy valószínűleg azok közt, akikkel munkájából kifolyólag naponta kommunikál, sőt, akiknek befolyásos hivatalnokként intézi az ügyeit, akikkel bárhol bármikor megismerkedhet, sőt, gyanútlanul akár érzelmi-szexuális kapcsolatba kerülhet, azok közt vajon hány ilyen nyomorult lelkű majom van.
Hogy tulképpen milyen elképesztően védtelen ő.
A helyzet az, hogy semmilyen valós védettség nincs ma a nőket érő erőszak ellen. Semmi nem véd meg minket, miközben ugye a kormány össztűz alá vette a nőket a tekintetben, hogy házassággal, gyerekkel minél kiszolgáltatottabbá tegyék magukat. Szüljenek. Ez azonban csak látszólag a születés-halálozás arányáról szól. Az igazság az, hogy ha sikerül elérniük, amit akarnak, ha a nőket valahogy tényleg ráveszik az intenzívebb szaporodásra, azzal nem csak azt érik el, hogy ez a nemes és egész Európában köztiszteletnek örvendő nemzet nagyobb számban halhat éhen, hanem a nép felét gyakorlatilag kivonják a forgalomból. A nő, aki gyereket nevel, az nem fog ugrálni, tüntetni, lázadni a kormány ellen. Éppen így kevéssé fog ugrálni az a férfi, aki teljes felelősséggel viseltetik a családja iránt. Az a férfi dolgozik, majd megy a gyerekeihez és a nejéhez. Nem fog ugrálni, mert ha kibasszák az állásából, akkor veszélybe sodorja azokat, akiket szeret.
Akiknek gyereke van, azok nem pattognak, hanem húzzák az igát. A családosok nem veszélyeztetik a hatalom stabilitását.
Persze el is mehetnek az országból. Csakhogy- pont a gyerekeik miatt- elmenni is kisebb számban fognak, mint a gyerMektelenek, hiszen 2-3 pulyával új életet kezdeni egy másik országban nem egyszerű dolog.
Azok tehát, akik bedőlnek a meséknek, nagy valószínűséggel bele is ragadnak a magyar valóságba. Nők is, férfiak is.
Ha kormányt messze überelő logikámmal ezt így összerakom, szerintem pont kijön, hogy egy olyan európai közösségben, ahol egy kormányzat egyszerűen nem teheti meg, hogy polgárai előtt lezárja a határokat, ott a benntartás legjobb módja, ha olyan súlyokat akasztanak az emberek nyakába, amelyek röghöz kötik őket. Pl. CSOKot, élethosszig tartó hitelt mellé, és sok-sok gyereket, akiknek a nevelése kellő szegénységben tartja a polgárt ahhoz, hogy gondolni se tudjon a menekülésre.
Ha hinnék abban, hogy ez a kormányzat bármilyen tudatosságra képes (az idegengyűlöleten, a lopáson és a szexizmuson kívül), akkor azt gondolnám most, hogy a nagy szaporítási program gyakorlatilag az új határlezárás, továbbá a lakosság tudatos túlterhelése.
kolla4-001
A szüléssel nyaggatás-mint tudjuk- elsősorban a nőkre irányul, ami nekem azt sugallja, hogy ebben a projektben a férfiaknak nem is szán a kormány szerepet. Nem érdekli őket, hogy a nők milyen helyzetben vannak a párkapcsolatokban, a felnövő generációk mit látnak maguk előtt. Milyennek látják saját családjukat, benne az anyjuk helyzetét, az apjuk viselkedését, és azokat a fiúkat-férfiakat, akik potenciális partnereik lehetnének. Nem gondol arra Balog Zoltán vagy Kövér László, hogy vajon miért nem látják a nők vállalhatónak a házasságot és a gyerekszülést. Eszükbe sem jut, hogy esetleg a férfiakat is meg lehetne szólítani ez ügyben. A férfiak úgy jók, ahogy vannak, a nők meg rohadjanak meg, ha ez nem kell nekik.
Pedig lenne mit mondani a férfiaknak is. Sőt, továbbmegyek, lehetne neveli a férfiakat is legalább olyan intenzíven, ahogy most a nőkkel teszik. Lehetne beszélni nekik a feladataikról, az erőszakról, a nők megbecsüléséről. Lehetne mondani a médiáinak, hogy menekültek “csöcseiről” fotókat kitenni több, mint ízléstelen (keress rá a zinterneten kormányközeli oldalon és ámulni fogsz). Lehetne korlátozni a médiából ömlő nőgyalázást, ki lehetne hajítani azokat a rádiós-újságíró-humorista-politikus pöcsfejeket, akik a nőket idióta pénzbedobó szexautomatának állítják be, ezzel fertőzve minden állampolgár agyát degradáló sztereotípiákkal (mondjuk ki maradna akkor bent?).
Lehetne ilyet is. Ám a kormány ezt nem teszi, hanem hagyja szabadon áramolni azt az egész fost, amiben kurvára nem jó nőnek lenni.
Magyarországon nem jó nőnek lenni. Ez persze nem azt jelenti, hogy az ember férfi akarna lenni. A világ nem ilyen egyszerűen működik, hogy nem jön be az egyik nem, akkor a másikat akarnád. Az ember nő, mert így született, ez az identitása, de ebben a formájában itt és most nem érzi jól magát, mert a környezete lehetetlenné teszi a jóllétét.
Jó lenne nőnek lenni egy olyan országban, ahol nem ilyen rossz és kiszolgáltatott érzés nőnek lenni.
Millió módon mondjuk, írjuk, hogy a gyerekvállalási kedv egyik első lépése a nők megbecsülése, és a Nagy Férfi Princípium beteljesítése, a nők védelme lehetne. Mármint a nők törvényi védelme. Ez az információ viszont mintha nem jutna el a törvényhozók füléig. Mintha a tisztelt házban leszarnák a magyar anyákat és anyajelölteket. Verik őket? Na és? Viselkedjenek rendesen, és akkor majd biztos nem úgy lesz.
Csakhogy a kormány ezzel az érzéketlen erőszakossággal saját dugájába dől. Miután nem biztosítja a nők védelmét, nem engedi őket normális bérért dolgozni, nem “neveli” meg a férfiakat, nem közvetít feléjük semmi olyan üzenetet, amivel korlátozná a nők ellen irányuló erőszakot, ezért egyre több nő igyekszik távol tartani magát mindenféle elköteleződéstől és kiszolgáltatottságtól.
A nők nem akarnak ilyen országban ilyen férfiaknak szülni.

Ma, ahogy álltam ott a boltban és néztem ezt a címlapot, a hideg kirázott. Arra gondoltam, hogy ez a szerencsétlen nő 6 műtéten esett már át azért, hogy egyáltalán használni tudja a nemi szervét, vagyis nyilván nem múlt heti a történet, és eközben a faszi, aki ezt tette vele még valószínűleg börtönben sincs, hiszen mint írja az alcím, folyamatosan tagad. Márpedig ha tagad, akkor nincs még ítélet (azóta megnéztem, négy hónap előzetes után kiengedték). Aztán eszembe jutott az a barom, aki nemrég a saját farkával fojtotta meg az élettársát, majd ezután hetekig sajnálkozott rajta a média. A börtönőr, akinek “tiltott szerelmi viszonya” volt a kiskorú nevelt lányával.
Eszembe jutottak a férfiak, akik időnként a látókörömbe kerülnek és így-úgy kapcsolódnának hozzám. Vajon mi rejlik a szándékuk mögött? Vajon hogyan reagálnának, ha a dolgok nem úgy mennek, ahogy nekik tetsző? Vajon melyikből lenne zaklatóm, bántalmazóm, megerőszakolóm?
Egyre gyakrabban gondolok erre, ha egy férfival beszélek.
Ez a társadalom azt mondja a férfiaknak, hogy bármit megtehetnek büntetlenül, vagy alig büntetéssel, ezért ez a társadalom  teli van olyan férfiakkal, akiket látva már érték az, aki nem ver és nem önt le savval. Ha nálunk ilyen alacsony a mérce, akkor mégis miért akarna az ember bármilyen kapcsolatot egy férfival?
Gyerekért, ugye?
Én mondjuk már nem, gyerekért biztos nem, de talán másért sem. Riaszt elképzelni is, hogy időt, energiát fektessek valakibe, akiről a nagy számok törvénye alapján bármikor kiderülhet, hogy egy állat. És ez nem választás kérdése. Nincs jó vagy rossz választás, mert nem is látszik azonnal, hogy ki milyen ember. A barátnőm zsidózója nyilván valakinek barátja, partnere. Valakinek, aki lehet, maga sem tudja, hogy ez a férfi üres óráiban nőknek írogat gyilkos sorokat. Azt sem lehet itt tudni, hogy a kórházigazgató szerető mit önt a testedre, ha egy napon azt mondod neki, többé nem akarsz dugni vele. Azt sem lehet tudni, ha valakinek odaadod a telefonszámod, utána mikor fog zaklatni.
Én már mindenkit méregetek, figyelek. Rég elvették a bizalmam.

A társadalom fertőzött, a férfiak fejében valami brutálisan nagy sötétség van a nőket illetően, amely sötétség a legmagasabb körökből áramlik lefelé.
Ahol ilyen kommentfolyam jön egy olyan cikk alá, amely a férfiak és a szexizmus általános felelősségét kutatja a nők elleni erőszak témában, ott nekem a hajam szála égnek áll és irtózattal gondolok a lehetőségre, hogy időt, energiát, érzelmet pazaroljak ilyen gondolkodású férfiakra. Ez a hozzáállás nekem azt mondja, hogy ebben az országban az én biztonságom csak akkor érték, amíg a zaklatásommal magyar férfi tulajdonjoga sérül (mert magyar nőt csak magyar férfi bánthat), ám az már túl magas léc, hogy az aggódó magyar férfi a saját szerepét, viselkedését vizsgálja és illesse kritikával.
Ami ebben az országban a nőkről szól, ami itt a nőket nap mint nap éri az egyenes út ahhoz, hogy a nők elforduljanak a férfiaktól és ne bízzanak bennük. Nincs kontroll, csak a férfi jó szándékában lehet bízni. Ám azt kisakkozni, hogy a sok szexista barom között hol az az egy, amelyik nem él vissza a kormány adta lehetőségeivel, amelyik minden ellentétes sugalmazás ellenére embernek és gondolkodó lénynek tekinti a nőt- na, ez az ocsú szitálás az, amire egyre több nőnek nincs se kedve, se ideje. Ráadásul keresgélés közben annyi a sérülés, karcolás, lélekvesztés, hogy végül az ember cinikussá és gyanakvóvá válik.

Alakulnak a szinglihordák, fogy a magyar, rínak a férfiak, s mérhetetlen szomorúságukban és magányukban kívánnak nekünk kiadós verést, faszt a torkunkra fulladásig, bevándorlók általi megerőszakolást, savat a lábunk közé. Mindezt egy kis szerelem reményében.

Női Passzív Ellenállás

 

(Ha tetszett a bejegyzés, használd a megosztó gombokat!)

Advertisements