A liberális nevelés megbukott (?)

libe

Kép: Kölöknet

Azt olvasom most, hogy József István gyermekpszichológus azt állítja, a liberális nevelés megbukott. Így.
Nofene.
Jönnek is bennem a kérdések azonnal:
Mégis mi az a liberális nevelés, ami megbukott? Vagyis ő mit ért liberális nevelés alatt? És hol bukott az meg? Kik nevelnek ebben az országban liberálisan? És ők, akik liberálisan nevelnek és akik feltételezhetően rengetegen vannak, hiszen beszélni kell erről a megbukásról, azok mivel szemben buktak meg? És mi nem bukott meg? Csak nem az autokrácia?
Mennyi kérdés, pedig a cikket még el se kezdtem olvasni. Na, igen, liberális nevelőként és tanárként az ilyen kijelentésektől beleáll a szorítás a gyomromba, mert én kérlek szépen már konkrétan gyomorbeteg vagyok a gyerekemmel kapcsolatos, életen át tartó elvárásoktól, szorongásoktól, megfelelési nyomasztásoktól. Szóval  mikor valami ilyet olvasok, mindig szűkül össze a gyomrom, főképpen ha egy férfitől vagyok kénytelen olvasni, olyan valakitől, aki feltehetően valami egészen más szempontból látja a gyereknevelés kérdését, mint én, a nő. Mer ugye a pszichológus oktatja, én meg csinálom… Na, jó, megengedem, hogy ő egy minta apu és ő is csinálja. Akkor viszont tizedannyi elvárással és számonkéréssel teheti (érted, ő “teheti”, nekem meg muszáj tennem), mint én, szóval ha ő neveli a gyerekét (méltóztatik nevelni), akkor ő ezért kurva jó fej és a nők imádott istene, míg ha én nevelem a sajátomat, az szót sem érdemlő minimum, amibe aztán bárki beleugathat (ő is például). Továbbá ha ő nem neveli a gyerekét, akkor híres pszichológus, akinek nincs ideje ilyen apróságokra, ha én nem nevelem az enyémet, akkor önző picsa vagyok, aki igazán megrohadhatna.
Mindezeket a kettős megítéléseket figyelembe véve szoktam én azt mondani nagyon finom hangon, hogy nekem faszi ne ugasson a nevelésről akkor se, ha öt diplomája van, mer annak úgyis előbb- utóbb az lesz a vége, hogy kibukik belőle a nőgyűlölet.
És amúgy tényleg. Nézzed meg nyugodtan az összes férfi pszichiátert meg istenkirály idézetgyártó gurut, és rögvest megláthatod, hogy mind az anyákat baszogtatja ahelyett, hogy menne, oszt csinálná. Nem, hát sokkal könnyebb a partvonalról pampogni és minket fikázni meg egzecíroztatni főleg úgy, hogy mi meg, mi, nők el is tartjuk ezeket, mikor jó drága pénzen megvesszük a hülyeségeiket.

Szóval a liberális nevelés megbukott, mondja József István (remélem, jelent már meg nevelési tanácsadó könyve, mert azonnal megveszem). Azt meg el kell fogadni, hogy mindannyian agresszívek vagyunk.
Hogy mi van?
Mindannyian??? Én egyáltalán nem vagyok agresszív, már bocsánatot kérek. Szerinte igen, és MINDEN gyerek is agresszív, és mi, szülők (anyák) mi basszuk el, mert-MOST FIGYELJ!- nem tereljük a gyerekek agresszív energiáit „helyes” irányba.

Elnézést kérek: KI nem tereli helyes irányba? Én? Vagy kire célozgat a mester? Mert ha netán össztársadalmi nem terelésről beszél, és kivételesen nem engem baszogat, akkor jól van, akkor rendben vagyunk. Ugyanis szerintem nem az a legnagyobb baj, hogy nincs az energiáknak levezetése, hanem hogy az összes filmmel, sőt rajzfilmmel rá van játszva, erősítve a bennünk lévő esetleges- feltételezett agresszióra. Tehát én pofázom a fiaimnak, hogy azér adott az isten szájat, hogy beszéljél vele és a nézeteltéréseidet emberi módon intézzed, eközben pedig a gyerek (főképp a fiúgyerek) azt látja mindenütt, hogy a vagány csávó kiveri a gonosz fogát. Mármint azon gonoszét, akit ő gonosznak ítél.

És ha már itt tartunk, milyen gyerekekre mondjuk, hogy agresszívak? Mármint az iskolai verekedések, bántalmazások főszereplői melyik nemből kerülnek ki nagyobb számban?
Jaja, most sóhajtozol duzzogva, mert már tudni véled, mit is akarok mondani ezzel.
Má’ megen a fiúkat akarja ez a borzalmas nőszemély bántani, pedig na, évente legalább három esetben lányok vernek lányokat az iskolában.
Ja, igen, tudom, van a lányok közt is agresszió, de most úgy számszakilag mégis hol több? Mert ha mondjuk a gyerekek agresszív megnyilvánulásainak nemi aránya 20-80% a fiúk javára, akkor nem azt kéne mondani a pszichológus úrnak, hogy mind agresszívak vagyunk, hanem nyugodtan mondhatnánk, hogy a fiúk általában agresszívak. Ez egyrészt jobban tükrözné a valóságot, másrészt elérhetőbbé tenné a probléma megoldását is.

Először is lehetőség lenne leszállni a családról (az anyákról). Én ugyanis nagyon unom már azt is, hogy a családot tesszük en bloc felelőssé minden társadalmi szarért. Az mondjuk igaz, hogy a családok javarészt diszfunkcionálisak, tehát nem, vagy nem jól működnek, továbbá rossz hatalmi mintákat tanítanak, ráadásul nagy részükben bántalmazás folyik (verbálisan mindenütt, fizikailag is jóval több helyen, mint amit a számok mutatnak), viszont még a legjobban működő családok sem képesek kisütni a társadalom és a közélet borzalmas hatásait.
Hagyjuk tehát kicsinyt a családot, ami- ha felelősségről beszélünk-szinte csakis az anyát jelenti, és vizsgáljuk azokat a külső, társadalomból eredő információkat, melyek egy átlagos gyerekre zúdulnak egy átlagos napon.
Azokat, amelyek a fiúknak folyamatosan azt ordítják a fejükbe, hogy nekik jár a siker, jár a pénz, jár a szabadság, jár a pina, az a vagány, aki hamarabb és nagyobbat üt, aki durvábban szólja le a máikat, aki a semmire is gőgös. Ezzel szemben a lányoknak meg az a tanítás, hogy nekik a gyerekszülés, a férfi kiszolgálása, a hallgatás joga és kötelessége jár, valamint a pofon, ha úgy esik, a szopás lehetősége és kötelező mivolta.
MINDEN EZT ORDÍTJA A GYEREKEK FEJÉBE, ráadásul olyan hangerővel, amit a szülő egyszerűen képtelen túlkiabálni (már ha egyáltalán túl akarja kiabálni).

Most mégis,  ilyen közegben mekkora a valódi szülői lehetőség? Mivé fajul a valaha nagy örömmel várt “majd én nevelgetem az én kicsikém cuki lelkét” álmodozás, ha a gyerekünkre uszító plakátok, nőgyalázó képek, pornó, agressziót dicsőítő filmek és- ami a legújabb- menekültek ellen uszító tanárok szavai ömlenek, miközben mi, a szülők velük töltünk napi kb három órát (mondjuk nekem annyi bőven elég is annyi év bezártság után). Eközben mind abban bízunk, hogy a mi gyerekünkön majd egyszer kiütközik a tanítás(unk) és remek emberré válik.
Na, persze.
Mondjuk lehet, hogy mégis, mert azt azért látom, hogy felnőtt férfiak ritkábban verik agyon egymást, mint a gyerekek, szóval lehet, mégis alakulnak idővel. Felnőttként már csak nőket vernek.

Aztán azt is mondja a pszichológus, hogy a mostani gyerekek erősebbek, mint a szüleik.
Na, ezzel pont egyet is értek, én azonban az okokat nem feltétlen abban látom, amiben J.I., vagyis,hogy fáradt-e a szülő, vagy sem. Azt gondolom, hogy ez az egész gyerekbuzulás, ami a fogamzásgátlás elterjedése óta fellángolt, ez vitte ennyire félre a dolgokat. Most ugye az van, hogy a gyereket állandóan a nők képébe kell tolni, mert már így se akarnak eleget szülni. És akkor a gyerekből istent csinálnak. A nők, mint a hülyék, nézik a nevelés szakkönyveket, hogy nehogy elrontsák a gyereket. Az egyik könyv ezt mondja, a másik azt mondja. Anyuka (és csakis anyuka) itt ezt olvassa, ott azt. A gyerek hisztizik, anya gyorsan alkalmazza a tanult opciót, gyerek szarik rá, csinálja tovább, anyuka összeomlik, hiszen biztos ő valamit szarul csinál, már rég nem kéne ordítania, orvoshoz kell menni, mert a gyerek jaj, oly érzékeny műfaj. Akkor még olvas egy kis Popper Pétert meg egy kis Feldmárt, és akkor már tudni is fogja, hogy igen, ha a gyerek kibírhatatlan, arról csakis ő, az anyja tehet. Már jobb is, ha felköti magát a fregolira.
Érdekes módon a kötődőhátonhordozás-bébiangol- gyerekúszás-ringató szuperanyuból is néhány év alatt ugyanaz a kiégett, kifáradt, türelmetlen anyuka lesz, mint abból a szerencsétlenből, aki szülés utáni depresszióval nyitja ezt a fene nagy boldogságot. Vagy nem. Lehet, hogy nem.

Nem, akárhogy nézem, nem a liberalizmussal van baj. Nálunk nincs is liberális nevelés, hiszen patriarchális (elnyomáson alapuló) társadalomban nem tudják az emberek, mi a liberalizmus (jellemzően káosznak értelmezik), rettegnek a hatalom elengedésétől és nem is tudnak élni a szabadsággal (már ha olykor egy-egy pillanatra megadatik nekik). Én magam csak elvétve ismerek olyan családokat, amelyekben liberális nevelés van.
Gyanítom a pszichológus úr is azok közé tartozik, akik azt értelmezik liberális nevelésnek, mikor a gyerek a szülő fején táncol, majd a szülő megunván azt, ordít egy nagyot- természetesen hasztalanul. Nos, ez nem liberális nevelés, hanem valami nyakatekert autokratizmus.

Liberális nevelésnél a közösség szabályait a közösség tagjai együtt határozzák meg. Vannak jogai a gyerekeknek is és a felnőtteknek is és nagyjából tudható, milyen következményekkel jár a határok átlépése. Liberális szülő kíváncsi a gyereke érzéseire, sőt, a magáét is megosztja vele, így kölcsönösen tudják, mi okoz fájdalmat a másiknak, s igyekeznek azt orvosolni vagy elkerülni. Egy liberális családban senki nem cselédje senkinek, hanem közös feladatok vannak, amiket megosztanak, továbbá mindenki felelős a saját-családon kívüli- feladatáért, úgy, mint munka, iskolai előmenetel, stb. Mindenkinek jár szabadidő, mindenkinek lehet privát elfoglaltsága, amit a többiek tiszteletben tartanak. Liberális családban nem válna a gyerek zsarnokká, az anya pedig rabszolgává, továbbá apuka is teljes tagja lenne a közösségnek jogokkal és kötelességekkel.
Nagyjából.

Jól látható, hogy liberális család-liberális nevelés nem létezhet patriarchális gondolkodású társadalomban, esetleg elvétve fordulhat elő egy-egy extrém helyzetben, ennek azonban nagy a kockázata, mert azonnal leszólja őket valami nagyon okos modern-autokrata pedagógus vagy pszichológus. Magyarországon biztos nincsenek tömegével liberális családok. Itt nálunk nem is értik az emberek, mi a liberalizmus (hiszen még József István is úgy “buktatja meg”, hogy fogalma sincs arról, mi a liberális nevelés). Nálunk az autokrata, illetve a megengedő-megszorító autokrata nevelés dívik, ezért aztán ha valami bukottnak minősíthető jelenleg, az csakis az autokratizmus és annak minden formája.

(Ha tetszett a bejegyzés, használd a megosztó gombokat!)

Advertisements