Túszul ejtik a gyereked

bevarrtAnnyiféle módon beszéltük már ezt az anyaságot, és valahogy tényleg mindig az jön ki, hogy ebben az országban nem szabad szülni. Ebben az országban gyerek- és nőellenes az élet. Ebben az országban rossz az iskolarendszer. Ebben az országban a nőket semmibe nézik, nem védik. Ebben az országban szinte következmények nélkül lehet nőket és gyerekeket bántalmazni. Ebben az országban egy nőnek gyereket vállalni anyagi, egzisztenciális és lelki halál. Totális kiszolgáltatottság.
A rendszer mostanra tökéletesen ki van dolgozva, s a rendszer túsza nem más, mint maga a gyerek.
Hogy is gondolom?
Azt látom, hogy mikor valakik összeházasodnak, javarészt már a nászéjszakán elkezdődik a gyerekcsinálás. Valahogy sehogy sincsen idő hagyva arra a párnak, hogy kipróbálják az együttélést és megfigyeljék, a másiknak mekkora változásokat hoz a személyiségébe a házasság evidenciája.
Hogy erről ki tehet, azt most nem firtatnám. Gyanítom, javarészt a nők álmodoznak arról, hogy a világ csak gyerekkel kerek. Illetve van még az a lehetőség, hogy a kapcsolat önmagában az első pillanattól kezdve olyan nagyon üres, hogy gyerek nélkül semmi értelme nem lenne.
Lényeg, hogy a házasságkötés után általában egy évvel már ott a gyerek.
Hogy közben mi változik, hogy melyik nő meddig érzi magát otthonosan a házasságában, vagy kinek mikor kezd elege lenni, az változó. Egy gyerekkel még gyakran nem is érezni a terheket. A nő lassan fő bele a levesbe. Még boldogan pelenkáz, a gyes se számít, hát három év nem nagy idő. Fiatal vagyok, erős vagyok-gondolja magában-, majd pikkpakk visszatérek és felépítem a karriert újra, sőt folytatom ott, ahol abbahagytam.
Eltelik egy-két-há év és közben megfogalmazódik, hogy hát muszáj volna egy testvér. Ha a házasság még kitart, akkor bele is pottyantják a második gyereket. Ekkor a nőnek minimum duplázódik a terhe, de mivel ab ovo a házasság úgy lett leosztva, hogy a ház, a gyerek, a férj kielégítése az ő reszortja (ha már baszik dolgozni), ezért aztán ebben a szituban, ennyi év után már elég nehéz átírni a határait. Ha a nő ilyesmit akarna, egyenlő tehermegosztást, nyilvánvalóan ellenállásba ütközne. Ugyan melyik pasi adná fel addigi több éves kényelmét?

És a történetnek még mindig nincs vége.
Mikor a két gyes után a nő rájön, hogy nincs itt karrier, visszatérés, hanem leginkább a semmi van, továbbá a gyerekek ellátása miatt ideje, ereje, kapacitása sincs bármi értelmeset, jól fizetőt csinálni, akkor-hogy ne érezze hasznavehetetlennek magát- szül egy harmadik gyereket.
És ott a vége.
Ott vége van.
Onnantól teljes kiszolgáltatottság. Ugye, kormányilag nem egyszer tapasztaltuk már, hogy itten minálunk a nők személyes biztonsága lószart sem ér. Szüljön ötöt, ha nem akarja, hogy verjék.
Tapasztaltuk, hogy gyerekelhelyezéseknél komoly és reális félelme az anyáknak, hogy elhanyagoló, sőt, bántalmazó, ám jómódban lévő férfiak simán kaphatnak gyerekelhelyezést. Mert kaphatnak. Még az abuzálók is simán kaphatnak.
Azt a fenyegetést is meglepően sok nő hallja, hogy ha el merészel válni, hát akkor nem lesz tovább pénz ( a gyerek nevelésére leginkább). És az apák meg is teszik, hogy alig jövedelmet igazolnak, és még az azután járó gyerektartást sem fizetik meg. Érdekel ez itt valakit?
Azt is tudjuk, hogy a nők bére tudatosan van alacsonyan tartva, hogy ezzel is akadályozzák a válások számát (vicces, hogy közben az átlag férfi fizetése azért van alacsonyan tartva, mert feltételezik a kétkeresős családmodellt). Egy a lényeg: ha te gyerekkel akarsz válni, kilépni a robotlétből, a házassági erőszakból, a bántalmazásból, akkor ezzel vállalod az akár több éven át tartó meghurcoltatást, a pereket majd az anyagi ellehetetlenülést. A gyerek innentől túsz. Apuka ejti túszul, illetve az őt támogató társadalom. Ha belevágsz, s ezzel a gyerek létét veszélyezteted, te vagy elővéve. Senkit a világon nem fog érdekelni, miért akartál elválni, külön költözni. Neked mindent ki kell bírni.
Vagy van az, hogy beintesz, és azt mondod, oké, én toltam ezt x éven át. Most lépek, te meg csináld. Neveld a gyerekeid! Hát ez aztán akkora skandalum, hogy ezzel biztos leírod magad egy életre. Nahát, nahát. Te bizonyosan nem szereted a gyerekeid (ilyen egy férfi esetében soha nem merül fel), te egy nulla vagy, egy alkalmatlan… meg még más efféle marhaságok. Pedig ugye, elvileg az apa épp annyira alkalmas a gyereknevelésre, mint az anya. A gyereknek egy szerető gondoskodó kell- a neme lényegtelen. De mi is lenne a világgal, ha az anyák egy ponton azt mondanák: apuka, csináld te, én már épp eleget tettem? Odalenne a szabadság, a szőnyegen legózás, a szeretőhöz kiruccanás, a vadvízi evezés a haverokkal, meg más ilyesmik. Maradna helyette a 24 órás robot. Hát ki a fene élvezi úgy a gyereket?

Aztán ott van a gyereknevelés úgy általában- ha már szóba került.
Mind azt képzeljük, hogy kellő odafigyeléssel, szeretettel a gyerekeink majd olyanok lesznek, amilyeneknek vágyjuk őket. Hogy majd millió öröm forrásai lesznek. A valóság azonban egészen más. A gyerekek különböző egyéniségek, ilyenformán ugyanazok az elvek nem ugyanazt az eredményt szülik egyiknél és másiknál. Az édes bébikből langaléta kamaszok lesznek, akikre hat az apjuk és hat a társadalom felől áramló ugyanolyan nyomás, ami téged ér. Hiába dolgoztál és hoztál áldozatokat, gyakran olyan érzésed van, mintha mindez hiábavaló befektetés lett volna. Lássuk be: a gyerek nem fenékig tejfel. Felemészti az idegrendszered, a lelked és millió kellemetlen helyzetet teremt, mire felnő. Minden ilyen helyzet a te fejedre hullik vissza (nem apukáéra véletlenül sem). Ha a gyerek nem úgy működik, ahogy azt az intézmények elvárják tőle, akkor ki a hibás? Csak nem az anyja? Vajon hányszor veszik elő apukát, hogy nem tudja megnevelni a lázadó csemetét? Soha. Kit állítanak sarokba? Téged. És ki a túsz? Nem, nem te. Te az vagy, akit idomítanak. Ehhez a túsz a gyereked, ugyanis ha kinyitod a szádat, vagy nem úgy működsz együtt, ahogy ők azt elképzelik (nem idomítod be az ő szájuk íze szerint), akkor tudhatod, hogy a gyerekednek lesz rosszabb. Ezért aztán jobb híján elmondod neki, hogy igaz, nekünk mások az elveink, de te azért csak kussoljál és tűrjél.
Nem is nagyon tudod szétválasztani, hogy ezzel őt véded, vagy magadat. Csak azt akarod, hogy legyen vége a baszogatásodnak, hiszen valaha volt édes kicsikéd mára körmöt rág, gyűlöli az iskolát és szorong.
Túsz.

És aztán itt van legvégül a szép magyar valóság. Mikor már megharcolod a saját, személyes csatáidat és elkezdesz a témával, a helyzeteddel, a jogaiddal foglalkozni, arról nyilvánosan kijelentéseket teszel, hát akkor megjelenik a társadalom szemete, hogy elhallgattasson. Kutatnak utánad, nyilvánosan kipellengéreznek, nevedet, arcodat, címedet odadobják a köznek, sőt, fenyegetőznek, hogy tönkretesznek. Miért is? Mert elmondod az igazságot. És mert az igazság ellen nincsenek érvek. Mert az igazságot sokan akarják hallani. Ezért aztán az igazságnak el kell hallgatni.

Háború ez, ám a támadók ráérő férfiak (akiknek nyilván nem kell háztartással, gyerekkel bajlódni), túszaik pedig a gyerekek. Kit is érdekelne ez a gyermekded ugrabugra, ha egy igaz társadalomban élnénk, avagy nem lenne gyerek a képben? Ha csak magadért volnál felelős? Így azonban pontosan tudják, mekkora a tét. És nem átallják fegyverként bevetni.
Ennyi érve van a betevő pinát féltő patriarcháknak.

Van azonban egy rossz hírem.
Nem fogok elhallgatni. Addig beszélek, amíg van mit mondanom. Azt akarom, hogy sok száz nőt inspiráljak, és ők mind mondják el a maguk mondatait. Azt akarom, hogy száz és száz a gumihoz hasonló blog szülessen, sőt, ennél keményebbek, határozottabbak, bátrabbak és hangosabbak. Azt akarom, hogy a guminál sikeresebb oldalak induljanak, amik nők ezreinek hangját képviselik. Azt akarom, hogy a világ változzon, a nők szabadsága kiteljesedjen. Azt akarom, hogy normális férfiak legyenek, akik képesek normális társakká lenni. Azt akarom, hogy a semmirekellők magányosan tengődjenek és ne legyen nő, aki a szemét rájuk veti. Azt akarom, hogy megszűnjön az erőszak, a nők kihasználása és a gyerekeik túszul ejtése.

És ha én mégis elhallgatok egyszer, ha kilőtők, akkor százan fognak a helyembe állni és mondják majd el ugyanezt.

Nem lesz csend- ideje megbarátkoznotok ezzel.

Női Passzív Ellenállás

(Ha tetszett a bejegyzés, használd a megosztó gombokat!)

Reklámok