A legcukibb gyerek hazamegy az anyjához

astronaut Filózok itt mindig, hogy ha már ennyire nyomják ezt a házasságos, gyerekes történetet (tudod, a Balog Zoltánnak mániája ez, hogy valahogy gyereket taposson ki belőled), akkor mégis hogyan lehet ezt megúszni? Úgy értem, minél kevesebb sérüléssel megúszni. Szóval, ha már belemászol, akkor hogyan tudod minimális nyomorúsággal megúszni. Úgy megúszni, hogy ne legyél örökre rabláncon, vagy ne legyél kiszolgáltatott, vagy tudjál akkor lépni- kilépni, amikor akarsz, vagy hát úgy egyáltalán… az ép elmédet meg tudd őrizni.
Juj, de nagyon lehangoló vagyok, igaz?

Különben meg értem én, hogy azt tanultad, hogy ez az élet értelme, meg azt is értem, hogy ciki neked, mikor minden régi barátnőd félretaposott cipőben tolja a babakocsit, te meg még mindig nyomorultul, anyagi biztonságban a jövődet építve sínylődsz. Nagyon nehéz teher, hogy senki nem szól bele, mikor mit csinálsz, hogyan osztod be az idődet, hogy csak magadért vagy felelős, a szemed alatt nincsenek karikák a kialvatlanságtól.
Ez rémes lehet.
Borzasztóan kellemetlen az is, mikor az öt éves érettségi találkozón már az osztály fele (lány osztály voltatok) elő tudja venni az esküvői képeit, hogy aszongya de szép is volt az… hjaj. És azok a ruhák meg uszályok is… Neked meg még semmi fátyol meg gyűrű. Mintha amolyan nyomorult volnál a sok cuki anyuci közt. Egy ilyen kiszáradt önző lény, aki létezésének semmi értelme.

(Ja, csak itt így megjegyzem, hogy pl Szent Margit vagy Jane Austin, de pl Erzsébet királynő is mind szinglik voltak, nem szültek és lám, mégis emlegetik őket a mai napig, sokkal inkább, mint azokat a nőket, akik nyakló nélkül hozták világra a gyerekeket életük végéig. Mindezt csak azért írom, hogy el ne hidd, hogy csupán azért, mert a tested képes a szaporodásra, azért már nincs  is értelme mással foglalkoznod).

És értem én azt is, hogy mindenki azt búgja a fejedbe, hogy gyereket a világra hozni micsoda boldogság. Hogy addig nem vagy teljes ember, amíg nem osztódsz.
Tudod, mit? Ezek annyira komoly érvek, hogy én nem is akarlak lebeszélni a szülésről.

De, amúgy igen. Szóval ha te az én lányom lennél, akkor én azt mondanám neked, hogy itt, ebben az országban, ezeknek a fiúknak ne szüljél. Meg azt is mondanám, hogy nézz körül, hiszen rengeteg érdekes dolog van a világban. Lehetsz egymillió dolog azon kívül, hogy anyává növekszel. Ha úgy döntesz, akkor élhetsz sokkal izgalmasabb életet annál, minthogy embereket termelsz és egy férfit kiszolgálsz.
Képzeld csak el (mondanám, ha a lányom lennél), ismerek egy kislányt, aki valószínűleg elsőként fog majd a Marsra utazni. Egy lányt, akinek eszében sincs szülni! Döbbenet! Pedig hát a Marsra feljutni az igazán sokkal sokkal értéktelenebb életcél, mint kitermelni 2-3 adófizető állampolgárt a Fidesznek (és itt nevetnénk hangosan- már ha a lányom lennél).

Na, jó, van tehát ez a lány, de való igaz, ő nem ebben az országban él, szóval nem azt hallja születésétől fogva, hogy az értéke a vaginájában rejlik, hanem azt, hogy tanulni, álmodni, küzdeni érdemes. Meg hogy az álmok… Na, mindegy, majd egyszer asszem írok erről a lányról.

Én értem, hogy nehéz most neked kicsit. Mi a francot dumálok én neked, mikor nekem is ott vannak a saját kölkeim és te is úgy elképzelted az életprogramodat, nézed is olyan szemmel a fiúkat, hogy tán akad köztük majd egy, amelyik alkalmas lesz apának. Én most a te dolgodban mit okoskodok? Miért zavarlak össze? Vagy ha olyan tudományos vagyok, akkor én meg minek szültem? Minek mentem férjhez?
Na, pont azért, amiért te is fontolgatod, és amiért nem érted, amit én beszélek. Mer nekem se mondta el senki, hogy ez valójában mi. Meg azért, mert ha nem vállaltam volna, azzal magamat a társadalom megtűrt és haszontalan tagjai közé soroltam volna mind a családom, mind egyebek szemében. És mert nulladik perctől erre voltam trenírozva. Egyetlen pillanat sem volt az életemben, mikor tisztán elgondolkodhattam volna azon, mit is akarok valójában.

(Jó kis történet ehhez, hogy nem oly régen három kislánnyal dumálgattam az iskolában. Kérdezte egyikük tőlem, hogy szeretnék-e kislányt szülni?
– Én??? Jaj, dehogy! Isten őrizz, hogy még egy gyerekem legyen!
Erre néztek furán, majd az egyik azt mondta, ő lányt szeretne majd szülni (Úristen! 7 éves!!!). Bennem meg felütötte fejét a guminő, és szép finoman meséltem arról, hogy mi lenne, ha egyáltalán nem gyerekszülésen gondolkodnának? Gyereket szülni megterhelő és szegénységet okoz. Mi lenne, ha inkább tanulni, dolgozni, utazni, jól élni szeretnének? Aztán az egyik kislány azt felelte:
-Én nem akarok gyereket, de mindenütt ez van. Szülni, szülni, szülni. Hát mindenütt ez van.
Ez a kislány kitűnő tanuló és egy olyan közegben él, ahol a lányok esetenként 15 évesen már szülnek. De ha nem, akkor is használják őket. Amit mondott, pontosan azt tükrözi, hogy mennyire nincsen választási lehetőség olyankor, mikor egyetlen élet-alternatívaként van felkínálva a szaporodás.)

Szóval azt gondolom, hogy pont annak van joga a gyerekvállalás negatívumairól beszélni, aki végigcsinálta. Nem, nem arra gondolok, akinek egy darab öt évnél fiatalabb gyereke van, rendezett anyagi háttérrel, segítőkész nagymamákkal, cukimuki, jól legózó férjecskével rendelkezik, nem. Beszéljen az, akinek minimum kettő 8 évnél idősebb van, átlag magyar családban él átlag magyar férfivel az oldalán. Az beszélhet, de még az is úgy, ha előtte megiszik velem egy sört és zárt ajtók mögött dumálhatunk.

Tehát én senkit nem biztatok ilyen férfiak mellett és ilyen országban gyerekszülésre. Sőt. Közben meg figyelem azokat a nőket, akik viszonylag jól vannak ebben. Úgy értem, tényleg jól vannak, nem csak úgy mondják (sör nélkül, nyilvánosan).
Mi más őnekik? Miért nem akarják látni, beismerni, hogy valójában ez szívás? Mit kapnak ők az élettől, amit nők ezrei nem kapnak meg? Miben mások a feltételeik?
Azt látom, hogy azok a nők elégedettek, akik valamiképpen meg tudták őrizni a függetlenségüket.
Akik mondjuk úgy mentek házasságba, hogy volt már saját lakásuk, amit kiadtak (nem, nem eladtak és beletoltak a férj vállalkozásába), így gyerekkel sem váltak anyagilag kiszolgáltatottá.
Vagy.
Akik már gyes alatt meg tudták oldani, hogy munkájuk legyen, a gyerekre más vigyázzon, a férjük elpakolja a zokniját.
Vagy.
Akik tudták, hogy a volt családjukban, a szüleiknél bármikor menedéket találnak, ha elegük lesz a férjükből.
Vagy.
Akik valóban feminista férfivel élnek és nem kérdés köztük a feladatok arányos elosztása.
Vagy.
Akik valahogy tényleg erre születtek (ilyen nagyon kevés van és idővel az ő kezdeti jóérzéseiket is tönkreteszik a szereposztások, a rendszer maga).
Vagy.
Akik nem látják, miben vannak, és azt a helyzetet próbálják élvezni, ami adatott.
(Emiatt igyekeznek a patriarchák a feminizmust sötétre festeni a nők előtt. Tudatlanságban akarják tartani őket, igen, téged is, hogy ezáltal uralkodhassanak felettük).

Vannak tehát szerencsések, ám én mégsem tudom őszintén a szülést javasolni sem neked, sem senkinek. Csak azt tudom mondani, ha nem bírod ki (ha nincs jobb dolgod), ha égsz a vágytól, a kíváncsiságtól, hogy meglásd, miféle lényt tudsz létrehozni, ha minden oldalról átgondoltad és a vége mindig az, hogy csak ezzel lesz teljes az életed, akkor úgy biztosítsd be magad, úgy légy független, mintha egyedül vállalnád a gyereket.
Mert valójában egyedül vagy.
Vagy bármikor akarhatsz egyedül lenni.
Vagy maradhatsz egyedül.

Ma ebben az országban gyereket szülni teljes anyagi, érzelmi és egzisztenciális kiszolgáltatottság.
Erre vágysz?
A lányodnak ezt kívánod? Vagy van jobb terved? Neki van?
Akkor hagyjuk a lózungokat és legyünk őszinték:
A legcukibb gyerek az, amelyik este hazamegy az anyjához.

(Ha tetszett a bejegyzés, használd a megosztó gombokat!)

Női Passzív Ellenállás

Advertisements