Majd a nők empátiája megoldja- A jóindulatú szexizmus

erős nő
Csányi Vilmos etológussal készített most interjút az Index
. A beszélgetés bővelkedik érdekes gondolatokban, ám valahogy mégsem gondolom, hogy nők sokasága a mesterséges intelligenciáról szóló rész miatt osztaná a Facebookon. Sokkal inkább azt sejtem, az etológus látszólag nőbarát megnyilvánulása miatt, mely azt mondja, jót tenne a törvénykezésnek, ha több nő venne benne részt.

Hadd mondjam el (hjaj, nekem semmi de semmi se elég jó!), hogy Csányi Vilmos lehet, hogy nagyon szerethető tudós, de cseppet sem nőbarát-nőpárti. Itt, ebben a nyilatkozatban ez tökéletesen meg is mutatkozik. Amit ő csinál itt, azt úgy hívják, jóindulatú szexizmus. Nem szeretjük, mert a szexizmusnak ez a fajtája ugyanúgy kijelöli a nők szerepét és megfogalmazza a viselkedésükkel kapcsolatos  elvárásait, mint a legádázabb férfihangok, csak éppen ez sunyibb, ilyenformán kevésbé felismerhető a nőknek. A jóindulatú szexistákat (Müller Péter erre kiváló példa) általában ész nélkül ünneplik a nők, hiszen a sok tróger közt az ő hangjuk már-már szinte barátságos. Az anyaság dicsőítői, a hölgyezők, a nők gyengédségét, kellemes illatát felmagasztalók kivétel nélkül szexisták, csak éppen nem nyíltan gyalázzák a nőket és nem írnak cikkeket az anális szex szükségességéről, hanem szerepeik látszólagos tiszteletével teszik őket be arra a polcra, ahol szerintük a nők “helye” van. Ez a polc pedig általában ugyanaz, ami a Balog Zoltán polca.

Nézzük akkor pontosabban, mit is mond nekünk Csányi Vilmos:

“A hölgyek érzékenyebbek, sokkal megegyezéspártibbak, jobban reagálnak a környezet részleteire. “

Persze, mert kénytelenek azok lenni. Feltehető, hogy nem természetükből adódóan olyanok (mind egytallóra, zsigerileg), hisz ez nem is lenne logikus. Az embernek, mint minden lénynek működik a természetes  érdekérvényesítő vágya, amiről csak akkor mond le, ha ettől előnyösebb helyzetbe kerül, avagy ha a megtartása veszélybe sodorja őt (mondjuk érdekérvényesítési törekvéseinek következménye bántalmazás). A nők feltehetően saját maguk és utódaik védelmében váltak olyanná, amely kikényszerített tulajdonságot most a férfiak jól felfogott érdekeiktől hajtva a nők előnyére írnak (hiszen melyik férfi örülne egy határozott, szuverén nőnek. Olyannak, akit nem lehet érzelmeinél fogva dróton rángatni). Ez persze nem baj (mármint, hogy olyanná váltak. Nem ártott volna a férfiaknak is olyanná válni, de sajnálatos módon nekik nem volt rá szükségük), csakhogy ennek a tulajdonságnak a hangsúlyozása azt is sugallja, hogy a nők kevéssé képesek határozottak, céltudatosak, törekvőek lenni (jelzem, nem is lehetnek azok, hiszen azt nem nézik el nekik).
Amit Csányi Vilmos mond, az amolyan helyre tevős “a nők ilyenek, tehát aki nem ilyen, az nem jól működik” kijelentés. Nem tudjuk, milyenek lennének a nők, ha generációkon át nem azt tapasztalták volna meg, hogy természetes haragjuk, elégedetlenségük, akaratuk érvényesítése durva megtorlást von maga után. Nők ezreinek kellett a kompromisszumot és a simulékonyságot elsajátítani azért, hogy életben maradjanak. És így van ez még ma is. Ha nem is közvetlen életveszély, de megszólás, verbális bántalmazás annak a nőnek a jussa, aki kitart az álláspontja mellett. Ez egy nőtől már agressziónak számít. Nem beszélve arról, hogy a kislányokat születésüktől fogva erre a kompromisszumkészségre, magyarul önfeladásra trenírozzák. Vagyis a nők azért ilyenek, mert ilyennek kell lenniük. Mert a férfiak nem engedik, hogy mások legyenek.

“Ez hihetetlen szemétség a 21. században, hogy egy ország, amely szórja a pénzt különböző célokra, nem tudja megoldani, hogy az a néhány százezer gyerek minden nap kapjon meleg ételt. Erre nincs elfogadható magyarázat vagy védekezés. Az egyik ok, hogy a döntéshozók nem érzékenyek a gyerekproblémákra. Ha a döntéshozók fele nő lenne, akkor lehet, hogy kevesebb stadion és több bölcsőde épülne.”

Valóban ez hihetetlen és tűrhetetlen, ám miért is gondoljuk, hogy pont a nőktől várható ennek megoldása? Talán a nők “csupán” szociális érzékenységükkel járulhatnak hozzá a jobb világhoz? Miért nem beszél az etológus a belügyekről, a gazdaságról, az iparról? Miért pont a gyerekek éhezése a nők által megváltható kín? És ráadásul úgy, h a szociális szféra emelése szorosan függ a gazdasági mutatóktól, amit ugye – úgy tűnik legalábbis – Cs. V. sem adna a nők kezébe. És akkor a nők majd nulla forintból vajon hogyan oldanák meg a gyerekszegénységet? Ez megint ilyen légből kapott lózung, amely azt sugallja, hogy a nők kelleme pont elég volna ahhoz, hogy a világ jobbra forduljon.

Igen, kellenének nők a törvénykezésbe, és bizonyos, hogy kevesebb volna a stadion és több a bölcsőde, de csak akkor, ha a törvénykezés minden szintjén EGYENRANGÚAK lennének, vagyis komoly pozíciót kapnának a gazdaság, a jog, a belügy és a külügy vonalán is.

Erre pedig teljesen alkalmasak is volnának. Feltéve, hogy kellő számban lennének jelen ahhoz, hogy egyesült erővel visszaverjék a szexista megnyilvánulásokat, ilyenformán bármi esélyt látnának arra számszakilag, hogy nyomást gyakorolhassanak a mostani ostoba és gőgös farokkommandóra. Amíg a nők mutatóban vannak csupán felelős pozíciókban, addig sosem lesznek képesek komoly hatást gyakorolni (ezt szépen láthatjuk is a Parlament gusztustalan működését figyelve).

Szóval nem hiszek a női erényekben.

Emberek vannak, akik egyik fele testi erejénél fogva eltaposta a másik felet, így megengedhette és megengedheti magának az agressziót, az érzéketlenséget, a gőgöt, a sötétséget (és még sorolhatnám), miközben a másik, elnyomott oldalnak ki kellett dolgozni túlélő stratégiáját. Ez pedig a kompromisszum készség, az árnyalt beszédtechnika, az érzelmi intelligencia, az empátia. A valódi, jól működő ember valahol félúton kellene, hogy legyen. A férfi lejjebb adhatná a maga agresszióját és magára szedhetne némi empátiát, kommunikációs kifinomultságot és együttérzést (milyen gáz már a férfiakra nézve, amit Cs.V. mond a gyerekszegénységről. Hát ő maga ismeri el, h a férfiaktól aztán fel is fordulhatnak a gyerekek. És tényleg), a nők pedig letehetnék végre a rájuk erőszakolt szerepeket és elkezdhetnék az érdekérvényesítést. Nagyobb hanggal, határozottabban, egymást támogatva. Ideje volna az emberi természetet illetően a genetikai ostobaságokat elfelejteni, és azok szajkózása helyett inkább erős önvizsgálatot tartani.

(Ha tetszett a bejegyzés, használd a megosztó gombokat!)

Advertisements