Ha a pofon nőtől jön, szégyen, ha férfitól, boldog áldozatszerep

Forrás: nol.hu

Forrás: nol.hu

Már kezdett hiányérzetem lenni, hogy rég hallottam a kápók kápójáról, Tamási Holegyférfisegghaddtolombeleanyelvem Erzsébetről. Most azonban megszületett végre legújabb műremeke, aminek elkészítéséhez köszönjük a nol.hu közreműködését.
(Cikk a link alatt)

Tényleg kezdtem azt képzelni, hogy végre eljut ez az ország oda, hogy ciki legyen egy ilyen avítt, ostoba, párkapcsolati erőszak témában alulképzett, hiedelmekre, hazugságokra hivatkozó, ráadásul a nők felé rosszindulattal bíró, egyoldalúan férfiseggnyaló “szakembert” megszólaltatni, de úgy tűnik, nem.
Nem ciki.
Akkor, mikor naponta hallunk arról, hogy nőket és gyerekeket gyilkolnak, erőszakolnak (véletlenül éppen férfiak), hát persze, hogy akkor kell elővenni ezt a rémet, hogy bagatellizálja a nyilvánvalót.
Tamási azt is nyilvánvalóvá teszi, hogy ebben a túl nagy fényt kapott témában (bizony, méltánytalanul sokat foglalkoznak a nők elleni erőszakkal) annak is része van, hogy a nők tulképpen élvezik, hogy áldozatok lehetnek. Mivel ez nekik egy szimpatikus és jól használható szerep, ezért nyilván ki is provokálják, miközben szegény szegény férfiaktól elvárják(juk mindannyian) az erőt és a kitartást.

Mint nagyon bölcsen kifejti, a férfi identitás három pillére a munka, a bátorság és a szexualitás. Ilyen persze a nőkre nem vonatkozik, tehát nekik nem kell dolgozni (télleg nem), az ő vállukat nem nyomja a család eltartásának terhe, bátraknak sem kell lenniük, de meg én azt sem értem, a férfiaknak mire kell az a kurva nagy bátorság. Ja, de tudom, hogy a munkában jól kivívják a maguk pozícióját. Nahát. A nőknek ez nem kell, mer ugye nem hallani olyanról, hogy üvegplafon vagy munkahelyi diszkrimináció, avagy szexuális zaklatás. Vagy ha van is ilyen, ezekkel szembenézni nulla bátorságot és erőt kíván. Csak lógatják a nők a lábukat, basszák a rezet, míg szegény férfiak küzdenek kifulladásig. És hát ja, a szexualitás, mely amúgy minden erőszak alapja. Ez hát a férfi identitás harmadik pillére. A kikövetelt, kierőszakolt szex.
Újra csak sajnáljuk szegény férfiakat, ugye? Olyan feszültséget okoz ez a hármas bennük, hogy tényleg nem is csoda, ha “összevesznek a párjukkal” (nem nekiesnek, alázzák, verik, késsel lyuggatják, hanem összevesznek).

Olyan tehát, hogy bántalmazás gyakorlatilag nincsen, vagy ha van, akkor az verekedés, és a legnagyobb kölcsönösségben létezik. Ezek így veszekednek, verekednek, csak hát valami miatt mégis mindig a nőnek törik csontja. Persze olykor előfordul, hogy fordítva sül el a történet, de olyankor meg az történik, hogy miután szegény férfinek bántódása esett, ezek a rémes nők azzal védekeznek, hogy az (a nő ütlegelése közben) beleszaladt a késbe. Micsoda átlátszó kifogás ez, nem igaz? Mert a nők már csak ilyenek. Eszközökkel védik magukat a gyakran testi erőfölényben lévő, őket verő férfi ellenében. (Hogy merészelik, te jó ég, miközben az a szegény férfi csupán az öklét használja?)

Szóval elkezdenek verekedni (ők úgy együtt, közös akarattal), aztán meg valamelyik rosszul jár. És ha a férfi, akkor az neki szégyen, ha meg a nő, akkor az neki tulképpen jól is jön, mert eljátszhatja az áldozatot és mindenki szeretni fogja.
Jaj, szegény férfiak!
Szánom is szegényeket. Irritáló, bosszantó nőkkel kénytelenek együtt élni. Olyanokkal, akik időről időre megveretik magukat.

Szeretném most kérdezni itt is szép számmal olvasó, valaha, vagy jelenleg is bántalmazott nőtársaimtól, mennyiben élvezetes nekik a bevert szájuk, az elvetélt gyerekük, betört állkapcsuk? És hogy vajon az a bizonyos áldozati szerep mennyire talál köztudottan igazságos társadalmunkban meghallgatásra, együttérzésre?

Egyáltalán hányan vagytok, akik beszéltek a bántalmazásról?

Az van ugyanis, hogy nagyjából a nők 20%-a szenvedett már el élete során tettleges erőszakot (és ez a szám még Európa egyik legfeministább társadalmában, Svédországban is nyolc százalék. Abszurd, hogy Tamási ezt a példát hozta, miközben mi 100 év múlva sem leszünk olyan társadalmi szinten, mint ők). Tehát Magyarországon ez a szám 20%, ám ezt valahogy elfelejtik a cikkben megemlíteni, ahogy azt is, hogy ez a 20% csupán azok száma, akikről kiderült, hogy verik őket. Tudjuk viszont, hogy elképzelhetetlenül sokan vannak a látens bántalmazottak, továbbá a lelki bántalmazást meg számon se tartják sehol. Azt is tudjuk, hogy az igazságszolgáltatás le se szarja a nőket, egyetlen lehetőségünk jelenleg az összefogás, egymás segítése, illetve a nyilvánosság megszégyenítő ereje, vagyis a nyílt beszéd, a Fészbukon megosztás. A bántalmazók leégetése.

Azt mondom, a nyilvánosság megszégyenítő ereje. Ez megint kicsit viccesen hangzik, hiszen tudjuk, hogy milyen fogadtatása van ebben az országban a megvert, megszégyenített és szexuálisan bántalmazott nőknek. Tudjuk, hogy mi övezte Vajna Timit, Demcsák Zsuzsát, Éden Nórit, legújabban Balogh Edinát vagy Baukó Évát. És még lehetne sorolni az áldozatokat.

És nem elég a kriminális kriminológusnak, hogy ostobaságokat állít a nőkről és megvádolja őket azzal, hogy a bántalmazásban egyenrangú félként, illetve provokálóként vesznek részt, mintegy élvezve az így megkapott áldozati szerepet, de akkor még van pofája azt állítani, hogy a törvénykezés során a kettős mérce a nők javára billen. Teszi ezt úgy, hogy nem egy példa van rá, mikor hosszú évek óta bántalmazott  és ez ellen lázadó nőket ítélnek el hosszú évekre, miközben nejüket hipp-hopp agyonszurkáló férfiak töredék büntetéssel ballagnak haza. Egy ilyen felháborító párhuzamról mi is írtunk már néhány hónappal ezelőtt.

És akkor bazdmeg ilyet ír Tamási, hogy a nők elleni erőszak túl van beszélve, miközben senki nem sajnálkozik azon a néhány megvert férfin, akiket magukra hagy a társadalom (ezt meg nem is tagadja el senki. Bántalmazott nők és férfiak egyformán vannak leszarva).

És a “szakértő” hazudik bele a pofánkba gátlástalanul. Úgy tesz, mintha nem lennének Magyarországon adatok, nem lennének nőszervezetek, mintha az igazság megkerülhető, figyelmen kívül hagyható lenne. És szórja a baromságait ész nélkül, tapos át a nőkön és nyilvánvaló hazugságokat állít. De nem értem az interjút készítő újságírót sem. Neki nincsenek adatai? Nem készült fel a témában? Vagy utólag nem olvasott utána? Ha holnap készít egy interjút, amiben azt állítja valaki, hogy a c vitamintól farka lesz a nőknek, akkor azt ugyanilyen kritikátlanul fogja leközölni?
Hol a morál? Hol a tájékozottság? Hogyan merészel valaki ilyen állításokat tenni Európa közepén most, mikor terítéken az Isztambuli Egyezmény ratifikálása, melyet többek közt ilyen kormánnyal összeölelkező, seggnyaló kápók ostobasága hátráltat?

Fel vagyok háborodva! Mélységesen elítélem a nol.hu- t, hogy miközben liberálisnak és baloldalinak állítja magát, aközben egy vállalhatatlan nőgyűlölő alakkal készít riportot és az így elkészült förtelmet meg is jelenteti az oldalán.

Női Passzív Ellenállás

(Ha tetszett a bejegyzés, használd a megosztó gombokat!)

Advertisements