Feminista vagyok, keresztény, abúzus túlélő

Kovács Hajnalka kiállása a 2015. november 28-i első GUMI’n’UP-on

keresztény

Üdvözlök mindenkit!

Személyes vallomással szeretném kezdeni. Úgy érzem, kilógok a sorból. Ami azt illeti, egész életemben kilógtam mindenféle sorból. Miért gondolom, hogy innen is kilógok? Ha röviden kellene meghatároznom a helyzetemet, akkor azt mondanám, feminista keresztény abúzustúlélő vagyok. Noha nem szeretem a címkézést, mégis ez határozza meg legjobban a pozíciómat. Előadásom témája az ebből a sajátságos helyzetből adódó világlátásom rövid kifejtése.

Azt, hogy mit jelent feministának lenni, ebben a közegben nem kell magyaráznom. Az, hogy számomra mit jelent kereszténynek lenni, az viszont máris magyarázatra szorul, mert ez, a látszattal ellentétben, egyáltalán nem egyértelmű. Amikor valakivel arról beszélek, hogy keresztény vagyok, általában az első reakció, hogy megkérdezik, hogy katolikus vagyok-e vagy református, esetleg egyéb felekezet tagja. Nos, egyáltalán nem vagyok semmilyen vallásos rend, felekezet tagja, mert a kereszténység nem ezt jelenti számomra. Abban az értelemben vagyok keresztény, amit a szó eredetileg jelent, cristianos, azaz krisztuskövető.

A harmadik “kilógásról” a legnehezebb beszélni. Még soha nem álltam ki a nyilvánosság elé, és soha nem mondtam ki, de most megteszem: gyerekkori szexuális abúzus áldozata vagyok. És az áldozat kifejezés helyett azért használom a túlélőt, mert ezzel szeretném jelezni, hogy ma már nem áldozatként tekintek magamra. Túlélő vagyok. Ez nagyon fontos üzenet, hiszen túlélőnek lenni azt jelenti, hogy győztem. Elég erős voltam, hogy felálljak, és letegyem az áldozatszerepet, és főleg hogy soha többé ne engedjem magam abba semmilyen értelemben visszakényszeríteni.

Magáról az abúzusról nem fogok beszélni, mert már nem ez a fontos. Számomra fontos viszont, hogy a példámmal segítsek azoknak, akik esetleg még küszködnek a maguk démonaival, legyen szó bármiféle elnyomásról, hiszen minden elnyomás egyben abúzus is. Az abúzus szó jelentése visszaélés – pl. hatalommal, erővel. Beszédes.
Ezek alapján talán érthető, miért lettem feminista. Valójában nem tudtam ugyan róla, de már fiatal koromban is az voltam, hiszen mindig különösen érzékeny voltam mindenféle egyenlőtlenségre, és már gyerekkoromban felfigyeltem arra az igazságtalanságra, hogy a fiúknak könnyebb érvényesülniük. Elég arra gondolni, hogy a legtöbb humorista férfi. Korábbi megfigyeléseim szerint ha az osztály jóképű bohóca annak idején elsütött egy idétlen viccet, gurult az egész osztály. Én bezzeg hiába erőlködtem, legfeljebb a barátnőim vették észre, hogy éppen viccelni próbálok.
Nem beszélve a legújabb „igazságtalanságról”. A múltkor a fiam lasagnát készített. Le is fotózta. Íme:

lasagna

Én pedig a fotókat felraktam egy facebookos főzős csoportba, amelynek tagja vagyok. Másnap reggelre 43-an lájkolták, amit én, ha megfeszülök se tudnék elérni, semmilyen étellel. Nos, mit mondjak? Kösz, kisfiam. És hát elgondolkoztató, hogy vajon az 50+-os, zömmel vidéki háziasszonyok és főzőcskézős férfiak tényleg ennyire szeretik a lasagnát? Vagy inkább cukinak tartják, ha egy fiatalember süt-főz.

A kereszténység elvileg sokat segíthet, hogy az ember fel tudja dolgozni a vele történteket, és abban is, hogy meg tudjon bocsátani. Ugyanakkor, mivel a megbocsátás a keresztény vallás központi kérdése, és a valós vagy képzelt szószékről igen gyakran elhangzik, hogy bocsáss meg, neked is megbocsáttatott, ezért az az ember, aki amúgy is leginkább felejteni szeretne, úgy tenni, mintha semmi nem történt volna – amely viselkedés oly nagyon jellemző az abuzáltakra –, gyorsan a tudatalattijába gyömöszöli az őt ért bántalmazást, és kijelenti, hogy megbocsátott. Csakhogy a fel nem dolgozott traumák a mélyben elkezdenek hatni. Anoni Mara, aki maga is túlélő, azt írja, hogy a gyerekkori szexuális abúzus olyan, mint egy időzített bomba. Akkor robban, amikor nem várod, ráadásul ez a bomba többször is képes felrobbanni. Ami azt illeti, ezt magam is megtapasztaltam.
Tehát a keresztény vallás ebben a vonatkozásban sem segít, sőt, az eredeti abúzus mellé gyakran összeszed az ember még egy jóképű vallási abúzust is.
A kérdés pedig innen kezd izgalmassá válni, mert ez már-már felér egy bántalmazó kapcsolattal. És nem, nem Isten a bántalmazó, hanem az egyházak. Az egyház általában a patriarchátus egyik legerősebb fellegvára. Elég arra gondolni, hogy az egyházvezetők jellemzően és túlnyomó többségben férfiak. A tanításaik pedig nemcsak egyszerűen patriarchálisak, hanem egyenesen hímsoviniszták, szexisták. (Ezentúl gondoljuk oda minden kijelentésemhez, hogy tisztelet a kivételnek, nem fogom minden mondatom után megfutni ezeket a tiszteletköröket.) Miközben a valódi kereszténység Jézusnak azon a meglátásán (mondhatnám parancsán) alapul, hogy szeressük Istent, és szeressük felebarátainkat, ahogy önmagunkat.
Kivéve az asszonyt.
Ja, hogy ezt nem mondja? Hát igen. A nőgyűlölet nincs benne. Ezt feltehető, hogy van van, aki szomorúan hallja, de akkor sincs benne. És akkor kérdés, hogy vajon tanít-e bármit is Jézus a feminizmusról. Én azt mondom erre, nézzük meg, hogyan bánik ő a nőkkel!
Melléjük áll, meggyógyítja őket, azt mondja a házasságtörő asszonyt megkövezni akaróknak, hogy az dobja rá az első követ, aki maga nem bűnös, és mikor erre mind elsomfordálnak, azt mondja a nőnek, hogy ő se ítéli el. Amire ebből a történetből nem igazán szoktunk figyelni, az az, hogy éppen az ő joga lett volna rádobni az asszonyra az első követ. Egyszóval Jézus pozitívan diszkriminál. És mivel Jézus maga jelenti ki, hogy aki őt ismeri, az ismeri az Atyát, ebből bizony arra következtethetünk, hogy Isten sem hímsoviniszta. Így történhet meg az, hogy az ember lehet keresztényként is feminista. Csak annyit kell tennie, hogy nem áll be hímsoviniszta férfiak vezette felekezetekbe. Ezzel ráadásul megspórolja a vallási abúzust is.

Én nem vagyok teológus, nem is áll szándékomban senkivel teológiai vitákat folytatni, de a magam egyszerű hívő módján megértettem, hogy a szeretet az a legfőbb dolog, ami képes meggyógyítani a lelket.
A megbocsátás, illetve meg nem bocsátás kérdéséhez hadd idézzem újra a Megváltó szavait: „A kiknek bűneit megbocsátjátok, megbocsáttatnak azoknak; a kikéit megtartjátok, megtartatnak.”

Köszönöm a figyelmet.

(Ha tetszett a bejegyzés, használd a megosztó gombokat!)

Reklámok