Próbáltam. Nem megy!

kulturalt-veszekedesOlvasónktól érkezett az alábbi történet. Ha szeretnéd, írd meg te is a tiédet, s mi közöljük.
♥♥♥♥♥

Nehezen ültem le leírni ezt a történtet. Nehezen jönnek a szavak is.
Beszélgettünk a női-férfi “egyensúlyról” és most el szeretném mesélni a sztorimat. Azt, hogy miképpen döbbentem rá, hogy a férfiak tudatosan és tudat alatt is lenézik a nőket. Mondhatni, emberszámba sem vesznek minket. Biztosan van kivétel! És én szeretném megismerni.

24-25 voltam (hozzáteszem naiv vagyok), akkor már férjezett, amikor is albérlőink lettek.
Én, mint a bérbeadó, úgy gondolom, a férjemmel párhuzamban főbérlői jogokkal rendelkezem. Tehát amikor azt mondom, hogy az én házamban ez meg ez a házirend és ezt előzőleg egyeztettem a férjemmel, akkor elvárom, hogy ne forduljanak utána a férjemhez “fű alatt”  azzal, hogy nem lehetne- e ezt Janikám máshogyan csinálni? És az én akarat gyenge férjem legtöbbször engedett is. Ez volt az első pofon.
Egyenes embernek tartom magam. Nem tudok mit kezdeni azzal, ha megkerülnek. Maximum ismét egyenességgel próbálkozok, de ez esetben hamar rájöttem, hogy hiába. “Fénymentes övezetben én, a gyertya nagyon kevésnek bizonyultam.”
Mivel ők nemcsak albérlőink, de egyben a férjem kollégái is, ezért többször meghívtuk őket magunkhoz kerti partira, s én nem egyszer azon kaptam magam, hogy a társaságban egész egyszerűen ignorálnak. Nem hallják, amit mondok, illetve felteszem, úgy tesznek, mintha nem hallanának. El tudod képzelni, milyen érzés, mikor négyen állunk egy körben sörökkel a kézben és beszélgetünk, és mikor mondok vagy kérdezek valamit, akkor semmi reakció?
Nos, már nem erőltetem. Kinőttem az ilyen “embereket” kevesebb, mint 4 év alatt. Akkoriban arra is ráébredtem, hogy ezek nem fognak nevetni a vicceimen (a férjem sem), ezek nem fognak komolyan venni engem, ezeknek bármit mondhatok, alátámaszthatom, érvelhetek, fejre állhatok… mindegy lesz!
Itt találkoztam először a meredt/guvadt mellbámulós “beszélgetőpartnerrel”. Igaz, apám korú volt, de mit számít az? Már nem vagyok kislány és szép nagy cickókkal áldott meg az ég.
És ezek a hímek hozzám jártak fordíttatni, mert külföldön élünk, hivatalos papírokat kitöltetni és tolmácsolni. Ezek, akik szerint ostoba háztartási robotgép vagyok, nem mellesleg nagypofájú házisárkány és egyébként is Janikám, hogyan bírod elviselni minden nap?
Na, Janikámat sem kell félteni.
Mai eszemmel nem mennék már férjhez. Illetve a naiv eszemmel hiszem, hogy valahol rám egy FÉRFI vár, de hozzá sem szaladnék csak azért, mert ez van beprogramozva, ez az 5 éves terv, vagyis a társadalmilag elvárt norma. Nem akarnám őt csak azért, mert az az elvárás, hogy férjhez mész, gyereket szülsz, kussolsz és takarítasz és szétteszed a széttenni valót (ha van kedved, ha nincs, megelőzésképpen, hogy ne legyen rossz kedve, mert nyomja az agyát a ge.i).
Elvárás, hogy élsz, mint egy robot, felkelsz, lehetőség szerint minél korábban (ha lehet, aludni se feküdj le, mert akkor szar feleség vagy) és elkezded hajnalban a munkát, mosogatást, főzést, reggelit mindenkinek, tea, kávé, kakaó, inkább narancslevet kérnek….gyerek/-ek, meló, gyerek/-ek, ebéd, vacsi, takarítás, mosás(teregetéssel), fürdetés, rendrakás, széttevés, hullaság….mókuskerék. Szétdobált zoknik, ruhák, cipők, szerszámok, könyvek, papírzsepik, kajamaradék, chipses zacskók, üdítős flakonok, mosatlan végeláthatatlan halmaza. De sebaj, mert olyan jó, mikor Ő hazajön a melóból és mosolyogva megölel… Állj! Mi van? Mit csinál? Hát lófaszt se!!! Morog. Szar a melóhely, szar a kocsi, lestrapált, lefekszik, alszik, vagy molyol a kocsival, a hobbival, bárhol, csak ne veled, veletek legyen.
De sosem?
Játszótéri családi félóra-óra, telefont nyomkod. Ő kutat! Ez fontos! Te meg szemét vagy, mert nem rá figyelsz! A gyereketek helyett! Fel sem tűnik neki! Elvárásai vannak, méghozzá elég sok. Legyél vékony és hordj magas sarkút, (itthon is). Legyen szép frizurád és sminked, de sose járj kozmetikushoz meg fodrászhoz, mert az milyen pénzkidobás már. Mindig tudd, mit szeretne enni, de sose kérdezd meg, mert úgyis azt mondja, hogy ”Nem tudom, mindegy!” (De amit végül főzöl, az pont nem jó, max ímmel-ámmal). Legyen jól nevelt a gyerek, ne zavarja őt semmiben. És ne zavard te se! Legyen rend és tisztaság mindig! Ne legyenek vágyaid, mert akkor “te mindig csak kirándulni akarsz! Olyan vagy, mint a Józsi neje, annak is mindig a nyaraláson van az esze!”
Normális az ilyen? Na az én Janim ilyen. Kb. De vannak jó tulajdonságai is! Anno nagyon jól csókolt (asszem). És mindent faszán meg tud szerelni, tényleg. És nagyon jól tájékozódik, amikor idegenbe vagyunk. És van neki még sok egyéb. És lássuk be, próbálkozik is a drága. Isten látja lelkem tudom, hogy próbálkozik, de látom rajta, hogy majd meghal attól, hogy boldoggá tegyen engem (boldoggá kell tennie engem). Majd meghal bele, hogy meg kell ölelnie minden nap, mert iszonyatos és felesleges baromság, hogy reggelente vagy délutánonként örömmel üdvözöljük egymást. Ő nem örül ennek, ő alig emeli a kezét, eltartja a derekát messze és nem tapasztja rám a tenyerét közben és nem simogat meg közben, mint ahogyan én őt. De azért a dugás nem gond, az megy…vagy menne, mikor hogy! Na szóval erőlködik. Elvisz erre-arra. Kirándulni, játszótérre. Közben persze mogorva és savanyú, próbálja, de nem tudja titkolni, hogy más dolgokkal szeretné tölteni az idejét. Különben is, rá vár a házfelújítás. Nem ér rá ilyenekre. Meg most nincs is pénzünk. Majd ha a ház kész lesz. És addig? Addig legyek robot.
Próbáltam. Nem megy!

Írd meg te is a történeted!

Női Passzív Ellenállás

(Ha tetszett a bejegyzés, használd a megosztó gombokat!)

Reklámok