Egy nő a mellette levő férfitól lesz ragyogó

20151003_121744
Na, bepöccentem máma megint. Mostanában nem nagyon volt olyan, hogy azért írtam volna, mert valami felcseszte az agyamat. Lehet, azért, mert annyira leterhelt vagyok, hogy nem nagyon van kapacitásom figyelni a bosszantó dolgokat.
Ma viszont felszaladt a pumpa.
Történt ugyanis, hogy álldogáltam a Penny pénztárának sorában és legeltettem a szemem az újságos állványon, mikor is kiverte szegényt a Bestes vagy nemtommilyen főcím. Gubík Ági mosolyog rajta édesen egy kávéscsésze fölött és oda van írva, hogy aszongya:
„Szükségem van rá, hogy dicsérjenek”
Majd alatta kisebb betűkkel:
„Egy nő a mellette levő férfitől lesz ragyogó”
Hogy mi a picsa van már megint? És akkor így elfordítottam jobbra az okos kis fejecskémet, és ott állt mellettem Kloszter Béla a kocsijával, amely tartalmazott tejet, kenyeret, sört meg szalámit és figyeltem magamat, hogy itt egy férfi mellettem és akkor én most ragyogok- e.
– Bocsánat, uram!- szóltam hozzá- Mondja már meg legyen szíves, hogy én most ragyogok- e?
– Hö?- nézett rám Kloszter Béla megrökönyödve, majd végigmért és mikor agyában felderengett a lehetőség, hát gyorsan válaszolt:
– Jaj, kiskezitcsókolom, ragyog biza. Maga egy ragyogó nő.
És én ettől egy cseppet sem éreztem jól magam. Még akkor sem, ha csak úgy elképzeltem a helyzetet.

Komolyan szólva, egyszerűen tátva marad a szám attól, hogy ebben az országban még mindig itt tartunk, drága nők. Még mindig vannak okos, tanult példányaink, akik ezt a baromságot tolják. És természetesen a sajtó kapva kap rajtuk, hiszen az efféle nyilatkozatokkal lehet az összes többi, szerencsére szaporodó öntudatos nők hadát visszatolni a faszik alá. És az már csak az én nyomorom, ha ezeket a nőket okosnak gondolom. Hogy én még mindig arról képzelgek, hogy ahhoz valamit le kell tenni az asztalra, hogy valakivel interjú készülhessen. Okosnak kell lenni ahhoz, hogy valaki gondolatait felkarolja egy nyilvános platform, mintegy jelezve, hogy azok fontosak. Nyilván naiv vagyok, tekintettel arra a töménytelen mennyiségű hülyeségre, ami a bulvársajtóban (is) leíródhat manapság. Ráadásul pont ebben az országban nyilatkoznak így nők, ahol nagyon úgy tűnik, mindenki csak ideig-óráig ragyoghat a férfiak mellett, aztán szépen, módszeresen karistolgatja össze őket a rendszer. Hopp egy pár gyerek, hopp egy is bántalmazás, hopp, egy kis anyagi függés, és máris nem olyan szikrázó senki.
Amúgy meg hadd kérdezzem már meg, hogy tulképpen mi az a ragyogás? Hogyan szándékozunk mi ragyogni? Te például hogyan képzeled azt? Mer ugye van az, mikor kedvtelve nézegetik a seggedet, meg mennek rád, mint a legyek, és dicsérik, milyen ragyogó és kívánatos vagy. Vajon az ott rólad szól? Az a te elismerésed? Vagy inkább az van, hogy saját gerjedelmüknek adnak hangot? És mi van olyankor, mikor méltatják, mennyire jól főzöl, milyen kiváló anya vagy? Milyen jól teszed a dolgod… Azt, amit így nekik nem kell elvégezni, hiszen te már úgyis olyan jó vagy ebben. És akkor mi, nők, akiknek oly ritkán jut valódi elismerésből, mi az ilyenre ugrunk és azonnal turbó fokozatra kapcsolunk. Jééé, hát jó anya vagyok? Leszek akkor még jobb! Jó háziasszony vagyok? Na, akkor ma nem szólok, hogy megint széthajigálta a redvás zoknijait!
Ez volna a ragyogtatás?
És mi az a dicséret, ami nélkül nem tudunk élni?
– Jaj, de ügyi vagy, csak most hadd mondjam már a magam dolgát!
– Jaj, de ügyi vagy, és mi lesz a vacsora?
– Jaj, de ügyi vagy, de kicsit többet kellene a gyerekekkel foglalkoznod.
– Jaj, de ügyi vagy, de nem kéne olyat csinálnod, amivel pénzt is keresel?
– Jaj, de ügyi vagy, de mégis furcsa, hogy annyit lébecolsz az interneten.
– Jaj, de ügyi vagy, és akkor most dugunk?

Erre vágyunk? Ez az, amitől jól érezzük magunkat és majd ragyogni fogunk? Vagy mi?

Megmondom, én mit gondolok erről.
Nem vágyok olcsó dicséretre. Vágyok viszont elismerésre, aminek része, hogy társam kíváncsian fordul a számomra fontos dolgok felé. Meg akarja azokat érteni, belátja, hogy azokra nekem időt kell szánnom, és ezt az időt ő biztosítja azzal, hogy a maga idejéből áldoz rá.
Én azt tekintem társamnak, aki nem szúrja ki a szemem üres szavakkal, nem pislákol másfelé, mikor a a dolgaimról mesélek, nem okosít fel, nem tudja jobban, nem látok rajta türelmetlenséget, hogy hagyjam már abba, mert neki sürgős tévézni- valója van például. Nem akarja semmilyen módon kisebbíteni az én prioritásaimat sem azzal, hogy anyagilag firtatja azokat, sem azzal, hogy az időbeosztásomat bírálja, sem pedig azzal, hogy felhívja más teendőimre a figyelmem. Ehelyett alám dolgozik, igyekszik a terheimet csökkenteni, hogy minél könnyebb legyen az előrejutásom. És képzeld el, mindez megtehető úgy, hogy közben egyetlen egyszer sem mondja, hogy ügyes vagyok. Magyarul nem dicsérget, hanem elismer.
Ha pedig ez egyszer megtörténik, akkor majd én fogok ragyogni. Nem tőle, hanem magamtól, a saját tehetségemtől és sikeremtől, amit ő segített érvényre jutni. Ami elé nem gördített akadályt akár közömbösséggel, akár lehúzással. Én pedig nagyon fogom szeretni ezért és a ragyogásom megosztom vele. Mondjuk úgy, hogy megköszönöm a támogatását, az elismerését.
Azt, hogy ott áll mellettem.

Ha pedig nincs ott senki, én akkor is ragyogok, tudod? Már persze, ha hagynak. Ha nincs, aki akadályozna, akihez alkalmazkodnom kellene, aki mérgező mondatokkal újra és újra belém csípne fokozatosan elvéve ezzel a hitemet és erőmet, hogy végül, mikor millió terheim miatt feladom, azt mondhassa: Hát tudod, ügyes vagy, csak az a baj, hogy nincs benned kitartás. De ne törődj vele, azért te remek anya és feleség vagy. Mondhatni, ragyogó.
Hát köszi.

Nagyon veszélyes dolog lelki jóllétünket egy másik embertől függővé tenni. Erre millió példa van előttünk és mégis, mi, nők még mindig toljuk ezt a hülyeséget. Ragyogás meg dicséret- ugyan! Gondolkodjunk már el azon, mire is tartjuk magunkat! Nőjünk már fel, és ne egy férfi jóindulatán csimpaszkodjunk, hanem építkezzünk magunkból! Ne kövessük el újra és újra ugyanazokat a hibákat, amiket elődeink és a körülöttünk lévő nők. Legyünk szuverének és higgyünk magunkban, a tehetségünkben. Abban, hogy férfi nélkül is képesek vagyunk teljesítményekre, sikerre, jó gondolatokra és emberségre. Ragyogásra.

(Ha tetszett a bejegyzés, használd a megosztó gombokat!)

Advertisements