Téged választalak

szilviaNem házasodnak a fiatalok. Hát nem. Pedig annyira akarná csodálatos kormányzatunk, tényleg. Annyira nyomatják ezt a konzervatív, „családi értékeken alapuló”, embernyomasztó intézményt, hogy a manipulációjuk lassan átlép a gusztustalan kategóriába.

Sokszorosan bebizonyosodott, hogy a patriarchális szabályokon alapuló kapcsolódás nem működik. Soha nem is működött. A visszarinyált régmúlt, mikor is az emberek egymás mellett élték le az életüket csakis azért volt képes létezni, mert tilos volt elválni, ellenben köze nem volt a boldogsághoz. Főleg a nőknek volt ez ismeretlen fogalom. Munka volt, gyötrelem, bántalmazás és szexuális erőszak.
És a helyzet nem sokat változott azóta sem.

Nem hiszek a házasságban, de néha mégis azt gondolom, talán mégis működhetne. Néha látok olyan házasságokat, melyekben mindkét fél jól érzi magát. Azonban azok olyan hajmeresztő szabályok mentén működnek, amiktől a patriarchátus magához nyúlna.
Alapfeltevésük, hogy a kapcsolódás nem elsősorban szerelmi és nem is tulajdonlás alapú, hanem a múló szerelem után inkább barátság, szövetség, amelyben mindkét félnek vannak szabad döntései. Jellemző módon a szexualitást is szabadabban kezelik, mint a hagyományos leosztásban, szóval nem az van, hogy kötelező jellegű szex-körök vannak, ha meg nem, akkor apuka jogának érzi a félredugást, anyuka meg balhét csap, hanem elfogadják a tényt, miszerint nem igazán van olyan, hogy egy életen át ugyanolyan hévvel kötődünk szexuálisan és érzelmileg egy másik emberhez, miközben másokhoz már soha többé. Ezek a működő párok elfogadják és belátják, hogy ilyen nincs, és ezt erőltetni egyenlő a lassú kiürüléssel.

Ezek az emberek nyitott kapcsolatban élnek, amely nekem elég szimpatikus, feltéve, hogy kölcsönösen nyitott, vagyis a nőnek is van módja és lehetősége másokkal khm… barátkozni. Ezekben a kapcsolatokban mind a házimunka, mind pedig a gyerekek nevelése közös (mondom KÖZÖS) teher, mindkét félnek ugyanúgy jár a saját idő, és a kommunikáció őszinte. Az őszinteséghez meg az kell, ugye, hogy a pár úgy tudjon megnyílni egymás előtt, hogy egyiküket se fenyegesse soha leszólás, megítélés, bántás. Vagyis ki lehessen mondani, hogy úgy érzem, most egy kicsit elegem van belőled, átköltöznék a másik szobába, de ettől függetlenül nagyra értékellek, mint embert. Vagy azt mondhassa egyik fél a másiknak: Tudod, most eléggé belehabarodtam a kollégámba és kicsit mást élek meg vele, mint amit itthon élek. Nem akarnám felrúgni mindazt, amit összehoztunk, nem akarnám a gyerekeinket kitenni egy tortúrának, csak szeretném az életemet élni.

Vajon hány olyan pár van ebben az országban, akik tudnak ilyesfélékről beszélni egymással? Egyáltalán: hol vannak azok a házastársak, akik nem díszletek előtt játszanak betanult szerepeket, majd mikor azt érzik, nem megy ez, nagyon nem, akkor hazudozás nélkül tudnak valami más síkra átlépni? Úgy értem, akik az egymáshoz való viszonyulásukat tudják átértelmezni.
Én mondjuk próbáltam ezt a férjemmel, de nem ment. Úgy, ha nem a szerepben vagyok, ha felajánlom a barátságom, valamilyen szintű szövetségem- hát úgy már nem is kellek. Cukin, rendelkezésre állón, engedelmesen kellenék. Én, az ember nem kellek.
Szerintem a nők sem hajlanának a házasság újraértelmezésére, sőt, talán ők még kevésbé, mint a férfiak. Valahogy a házasság a patriarcha fejekben mindenképpen összefügg a tulajdonlással, és lám, valahogy mindig megkeseredik. Valahogy sehogy sem lesz jó.

Ám növekszik már az az új generáció, amelyik javarészt azt mondja erre a patriarcha házasságra: Nem, köszönöm, én ebből nem kérek.
Nem házasodnak a fiatalok.
Én persze elégedetten dörzsölgetem a tenyerem, mert nekem nem titkolt célom, hogy a nők egyre több patriarchális kizsákmányolásra mondjanak nemet, s ezzel előhívjanak valamilyen új, egyenlőségen alapuló rendszert. Minél több nő „int be”, annál közelebb jutunk ahhoz, hogy a férfiak és a kormányzás kénytelen legyenek odafigyelni ránk. Ha verik a nőket a házasságban, ha egy nő elveszti a lehetőségeit a szüléssel, akkor majd nem fognak a nők házasodni és szülni sem fognak. Ez már most is jól látszik, csak éppen a megoldás jár nagyon tévúton. Mindenféle kormányzati intézkedések, lefizetések ellenére az elmúlt években szinte semmivel nem nőtt a megszületett gyerekek száma, és éppen így a házasodási szándék sem lett erősebb a fiatalok körében.
Hurrá!
A házasodáshoz ugyanis nem adócsökkentés kellene, hanem normális férfiak, akikről feltételezhető, hogy a gyűrűzés után sem válnak elnyomó herékké, netán bántalmazókká, hanem intenzíven részt vesznek a közös otthon fenntartásában, a közös gyerek nevelésében, közös beszélgetésekben… egyszóval, akik képesek társakká válni. Úgy tűnik, lányaink már nem nagyon látják ilyennek korosztályuk férfijait, így inkább saját életükkel törődnek.
Hurrá!
A kormány meg cicceg és nyavalyog és idióta kampányokat szervez. Kiszorítja az egyedülállókat olyan kedvezményekből, melyek az életkezdéshez szükségesek lennének, illetve azokat, akik mégis házasodásra és szaporodásra adják a fejüket, azokat rövidtávú előnyben részesíti.
És még ez sem elég.
Ezért aztán megjelenik az új trend, az új nyomulás. Egyre gyakrabban fordul az elő, hogy akik úgy döntenek, megházasodnak, hirtelen reflektorfénybe kerülnek.
Nemrég hallottam a rádióban, hogy a műsorvezetők leány és legénybúcsúja, valamint házasságkötése került ki a nyilvánosság elé. Meg lehetett nyerni az eseményeken való részvételt, majd mikor a párocska elment nászútra, akkor lehetett azon elmélkedni, hogy mikor majd visszaérnek, milyen első mondattal kellene őket fogadni. Természetesen az ötletelés fő csapásvonala a megállás nélküli kúrás volt, illetve az az opció, hogy az együtt töltött idő alatt a férfi (!!!) már meg is bánta tettét.

Aztán emlékszünk az augusztus 20- ai szenzációra, mikor az egyik kis díszkatona szervezte meg, hogy az ünnepségbe beépítve ejtse meg a lánykérést. Nekem mondjuk ettől azonnal felállt a szőr a hátamon, mert én egy ilyen akciót egyértelműen erőszaknak élnék meg. Nagy nyilvánosság előtt ugyanis nem teheted meg, hogy nemet mondasz, de még azt sem, hogy hezitáljál. De meg, ha nem is akarnál nemet mondani, engem pl megőrjítene, hogy filmezgetnek egy ilyen intim pillanatban, meg tévéhír lesz belőlem.
Mikor ezt olvastam, erősen elgondolkodtam azon is, hogy valós-e az a feltételezés, hogy egy századrangú katona majd odamegy a feletteséhez és kijárja, hogy miatta a nemzeti ünnepséget átszervezzék. És vajon köztudottan demokratikus kormányzatunk ehhez hozzájárulna- e, ha éppenséggel nem házasodási szándékról lenne szó, ami éppen kapóra jön nekik ebben a nemházasodós időszakban? Hát, hiszen milyen jó is az, hogy a cikket látva fiatal lánykák tömegei szövik majd a maguk tündérmeséjét valami ehhez hasonló könnyfakasztó lejánykérésről! Kicsit meglebegtetjük előttük a romantika szárnyacskáit, hátha beadják a derekukat (vagy nyomást gyakorolnak éppen aktuális pasijukra).
És alig telik el egy hónap (se), mikor mit ad isten, egy faszi óriásplakáton kéri meg a barátnője kezét nem másutt, mint az Arc kiállításon. Kiplakátolja bazdmeg! És véletlenül a tévé is megtudja és el lehet megen mondani, hogy hogy sírt az a lányka, hát hogy… Micsoda romantika, te! (Én meg ilyen rosszmájúan pampogtam a tévé előtt, hogy sírhatsz is bazdmeg! Fogsz te majd még nem keveset sírni).

Mert ez így NEM MŰKÖDIK.

A házasság ebben a formában, ahogy most van, nem működik akkor sem, ha őrült nagy a szerelem és mindenki úgy megy neki, hogy remek feleség lesz, istenien nőies és gondoskodó, meg csodás férj lesz, aki jó sokat dolgozik, hogy eltartsa a családját, nem veri az asszonyt, hát ő aztán egy ujjal se, sőt, még virágot is visz majd (én pl egy idő után már kivágtam volna minden rohadt virágot az ablakon azt ordítva, hogy inkább porszívózz ki bazdmeg! Egyszer a büdös életben én hadd üljek mán a kanapén, amíg te zörgeted az edényeket!).

Pontosan ez a leosztás az, ami megöli a kapcsolódást. Pontosan ezt kellene felülbírálni, átértelmezni, újragondolni. Létrehozni valami emberibbet, megtartóbbat ez helyett a szarság helyett. Nem adókedvezmény és nem fehér ruha, nyilvános, kirakatba kitett nőbőgetés kellene, hanem olyan világ, amiben egy nőnek nem hátráltató tényező sem a házasság, sem a gyerekvállalás.

 

(Ha tetszett a bejegyzés, használd a megosztó gombokat!)

Reklámok