Hány gyerek, hány felnőtt?

gyerek1Arról már sokan és sokat beszéltek, sokat beszélünk, hogy mekkora szívás a gyerekvállalás. Erről már lehet beszélni tabuk nélkül, ami igen örvendetes. Szépen lassan mászunk kifele a gödörből, és kezdünk tudatosodni abban, hogy a mesén túl mi is valójában a gyerekvállalás, mit jelent, mit nem jelent, mivel jár, mennyibe kerül, mit veszít vele az ember, ha belevág.

Azon gondolkoztunk-e már, vagy gondolkozott-e már valaki mostanában, hogy egy gyerek, vagy két gyerek, vagy akárhány gyerek tisztességes felneveléséhez a mai körülmények között hány felnőtt munkájára, idejére, energiájára van szükség? Különösen akkor, ha beleszámítjuk azt, hogy felnőtt életünkben valószínű, hogy a saját öregkorunkról is gondoskodnunk kell majd jó előre anyagilag, és ott lesznek még a szüleink is, akik várhatóan szintén figyelmet, gondozást igényelnek majd, már ha vagyunk olyan szerencsések, hogy megérik.

Mi az emberi erőforrás igénye egy gyerek felnevelésének? Így gazdasági, közgazdasági értelemben.
És most tekintsünk el a sok bullshittől, hagyományoktól, a nők biológiailag erre vannak kódolva című mellébeszéléstől. Mert ez duma, kamu és gyanúsan csak azt a célt szolgálja, hogy a társadalom bűntudat nélkül évezredek óta lehúzhassa a nőket, és gazdaságilag, társadalmilag teljesen fenntarthatatlan környezetben ugyan, de a tömegek és az egyházak által is legitimálva működtethesse magát. Ingyen munkával neveltetni a jövő nemzedékét közgazdasági értelemben rabszolga munka, amit ugye etikus társadalmak lévén (vicces ez), nyilván nem akarnak a politikai vezetők (ez itt irónia).

Tehát, ha a társadalom célja, hogy fenntartható legyen, ekként működjön, akkor célszerű lehet megvizsgálni, hogy mi a gyereknevelés igénye. Ezt azért is célszerű megtenni, mert így tisztába kerülhetünk azzal számszakilag is, hogy ha úgy érezzük, nem bírjuk tovább, akkor energetikai értelemben ennek mi lehet az oka.

Ha körülnézek és figyelem a gyereket vállaló családokat, akkor azt látom, hogy két felnőtt társulásában vállalt gyerekek felnevelése már eleve több energiát igényel, mint amit a két felnőtt és a közöttük lévő szerelmi, baráti, házastársi, partnerségi kapcsolat elbír. Nyilván vannak kivételek, de többnyire ez jellemző. És akkor a mozaik családokról még szót sem ejtettünk, ahol “a te gyereked meg az én gyerekem veri a mi gyerekünket” felállásban egyszerre több fészekaljról is gondoskodni kell, már ha az ember komolyan veszi a szülői felelősségét. Becslésem szerint a két felnőtt nevel két vagy több gyereket felállás energetikailag nem fenntartható. Nem is véletlen, hogy egyre több külföldre szakadt (és ezáltal anyagilag könnyebben élő) magyar kisgyerekes család keres magyar bébiszittert és házvezetőt, így ők hárman már tudják vinni együtt a projektet.

Aztán ott vannak a gyerekeiket egyedül nevelő szülők, többnyire nyilván nők. Na, az egészen katasztrófa. (Tudtad, hogy Magyarországon minden ötödik gyereket az anyja egyedül nevel, és a szegénység is őket érinti leginkább?) Bámulatosan változatos túlélési stratégiákat, kifacsart nőket, elhanyagolt és bántalmazott gyerekeket látunk, ha körülnézünk. A nőknek jó esetben van állásuk, a gyerekes nőket alkalmazó állásoknak megfelelően jó kevés fizetéssel. Ha az állás felelősségteljes és egész embert kíván, akkor a nő ott megfeszül, aztán hazaszalad elvégezni a háztartást, amit nyilván nem bír egyedül, tehát még a káosz is frusztrálja, és akkor ugye a sor végén ott vannak a gyerekek, ezerféle óvodai, iskolai, közösségi, lelki, érzelmi igényeikkel, plusz tiszta ruha és kaja. Ha nincs állása, és bevétele, akkor a nyomor van és a tökéletes kiszolgáltatottság.

Hogy lehet ezt bírni? Lehet ezt bírni? Ezek a nők sokszor kékülő körömmel kapaszkodnak a saját, (túl)élhetővé projektált szubjektív valóságukba és küzdenek. A gyerekeik meg szívnak.

És még mindig nincs kimondva társadalmilag és egyénileg is, hogy egy nő maximum egy gyereket tud fenntarthatóan felnevelni, azt is csak akkor, ha van megfelelő állása és abból meg tud fizetni néha segítséget is. (A kivétel erősíti a szabályt, hát persze.)

És még mindig nincs kimondva, hogy egyedül maradni néhány gyerekkel az fenntarthatatlan. Sem kimondva nincs, sem pedig segítség nincs a társdadalom részéről.

És itt még mindig nem arról beszélek, mikor egy kapcsolatról kiderül, hogy a férfi bántalmazó és a nőnek végre sikerül elmenekülnie, akkor sokkal jobban érzi magát mint előtte. És nem is arról, mikor az un. házasság maga akkora szar volt, hogy annál még az egyedüllét is jobb. Nem. Arról beszélek, ami lehetne, amilyen életminősége a nőnek lehetne, ha úgy és olyan energetikai és anyagi viszonyok között élhetne, mint ami sok szerencsésebb nőnek már megadatik a nyugati világban, de akár Magyarországon is akár szingliként, akár egy működő párkapcsolatban, akár egy gyerekkel.

Mondok egy becslést, hogy mi az, ami már majdnem fenntarthatónak tekinthető. Ti meg mondjátok, hogy ehhez képest hogy látjátok.

Egy gyerekhez minimum egy, de inkább két felnőtt ideje/energiája/pénze szükséges. Lehet ez akár egy pár, vagy egy dolgozó (értsd: pénzt kereső) nő és egy stabil, megbízható, megfizethető segítő, a háztartási és gyerekvigyázási teendőkben. Két gyerekhez minimum három felnőtt szükséges. Három gyerekhez is talán elég három felnőtt, hogy mindig legyen aki tudja a házimunkát, a gyereklogisztikát, a pénzkeresetet tolni. Lehetőleg minden felnőtt tolja mindegyiket, hogy ne boruljon fel az egyenlőség a felnőttek között. Négy, vagy több gyerek? Ebben kevés a tapasztalatom, ti mit gondoltok?

Három felnőtt, legyen akár egy házaspár és egy nagyszülő, vagy egy poliamoriás kommuna, már sokat tud mozdítani, ha a háromból legalább kettőnek van stabil, pénzkereső munkája, és mindenki hajlandó rendesen, komolyan részt vállalni a „család” menedzseléséből, a háztartásból, a gyereknevelésből.

Érdeklődve figyelem mindig, mikor életvezetési guruk vagy elcseszett életű és önigazoló nők arról harsognak, hogy „meg lehet csinálni”, meg lehet csinálni egyedül is. Persze, világos és érthető, elemi érdekük erről hangoskodni. De valóban meg lehet? Vagy csak kármentesítünk? És a gyerekek hogy vannak eközben?

Mekkora manipulatív közgazdasági blöff ez már. És a transzparencia teljes hiánya. Szerintem legalábbis. És nehogy már bevegyük és magunkat hibáztassuk, ha netán valahogy nálunk az istennek sem jön ki legalább nullára az egyenleg!
Mutasd meg a számaidat, ne ködösíts! Mutasd meg a gyereked, lássam a szemén, hogy jól van! Akkor majd beszélhetünk és csinálhatunk fenntarthatósági kormányprogramot is. Egyébként meg nem kell a duma és a nők kábítása a gyerekvállalás fenntarthatóságáról! (Az megvan pl. hogy a kormánytanácsadó szerint nincs Magyarországon gyermekéhezés, csak ott, ahol a szülő felelőtlen? Vágod, hogy megint te lettél lehülyézve?)

Ha mindenki, aki gyereket vállalt a szívére teszi a kezét, tudjuk-e jó szívvel azt mondani, hogy igen, ez így, a gyerekvállalás ebben a formában és konstrukcióban, ahogy csináltuk, ez így tényleg fenntartható volt, meg lehetett csinálni? Tudjuk-e jó szívvel azt mondani a fiataloknak, hogy igen, ez így rendben van, jöhettek utánunk ti is, tudjuk az életformát ajánlani! Ti csinálnátok-e, ha újra kezdhetnétek?

Hát én nem tudom ezt mondani. Mi hárman voltunk két gyerekre és még így is recsegett-ropogott a családi hajó, a gyerekek lelki épsége, a párkapcsolat minősége, a saját egészségünk, a saját életminőségünk. És még csak most, hogy lassan kirepülnek, most tudunk majd elkezdeni a saját öregkorunkról gondolkozni, és most haladunk afelé, hogy lassan a szüleinket is ápolni kell majd valakinek.

Jó szívvel én azt tudom mondani a saját gyerekeimnek, hogy egyedül maximum egyet vállaljon bármelyik, többet pedig csak akkor, ha vagy annyira jól eladható szaktudásuk van, vagy annyira jó és támogató családi hátterük, hogy megtartja őket akkor is, ha netán egyedül maradnak a bevállalt gyerekeikkel. Egyébként meg ne vállalják be a sok káposztakopasztót, mert maguknak és nekik is ártanak.

Ti hogy látjátok ezt? Szerintetek hány felnőttre van szükség hány gyerek felneveléséhez? Mi az az életminőség, ami alá nem érdemes menni?

Szerző: M.K.

(Ha tetszett a bejegyzés, használd a megosztó gombokat!)

Reklámok