Találj ki valami emberit!

Most ne is haragudjál meg, de nagyon felhúztál.
Én itt érted töröm magam, dumálok a nőknek meg a világnak, és néha tényleg nem tudom, van-e értelme a szavaimnak, főképpen, hogy pl te meg nyilatkozol összevissza olyan bődületes és kártékony hülyeségeket, amiktől teljesen depressziós leszek, és azt forgatom a fejemben, hogy hagyom én ezt az írogatást a picsába, inkább megtanulok végre normálisan angolul és jövő héten disszidálok valami emberhez méltó országba (ennek a lehetőségnek gondolom te határozottan örülnél). Hát úgy érzem magam néha komolyan mondom, mint a falra hányt borsó. Azt például, hogy a faszik a világban, a neten, a Parlamentben, meg minden elképzelhető helyen ontják magukból a szexista baromságaikat, azt még értem is valahol. Náluk ez hatalmi és szexkérdés.Értem tehát a pasikat, attól viszont a falnak rohanok, hogy olyan nők, akik láthatnának tisztán és pozíciójuknál, ismertségüknél fogva hallatszódna a hangjuk, ha beszélnének az igazságról, azok éppen úgy betonozzák a rendszert, ahogy az azt élvező férfiak. Te is például.

És ez nekem fáj. És bosszant. És reménytelenné tesz.

Látod, most is örültem, mikor megláttam ezt a cikket veled. Örültem, hogy végre van itt egy nő, aki a sok törtető faszi közt vitte valamire. Olvastalak is vígan, ám két bekezdés után lelombozódtam. Le, mer hülyeségeket beszélsz. Hülyeségeket és hazugságokat.

Ne húzgáljad az orrodat és nekem ne mondjad azt, hogy te úgy lettél milliárdos és dolgozol(tál) naponta 16 órát, hogy közben tenálad “a család az első”.
Mer érted, az hogy? Ne magyarázzad, hogy ilyen van, mert azzal engem teljesen összezavarsz. Még a végén azt képzelem, hogy csak én vagyok ilyen idióta, akinek nem tetszik a rendszer, miközben te, akinek sikerült valami életszerűt összerakni, te vagy a természetes. Hogy ez ilyen kivitelezhető dolog, miközben az igazság az, hogy sokan még egy érettségit sem képesek kitolni magukból gyerek mellett.
És tudod, én simán bekajálnám amit mondasz, ha nem lennék már annyi mindenen túl. Ha nem fulladott volna már gyerekbe és családba több próbálkozásom, ha nem szakadtam volna meg, ha nem nézegetnék hátra és nem kellene ott félbehagyott szálakat szedegetnem. De kell.

Nem hiszek neked, érted?
Nem hiszem el, hogy te 16 óra munka mellett, karrier mellett még majd a családra is úgy tudsz energiát fordítani, ahogy azt itt előadod. Hagyjad már! Esetleg úgy, hogy ott áll haptákban a bébicsősz meg a takarítónő, meg viszed a kaját valami étteremből.
Ami persze teljesen rendjén van, érted. De nehogy azt hidd most, hogy én majd kétségbe vonlak, mint háziasszonyt, (tudom, hogy az nagyobb szégyen volna, mintha tehetségtelen lúzernek kiáltanának ki). Szóval én nem, leszarom a háziasszonykodást, az se érdekel, ha pókhálós a gardrobod. Én inkább annak örülök, hogy ebben a kibaszott hímországban akad néhány nő, aki valahogy képes jutni valamire. Valami nagy dologra, mondjuk többre vinni a bolti eladónál és/vagy a tanárságnál (mely szakmák persze nem művelőjüket minősítik, csupán jelzem, hogy te vagy az egyetlen nő a 100 leggazdagabb magyar közt, és ez így kurvára nincsen rendjén).

És tudod, most kicsit haragszok is rád. Haragszok igen, mert ezzel, hogy te még itt is a gyerekeidről meg a családodról beszélsz, ezzel azt sugallod, hogy amit elértél, az amolyan mellékes dolog, ergo bárkinek elérhető, mert lám, neked (is) első a család. Azzal, amit mondasz, minket, többieket taposol vissza, sőt, a most 18 éveseket taposod bele a rendszerbe.
Nem mellesleg jegyzem meg azt, hogy biztos nem így tervezted, de azoknak a férfiaknak meg jól beteszel, akik a család elhanyagolását rendszerint 16 óra munkával indokolják. Ezek szerint nekik nem megy, amit te kisujjból kiráztál.

A nyilatkozatod több ponton hibádzik, ráadásul nagyon káros minden nő számára.
Amit te mondasz (vagy amit a cikk írója a szavaidból összerak), az azt sugallja, hogy egyrészt a nők lehetnek sikeresek akkor is, ha a “dolgukat rendesen ellátják”, vagyis lássák csak el, ne változzon semmi, a nő dolga elsősorban még mindig a főzés, takarítás gyereknevelés (napi 16 óra munka mellett ugye).

Az is bajom, hogy sehol nem olvasok a cikkben arról, hogy a férjed hogyan járult hozzá a sikeredhez, miképpen vette ki részét a családi a feladatokból. Számomra a nyilatkozatból levonható végső konklúzió, hogy azonak a nőknek, akik egyébként abban a percben, hogy férjhez mennek, gyakorlatilag társadalmilag láthatatlanná válnak (nék lesznek), szóval azoknak éppen úgy állhatna a zászló, mint neked. Csak éppen… És akkor itt jöhet bármelyiküknek az önhibáztatás (lusta, buta, alkalmatlan, élhetetlen stb, stb). Csakhogy ez nem igaz. Ez hamis sugallmazás, mert nem lehet így. Nem lehet, hiszen, mint már említettem is, az egyetlen nő vagy a 100 leggazdagabb ember közt. Vajon miért? Talán bizony mi nők annyira ambíció nélküliek vagyunk? Vagy esetleg keveseknek adatik meg a lehetőség, hogy egyáltalán bármi számottevőbe energiát rakhassanak?
Te mit gondolsz?

Aztán még az is bennem van, hogy nálad is érzem azt a szorongást, amit egyébként mindig, ha sikeres nőkről olvasok. Olyan nekem, mintha egy nő sikere esetleges lenne, leginkább nem tőle, az ő személyétől függne, hanem a szerencsétől, amely olyan férfit adományoz neki, amelyik hajlandó őt nem eltaposni, a családi feladatokból a részét kivenni, a nőt nem agyonverni. Ha ez a ritka és áldott állapot előáll (mint mondtam, leginkább a szerencsének köszönhetően, hiszen előre ritkán jósolható meg egy pasiról, hogy házasságban normális lesz, vagy nem lesz normális), akkor a nő elmehet és építhet karriert. Ha nincs ilyen szerencséje, hanem belenyúl a magyar átlag hímsovén kínálatba, akkor meg így járt, egészen nyugodtan elföldelheti magát, felesleges energiát tennie bármibe.
Ez az esetlegesség, kiszolgáltatottság, ami a nő sikerét belengi, engem megfullaszt.

Legvégül pedig felháborítónak tartom, ahogy sikeres és gazdag nőként nyilatkozva a (minden erőszak alapját adó) férfi status quo-t őrzöd és erősíted.
Akinél a pénz, annál a hatalom- mondja a szólás. Párkapcsolatban talán egyenlőség van akkor is, ha az anyagi kondíciók nem kiegyenlítettek, bár ez leginkább a hatalmon lévő (nagyobb anyagi javakkal, ezáltal nagyobb befolyással bíró) jóindulatától függ. Az viszont, hogy te azt hirdeted, hogy bár nálad a pénz, te mégis önként átadod a hatalmat a férfinek, ez bizony megint csak rendszerhű, nőket alantas helyzetbe soroló szemléletet tol bele az én arcomba.

Ezért a mondatért pedig: “Otthon ugyanúgy takarít és főz, mint más háziasszonyok, a pénzt pedig a férje kezeli, Erika is tőle kér, ha meg szeretne venni valamit” kiérdemelted tőlem a cseppet sem megtisztelő kápó címet.

Tudod, én nem egy olyan nőt ismerek, akik legnagyobb nyomorúságuknak azt élik meg, hogy a férjüktől anyagi függőségben vannak, hogy nem látják át, a férfi mikor mennyit és hova költ, és legfőképpen, hogy úgy kell kérniük, ha valamit venni akarnak. Persze mindig hozzáteszik ezek a nők, hogy de ad ám nekik a zuruk, persze, nem is ez a baj, csak az a kuncsorgás ne volna. Ha te ezt a sokaknak kényszerű és megalázó szereposztást az ország leggazdagabb nőjeként reklámozod, akkor nekem tényleg azt kell gondolnom, hogy belehazudsz a fejünkbe. Egészséges lelkű nő ugyanis ettől nem érzi jól magát. Főképpen akkor nem, ha azért a pénzért kell kuncsorognia, amit ő keres meg, de amit a férjecskéje kezel és majd neki odaad (ha odaad).

És akkor meg is érkeztünk újra az origóra, vagyis oda, amit már az elején megkifogásoltam, hogy az, amit és ahogyan beszélsz, az hamisan azt közvetíti a nők felé, hogy amit elértél, az tulképpen bárki számára elérhető akár nőként, anyaként, szolgálóként is.
Pedig nem.
Ez a sugallt lehetőség itt a hazugság magja. Az igazság az, hogy ami neked van, az Magyarországon kivételes és páratlan, mert Magyarországon pont az elnyomó viszonyok miatt a nők töredékének van lehetősége arra, hogy tegyen magáért.

Te tettél és megadatott az is, hogy módod legyen tenni magadért, s a csúcsra jutni. Olyan pozícióban vagy, ahol súlya van a szavaidnak, a szemléletnek, amit közvetítesz. Nő vagy és figyelnek rád. Már önmagában ez kevés nőnek adatik meg. Milyen nagyon jó lenne, ha ebben a helyzetben nem a rendszert erősítenéd, hanem elmondanád az igazságot. Azt, hogy nőként tízszer olyan nehéz, hogy a nőknek nincsenek erőforrásaik, hogy még a karrier építése során is kiszolgáltatottjai a férfiak jóindulatának, támogatásának vagy épp elszenvedői az akadékoskodásnak, fojtogatásnak.
Jó lenne, ha nem hazudnál. Ha abból a helyzetből, amiben vagy,  körülnéznél és az igazat mondanád. Azt az igazat, ami többféleképpen szólhat. Szólhat úgy, hogy kurva jó fej a férjed, és ott volt a gyerekkel és megfőz és kitakarít, amíg te 16 órázol. Szólhat úgy, hogy a pénzedből megfizeted azt a személyzetet, amelyik hozzásegít, hogy csinálhasd, amit csinálni akarsz. Vagy megtehetnéd, hogy hallgatsz erről. Ahogyan soha senki nem kérdezi a férfiakat a családról, úgy te is mondhatnád, hogy nem számít ez most. Nem ez számít most, hanem az, hogy tanultam, küzdöttem, óvónőből pénzügyi guru lettem. Nő vagyok és karriert építettem.

Mondhatnál ilyeneket is. Valami olyat, ami nem cseng hamisan és nem a férfiak hatalmát erősíti. Olyat, ami nekünk, nőknek mond valami megnyugtatót.
Mit tudom én, hogy miket mondhatnál még!
Találj ki valamit!
Valami emberit.

Hasonlóan elkeserítő sikeres nő nyilatkozat

(Ha tetszett a bejegyzés, használd a megosztó gombokat!)

Reklámok