Lakatos Levente (is) megmondja

zombi
Nem tudom, neked feltűnt- e, hogy manapság egyre szaporodnak a nőket nevelő férfiak. Müller Péter már rég porondon van, hál’ istennek egyre többen látják, hogy a bölcsességei valójában olyan üres közhelyek, amikkel valós élethelyzetekben nem nagyon lehet mit kezdeni.

Engem speciel gyakran emlékeztetnek a mondatai arra a férfira, aki olyankor, mikor a nő próbálja őrizni a szuverenitását, fájdalmasan kiált fel: Jaj, minden szar! Nem mennek itt jól a dolgok! Ha ilyenkor megkérded tőle, mégis mi a szar, mi a nem jó, akkor ritkán kapsz konkrét választ. Hát MINDEN szar.
Az ilyesféle duma kiváló  arra, hogy a nő, aki ugyebár arra van szoktatva, hogy a hibákat magában keresse, a felelősséget magára vegye minden szarért, azonnal maga is szarul érezze magát. Mi is itt a szar? Velem van baja? Én nem csinálok valamit jól? De hát én csak próbálom óvni magam! Ez volna az a nagy szar?
Nahát. Müller Pétert javarészt nők olvassák. Ha követed azokat a bizonyos lózungokat, akkor ugye csakis te leszel ilyen meg olyan, te viseled a felelősséget, te igyekszel változni… valamilyen irányban. Még az se nyilvánvaló, mi felé, hiszen a leírtakat mindenki úgy értelmezi, ahogy akarja.
Aztán ki ne ismerné a másik közkedvelt nőelemzőt, a drága Csernus dokit, aki az előzővel ellentétben egy másik vonalat tol, de abban egyet értenek, hogy mindenért te vagy felelős. Ezzel az elmélettel mindketten eltekintenek szerepektől, elvárásoktól, sőt, figyelmen kívül hagyják a bántalmazás tényét is. Ha maradsz a fosban, akkor dögölj meg. Pont. Hát Csernus aztán jól odabasz. Kíváncsi vagyok, nőként mennyire sikerülne neki tudatosnak és önazonosnak lenni, miközben egy férfiakat szolgáló társadalomban férfiként, vagyis a hatalom birtokosaként is összeomlott.
(Azért mond jókat is ám. Például ő mondta, hogy minden nő eleve feministának születik, csak kinevelik belőle. Ezt én is így gondolom.)

Mindig ámulattal nézem, hogy miképpen merészel bárki is a nőknek ilyen önismeretbe csomagolt magatartási tanácsokat adni. Férfiként meg főképpen hogy? Úgy ráadásul, hogy a férfiak nemhogy tanácsokat, de még kritikát sem képesek elfogadni a nőktől. Még nyomokban sem találsz kölcsönösséget egymás bírálatában és ugráltatásában. Ők osztják az észt (de a legutolsó troll lúzer is ám), miközben a nekik címzett legnyilvánvalóbb igazságokat is félresöprik. Vagy tévedek? No, ha igen, ha szerinted tévedek, akkor meséld már el, hogyan lehetséges, hogy miközben egyre több nő mondja ugyanazt, vagyis követhetetlenül szaporodnak a feminista hangvételű oldalak és csoportosulások, melyekben a nők mind ugyanarról beszélnek, akkor a férfiak egyetlen pillanatra sem gondolkodnak el azon, hogy vajon mi lehet ennek a női hangnak az oka. Még mindig csupán arra pazarolják az energiáikat, hogy a nőket visszanyomják és elhallgattassák.

Van azért egy rossz hírem.
Nem fogunk elhallgatni. Hamarosan már csak olyan férfiak rúghatnak labdába a nőknél, akik a hangunkat meghallják, önvizsgálatot tartanak és elkezdenek az egyenlőség vonalán működni. Növekszik már az új nemzedék (én meg röhögök kárörvendőn).

Szóval engem személy szerint felbőszít az arrogancia, amivel olyan férfiak kezdenek nőket nevelni, nekik a tanácsaikat osztogatni, akiknek fingjuk sincs a női létezésről. Férfiaggyal, a férfilét szabadságával és hatalmával beszélnek arról, mit kellene a nőknek tenni ahhoz, hogy boldogok legyenek (vagyis megfeleljenek a férfiak elvárásának- ez a legfontosabb szempont).
Ezt a trendet látva olyan érzésem van, hogy ezek tényleg azt képzelik, a nőknek nincsenek önálló érzéseik, vágyaik, motivációik. Nem tudnak döntéseket hozni, és határokat szabni. Mintha ők nedves szemmel csüngenének az éppen aktuális gurun, aki majd megmondja nekik, hogyan kell élni.
És amúgy igen.
Sajnálatos módon a nők úgy vannak szoktatva, hogy csüngjenek és kövessenek ilyen tanácsadókat, ezért aztán csüngenek és követnek. Figyelik, mit mondanak a férfiak. Milyennek is kell lenniük, hogy a férfiak szeressék őket. Közben mintha teljesen elfeledkeznének arról, milyennek kell lenniük ahhoz, hogy önmagukat szeressék.
Elolvassák a szennysajtót, és lám, ott van leírva, hogy legyenek szexisek, kezdeményezők, túlfűtöttek, rámenősek. Aztán elolvasnak valami másik szart, és ott meg az van, hogy ha ilyenekké válnak, akkor értéktelen ribancokká lesznek.

Az okoskodók pedig szaporodnak. Ismerjük Joós István elméleteit a nőkről és most lám, itt van egy újabb guru. Lakatos Levente, az ismert író, aki, nahát, milyen érdekes: alsó középkategóriás ponyvákkal hódít a nők körében. Jól megél ebből, tolják a szekerét a nők, el is hiszi, hogy ő valóban jó író, s ennek tudatában osztja az észt, és kiforrott nőgyűlöletről tesz tanúbizonyságot.
Amúgy értem én őt is. Egy igényes férfinak borzasztó lehet a sok felkínálkozó és kezdeményező nő. Jaj, hát hol van ma már a nemes vad, akit meg kell hódítani? Aki akkor is nemet mond, mikor igent gondol! Akiért küzdeni kell, a szívét meghódítani… Őőő, minek is? Hogy aztán egy dugás után odébbálljon a delikvens?
L.L. szerint az a jó, vagyis ő azt a nőgyűlölő vonalat képviseli, amely a múltban él és azt mondja, fontos, hogy a kapcsolat nulladik percétől menjen a játszmázás, a macska- egér szórakozás. Ebben a leosztásban a nő kivár, esetleg pilláit rebegteti, és ha ezt elég jól csinálja, akkor felkelti a vadász érdeklődését. Ez mondjuk eleve igen kétesélyes és véletlenszerű (mármint a nőknek). Ha nekem ugyanis tetszik valaki, aki nem reagál a pilláim rebegtetésére (mer mondjuk túl messze áll tőlem, és nem veszi észre, hogy rebegtetek), akkor sajnálatos módon soha nem fogja megtudni, milyen nagyszerű személyiségem van. Nem kezdeményezek, passzív vagyok, ilyenformán alárendelődök a férfi figyelmének. Remek szerep, mondhatom. Nyilván a férfiak egy részének (pl Lakatos Leventének) ez tetszik. Szóval kivárok, és jó eséllyel meg sem mutathatom magam neki. Ha elég feltűnő vagyok (mármint külsőleg és csakis külsőleg), akkor talán, de akkor meg kurvára nem a személyiségem fogja érdekelni, hiszen első pillanatban is csupán azért fordult felém, mert dughatónak ítélt. De sebaj, a “méltóságomat” azért megőriztem, igaz közben így jártam. Nem kellek. Kezdeményezni kizárólag a férfinak van joga (mármint az író szerint). A nő, aki megteszi, ebben az ő- féle leosztásban, az egész egyszerűen szajha. Mármint szerinte. Más férfiak szerint is, de ők azért mégis azt mondják, hogy kezdeményezzen csak a nő, addig sem kell nekik viselni az esetleges elutasítás terhét.
Tehát ha a nő mégis kezdeményez, átveszi az elutasítás kínját is. A férfi elküldi, nem akar tőle semmit. És a nő nem adja fel, megsértődik (felháborító!). Vajon miért? – méltatlankodik Lakatos Levente. Hát nem érzik a nők, mennyire szánalmas ez?
No. Vajon a férfiak miért nem érzik ugyanezt? Miért nem témázik inkább azon az író, hogy a sok tolakodó, sőt, zaklató férfi minek nevezhető. Szajhának? Nem, ezt csak nőkre használjuk. Ribanc? Ja, nem, ez is nőkre érvényes. Valahogy a férfiakra nincs szó, amit ez esetben mondhatnánk. A férfi vadász, és mint bármely vadász, hát néha mellélő ő is. Nem származik belőle semmi kára, nem övezi megvetés, sőt, együtt érző férfiak rínak vele: a büdös ribanc visszautasította, hogy rohadjon meg. Annak is a nő az oka. Ám ha a nő összeszedi a bátorságát, követi a modern nő felé támasztott elvárást és kezdeményez, majd visszautasításra talál, akkor ez azt jelenti, ő kevés, gyenge, értéktelen. Nem kell.

Sose felejtem el, mikor a 17 éves fiam összejött egy lánnyal, aki néhány randi után szexet kezdeményezett. A fiam még várt volna, akart még ismerkedni, mielőtt ágyba bújnak, így hát visszautasította. A lány megsemmisült és meg is sértődött. Beszélniük kellett erről, mert első körben a lánynak úgy jött ki az elutasítás, mintha a személyiségében sértették volna meg. Ez – nőként – érthető is.
Mivel társadalmunkban (ebben a szép szexista magyar társadalomban) a nők első számú értékmérője baszhatósági mutatójuk, ezért a nőknek (a férfiakkal ellentétben) a visszautasítás nem vállrándítós mellélövés, hanem identitásuknak, nőségüknek megkérdőjelezése.
Ha ezt Lakatos Levente tudná, ha bármit tudna a nőkről, vagy csak megpróbálná érteni a társadalmi folyamatokat, akkor nem ribancozna, nem azokat alázná, akikből él, akik megveszik a huszadrangú műveit, és ettől még ráadásul vonzódni is kezdenek hozzá, hanem sürgősen utánajárna, hogy vajon minek köszönhető, hogy az általa oly nagyon megvetett nők így kénytelenek működni. Mi lenne, ha inkább a férfiakhoz szólna? Nekik mondaná el, hogy a nőknek van személyiségük, agyuk, amit érdemes felfedezni. Továbbá elmondaná, hogy a társkeresés kölcsönös viszony. Férfinak, nőnek egyaránt joga van kezdeményezni és abban egyenrangú félként részt venni. A “vadászat” elavult és egyenlőtlenségre utaló kifejezés, amely elvárja a nőktől a passzivitást és az elfogadást. Őket “elejti” a vadász, s azután tehetetlenül vergődjenek a szerelem foglyaként (Tudod, ez az a mindent elsöprő, amiben a szíved felolvad. Mármint a tiéd. A pasidé kevésbé)… vagy valami hasonló marhaság.

Ez kamu. Lakatos Levente kamuzik és szerintem sose merne a férfiakhoz szólni, mert azok egész egyszerűen körberöhögnék. De lehet, hogy csupán fogalma nincs a nők világáról és lehetőségeiről (de akkor meg minek irkál nekik hülyeségeket?)
Valójában az van, hogy mindkét fél vágyik arra, hogy a neki tetsző felé minden elítélés nélkül nyithasson, valamint, hogy a kapcsolódásban a másikat a személyiségével elbűvölje, önmagát vele megszerettesse. A nők is vágynak erre, azonban az esetek többségében az ő személyiségük nem fontos az ilyen ismerkedésekben. Egyetlen lehetőségük arra nézve, hogy figyelmet kapjanak a külsejük feltűnővé tétele, minek következtében első és második pillanatban sem a személyiségük lesz vonzó, hanem… na, mi? Hát a szexuális felhívó erejük. Szép leosztás, mondhatom. Milyen kár, hogy belső tulajdonságaik később is alig valamit számítanak majd. A pinájuk fontos leginkább és az, hogy miképpen kapható meg minél kevesebb energia ráfordítással.
Ezt a helyzetet pedig nem a nők kreálták, hanem a férfiak igénytelen párkapcsolati jelenléte.
Ha pedig a férfiak 90%- a ilyen nyomorult módon működik, vagyis szarik a személyiségre, az a nők felé azt sugallja, hogy ilyennek kell lenni. Üresnek, keveset beszélőnek, “cukinak”, butuskának, mert a sok tahó irtózik az okos nőktől. Így hát olyanok lesznek. Könnyen kaphatók, rámenősek, bevállalósak. És miután feladták valódi személyiségüket, hát akkor biztos, hogy jön egy ilyen széplélek, mint Lakatos Levente, aki rögtön a tudtunkra adja, mekkora macsó, mert őt még emilben is megerőszakolnák a nők (jó pontok begyűjtve a többi férfi előtt), de neki ez nem jó, hát fuj. A nők elveszik tőle a vadászat örömét, sőt, már- már olyan, mintha őt vadásznák le.
Ejjj, Levente! Miután a nőket a társadalmi elvárások (a férfiak elvárásai) formálják ilyenné (vagy olyanná), nagyon csúnya dolog a következményeket visszaszórni rájuk, az elszenvedőkre.

Mint tudjuk, az embereket a környezetük formálja. A férfiak pedig – lássuk be – mostanára javarészt tohonya elnyomókká, szexista barmokká, baszógépekké váltak. Ez köszönhető a túlhatalmuknak és annak, hogy a társadalmat ők alakítják, formálják, formálták olyanná, amilyen most. Ilyen gusztustalanná, erőszakossá, nőgyűlölővé. Ugyanez társadalom formálta a nőket olyanná, amilyenek most. Ha pedig ez nem tetszik, akkor lehet a férfiaknak változni, lehet a nőket békén hagyni, hogy végre olyanok lehessenek, amilyenek lenni akarnak. A szerényebbek szerények, a rámenősek rámenősek.

És hát nőként a nőknek is mondanám, hogy miután nyilvánvaló, hogy ebben a széttrollkodott, undorító magyar társadalomban olyan tróger pasik vannak, akiknek kár adni a szavára, hiszen soha semmilyen módon nem lehet nekik megfelelni (meg miért is kellene?), illetve az elvárásaikkal csupán arra képesek, hogy a nőkből szajhát, háztartási robotot és szülőgépet csináljanak, ezért aztán a legjobb, ha hagyjuk a picsába az ilyen önjelölt nőnevelőket és a magunk érzései szerint alakítjuk az életünket. Előre lefogadom, hogy ha a nők a saját törvényeik szerint kezdenek működni, abból ennél a világnál csakis minőségibbet és élhetőbbet fognak létrehozni. A férfiak által épített társadalom mostanra megbukott. Korrupt, egyenlőtlen, erőszakon alapuló, hazug világot működtetnek, amiben a nőket szarba se nézik. Szar világban pedig szar nőnek lenni. És ha valamelyik férfi bármikor megkérdezi tőlem, hogy mitől szar ez a világ, hát én nem fogok rálegyinteni, hanem szépen hosszan levezetem neki. Pontosan, tagoltan, hogy értse. De nem fogja érteni. Könnyebb neki nem érteni. Még az ilyen nagyon okos, versmondó versenyt nyert ifjú vadászoknak is sokkal könnyebb a nőkkel szarozni, mint magukat vizsgálni és változni.

Női Passzív Ellenállás

(Ha tetszett a bejegyzés, használd a megosztó gombokat!)

Advertisements