Nem vagyunk tárgyak – megnéztük a Mad Max 4-et

Vigyázat, az írásban több spoiler is van, ezekre külön figyelmeztetem az olvasót!

Leteszedahajad – lehidalsz – megőrülsz – bepisilsz, olyan tökéletesen megkomponált, látványos, elképesztő akciójelenetekkel van tele az új Mad Max. A legapróbb részletekig kidolgozott jelmezek, díszletek, pontosan és konzekvensen felépített posztapokaliptikus világ. Egyszerűen minden stimmel benne. Én most mégsem erről akarok írni, mert ezt már megírták mások, akik jobban értenek hozzá. (Pl. itt és itt.)

Ami engem teljesen lenyűgözött a filmben, az a feminista vonal. Én nem tudom, a rendezőnek (George Miller) mennyire volt koncepciója, de ettől függetlenül azt kell mondjam, hogy a Mad Max 4. egy feminista film.

Messziről indulok. Mad Max az Mel Gibson. Mivel Mad Max mindenkinek, aki látta a kultikus második részt, Mel Gibson marad, ezért nagyon fontos volt, hogy a rendező kit választ erre a szerepre, és az, akit választ, hogyan jelenik meg a filmben. Hatalmasat is lehetett volna bukni a főszereplő megválasztásával. Szerencsére nem ez történt, Tom Hardy nagyon is fasza Mad Max. Viszont az esetleges fanyalgók vitorlájából egy bravúros csavarral már előre kifogja a szelet a rendező: ebben a filmben ugyanis nem Max a főszereplő. A sztori Imperator Furiosa (Charlize Theron fantasztikus alakítása), dobpergés, egy körül bonyolódik. Ő mozgatja a szálakat, ő a főnök, ő viszi a történetet előre. Max mintegy véletlenül keveredik bele ebbe az egészbe, aztán már nem tud, a végén pedig nem is akar kiszállni, Furiosa segítőjévé válik.

A sztori amúgy majdnem banálisan egyszerű. Ebben a nukleáris katasztrófa sújtotta, élhetetlen, jövőbeli világban Halhatlan Joe (Hugh Keays-Byrne) uralkodik, mivel nála van a három legfontosabb feltétele az életben maradásnak: víz, benzin és lőszer. Élet és halál ura, teljesen bezombított harcosai (a hadurak) isteneknek kijáró személyi kultusszal övezik. Furiosát bízza meg azzal, hogy egy nagyobb üzemanyag-szállítmányt elvigyen Gázvárosba. Ő azonban irányt változtat, és a parancsnak ellenszegülve keletnek indul, ekkor még nem tudjuk, hová. Hamarosan kiderül, hogy Halhatlan Joe néhány ágyasát (tenyészeket) menekíti. Max egy véletlen folytán, egy üldözéses jelenetben kerül a kocsijukra, és ahogyan lassan kialakul köztük – némileg az egymásra utaltság következtében – a bizalom, a nők csatlósa lesz. Közben több konvoj is üldözőbe veszi a csapatot, akik egy eszetlen hajszában mentik az életüket.

De miért is mondom, hogy a film feminista?

Attól, hogy a főszereplő egy nő, még nem lesz a film feminista. Furiosa azonban nem szimplán egy nő, hanem egy rendkívüli harcos, mindazonáltal nagyon is összetett jellem – és ez Theron alakításának köszönhetően a kifejezetten kevés szöveges jelenet ellenére is kiderül. Iszonyú mélységek vannak a tekintetében, viselkedése, döntései, asszertivitása, ereje és olykor könyörtelensége szenvedéssel teli, pokoli múltat sejtet. Van tehát egy sokrétű személyiségű hősnőnk, aki más, szenvedő, szexuális tárgyként és tenyészkancának használt nőket ment – mint kiderül, nem véletlenül, hiszen egykor maga is közéjük tartozott.

Aztán ott vannak a tenyészek, öt modellszépségű nő, akiket Halhatlan Joe saját kénye-kedve szerint használ szexre, illetve erőszakkal szüleszti velük saját utódait. Amikor először megjelentek a vásznon, aligruhában, tökéletes szépségű, ártatlan arcokkal, valami csalódásfélét éreztem: lám, mégiscsak itt vannak a szexualizált, tárgyiasított, eye candy-nek használt nők, kidobják őket a csorgó nyálú nézők elé, ez a film se jobb, mint a többi. Ez a vád egyébként simán lehet helytálló, de ha fordítunk egyet a dolgon, és más szempontból szemléljük, akkor rájövünk, hogy ez az egész nem is lehet másképpen. Ezek a nők modellszépségűek és aligruhában vannak, hiszen tenyészek és ágyasok. Másrészt egyáltalán nem tárgyként és eye candy-ként jelennek meg a filmben, nagyon is valóságosak, aktívak, személyiségük van. Azért annak is van valami bája, amikor a sárban elakadt tartálykocsi kerekei elé a nyakig sáros modellcsajok teszik oda a lemezeket. Mindegyik nőnek van egy mikrotörténete egyébként, szó sincsen arról, hogy a rendező öncélúan használná a női testeket.

*** egész kicsi spoiler ***

A nyolc hónapos terhes „kedvenc ágyas” (Rosie Huntington-Whitely) például úgy menti meg társait a felrobbantástól, hogy félig kilógva a száguldó kocsiból megmutatja magát az őket üldöző Halatlan Joe-nak – hiszen ő a kedvenc, aki a nagyúr gyerekét várja, őt nem bántják (és tényleg nem). Ebbe mondjuk bele is hal, de a többiek legalább megmenekülnek.

***egész kicsi spoiler vége***

 

Egy másik ágyas gyengéd érzelmeket kezd táplálni az először őket üldöző, majd az ő oldalukra álló hadúr, Nux (Nicholas Hoult) iránt. Kettejük közt egészen valódi kapcsolat alakul ki, semmi szex, csak valami mély vonzalom és megértés, valamiféle sorstársiság.

Egy harmadik női szereplő viszont produkálja a film egyik lélektani csúcspontját (számomra legalábbis az volt). Van egy jelenet, amelyben már majdnem elkapják őket az üldözők, a tartálykocsijuk leáll, és amíg a többiek lázasan dolgoznak a továbbinduláson, ez a nő hirtelen meggondolja magát, és visszafelé kezd el futni. Vissza, az elnyomásba, a megszokott rettenetbe, a bántalmazásba, vissza Halhatlan Joe karjaiba. A többiek erővel tartják vissza, és itt hangzik el többször a címben már leírt mondat: Nem vagyunk tárgyak!

A jelenet egyébként nagyon pontosan adja vissza a bántalmazott nő menekülés közbeni lelkiállapotát, azt a pontot, amikor a bántalmazott megretten az ismeretlentől, és inkább visszamenne az ismert nyomorba. A Stockholm-szindróma: Joe szeret minket, mi vagyunk a mindene. Menjünk vissza.

Végül persze megy tovább a hajsza, a „renitens” észre tér.

Lassan kiderül, hogy hova is tart Furiosa: rég nem látott hazájába, ahonnan elhurcolták annak idején, és ahol reményei szerint megváltásra lel. Ahol még vannak fák, víz, étel, és közösség. Egy elképzelt paradicsomba, ahol a többi nővel együtt nyugalmat találhat.

*** közepes spoiler ***

Amikor megérkeznek a rég nem látott hazába, egy női mikroközösséggel találják szembe magukat. A haza már nincsen, nem létezik, elveszett, maradt viszont egy maroknyi nő, akiknek elege lett az erőszakból és az elnyomásból, és a saját életüket élik. Férfiak nélkül. És akik azonnal közösséget vállalnak Furiosával és az ágyasokkal, szinte feltétel nélkül segítik őket tovább, többen szó szerint az életük árán. Iszonyú menő öreg csajok gépfegyverrel, motoron. Olyanok, akik csak az ellenséggel kemények, és akik csak azt tekintik ellenségnek, aki támad. Agressziójuk csupán reakció, az erőszakosságuk csupán válasz az erőszakosságra. Önvédelem.

Összetartás jellemzi őket, láthatatlan kötelék minden nő felé, végtelen empátia a sorstársaikkal. Erősek, együttműködőek, kemények, eltökéltek. Női közösség egy akciófilmben, akik nem eszetlen amazonokként, nem is szexi harcos hercegnőkként, nem férfigyűlölő szemétládákként, hanem élő, aktív, szimpatikus és vibráló nőkként vannak ábrázolva. És még csak nem is fiatalok. Ez kérem forradalom.

 *** közepes spoiler vége ***

 

Külön figyelemre méltó az is, ahogyan Furiosa és Max kapcsolata alakul: a teljes bizalmatlanságtól jutunk el a legmélyebb bizalomig, egy nagyon erős és egyenrangú szövetségig. Maxnek egy idő után már nem csupán a kényszerű önmentésről szól a jelenléte, hanem valódi kiállásról. A nők menekítése az ő ügye is lesz, mindezt úgy, hogy egyetlen percig sincs az az érzésünk, hogy a nagy erős faszi menti a kis gyámoltalan csajokat. Még egyszer írom, egyenrangú szövetségről van szó. Olyannyira, hogy Max végül a saját vérét adja, hogy Furiosa életét megmentse. Nem, még mindig nem a hős férfi adja a vérét, hanem a barát és a szövetséges.

Külön boldoggá tesz, hogy kettejük kapcsolatába nem kevert még csak kezdetleges szerelmi szálat sem a rendező.

Szeretnék még kitérni Nux hadúr jellemére, noha feminista szempontból nem annyira érdekes, mégsem tudom szó nélkül hagyni. Az egyik legjobban kidolgozott jellem a filmben. Nux egy olyan hadúr, aki a film elején gondolkodás nélkül életét adná Halhatlan Joe-ért, minden vágya, hogy uráért meghalhasson. Ez háromszor majdnem sikerül is neki, miközben Furiosát üldözi. Aztán egyszer csak átáll a „jó oldalra”, és a nőket kezdi segíteni. Egy frusztrált kis pöcsből igazi hős válik, és látjuk a folyamatot, nagyon hitelesen, ahogyan fokozatosan rádöbben arra, kit is szolgált eddig.

*** spoiler *** 

Végül valóban meghal, szándékosan, ezzel megmentve a nők életét. Célját tehát elérte, eljut a Walhallába, de más és jobb ügyért, mint amiért eredetileg tervezte.

*** TOTÁL SPOILER ***

Halhatlan Joe-t végül sikerül kinyírni, és sejthető, hogy Furiosa fogja átvenni a helyét, mint a közösség irányítója. A hazát és a nyugalmat tehát végül mégis meglelte. Max pedig szépen elsétál a tömegben, éppen csak összeakad a tekintetük Furiosával. Mintha valami olyasmit mondanának egymásnak, hogy kösz, minden jót. De végül nem mondanak semmit, mindenki csinálja a saját küldetését tovább. Max küldetése az, hogy ne legyen küldetése. Furiosáé pedig az, hogy felelősséget vállaljon másokért. Két teljesen különböző sors egy rövid, akciódús intermezzo erejéig egymásba fonódott. Hogy kivel mi lesz ezután, rejtély.

Fulemony

Advertisements