Úgy szeretlek, majd megeszlek

Olvasónk küldte az alábbi novellát.

zabálAz első év édes volt. A kávét cukorral itták és zsíros tejszínnel. Mégis szépek voltak és soványak. Főleg Barbara, a nagy csontjaival. Köveket kellett rakni a kabátzsebébe, nehogy elfújja a szél. Norbert sportos volt, atletikus, sudár. Pedig végigették a megismerkedésüket. Harmincdekás hamburger és gesztenyepüré volt az átlagos hétvégi ebéd. Székelykáposzta és rétes a szülőknél, előételnek birkapörkölt vagy csülkös pacal. Egyél gyerekem, úgy szeretem nézni, ahogyan eszel! Ettek. Svédasztal a vállalati partin? Vétek nem végigkóstolni mindent! És nem látszott rajtuk! Hogy ki látott még ilyet! Rájuk is csodálkoztak a tíz évvel öregebbek. A portás, a recepciós, a rokon. A bizalmaskodó taxis, amikor együtt beültek hozzá.
– Hogy maguk milyen egy szép pár! Mi az Ágival most vagyunk ilyen életmódváltásban, mert meghíztunk pöppet. Az ember így elengedi magát. Ledöglöttünk a tévé elé szombat délutánonként, zabáltuk a csipszet meg ittuk a kólát. Meg odavettük magunk közé a bödön fagylaltot, azt! De maguk nem olyanok, jó ég, de jó maguknak! Irigyelem az ilyet.
A második év és a gyerekszülés Barbarát változtatta meg először. Rohadék hormonok! A szülés után is bő tíz kilóval volt nehezebb, mint előtte. Otthon meg zabált magányában. Megette a megmaradt bébiételt, pizzát vagy tésztát rendelt, és rendkívül igazságtalannak érezte, hogy kúsznak fel rá a kilók. Az emberek máshogyan néztek rá, a férfiak is. Igazából ők már nem is nézték sehogy. De mit neki férfiak, ott volt neki Norbert! Aki szintén felszedett a terhesség alatt egy tízest, majd még tízet a második évben. De rajta jobban eloszlott a háj. És az arca sem lett pufók.
Norbert ezen felül nem maradék bébiételt falatozott: ő impozáns ügyfél-partikon vett részt meg frissen nyílt és felkapott éttermekbe járt a barátaival és az üzlettársaival. Néha fotókat küldött Barbarának az ételkölteményekről. Kísérőszövegnek odaírta: egyszer téged is elhozlak ide. Hát nem vitte. Barbara néhányszor felvetette, hogy talán menjenek el közösen is valahová. De Norbertből ilyenkor előbújt a felelős szülő. Megőrültél? Drágám, most, hogy ekkora a bölcsődei tandíj, nem engedhetjük meg magunknak, hogy beüljünk a Nobu-ba. Amikor a gyerekük bölcsődés lett, Barbara sportot űzött abból, hogy egyedül, titokban azért is végigette a férje által korábban istenített éttermeket. De nem esett jól neki az étel. Egy helyen a fizetése negyedét hagyta és még csak meg sem ette az ebédet. Irtózott a nyers haltól, amit az étel fantázianeve rejtett. Hasonló érzést keltett benne, mint a férje érintése.
A harmadik év fordulópontot hozott: Barbara lefogyott. Nem bírta nézni tovább a szelfiket, amiken hájas volt a feje. És neki végül sikerült a férjével közösen kezdett életmódváltás. Norbertnak nem annyira, mert ő folyton megszegte a szabályokat, a sporttól pedig fájtak az ízületei. Mind a ketten ruhatárat cseréltek, ellentétes előjellel. Barbara a legjobb ruháit beszűkíttette, Norbert mindenből újat vett. Öltönyt már nemigen lehetett kapni rá.
Norbert körmérete még évekig bővült, Barbara pedig egyre soványabb lett. A diéta mellett keményen sportolt. Újólag megedzett akaratereje nem ismert határokat. Elérte a megismerkedésük idején tartott súlyát. Megint köveket kellett a kabátja zsebébe tenni, ha nem akarta, hogy elfújja a szél. És erre szükség is volt, mert egyre gyakrabban közlekedett gyalogosan. Korábban a férje furikázta mindenhová, de Norbert már nem fért be a kocsiba. Pedig jó nagy dzsipjük volt.
Esténként Norbert, általában magányosan fogyasztott vacsorái közben – Barbara csak feltálalt neki, nem evett – szóvá tette, hogy feleségének nem kellene tovább fogynia. De Barbara nem érezte szakértőnek a férjét a témában. Kirobbanó formában volt a heti 200 lefutott kilométertől, és egyáltalán nem érdekelte, hogy soha nem éhes. Inas volt a teste, az arca beesett a sok edzéstől. Testzsírja, amit gondosan méretett, szerencsére a lehető legalacsonyabb volt.
Norbertet azon a bizonyos estén, miközben sokszoros hasi hájhurkái közötti kisebesedett keléseit és felfekvéseit vakargatta, megint rendkívüli aggodalom kerítette hatalmába Barbara miatt. Miközben a felesége feltálalta a vacsoráját, nem bírta tovább.
– Te is egyél velem! Olyan sovány vagy, hogy így már szinte kellemetlen nekem veled mutatkozni. Egy csinos nőt vettem el, most meg itt ez a csontkollekció. Ez nem szép. Egyél te is! – mondta a feleségének, miközben csillogó szemmel nézte a szalonnába göngyölt báránycsülköt. Egy kilós darab lehetett, nagy érvágás lesz megosztani.
– Egyél csak, én majd nézlek. – mondta neki Barbara, szenvtelenül, szinte oda sem figyelve. – Ígérem, hogy később eszem valamit a hűtőből. De most nem vagyok éhes és a bárányt soha nem szerettem.

Norbert bosszúsan megvonta a vállát, de mivel rettentő hájas volt, ebből a külső szemlélő számára nem látszott semmi. Egyedül kezdte enni a csülköt, majd amikor a felénél járt, teli szájjal megkérdezte:

– Van még? – a foga között morogta.
– Nincs. Csak a holnapra pácolt marhasteak. Megsüssem most?
– Nem kell. Hozd be, megeszem úgy, ahogy van. Nem tudom, mi van! Az időjárás vagy a légnyomás, de úgy érzem, rosszul leszek, ha nem eszem rendesen. Leesik a vércukrom. Jó lesz az. Hozd már, mert rosszul leszek!
És ette a steaket nyersen a férje. Barbarát kissé undorította a Norbert szája szélén folyó olívaolajos pác, ezért időnként odalépett letörölgetni.
– Kellene valami üdítő is. Hozz, kérlek, valamit, de light legyen. Te biztosan nem eszel? – választ nem várva csóválta a fejét, miközben rágott, rágott módszeresen.
Norbert több mint egy órája csak evett és evett.
– Na. Visszatérve a dolgokra. – vágott bele két rágás között. – Híznod kellene. Olyasmi legyél, mint a gyerek tanárnője, nem girnyó. Neki vannak domborulatai. Legyen már rajtad is mit fogni! És ne mondd, mert nem hiszem el, hogy így érzed jól magad! Ezt csak bemeséled magadnak.
Barbarának fogalma sem volt, mikor találkozhatott a férje a gyerekük tanárnőjével, hiszen fél éve nem fért ki az ajtón. De nem foglalkozott vele túl sokat, megrántotta a vállát. Zörögve értek össze a csontok.
– Nem akarlak ugráltatni – szólt Norbert asztmatikus légzéssel – de körülnéznél a pincében, a fagyasztóládában? Jégkrém van-e? Vagy fagyasztott torta? – Barbara szó nélkül elindult.
Az egy perccel későbbi robbanás tompa hangját a pincében is lehetett hallani. Barbara nyurga lábain dinamikusan felfutott a nappaliba. Az elé táruló látványra kiesett a kezéből a három literes erdei gyümölcsös fagylalttorta. Koppant.
A férje ott hevert, szó szerint elfakadva, mint egy felnyitott vágóállat. A mosható bőrkanapét beterítette ő és az imént hosszas menetben fogyasztott vacsora. Barbara közelebb merészkedett a férje maradványaihoz. Legkisebb testrésze, a feje nem volt ott. Elgurult valahová. Voltak húscafatok szerteszét, melyeket meg sem rágott rendesen. Ez undorította kissé Barbarát, de hányingere azért nem volt. Ennél ő sokkal többet tudott az emésztésről. Miközben nézte férje enyészetre váró halmait, nagyot kordult a gyomra.
Kellene egy jót enni végre. – gondolta. Elnézte a hajdan sudár férje helyén fénylő csillogó zsíros részleteket.
Nekilátott.

 

(Ha tetszett a bejegyzés, használd a megosztó gombokat!)

Reklámok